
Derek Prince Az ellenségek, akikkel szemben állunk 3 - 4. rész

Uram, nézz szükségemre!
"Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rám rakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.
Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza."
(Reményik Sándor)
Jézus Krisztus, a Király mondja:
"Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra készített országot.
Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam,
és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám." (Mt 25:14b-36)

A prédikátor
Egy hideg vasárnapon történt. A templom parkolója hamar megtelt. Ahogy kiszálltam a
kocsimból, arra lettem figyelmes, hogy a testvérek valamit sugdolóznak, miközben
bemennek a gyülekezetbe. Ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint
támaszkodik a templom falának. Már majdnem egészen lefeküdt, mintha aludna. Egy
hosszú, nagyon rongyos viharkabát volt rajta és egy kalap a fejére húzva, hogy már az arcát
sem lehetett látni. Egy kb. 30 éves cipő volt rajta, ami olyan kicsi volt rá, hogy kilógtak a
lábujjai. Gondoltam, hogy hajléktalan és hogy alszik, így bementem a templom ajtaján.
Bent elkezdtünk beszélgetni. Szóba került a kint fekvő hajléktalan is. Az emberek csak
mosolyogtak és suttogtak, de senki sem volt hajlandó behívni, hogy üljön le. Én sem.
Néhány perc múlva elkezdődött az istentisztelet. Mindenki a prédikátort várta, hogy
foglalja el a helyét, és szóljon az Igéből, amikor kinyílt az ajtó. Bejött a hajléktalan, fejét
lehajtva végigsétált a padok között. Az emberek zavarban voltak és suttogtak, meg arcokat
vágtak. Végigment a szószékig, ahol aztán levette e kalapját és a kabátját. Elszorult a
szívem. Ott állt a prédikátorunk... ő volt a hajléktalan. Senki sem szólt egy árva szót sem.
A prédikátor elővette a Bibliáját és letette. "Testvéreim, azt hiszem, nem kell mondanom,
hogy miről fogok ma prédikálni." Aztán elkezdett énekelni egy éneket, amelynek így
hangzottak a szavai: "Ha tudok segíteni valakin, amint elmegyek mellette. Ha tudok egy
vidám szót, mi megnevettette. Ha meg tudom mutatni, hogy az ő útja helytelen, akkor már
nem hiábavaló az életem." Vajon hiábavaló az én életem? (Ajánlotta: Zsigovics Gézáné)
2018.04.30.

Üzenet a Ninive-i fennsíkról - Mindenkinek szeretném tudomására hozni, hogy a magyar
keresztény nép így segíti a szenvedőket.
Most értem haza egy előadásról, rendezvényről, ami a Pázmányon volt. Az előadást az ÜKERHÁT (Üldözött Keresztények Helyettes Államtitkársága)
szervezte, a vendég pedig egy Teleskof (másképp Telskuf vagy Tell Aszkuf) nevű város plébánosa volt a Ninivei - fennsíkról, Irakból
és négy fiatal keresztény mérnök. Abból a pénzből, amit a magyar államtól kaptak, befejezték az építkezést.
Hét napig ünnepelt a település népe. Tegnap véget ért az ünnepség, aztán repülőre ültek és eljöttek köszönetet mondani és beszámolni,
hogy mit építettek a pénzből. Ezer lakóházat, befejezték az iskolát, közösségi házat, de mindenek előtt egy új templomot építettek.
Sok-sok diát hoztak a romos és újjáépített házakról. Mindent maguk csináltak, hogy minél többet ki tudjanak hozni a pénzből.
Először azok jutnak otthonhoz, akik nem mentek el Irakból.
Tudjátok, hogy mit mondott ez a fiatal plébános? A választások előtt a településükön minden keresztény azért imádkozott,
hogy Magyarországon maradjon ez a kormány. Ott, távol Irakban, a Ninivei-fennsíkon értünk imádkoztak! Azt, hogy maradt a kormány,
a plébános égi jelnek tartja. A városukat elnevezték Magyarország leányának.
Ebben a történetben benne van, hogy mit jelent kereszténynek lenni. Azt hiszem, ezért alapította Jézus az Egyházat.
Ezt ma este megéltem. Gondoltam, megosztom veletek ezt a megrendítő élményt. /T. Imre/
2018.01.19.

Az integráció kettős arca
A Római Birodalom is belülről roppant meg, a barbárok csak bevitték a kegyelemdöfést.
Az Európába érkezett migránstömegekkel kapcsolatos bánásmód egyik fontos vezérszólama az utóbbi időkben az integráció lett.
Érdemes e problémakört, amely súlyos kérdéseket hoz felszínre, alaposabban megvizsgálni.
Az utóbbi bő fél évszázad során a bevándorlást illetően a nyugat-európai politika nagyjából három fő szakaszon ment keresztül. Az első még az 1950–60-as évekre nyúlik vissza, amikor Nyugat-Európában először jelentek meg nagyobb csoportokban nem európai eredetű bevándorlók (marokkóiak, törökök, Brit Nyugat-India lakosai), akiket akkor még vendégmunkásoknak neveztek.
E folyamat akkoriban nem vont maga után semmiféle hangsúlyos migránspolitikát; a befogadó országokban hallgatólagosan általában arról voltak meggyőződve, hogy e bevándorlók a gazdasági fellendülés után, amikor már kevésbé lesz rájuk szükség, szépen hazamennek.
Csakhogy az akkori vendégmunkások nem tértek haza, sőt többnyire még a családjukat is maguk után hozták. Ez nemcsak a bevándorlók létszámának további emelkedéséhez vezetett, hanem ahhoz is, hogy szélesebb szociális-logisztikai hátteret kellett biztosítani számukra (lakásépítés, iskoláztatás, egészségbiztosítás stb.).
Az egyre nagyobb számú bevándorló népesség és az őshonos lakosság együttélésének biztosítására és szabályozására ekkor – vagyis az 1970-es években – alkották meg a „multikulturalizmus” kifejezést. A multikulturalizmust általában különféle etnikumú és kultúrájú csoportok együttéléseként szokás meghatározni, beleértve ebbe azt, hogy az egyes csoportok kölcsönösen tolerálják, tisztelik egymást, egyenlő felekként tekintenek egymásra.
A multikulturalizmus – mellékesen legyen mondva – vitatott jelenség. Egyesek úgy tekintenek rá, mint a globalizációval szemben álló ideológiára, holott a helyzet épp fordított: egy állam vagy társadalom multikulturálissá tétele, sokféle multikulturális csoportra való felbontása teszi igazán lehetővé, hogy ezen elszigetelt, gyenge kulturális csoportokat felfűzzék a globalizmus járószalagjára.
Az egyes csoportok megőrizhetik ugyan a maguk saját szokásait a ruházkodásban, az étkezésben stb., de az igazán lényeges kérdésekben,
a pénzügyekben és az üzleti életben, az adminisztrációban, a gazdasági élet irányításában, a politikai és jogi élet megszervezésében
mind alávetik magukat a globális szemlélet játékszabályainak.
Ez utóbbi játékszabályokat pedig jelenleg még az észak-atlanti civilizáció diktálja. Mások viszont arra mutatnak rá, hogy a multikulturalizmus
hatékony eszköz a többé-kevésbé homogén nemzetállamok felbomlasztására. Ugyanis a multikulturalizmus épp azzal, hogy elvileg minden kultúrát
egyenrangúnak, egyenértékűnek tekint, kihúzza a szőnyeget egy adott
nemzetállam hagyományokon alapuló, domináns kultúrája (az úgynevezett Leit-kultur) alól. A multikulturalizmus nyugodtan létezhet a
gasztronómia vagy a zene terén, ám a jog területénamelyben alapvető szerepet játszik a történeti-kulturális hagyomány, valamint az
állami szuverenitás - már nem.
Bármik legyenek is a multikulturalizmus előnyei vagy hátrányai, a 2000-es évek végére kiderült, hogy nem működőképes. A tömeges bevándorlás
újabb hullámainak hatására láthatóvá vált, hogy sok helyen nem multikulturális, hanem párhuzamos társadalmak jöttek létre. Emiatt jelentette
ki Merkel még 2010 októberében, hogy a multikulti megbukott. (Ugyanígy nyilatkozott akkortájt David Cameron, Nicolas Sarkozy és José María
Aznar is.)
A multikulturalizmust fel kell váltania az integrációnak - hangzott az új jelszó, mintha mindez menne parancsszóra.
Ez jelenti a migránspolitika harmadik szakaszát. Az integráció a szó szoros értelmében beilleszkedést, betagozódást jelent a többségi
társadalom kultúrájába; az integrálódók magukévá teszik a szóban forgó társadalom törvényeit, normáit, értékeit, nyelvét, amelyeken
persze ők maguk is módosítanak.
Azonban itt merül fel a döntő kérdés: mibe, milyen kultúrába kellene a nagyszámú jövevénynek integrálódnia? Nézzük meg a problémát az
ellenkező oldalról! Nagy-Britannia számos nagyvárosában apró falragaszok láthatók, rajtuk a felírás: "Saría által ellenőrzött terület."
Anélkül, hogy most belemennénk e felirat kitételének jogi vonatkozásaiba, vegyük szemügyre az alatta található, apró képekkel szemléltetett
tilalmakat:
1. No alcohol (Tilos az alkoholfogyasztás!). 2. No gambling (Tilos a szerencsejáték!). 3. No Music or Concerts
(Tilos a zene vagy a koncertek [a tulajdonképpeni "bulik"]!). 4. No Porno or Prostitution (Tilos a pornográfia vagy a prostitúció!).
5. No Drogs or Smoking (Tilos a kábítószer vagy a dohányzás!)
Tehát ivászat, szerencsejáték, bulik, pornográfia, drogok, dohányzás. Épp e területek rajzolják ki a jelenlegi nyugati civilizáció
tömegdemokráciájának élvezeti térképét is. Ezek korunk hedonizmusának fő territóriumai, napjaink nyugati "kultúrájának" meghatározói.
S noha elfogadhatatlanok és vitathatónak tűnnek azon jelenségek, amelyek az európai nagyvárosok egyes területein az iszlám jogrendet
és jogszokásokat kívánják érvényesíteni, egyet nem lehet tagadni: e tiltások tömör lesújtó véleményt fogalmaznak meg nyugati kultúránk
jelenlegi állapotáról is.

Miért lettem muszlimból keresztény - Nabeel Qureshi története
Nabeel Qureshi 2009 óta az evangélium hirdetésének szentelte életét. Az orvosi egyetem befejezése óta több mint
100 egyetemen tartott előadást a diákoknak a keresztény hit alapjairól, az iszlám kialakulásáról és tanításairól,
valamint a tudomány és a vallás találkozásáról.

Mibe is integrálódjon a gyermekem?
Félreértés ne essék: e kérdés felvetésével egy pillanatra sem kívánok a "bűnös világi szenvedélyeket" ostorozó savonarolai álláspontra
helyezkedni. Merthogy az ember alapvetően érző-érzéki lény is, létezéséhez hozzátartoznak az élvezetek. S ha figyelembe vesszük, hogy a nyugati átlagember életének legnagyobb részét a racionális munkaszervezés végsőkig feszített tempója hatja át, akkor igenis szükség van ennek oldására, akár élvezetek formájában is, ha nem akar beleőrülni a heti penzum örökös teljesítésébe. (Bár régebben ezt egyszerűen pihenésnek, regenerálódásnak, urambocsá!, művelődésnek, örömet okozó önképzésnek nevezték.)
Az élvezetek skálája persze nem zárul le az előbbi felsorolással. Számos olyan terület van, amelynek magas az élvezeti értéke, de nem pusztító
jellegű: ilyen mondjuk a testkultúra, a sport, a turizmus vagy természetközelség, az elmélkedés, a létáhítat, a csendes beszélgetés,
az önmagunkért végzett művelődés, a tevékeny szeretet. A történelem ugyanakkor számtalan példát mutat arra, hogy elpusztul egy civilizáció
akkor, ha az élet értelmét és végcélját a túlfeszített hedonizmusban, a nyers élvezetek hajszolásában látja.
A probléma: ha a nyugati civilizáció elvárja a bevándorlók integrálódását (joggal), akkor egy igazán hithű, vallása parancsolatait betartó
és a szerint élő muszlim apa – merthogy vannak szép számmal ilyenek is – kérdése is jogos: Mibe is integrálódjon a gyermekem? Abba a világba, amelyet hét közben a racionális munkaszervezés végsőkig finomított rutinja, hétvégenként meg a lapos, önpusztító hedonizmus jellemez? Abba a kultúrába integrálódjon, ahol az átlagember életformája mindinkább kimerül abban, hogy – szórakozásképpen – minden áldott hétvégén leissza magát a sárga földig, félkarú rablók fosztják ki hetente, bulizik, pornófilmeket néz, szétdrogozza az agyát és füstöl, mint egy gyárkémény? Márpedig, és ezt őszintén be kell ismerni,
Nyugat-Európában meghatározó hányadban ez történik ma minden hétvégén Málagától Malmőig.
Konklúzió: ahhoz, hogy a jelenlegi nyugat-európai társadalmak a jog és az etika legszélesebb spektrumának értelmében is követelhessék a bevándorlók integrálódását a befogadó társadalomba, egyre inkább szükség van arra, hogy az őshonos európaiak nem elhanyagolható számú tömegei is integrálódjanak újra hosszú évszázadok során kialakított, megformált saját kultúrájukba. Meg kellene kísérelniük visszanyerni azt, amit napjainkra jelentős hányadban már elveszítettek. Az integráció szükségessége kettős imperatívuszt foglal magában: a bevándorlókra éppúgy vonatkozik, mint az őshonos európaiakra.
Tévedés azt hinni, hogy a Római Birodalom bukását kizárólag a beözönlő barbárok okozták: az belülről végletesen megroppant már azelőtt, hogy a barbár népek megjelentek a limesek előterében. Ez utóbbiak legfeljebb csak a kegyelemdöfést adták meg neki.
A szerző filozófiatörténész, egyetemi tanár Csejtei Dezső
2016.01.09.

Felbomlóban a kontinens keresztény közösségei
A teológusok sokszor elmondták, hogy a kereszténység nem elsősorban filozófia, hanem az üdvözülés módszere. A metafizikai megfontolások
életvezetési tanácsokká, szigorú erkölcsi törvényekké váltak. Szó szerinti vagy átvitt értelemben ezekről szólnak az alapító beszédei,
aki pontosan meghatározott (zsidó) közösségnek szólt a mi Atyánkról, s arról, miként kell az embereknek az ő akaratához hűen élniük.
A választott nép etnikai zártságát feltörve Krisztus az üdvözülést nem minden embernek biztosította, hanem azoknak, akik jó tanítványaivá
válnak. Az "aki engem követ" az üdvözülés sine qua nonja, ő a kapu, az út, az igazság és az élet. Rajta kívül nincs hely más megváltónak
vagy királynak, s az üdvözülésnek nincs rajta kívüli útja. A közösségalkotás "transzcendentális szigorúsága" határozta meg az első
keresztények életét. Szent Ágoston hatalmas történetfilozófiai művében a bűnbeeséstől az öröklétig menetelő emberiség két nagy csoportját,
városát különböztette meg: az egyik a kárhozottaké, a másik Isten örök államának polgáraié. Dante Isteni színjátékában a Paradicsomból,
Isten boldog színe látásából ki vannak zárva azok, akik nem (voltak) a keresztény közösség tagjai, bármennyire kiválóak is egyébként,
mint Platón, Arisztotelész vagy személyes vezetője, Vergilius.
Krisztus többször jó pásztorként (mozaikokon, festményeken számos
alkalommal láthatjuk őt bukolikus külsőségekkel) határozta meg önmagát, aki ismeri övéit, és az övéi is ismerik őt. S aki más
akolból is ide fog vezetni juhokat, akik hallgatni fognak a szavára és "egy nyáj lesz és egy pásztor." /ld. Jn 10:14-16/ Ugyanebben
a fejezetben arról is beszél, hogy "aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló".
Mi következik mindebből? Napjaink gazdasági érdekek vezérelte vallásháborúja az iszlám és a keresztény gyökerű országok harmadik nagy
összecsapása Európa területén. A 8. századi déli, és a 15-16. századi keleti offenzíva után most a Baltikumtól a Balkánon keresztül a
spanyol partokig a muszlim tömegek a kontinens szinte teljes kerületén át érkeznek. Európa minden korábbinál kiszolgáltatottabb helyzetben
van, egyrészről azért, mert a demokrácián kívüli hatalmak (például Soros György mérhetetlen befolyása) gazdasági erejük és a nyilvánosság
fölötti uralmuk segítségével migránspárti érdekeiket könnyedén meg tudják valósítani akár a választott vezetőkkel szemben is. Ijesztő,
hogy például a
több ezer embert érintő kölni agresszióról szóló híreket három-négy napig zár alá lehetett helyezni,
ráadásul a német
rendőrség közreműködésével. Ez az 1986-os csernobili hírzárlat "sikerére" emlékeztet, amit itt is, ott is hivatalos hazudozás követett.
Másrészről a keresztény egyházak elbizonytalanodása miatt az ottani világi politikát és törvénykezést irányító, gyorsan és sikeresen
terjeszkedő iszlám vallási rendszerével szemben ideológiai síkon Európa semmit sem tud felmutatni. Maga az európai sajtó hurrogná le azt,
aki a migránsválság kapcsán a kereszténység megerősítését követelné az iskolai oktatásban, a közgondolkodásban, bevételét az uniós
alkotmányba vagy bármi másba. Még az iszlám országaiban élő üldözött keresztények mellett is csak nagyon bátortalanul mer szót emelni,
pedig ők tényleg a nyáj tagjai, sorsuk gyakran az ókeresztény mártírokéhoz hasonlítható. Ilyen alapon ma talán csak a szlovák kormány
tett különbséget a bevándorlók között, de javaslatuk visszhangtalan maradt.
A korábbi évszázadokban kivívott győzelemhez nagyban hozzájárult Európa spirituális kohéziója, a keresztény közösség egyértelmű elhatárolódása
az idegen vallás képviselőitől. Ma viszont - a krisztusi tanítással szemben - az "idegen" követésére, támogatására buzdítanak.
Pedig "a tolvaj azért jön, hogy lopjon, öljön, pusztítson". A Korán szerint a gyaur nőkkel és férfiakkal (káfírokkal) bármit meg
lehet csinálni, be lehet csapni őket, szabad összeesküvést szítani ellenük, gyűlölni, rabszolgaságba hajtani, kínozni őket, vagy
még rosszabbakat is. A hiba nem a begerjedt férfiak nőkkel szembeni, szerintük rendjén való erőszakoskodásában van, hanem az európai
jogrendben. Érdekes lenne tudni, hogy a nyári felhívás hatására hány német plébánián szállásoltak el migránsokat, s ezek milyen százalékban
vettek részt a nők meggyalázására Németország szerte szervezett akciókban.
A kegyelem ingyenes ajándéka nem jár automatikusan mindenkinek, javainak elnyerése feltételezi a megtérést, a bűnbánatot és a hitet.
Az utolsó vacsorán Krisztus nem azt mondta, hogy vére mindenkiért kiontatott, hanem hogy sokakért. /Vulgata: pro multis - Mt 26:28/
Ha a kereszténység nem akar vagy nem mer markáns különbséget tenni mi és ők, a Krisztus-hit és a Mohamed-hit képviselői között, saját
létezésének okát számolja fel, s az iszlám végleges európai berendezkedésével párhuzamosan talán nem is olyan sokára elhal.
Ha egyenértékű minden vallás, s mindegy, hogy a hívők melyiket követik, akkor az emberek a hozzájuk legközelebbit választják,
s a pásztor által elhagyott juhok előbb-utóbb magukból csinálnak maguknak istent.
A szerző Pál József egyetemi tanár
(magyaridok.hu)

2016.01.15. Imahét Cseralján, Bódis Miklós ref. lp. Hátszegről
"Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban." (Róm 6:11)
Anthony de Mello
ÉLETMENTŐ ÁLLOMÁS - AZ EGYHÁZ TÖRTÉNETE
Fordította: Török Péter
A szerző "Szárnyalás" című könyvéből egy részlet,
Korda Kiadó, 2005.
Sziklás tengerparton, ahol a hajók gyakran zátonyra futottak, csak egy
kis omladozó életmentő állomás állt. Egy kunyhóból és egy csónakból állt az egész, de az
a pár ember, aki ott dolgozott, nagyon elkötelezett volt. Szemüket állandóan a tengeren
tartották, magukkal és biztonságukkal nem törődve, félelem nélkül tengerre szálltak a
vihar kellős közepén, ha egy hajótörésnek csak a legkisebb hírét vették. Sok életet
mentettek meg így, és az állomás híres lett.
Ahogy az állomás híre nőtt, úgy nőtt a környék lakosainak is a vágya, hogy valahogy
kapcsolatba kerüljenek annak nagyszerű munkájával. Nagylelkű adományaik és önkéntes
munkájuk új tagok jelentkezését eredményezte, új csónakokat vettek, és új személyzetet
képeztek ki. A kunyhó helyére is egy kényelmes épület épült, ami a tengerből kimentett
hajótöröttek minden szükségletét kielégítette, és természetesen, mivel hajótörés nem
történik minden nap, közkedvelt hellyé vált, egyfajta helyi klubbá.
Ahogy telt az idő, a tagok annyira belemerültek a társasági életbe, hogy szinte semmi
kedvük sem maradt az életmentéshez, bár a jelvényükön továbbra is ott díszelgett az
életmentő mottó. Valójában, ha néhány embert mégis kimentettek a tengerből, az csak
nyűg volt számukra, mert a hajótöröttek piszkosak és betegek voltak, összepiszkolták a
szőnyegeket és a bútorokat.
Nemsokára a társasági élet eseményei annyira megszaporodtak, az életmentő tevékenység
meg olyan kevés lett, hogy az egyik gyűlésen összetűzésre került sor. Néhány tag azt
hangsúlyozta, hogy illene visszatérni eredeti céljukhoz és tevékenységükhöz. Szavazásra
került sor, s a bajkeverőket, akikről kiderült, hogy igencsak kisebbségben vannak,
távozásra kérték fel.
El is mentek. Kissé lejjebb a parton olyan önzetlenséggel és bátorsággal folytatták
tevékenységüket, hogy nemsokára hősiességüknek híre kelt.
Erre aztán a taglétszámuk
megnövekedett, a kunyhójukat felújították, és lelkesedésük kialudt.
Ha valaki ma arra a
környékre vetődik, jó néhány exkluzív klubot talál a part mentén. Mindegyik jogosan
büszke az eredetére és a hagyományaira. A hajók még most is zátonyra futnak arrafelé, de
azzal már nem nagyon törődnek.
Jézus, neved oly csodálatos
JÉZUS ÉLETEM
(dal)
Jézus életem, erőm, békém. Jézus társam, örömöm.
Benned bízom. Te vagy az Úr.
Már nincs mit félnem, mert bennem élsz.
Már nincs mit félnem, mert bennem élsz.
Jézus Krisztus él! Halleluja!!! MARANATHA!
Jézus Krisztus a Szabadító, Gyógyító, Megváltó.

Szeretnéd életed vezetését átadni Jézus Krisztusnak?
Akár most itt is megteheted.
Gazdag István írásai
Anthony de Mello: THE STORY OF THE CHURCH
Szerkesztette: Makai Rozália
http://www.vargamakai.com

ÉLETRAJZOK,
OLVASMÁNYOK, ÖRÖMHÍR DALOK