HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján


Mennyben, Földön az Úrral - Barkóci Sándor bizonysága 2009-ben

A műtét előtti két hónapban fájdalmat éreztem a fejemben. A fájdalom miatt eltorzult az arcom. Figyeltem a kisfiam. Szemben ült. Mikor látta, hogy édesapja szenved, akkor ő is szenvedett a kis szívében. Felugrott, ideszaladt hozzám, rátette a két kis kezét a fejemre, és buzgón elkezdett könyörögni az Istenhez.

És képzeljétek el – kedves testvéreim - , hogy attól kezdve nem fájt a fejem a műtétig. Műtétre rendelés napján szóltunk a professzornak, hogy már nem fáj a fejem. Azt mondta, hogy akkor is meg kell műteni, mert ez – tűzhányóhoz hasonlóan egy idő múlva kitör, kiújulhat.

Gondolatban az mondtam: "Uram, nem tudom mi a Te akaratod, - a testvérek imádkoznak értem -, legyen meg a szent akaratod!"

Megkaptam az Intenzív Osztályon az ágyamat. Műtét előtt felhívtam az egyik kedves testvéremet, mondtam: Kérlek, hogy imádkozz értem, hogy legyen meg Isten akarata mindenben.

A testvér mély depresszióba esett, és azt mondta: Sándor, te ott vagy a kórházban? Hát mi nem azért imádkoztunk, hogy műtsenek, hanem, hogy gyógyulj meg!
Szívemben, lelkemben hatalmas békesség van, éreztem.

Testvér, te el tudsz-e képzelni egy hatalmas tavat, amelyiken egy hullám sincs? Elméletileg igen. Nos, testvérem, ilyen most az én lelkem. Nincs egy kis kétely sem az én szívemben. Kész vagyok arra, hogy Isten az utolsó pillanatban csodát tegyen. Nincs bennem békétlenség. Kész vagyok most meghalni, és kész vagyok tovább élni.

Sándor, a te szabadságod engem is megszabadított.

Rájöttem, hogy csak szabad ember tud szolgáni szabadításra. Aki Krisztus szabadságában él, az tud az Úr szabadító szolgája lenni. Ez volt az első gyöngy, egy világosság, amit megkaptam az Úrtól ott a kórházi ágyon.

Jött az este, és jött egy fiatalember. Hozta a nyíró szerszámokat. Teljesen kopaszra nyírt. Olyan voltam mint egy pucolt krumpli vagy egy maffiózó. Világított a fejem, mint egy napocska. Hajnyírás közben látta, hogy mosolygok. Megkérdezte: "Ki maga?"

Én Istennek szolgája vagyok. (Mi mást mondhattam volna? - Autószerelő vagy 6 gyermekes édesapa ... Számomra legfontosabb, hogy bizonyságot tehessek embereknek.)

Én is valamikor nagyon közel álltam Istenhez, de jött egy világi kislány az életembe. Elfordultam Istentől, azt gondoltam, hogy a saját boldogságomon munkálkodom. De elhagyott a kislány is. Istentől is távol vagyok.

Sírt ez a fiatalember, miközben nyírt. Mire elkészült, addigra az életét is átadta Jézus Krisztusnak.

Nincs nagyobb csoda annál, ha valakire rászáll a Szent Lélek, Szent Szellem – és új emberré válik.

Három nappal később, a műtét után ismét jött a fiatalember, és megerősítette, hogy eldöntötte, Jézust akarja követni. Ma – abban a városban, ahol lakik – a Pünkösdi Gyülekezetnek a tagja. Nem én küldtem oda, hanem maga választotta. Megtért. Dicsőség Istennek!

Eljött a műtét napja. Lyukat fúrtak a fejembe, kivették a daganatot és a közelében levő csontot. Amikor felébredtem az altatásból, nem is tudtam, mi van. Átaludtam az éjszakát. Reggel teljesen kijózanodva néztem magamra. Meglepődtem: Mennyi műszer, mennyi kábel! Olyan voltam, mint egy számítógép, amiből lógnak ki a kábelek. Tele voltam kábelekkel. Gondoltam: Ezek azt gondolják, hogy én is számítógép vagyok, pedig nekem vécére kell mennem.

Fogtam és leszedtem ezeket a dolgokat magamról, és elmentem. Ahogy megyek az ágyak mellett, hallom, hogy kiált a nővér:

"Barkóci úr, Barkóci úr, hol van?"

Mondom: "Itt vagyok!"
Mit csinál?
 Nem látja, mit csinálok!?
De magának azt nem szabad!
Dehát hová engedtem volna? Talán az ágyba?
 Nem. Mi kiszolgáljuk magát! Elfordul a feje, vagy elesik, elvágódik...
 De én jól érzem magam.
Most fúrtak lyukat a fejébe, és azt mondja jól van?
Visszakísért az ágyamhoz. Elmesélte az orvosoknak, hogy ez a Barkóci jól érzi magát, leszedte a kábeleket, és olyan egyenesen ment, mint egy kapitány a vécére. Ez volt a műtét utáni első éjszaka.



Jézus, Te vagy minden álmom Dal itt!

 A műtét utáni 2. éjszakán történt

– úgy, ahogy a Pál apostol is mondja – testben történt vagy (fizikai) test nélkül, nem tudom. Nem tudom, hogy elragadtatásban történt, vagy álom volt. Döntsék el a testvérek!
Az éjszaka mellém állt az Úr, és ezt mondta: "Gyere, megmutatok neked valamit!"
Akkor bevitt engem egy völgybe. Az a völgy olyan volt, mint egy hatalmas, nagy stadion. De ez a stadion nem kézzel épített volt. Tele volt emberekkel, sok ezernyi emberrel. Ahogy odavezetett Isten, láttam, hogy ezek mind felém fordultak. Mind néztek engem, és mosolyogtak. Mindegyik boldog volt. Gyönyörű arcokat láttam ott. Úgy éreztem, hogy minden szem és arc szeretete sugárzott felém. Csodáltam ezeket a dolgokat.
Mondtam: "Uram, hova vezettél engem?
Akkor felelősségérzés támadt bennem. Isten valószínűleg azért hozott ide, hogy ezeknek az embereknek mondjak valamit. Ugyanis nem tudtam, milyen helyzetben vagyok. Nem tudtam, hogy nem vagyok fizikai testben. Nem tudtam, hogy mi van velem. Nagyon élő volt minden, és éreztem, hogy ezek az emberek várnak tőlem valamit. Akkor felemeltem a kezemet, és elkezdtem imádkozni. Gondoltam, majd folytatom prédikációval.
Képzeljétek el, csak annyit mondtam, hogy "Úr Jézus Krisztus", és akartam tovább folytatni anyanyelvemen az imámat.
Egyszerre elfordult a nyelvem, és egy mennyei nyelven kezdtem imádkozni. Ez a mennyei nyelv gyönyörű volt, és olyan rendszabályok voltak benne, hogy lehetett érezni, hogy az tökéletes mennyei nyelv. Ezen a mennyei nyelven folytattam tovább az imámat.
Szerettem volna visszatérni az anyanyelvemre, mert gondoltam: "Uram, mit beszélek én itt?" - de nem tudtam.
Ott egy olyan átölelő szeretet fogott át, hogy annak a szeretetnek sodrása vitt magával. Emiatt veszítettem az akaratom erősségéből, hogy áttérjek anyanyelvemre. Mondtam azokat a csodálatos szavakat, és dicsőítettem Istent, dicsőítettem az Úr Jézust, a Mennyei Bárányt. Arra lettem figyelmes, hogy nemcsak én imádkoztam, hanem az a sok ezernyi ember elkezdett imádkozni. Az imák olyanok voltak, hogy az egyik ima nem volt hangosabb a másiknál. Az imák rendezettek voltak. Az átadás, az a csodálatos odafigyelés az Úrra, megható volt. Mindenki dicsőítette a Mennyei Bárányt. Olyan volt a völgyben a sok ezer ember imája, mint a nagy vizeknek zúgása. Zúgott az egész völgy az imában. Azt a boldogságot nem lehet szavakban kifejezni. A dicsőítés lehetősége annyira betöltötte szívemet, lelkemet, hogy éreztem, hogy ezzel a mennyei erő magával sodor. Átölelt Isten szeretete. Korábban is sok boldog érzésben volt részem a földön, de amit ott átéltem, azt nem tudom nektek elmondani. Az egy olyan mennyei boldogság volt, amit nem lehet semmihez sem hasonlítani. Az egy szabadító, egy gyógyító, egy teljes érzés tudata. Hallottam, amint az a nagy völgy zúg, mint a sok vizek zúgása. Egyszer csak a zúgás hangszíne megváltozott. Spontán átment ez az ima a Bárány dicséretébe.
Mindenki dicsérte a Bárányt gyönyörű énekekkel. Testvérek! Nem láttam ott egyetlen karmestert sem. Annyira át voltak itatva a Szent Szellem jelenlétével, hogy ott nem volt egy erősebb hang, gyengébb hang. Összhangban dicsőítették a Bárányt, kimondhatatlan szavakkal magasztalva Őt. Testvérek, ez a boldogság csúcsa volt. Ha valaki csak egyszer is átéli ezt a helyzetet, akkor egész életében kívánja ezt az isteni jelenlétet. Hangzott a gyönyörű ének és a szózat.
Egyszercsak, mintha beleestem volna az ágyba. Meghökkentem, felébredtem. Rájöttem, hogy már nem a Mennyben, hanem a Földön vagyok, lyukkal a fejemen, a kórházi ágyon.
Az volt az első, amire gondoltam: "Drága Úr Jézus, milyen jó volt ott Veled! Mért nem hagytál ott magadnál? Milyen boldog voltam ott Veled!"
Elkezdtem sírni és visszavágyakozni. Imádkoztam, és ott volt a kórházi ágyam mellett az Úr Jézus. Azt mondta nekem: "Megtisztítottalak és meggyógyítottalak."
Testvérek! Olyan erős volt ez a kijelentés, hogy én abban a pillanatban tudtam, hogy Istennek terve van még velem. Tudtam, hogy az Úr vissza fog még küldeni engem a munkába, az Ő szolgálatába.
Nagyon boldog voltam. Vissza akartam emlékezni a mennyei dalra, de kottát, hangot, betűt, szót, semmit nem tudtam lehozni onnan. A földi ember számára kimondhatatlanok ezek a mennyei dicséretek, dalok. Ezért mondom, ez vagy álom volt vagy látomás vagy más. Ezt rátok bízom. Mikor ott feküdtem, nem azzal foglalkoztam, hogy nekem mennyire fáj, vagy hogy most mi lesz velem, mi lesz az én szolgálatommal. Ó, dicsőséges Úr Jézus ... Ez járt az eszemben, és ragyogott az arcom.
Reggel jött az orvos, és látta, hogy az arcom ragyog, és folynak a könnyeim. Azt hitték valami baj van nálam. Vizsgálgattak: tudom-e az egyszeregyet. Látták, hogy normálisan gondolkozok. Tovább figyeltek.
A kórházi fodrász elmesélte: ott a kórházban volt egy néni, aki már néhány napja kómában feküdt, és itt van egy bácsi gerincproblémával: a csontok kiállnak a gerincéből, az agyvíz nyomja a gerincét, mindig húzzák ki injekcióval, ordít fájdalmában. Látva a szenvedőket, mindig tehetetlennek érezte magát a férfifodrász. Segítene rajtuk, de nem tud.
Szobatársam hangosan horkolt, én aludni nem tudtam, hanem imádkoztam ezért a néniért és a bácsiért.
"Úr Jézus, te ennyire szeretsz, ennyire megöleltél szereteteddel, ennyire belefoglaltál a te kegyelmedbe! Ó, Jézus, kérlek, öleld magadhoz ezt a nénit! Ébreszd fel! Neked hatalmad és erőd van arra, hogy fölébresszed ezt a nénikét!"
Aztán a bácsira gondoltam, akinek az agyvize nyomja a gericét. Uram, légy kegyelmes ... ! Egész éjszakát az Úrral töltöttem, nem aludtam. Nem a lyukra gondoltam a fejemen, hanem a Szent Szellem indított imára ezekért az emberekért.
Reggel jött a főorvos, és azt mondta: "Képzeljétek, felébredt a néni a kómából!"
Én dicsőítettem Istent. "Uram, milyen csodálatos vagy!"
Jön később a nővérke, és azt mondja, hogy a bácsinak már nem nyomja a gerincét az agyvíz!
Megint dicsőítettem Istent. Nem tudom leírni azt a boldogságot! Úgy éreztem, hogy a testem minden sejtjéből sugárzik az öröm, a Szent Szellem jelenléte, öröme. Úgy éreztem, hogy nincs a világon boldogabb ember, hogy én vagyok a legboldogabb ember a világon.
Ha elment az orvos, nem volt jelen nővér, akkor elmélkedtem.
Visszaemlékeztem: "Ó, milyen csodálatos volt ott fenn, Uram!" Ragyogott az arcom. Nem értették, mi van velem. Vizsgálgattak, de nem jöttek semmire rá.
Negyedik napon jön az osztályos orvos. Magamhoz térített, kérdezte: "No hogy van, Barkóci úr?"
Ó, nagyon jól, doktor úr!
 Na, ez már elég! Hogy lehet maga jól a műtét utáni 4. napon, mikor mindenki jajgat itt, és maga nagyon jól van. Most már ezt meg kell vizsgálni! Ez már sok...
Adja ide a két kezét!
Odaadtam.
És most az ujjaimat tessék csak úgy megszorítani, ahogy csak bírja!
Ránézek, mondom: Doktor úr, ez magának nagyon fog fájni!
De a doktor erősködött. Ezzel ne törődjön, ez nem a maga dolga! Maga csak szorítsa meg az én ujjaimat, és a többivel ne törődjön!
(Csak a doktor nem tudta, hogy én mint bádogos, sokat nyírtam az ujjaimmal bádoglemezeket. Nagyon erős szorításom van. Plé-bános voltam, azaz pléhekkel bántam)) Gondoltam: Te akartad, doktor úr! Jól megszorítottam neki.
Elég! Barkóci úr, maga teljes erőben van, holnap mehet haza.
Felhívtam a feleségemet, elmondtam, hogy holnap megyek haza. Feleségem mondta: Nekem korábban azt mondták,hogy 7 napot ott leszel az intenzív osztályon, aztán még 2 hétig figyelnek egy másik helyen. Hazafelé menet megálltunk a "Market" üzletközpont előtt. Bementünk az üzletbe, fejemen kötszeres "turbán"-nal. 1 órán át vásároltunk, és semmi egészségügyi panaszom nem volt. Úgy éreztem, hogy a testem minden porcikájából árad az Isten szeretete.
Hazaértünk. Felhívtam az egyik testvéremet, hogy bejelentsem neki: "Testvérem, már itthon vagyok".
Nagy csend volt a telefonban. Mondom: "Mi van? Ott vagy testvérem?"
Ne haragudj, Sándor, nem tudok veled beszélni! És letette a telefont. Nyugtalankodtam, hogy mi történt ...
A Szent Szellem azt mondta: "Hagyd, bízd rám! Nincs semmi probléma. Itt én munkálkodok."
Amikor ez a testvér meghallotta a hangomat a telefonban, Isten Szelleme rászállt. Több, mint 3 óráig térdreborult, sírt, és vallotta bűneit Isten előtt. A Szent Szellem teljesen megújította őt.
Ez több emberrel is megtörtént. Dicsőség Istennek! Istennek csodálatos terve volt ezzel a műtéttel is.



Meggyógyítod aki szenved mennyei erővel Dal itt!

 A műtét utáni 7. napon már otthon prédikáltam.

Feleségem fékezett volna: "Hohó, ne siess annyira!"
- Anyuka, nem lehet visszatartani azt az örömöt, amit érzek. Nem lehet visszatartani azt a boldogságot, amivel az Úr Jézus betöltötte az én szívemet. Mindig az Úrra gondoltam, az Úrnak pedig gondja volt rám. A sebemet az Úr begyógyította. Nézzétek, szinte nem is látható a helye. Bizonyságom azért mondtam el, hogy bízzatok az Úrban, legyen Istenbe vetett hitetek. Bár megalázott a betegséggel, de a világon semmiért nem cserélném fel azt az átélést, amit adott az Úr. Egész életemre szóló bizonyságot, bíztatást, erősítést tett a szívembe. Nagyon boldog vagyok. Legyetek áldottak.



Barkóci Sándor szlovák prédikátor és evangélista szolgálatai

Barkóci Sándor /Alexander Barkoci/ 1955-ben született Komarnoban. Jelenleg Szlovákiában (Komarnoban) él feleségével Zsuzsannával és 6 gyermekével együtt. Keresztyén családban nőtt fel. 15 éves korában döntött arról, hogy az Úr Jézus követője lesz. Ekkor élte át Isten bűnbocsánatát, és szentelte oda életét teljesen Istennek. Mivel a 70-es években nem kapott engedélyt, hogy teológia tanulmányokat folytasson Szlovákiában, ezért középfokú gépészeti szakközépiskolát végzett. Tanulmányait befejezve szakoktatóként dolgozott, mint vezető szakoktató. 1988-ban elhívást kapott prédikátori szolgálatra a Szlovákiai Baptista Egyházban, ahol 15 éven át végezte szolgálatát. 1993-tól a budapesti Baptista Teológián folytatott tanulmányokat, mint missziói munkás. Ez időszak alatt Isten lehetőséget adott neki arra, hogy megtanulja a magyar nyelvet, mely nyelven azóta szolgálatainak jelentős részét végzi. 2002-ben Isten elhívta az evangélista szolgálatra, melynek keretén belül, mint igehirdető és lelki gondozó szolgál egész Európa területén. Igehirdetései által sok ember találta meg élete értelmét Jézus Krisztusban. (www.barkoci.com)



Teremjetek megtéréshez méltó gyümölcsöket!



Barkóci Sándor: Újjászületés, megújulás /Jn 3:1-21/


"Jézus így felelt: 'Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született test az, ami Szellemtől született szellem az." (Jn 3:5-6)

Fórizs József: TALÁLKOZTAM VELE - LEVÉL

"Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek."
(János evangélium 8:36)

Akik Krisztusban vannak, azok Szellem szerint járnak.



Mi a szellemi és a fizikai halál? SZELLEM, LÉLEK, TEST A LÉLEK ELEMZÉSE



 "Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van,
és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét."
(Példabeszédek 18:21)

 Barkóczi Sándor: Élet és halál a nyelv hatalmában

 Szerkesztette: Makai Rozália      http://www.vargamakai.com

Ide írhatsz!