HITELES TÖRTÉNETEK
Makai Rozália gyermek- és családvédő

"Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten szent hajlékában." (Zsolt 68:6)


2023.06.27.



Fricz Tamás: Történelmi paradigmaváltás szemtanúi vagyunk?


A Hit Rádió legfrissebb adásában Fricz Tamás, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója, politológus, filozófus, közgazdász volt Fekete Rita műsorvezető vendége. Az interjúban Fricz Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a világot egy olyan hálózat akarja leuralni, mely nem demokratikus alapokon, hanem tisztán pénzügyi alapon jött létre. Szerinte ők a világ sorsát nagyobb mértékben formálják, mint gondolnánk és erősebbé váltak, mint a nemzetállamok. Mint elmondta, a WHO vezetője Tedrosz Abhanov Gebrejeszusz a globalisták érdekeit szolgálja ki minden tekintetben és olyan monopolisztikus uralmat kívánnak kialakítani, mellyel a nemzetállamok felett dönteni akarnak globális jelentőségű egészségügyi helyzetekben.

2023.06.20.



Jurij pattogott az EP-ben, majd jött Szijjártó Péter
Yuri bounced around in the EP, followed by Péter Szijjártó


"A Szabad Európa Rádió a médiatörténelmünk eddigi legnagyobb álhírét terjesztette, hogy az amerikaiak a sarkon vannak, hogy segítsenek nekünk" - fogalmazott a külügyminiszter, Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének vitáján Jurij Kamelcsuk ukrán képviselő 1956-hoz hasonlította az ukrán háború kitörését. Erre hivatkozva számon kérte a magyar külügyminisztert, hogy Magyarország miért nem támogatja a fegyverek szállítását Ukrajnába, és miért vétózza meg az Oroszország elleni szankciókat.

Szijjártó Péter válaszában helyretette az ukrán képviselőt. "1956-ban hazámat a szovjet Vörös Hadsereg lerohanta. Akkoriban az egész nyugati világ azt nézte, hogy mi történik Budapesten és Magyarországon. Mindenféle támogatást ígértek, a Szabad Európa Rádió a médiatörténelmünk eddigi legnagyobb álhírét terjesztette, hogy az amerikaiak a sarkon vannak, hogy segítsenek nekünk.

Senki nem jött segíteni, így akkor az én hazám 1990-ig kommunista megszállás alatt maradt" - kezdte válaszát Szijjártó, majd hozzátette, a mostani helyzetben Magyarország azért nem járul hozzá Ukrajna katonai támogatásához, mert a háborúban álló ország felvette az OTP Bankot a háború nemzetközi szponzorainak listájára. Hozzátette, Magyarország egyetlen feltétele az volt Ukrajna felé, hogy vegyék le ezt a bankot a listáról, de ez azóta sem történt meg.

A szankciókkal kapcsolatban Szijjártó elmondta, Magyarország eddig egy szankciós csomagot sem vétózott meg, ugyanakkor nem fogja hagyni, hogy saját állampolgárai fizessék meg a háború árát. (O1G)

2023.05.27.



Rengetegen voltak Belgrádban a Remény Szerbiája nagygyűlésen


Szerbia nem fogja tétlenül nézni, hogy Koszovóban szerbekre támadjanak. Erről Alekszandar Vucic beszélt Belgrádban, ahol pénteken este hatalmas tömegrendezvényt tartottak. Az eseményen egyperces néma csenddel emlékeztek meg a májusi tömeggyilkosságok áldozatairól. A rendezvényen Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a történelmi ellenségeskedés helyett immár történelmi barátság van Magyarország és Szerbia között. (M1 - Híradó)

2023.05.21.



Szijjártó Péter: a bizottság elnökének személyesen kellene
megnyilvánulnia a Barátság vezeték ügyében.


Az Európai Bizottság elnökének személyesen kellene megnyilvánulnia azzal a hírrel kapcsolatban, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fel akarta robbantani a Magyarországot is ellátó Barátság kőolajvezetéket - erről Szijjártó Péter beszélt a Kossuth Rádióban. A külügyminiszter hozzátette: Kijevből nem kaptak semmifajta magyarázatot a hírre, ugyanakkor az ügynek nagy súlya van, ugyanis ha valaki egy ország energia-ellátásának biztonságát próbálja tönkretenni, akkor az a szuverenitása elleni támadásnak tekinthető. (M1 - Híradó)

2023.05.19.



Az orosz agressziót el kell ítélni, de Ukrajna
egy latorállam - REAKCIÓ Bayer Zsolttal


Pankotai Lili, Zelenszkij és Ferenc pápa - heti hírmagyarázat és világmegfejtés, ezúttal Bayer Zsolttal, Szilvay Gergellyel és Kacsoh Dániellel. (mandiner)

2023.05.15.



Macron és Zelenszkij újabb oroszellenes szankciókat
sürgetett a közös nyilatkozatban


A két elnök támogatását fejezte ki azon erőfeszítésekkel kapcsolatban is, amelyek célja, hogy a konfliktus során elkövetett háborús bűnökért felelős személyeket bíróság elé állítsák. Felszólítottak más országokat, hogy támogassák erőfeszítéseiket, hogy nemzetközi támogatást szerezzenek egy ad hoc bíróság létrehozásához. Macron és Zelenszkij bejelentették továbbá, hogy az Európa Tanács május 16-17-i reykjavíki csúcstalálkozóján egy "nemzetközi kárnyilvántartást" fognak bemutatni. (OroszHirek)

2023.05.10.



Szijjártó Péter: A magyar kormány álláspontja,


hogy Romániának már csatlakozni kellett volna a schengeni övezethez. Nincs migrációs kockázat Románia irányából. Románia megvédi a saját határait. Csak a képmutatás eredménye lehetett az, hogy Románia nem válhatott a schengeni övezet tagjává! (O1G)

2023.05.04.



Szijjártó Péter: Brüsszeli GPS...


A magyar kormány beterjesztette ezt az igazságügyi csomagot, amit elfogadott a Parlament, és ezt a Bizottság is jó lépésnek értékeli. De vannak más feltételek a kohéziós pénzek ügyében, pl. gyermekvédelmi törvény, akadémiai szabadság, menekültekkel való bánásmód. Egy kicsit olyan ez, mint a végtelenített GPS, amibe az ember beüti, hogy hova megy, és azt veszi észre, hogy az mondjuk 5 km-re volt, de már 3 napja vezeti, és a GPS mindig mondja, hogy most jobbra kanyarodj, hogy balra, most fordulj meg. Tényleg ez most már kezd méltatlanná válni Magyarországgal szemben.

Az Európai Bizottságnak voltak világos elvárásai, Magyarország ezt az eljáráshalmazt teljesítette az elmúlt év őszén elfogadott jogszabályokkal, a most elfogadott jogszabályokkal, és mindig jön valami, és mindig még kell valami. Tehát nyilvánvaló, hogy azok a biztosok, akik folyamatosan újabb és újabb kétségeket fogalmaznak meg Magyarország elkötelezettségével szemben, mindig újabb követelményeket támasztanak, ők egészen politikai okokból elfogultak velünk szemben. És teljesen igazságtalanul, mindenfajta jogi alap nélkül, minden fajta valós ok nélkül tartják vissza a nekünk járó európai uniós forrásokat.



2023.05.03.



Hidvéghi Balázs: A DOLLÁRBALOLDALNAK NINCS PÁRJA EURÓPÁBAN!


Gyurcsány emberei az egyetlenek Brüsszelben, akik nyíltan a saját hazájuk ellen dolgoznak. Ők maguk szemrebbenés nélkül zsebelik be a törvénytelen külföldi kampánytámogatásokat, de közben mindent megtesznek, hogy a magyar emberek ne kapják meg a nekik járó uniós pénzeket. A dollárbaloldal szerint ez hazafias kötelesség! Szerintünk viszont nagybetűs SZÉGYEN!



2023.04.24.



Hortay Olivér: Brüsszelben már a 11. Oroszország elleni
szankciós csomagot készítik elő


Az újabb büntetőintézkedések az atomenergiát, a vezetékes olaj és az orosz LNG szállításokat is érinthetik. Sajtóinformációk szerint Lengyelország, Észtország és Litvánia szorgalmazták a legerőteljesebben a szankciók további szigorítását. Az utolsó atomerőművet is leállították Németországban. Új kőolajvezeték építését készíti elő Magyarország és Szerbia. (M1 - Híradó)

2023.04.18.



A pénz halála, avagy jöhet az univerzális pénz-kommunizmus


Lesz-e pénz a kommunizmusban tette fel a kérdést egy vicc a hetvenes években. Hát, lesz, akinek lesz, lesz, akinek nem lesz, volt rá a válasz. A Nemzetközi Valutaalap szintet lépett segítségével, mert hivatalosan is elkezdődött a most még csak elméleti, aztán gyakorlati kidolgozása az UMU (Universal Monetary Unit Unicoin) nevű egyelőre hipotetikus létezőnek. Ha lenne olyan, hogy "pénztörténet", akkor ezt a lépést néhány évtized múlva a "pénz halála" címszó alatt foglalnának össze. Persze aligha véletlen, hogy nincs olyan, hogy pénztörténet, hisz a világ "nem létező" urai pontosan tudják, hogy kiszolgáltatottságunk növelésének legfőbb eszköze éppen az, hogy egyre kevésbé lehet fogalmunk arról, hogy miként használják a "mi pénzünket ellenünk". Minket azonban senki nem akadályoz meg abban, hogy áttekintsük a pénz történetét.

Kínában a koldus mutatja a telefonját, és azon keresztül kap pénzt QR kóddal. A kereskedelem az anyagi javak cseréjét közvetíti, a pénz a szimbolikus javak cseréjét, a média a világ értelmezési logikákkal pótol. Az egyházak is ide tartoznak. A hívek ezen a rendszeren keresztül értelmezik a világot. Az arany tisztasága volt a szimbóluma ennek a korszaknak. A fej az uralkodót jelenti. a hitelesség pecsétjét adta. Az írás mutatja, hogy mennyit ér az érme. Az emberi történelem legdrámaibb leágazása kezdődik. Szabad ember vagyok, és szabadon azt teszem, amit szabad. A digitális pénzzel nemzeti szinteken terveznek. Mindenkit megnyugtatnak, hogy ez nagyon jó és kényelmes lesz. Aztán létrejön az UMU. Innentől kezdve csak akkor maradsz életben, ha jól viselkedsz. Egyébként a rendszer nem enged sehová bejutni. Nem vásárolhatsz, nem elégítheted ki a szükségleteidet, Éhen és szomjan halsz. Ez nem egy sötét vicc. Kínában ezt a rendszert kipróbálták a Covid lezárások alatt.

2022.09.16.



Klaus Schwab nyíltan beszél az agy chippelésről - Új világrend
Word Economic Forum előadás angolul 2022. szept. 16.


2023.04.10.



Orbán Viktor: Teljesen újjászerkesztik Európa hatalmi gépezetét.
Lengyelország lenyelheti Ukrajnát


Részlet Orbán Viktor miniszterelnöknek az Iparkamara előtt elmondott beszédéből, 2023.03.31. "Háború van, még nem világos, hogy már ezzel a céllal is robbantották-e ki a háborút, vagy csak időköz-ben derült ki, hogy a háború alkalmas eszköz arra, hogy teljesen újjászerkesszék Európa hatalmi gépezetét és hatalmi szerkezetét" - mondta Orbán Viktor az Iparkamara évnyitóján. A miniszterelnök úgy fogalmazott, azt látni, hogy az első lépéssel leválasztották az európai gazdaságot az orosz gazdaságról. És az egyik függést lassacskán, de biztosan fölváltja egy másik irányú függés, miközben Ukrajna lassan a NATO tagja lehet.

"És ha figyelik, hogy mi történik, akkor láthatják, hogy az, ami abszurdnak hangzott egy évvel ez-előtt, mondjuk, hogy Ukrajna európai uniós tag lesz, vagy csak egyáltalán tagjelölt lehet, egy évvel ezelőtt olyan abszurditásnak tűnt az Európai Unió bővítésének eddigi folyamatait ismerve, hogy az ember inkább elengedte a füle mellett. Mi a helyzet ma? Ukrajna európai uniós tagjelölt, és arról beszélnek, hogy mindjárt tag is lesz. És ha megnézik, hogy egy évvel ezelőtt a NATO-tagsága Ukrajnának hogyan hangzott, az abszurditás világához tartozott. Most úgy beszélnek róla, hogy természetesen, ha vége van a háborúnak, akkor majd Ukrajna - vagy ami abból marad, zárójel bezárva - majd tagja lesz, része lesz a NATO területének. Talán, mint önálló állam a NATO tagja is. Jól látható, átszerkesztés zajlik. Ez mit jelent?

"Ez azt jelenti, hogy egy olyan típusú közép-európai központ emelkedik fel, amit korábban nem láttunk a térképen" Mert nyilvánvaló, hogy a 40 milliós Lengyelország és a nem tudjuk, mennyi marad Ukrajnából - 20 milliós vagy 30 milliós -, egy gazdasági térséget fog alkotni katonai értelemben, biztonsági értelemben és gazdasági értelemben is. Az a lengyelekkel együtt jelent 60-70 millió embert. Az a kettő együtt több mint Franciaország meg Olaszország, külön-külön persze, a Németország utáni második legnagyobb terület. És ha az az amerikai kísérlet, hogy az európai gazdaságot még a kínai gazdaságról is levágják, hogy a kínaiakkal való gazdaság sűrűségét, kapcsolati sűrűségét lecsökkentsék, akkor az Németország számára olyan gazdasági megpróbáltatást jelent, hogy ennek az új közép-európai, észak-közép-európai térségnek az egyébként hatalmas gazdasági potenciálja - ideadva még az újjáépítésből fakadó pénzügyi lehetőségeket - meg fogja közelíteni Németországét.

Az csak a magyar fülnek hangzik viccnek, amit tegnapelőtt hallhattak a nyilvánosságban, amikor azt mondták az angolok, hogy tíz év múlva Lengyelország el fogja hagyni, meg fogja előzni Angliát. Ezt az angol pénzügyminiszter vagy talán a jegybankelnök mondta. Ez csak a mi fülünkben abszurd. A valóságban, ha nézik a számokat, akkor ezt láthatják. És ez párosul egy biztonságpolitikai koncepcióval. "Az EU-ból kilépett Nagy-Britannia, a NATO-ba most fölvett skandinávok, a balti államok, Lengyelország, Ukrajna és még Románia - hogy a mi problémánkról is beszéljek egy félmondat erejéig - ez egy új sáv" Ez egy új biztonságpolitikai zóna, és ennek gazdasági következményei lesznek.

Ha megfigyelik, akkor az Egyesült Államok katonai erejét most már nem Németországba telepítik, mert biztonságilag nem Németország a kulcsország, hanem Lengyelországba telepítik - az ukrán háború miatt. Átszerkesztés zajlik, több dimenzióban, összehangoltan, Európa hatalmi átszerkesztése zajlik. Most nem azért jöttem, hogy erről beszéljek, ezt csak teljesen véletlenszerűen mondom most itt el." /MásodikFront/

2023.04.08.



Kína figyelmeztetést intézett az USA-hoz és a NATO-hoz Ukrajna miatt.


A Nyugatnak "félreérthetetlen felelőssége" van az ukrán konfliktussal kapcsolatban - mondta a kínai külügyminisztérium szóvivője. Megszakították a Bank of America rendezvényét, mert az ukrán vezetést kezdték el kritizálni. Zelenszkijt egy mesteri manipulátornak, Ukrajnát a konfliktus "elsöprő vesztesének" nevezték.

Pánik a Pentagonban: Újabb titkos amerikai dokumentumok kerültek nyilvánosságra az új kiszivárogtatásban - NYT. Az új dokumentumok között Ukrajnával, Kínával, a Közel-Kelettel és a terrorizmussal kapcsolatos "érzékeny" anyagok is vannak. A Kreml köszöni, hogy az amerikai külügyminiszter az ukrán ellentámadás időpontját jósolgatja. Szaúd-Arábia véget vet a jemeni háborúnak.

Újabb amerikai háborús projektnek vetnek véget a szaúdi-kínai-iráni közeledéssel? 71 kínai katonai repülőgép lépte át a Tajvani-szoros középvonalát, hogy elindítsák a 3 napos "bekerítési hadgyakorlatot." Ez a válasz Tsai Ing-wen tajvani elnök és Kevin McCarthy amerikai képviselőházi elnök napokkal ezelőtti kaliforniai találkozójára. (VilagHelyzete)

2023.04.05.



Ártatlannak vallotta magát Donald Trump


Ártatlannak vallotta magát Donald Trump az összes ellene felhozott vádpontban a New York-i bíróságon. A volt elnökkel ismertették a vádakat, majd szabadon távozhatott a bíróság épületéből. Közvetlenül ezután nem kommentálta a meghallgatást, de közösségi oldalán korábban azt írta: Soros György emberének tartja az ügyészt, aki vádat emelt ellene. Donald Trump New Yorkból Floridába utazott, ahol több száz híve előtt mondott beszédet. (M1 - Híradó)

2023.03.14.



Hol képezték ki a Momentum fiataljait?


Fekete Rita műsorvezető vendége Jurák Kata, a pestisracok.hu lapszerkesztője volt a Hit Rádióban. A Momentum mozgalom hogyan vált egycsapásra ennyire ismertté Magyarországon? Szó esett Berg Dániel ismeretlen múltjáról is, valamint arról, hogy vajon amerikai állampolgárként mennyire képviselheti a magyar érdekeket? Jurák Kata azt feltételezi, hogy egy külföldön kiképzett hálózatból alakult a Momentum. Az interjúban kitért a különböző tüntetésekre, megmozdulásokra, valamint az ellenzék COVID idején való hangoskodására is. Műsorvezető: Fekete Rita Szerkesztő: Joób Rhodé (Hit Rádió)

2023.03.10.



Orbán Viktor a Kossuth Rádióban


A világ vezetői háborús lázban égnek. Amikor hallgatom őket, azok a háború megnyerésére buzdító, még több áldozatra felhívó motivációs beszédet, amiket higgadt tárgyalási keretek között hallgatok meg tőlük. Ennek az a következménye, hogy egyre veszélyesebb fegyvereket szállítanak Ukrajnába. A németek sisakokkal kezdték, most a tankoknál tartanak, és már teljesen bevett téma, hogy vadászrepülőgépek küldése lenne a következő folyamat. Nagyon közel vagyunk szerintem ahhoz, hogy Ukrajnával szövetséges országok katonái is lépjék át a határt, és menjenek Ukrajna földjére. Soha ilyen közel nem volt a világ ahhoz, hogy egy lokális háborúból világháború legyen. (Magyarország Kormánya)

2023.02.24.



Apáti Bence: Egy éve akarnak belerántani a háborúba. EBBŐL ELÉG!


Át lettünk verve! Mindannyian! Brüsszel és a baloldali politikusok egy éve azt hazudják, hogy a szankciókkal majd megállítják Oroszországot és az orosz-ukrán háborút, a szankciók elhozzák a békét. Egy évvel az orosz-ukrán háború kirobbanása után nem hogy békéről nem beszélhetünk, de a brüsszeli politikusok miatt is egyre csak mélyül a konfliktus, ráadásul a Nyugat minket magyarokat is bele akar rángatni a háborúba. Erre reagál Apáti Bence, aki ezúttal is keményen elmondja a véleményét a hazai és a nemzetközi baloldal háborúpárti politikusairól.

2023.02.17.



Szijjártó Péter: Nincs szükségünk ürgebőrre, őszintén cselekszünk!


Csuhaj Ildikó: Minszkben járt miniszter úr. Nyilván nagyon sok támadás fogja érni. Mi adta az aktualitását ezeknek a tárgyalásoknak, hogy egy Putyin szövetséges kormánnyal tárgyal? Válasz: Az emberi életeket nem majd egy hét múlva kell megmenteni, vagy egy hónap múlva, vagy egy év múlva kell megmenteni, hanem most. Tehát minden egyes óra, ami háborúval telik, az újabb ember áldozatokat követel. Mi azt szeretnénk, hogy most azonnal tűzszünet lenne, béketárgyalások kezdődnének, és ott sikerülne megállapodni, egy olyan békéről, amelyet hosszú távon fenn lehet tartani.



2023.02.15.



Párizsban tárgyalt Szijjártó Péter


Szijjártó Péter a francia külügyminiszterrel tárgyalt, a részletekről kérdeztük a külgazdasági és külügyminisztert. Ukrajna kérésében mindketten egyetértettek abban, hogy békét szeretnének. A háború és az emberek szenvedése Ukrajnában véget érne. Mi azt szeretnénk, hogy minél előbb béke lenne, azonnal tűzszünet lenne, és azonnal béketárgyalások kezdődnének.

Stratégiai kérdése az együttműködésünknek a nukleáris energia kérdése. A Paks2 beruházásban jelentős francia hozzáadott érték van. A nukleáris energia felhasználás tekintetében jövőre is egy pályán leszünk. Az európai biztonság kérdése Afrikában kezdődik. Afrikában is nyugalomra, békére, stabilitásra van szükség. (M1 - Híradó)

2023.02.02.



Kiszivárgott Orbán-beszéd: még ebben az évtizedben összeomlik az EU


Kétrészes cikksorozatban számolt be az osztrák Express lap főszerkesztője arról a zártkörű megbeszélésről, amelyet a magyar miniszterelnökkel folytatott. Szóba került Magyarország uniós tagsága, az ukrajnai háború kimenetele és az is, mi lesz akkor, ha pár éven belül Európa politikai rendszere összeomlik. Milyen tervei vannak az Unió megváltoztatására? A jelenlegi politikai rendszer képtelen túlélni. Az EU Egyre hatékonyabbak az orosz hadműveletek.

2023.01.18.



Szijjártó Péter: CNBC - háború, szankciók, nemzeti konzultáció


Nézze, már több mint 12 éve vagyunk hivatalban, és általában megkérdezzük az emberek véleményét minden fontos kérdésben. Ezt már 15 alkalommal megtettük, például a nyugdíjak esetében, a migráció kapcsán, vagy családi kérdések vonatkozásában. A szankciók károsak, és nem segítik a békét. Az EU olyan pénzeket tart vissza tőlünk, ami a mienk. Brüsszel gyűlöli, hogy egy fősodorral szembemenő jobboldali hazafias kereszténydemokrata kormány van Magyarországon.



2023.01.10.



Szijjártó Péter: Emberi jogi harcosok, irány a déli határ


A tavalyi esztendőben Magyarország déli határán majdnem 270 ezer illegális bevándorlót állítottunk meg. Ez már nyilván köszönhető annak is, hogy a határvadászok is szolgálatba álltak. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az erőszaknak egy teljesen új dimenziójával találkoznak a szerbek és mi is. Ugyanis itt felfegyverkezett bandákról van szó, akik a fegyvereiket nem átallnak használni, például a magyar rendőrökkel szemben Magyarország területén. Ezért minden emberjogi harcosnak, minden brüsszeli bürokratának, aki itt a migrációt valami fajta jó színben próbálja feltüntetni azt javaslom, hogy jöjjenek el Magyarország déli határára, és nézzék meg, hogy ezek a fegyveres bandák milyen veszélyt jelentenek az országunk biztonságára.



2022.12.27.



Hollik István: A dollárbaloldalt nem érdekli a magyar emberek véleménye.


Magyarország kettős nyomás alatt áll, keletről a háború, délről pedig az illegális bevándorlás miatt. Természetesen Magyarország minden segítséget megad Ukrajnából, a háború elől menekülő embereknek. Az illegális bevándorlásra továbbra is nemet mondunk. (Fidesz kommunikációs igazgatója)

2022.12.18.



Ifj. Lomnici Zoltán: Rekord mennyiségű gázolajat importál Európa
a kőolajtermékekre vonatkozó szankciók februári életbelépése előtt


December első tíz napjában az Unióba valamint az Egyesült Királyságba 16 millió hordónyi dízelt szállítottak tengeren. Közben a Georgetown-i Egyetem elemzése szerint a kontinenst sújtó gazdasági és energiaválság miatt egyre több uniós tagállam gondolja újra a szankciók hatékonyságát, és mindez akár az államszövetség felbomlásához is vezethet. (M1)



2022.12.03.



Vigh László: Álljunk meg egy szóra! EP jogállamiság vita


Magyarországnak olyan kormánya van, melyet harmadszor választottak meg 2/3-dal választottak meg. 2011-ben ezt írtuk az alkotmányba "az állam keresztény alapokon nyugszik, a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatából jön létre, minden megfogant embernek jogya van az élethez. Ezek a keresztény-konzervatív alapelemek. Kérésem, mi sem támadjuk Magyarországról semelyik ország alkotmányát, jogállamiságát. Önök se tegyék. Ugyanis amikor összekötik a nekünk járó pénzekkel, akkor nem Orbán Viktor bántják, nem Magyarország kormányát, nem a Fidesz-KDNP-t, hanem 10 millió magyar embert.



2022.11.25.



Dömötör Csaba: A nekünk járó uniós források
visszatartása vs. több tízmilliárd Ukrajnának


Az EB 18 milliárd eurót adna jövőre, ami kb. 7300 milliárd Ft. A kamatköltségeket az EU állná úgy, hogy a tagállamok további összegeket fizetnek a költségvetésbe. Egyetértünk abban, hogy segíteni kell a menekülőket. A magyar állam eddig 30 milliárd Ft-ot fordított erre a célra. Brüsszelben úgy várják el tőlünk a plusz pénzügyi támogatást, hogy Magyarország nem kapta meg a helyreállítási alap forrásait. A kormány a brüsszeli terveket nem támogatja.

2022.11.30.



Robotzsaru San Francisco-ban - Felfegyverzik a rendőrségi robotokat


San Francisco rendőrsége a jövőben bevethet robotokat is veszélyes bűnözők ellen. A californiai nagyváros elfogadott egy új közbiztonsági törvényt, amely szerint távirányítású robotokkal is kiolthatnak emberi életeket. Az ötlettel nem mindenki elégedett, emberjogi szervezetek szerint ez egy aggályos folyamat kezdete lesz. Mások viszont azzal érvelnek, hogy ez sem más, mint a hadsereg katonai drónjainak a bevetése. A rendőri vezetés azzal indokolta a döntést, amelyet a városi tanács 8:3 arányban fogadott el, hogy a legtöbb bűnöző már komoly katonai gépkarabélyokkal rendelkezik.

Ha robotot vetnek be ellenük, azzal emberi életeket kímélnek meg, hiszen a rendőr biztonságos távolból tudja irányítani a robotot. Hasonló robotokkal kísérletezik az amerikai határőrség is, mivel a mexikói drog-és embercsempész csoportok is egyre komolyabb fegyverekkel támadnak a határt védő erőkre. A robotokat már eddig is sikeresen alkalmazzák a világ rendőrségei felderítésre, robbanóanyagok felkutatására és gyanús csomagok megsemmisítésére. (PsTV)

2022.11.25.



Kósa Ádám: Csak addig fontos az úgynevezett jogállamiság,
amíg Magyarországról, vagy Lengyelországról van szó.


Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az EP szocialista frakcióvezetője, a spanyol Iratxe Garzia Perez esete. Beismerte, mégis támad: a nemzeti törvényeket a nemzeti parlamentek módosítják! Ő egy baloldali képviselőnő. Figyelitek, hogy mégsem támadja, hanem védi a hazáját. A magyar baloldal viszont azért áll ki az EP-ben, hogy a magyarok ne kapják meg a nekik járó uniós forrásokat. Szégyen!



2022.11.19.



Már van gyanúsítottja annak az adócsalási botránynak...
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője magyarázatát látjuk.


Már van gyanúsítottja annak az uniós adócsalási botránynak, amelyben a momentumos Cseh Katalin családi cégéhez köthető vállalkozások nevei is felbukkantak. Az egyik vállalkozás tisztségviselőjét költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az adóhatóság tavaly nyár óta vizsgálódik, miután a nyomozók megállapították, hogy a szóban forgó céghálózat tagjai gyanús körülmények között juthattak több milliárd forintnyi uniós pályázati pénzhez. (M1 - Híradó)

2022.11.19.



Saját állításaikat hazudtolják meg az uniós vezetők,
miután megbukott a brüsszeli szankciós politika


A büntető intézkedések bevezetését a brüsszeli elit korábban azzal indokolta, hogy ezek Putyin bukásához, az orosz haderő megtöréséhez vezetnek. Most azonban azt mondják: soha nem állították, hogy a szankciók véget vethetnek a háborúnak. A témáról bővebben Titanilla kérdezi mai első vendégét. (M1 - Híradó)

2022.11.16.



Lengyelországi rakétabecsapódás: Ülésezett a nemzetbiztonsági tanács


Rakéták csapódtak be tegnap délután Lengyelországba. Folyamatosan figyelemmel kíséri a kormány az eseményeket. Kapcsolatban áll a NATO illetékeseivel és a szövetséges haderőkkel. Az eszkaláció veszélye fennáll. Nem a háború erősítésére, hanem a béketárgyalások mihamarabbi megkezdésére, és a tűzszünetre kell törekedni.

Példa nélküli módszerrel támadták meg a magyar rendőröket azok az embercsempészek, akiket hétfőn, mindössze egyórás üldözés után elfogtak Inárcs térségében. A két embercsempész egy kisteherautóban 21 illegális, magukat szírnek valló bevándorlót szállított. A lövöldözésben senki nem sebesült meg. A hajszában a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is részt vett. (M1 - Híradó)

2022.11.07.



Izraelben berágtak egy ukrán katona hátizsákja miatt, súlyos harcok, de áll a front


Minden ellenkező állítással szemben az ukrán fegyveres erők tagjai még mindig náci szimbólumokat használnak egyenruhájukon, vagy a horogkeresztet, vagy a harmadik SS páncélos divízió logójára nagyon hasonlító halálfejet. Ez azonban sem Brüsszelt, sem Washington DC-t sem a magyar baloldalt nem zavarja. A horogkeresztes embléma egy ukrán katona hátizsákján nagyon kiverte a biztosítékot Izraelben. Főleg azután, hogy Kijev folyamatosan próbál fegyvereket kunyerálni Jeruzsálemtől. (PsTV)

2022.11.04.



Georg Spöttle: Gyanús SMS Liz Truss telefonján, Kínára szükség van!


Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az SMS-t, amiben az Északi Áramlat elleni támadás utáni percekben az akkori brit miniszterelnök, Liz Truss azt írta az amerikai külügyminiszternek, Antony Blinkennek, hogy "elvégeztetett" (it's done). Az árulkodó SMS úgy került az oroszok kezébe, hogy valaki "meghackelte" Liz Truss icloudját, azaz adatfelhőjét. A telefon adatait állítólag egy német influenszer, aki Kim Dotcom néven van fent a twitteren tette nyilvánossá. A közel egymillió követővel rendelkező véleményvezér internetes szabadságharcosnak tartja magát, aki ellensúlyozza az eltúlzott pro ukrán propagandát. (PsTV)



2022.10.30.



Itt a legújabb Háttérkép. Hogyan alakul át a szuperelit hatalma?
Itt van Bogár László és Boros Imre válasza!




2022.10.29.



Az új angol miniszterelnök, Rishi Sunak színre
lépésével új korszak kezdődik Nagy-Britanniában.


A 42 éves politikus az Egyesült Királyság 57. miniszterelnöke. 1812. óta a legfiatalabb
kormányfője az országnak. Vajon Viktória királynő most forog a sírjában?



2022.10.26.



Herczeg Zoltán letartóztatása; Az amerikai nagykövet kioktatása
Hardcore Hobbista 22-10-25/1.


Letartóztatták H. Zoltán ismert divattervezőt. Vajon Herczeg Zoltánt vagy Lakatos Márkot takarja a szűkszavú rendőrségi közlemény? Kurtz szerint mindegy: tojás-tojás... Herczeg és Jeszi viszont évfolyamtársak voltak, így egy kicsit személyesebb megközelítést is kaphatunk az ügyről, Herczeg Zoltán személyiségéről, illetve arról a jelenségről, aminek ő pusztán csak egy látványos megnyilvánulása. Visszatér egyik kedvenc rovatunk, a videóelemzés: a Hobbista csapata ezúttal az amerikai nagykövetség 1956-ról szóló oktatóvideóját szedi ízekre. (Politikai Hobbista)



90 éves lenne Tóth Ilonka, akit 24 éves korában végeztek ki,
azzal a váddal, hogy részt vett a 1956-os eseményekben.
EZEN A NAPON DOBREVÉKNEK AZ UTCÁRA SEM LENNE SZABAD KIMENNI,
NEMHOGY TÜNTETÉSRE SZÓLÍTANI! SZÉGYEN! TISZTELET A BÁTRAKNAK!


2022.10.25.



Deák Dániel: Magasabb fokozatba kapcsolt a szankciópárti baloldal.
Európa a legnehezebb telére készül


A jóléti államokban egészen szürreális intézkedéseket kellett hozni. Az infláció az egekben, és kontinens-szerte tüntetnek a szankciópárti kormányok ellen. Számos szankciópárti politikus meg is bukott. Hol Budapesten, hol Brüsszelben kardoskodnak az Európa gazdaságát rombadöntő szankciók mellett. Ók a szankciópárti baloldal. Ezek a politikusok nem a magyar családokért dolgoznak.



2022.10.14.



Orbán Viktor a szankciókról a Kossuth Rádióban


Mi folyik itt, és ki nyer a szankciókkal? Egyre több ország vezetője elégedetlen a brüsszeli döntésekkel. Azt ígérték, hogy a szankciók észszerűek lesznek, és közelebb visznek a háború befejezéséhez, de nem így történik.

2022.10.12.



Nyolc személyt vett őrizetbe az orosz titkosszolgálat, az FSZB


Az FSZB bejelentette, hogy 5 orosz, valamint ukrán és örmény állampolgárt vett őrizetbe a Kercsi-híd ellen elkövetett terrortámadás miatt. A gyanúsítottak kihallgatása jelenleg folyik. Ukránok tüntettek Budapesten és más európai nagyvárosokban. Látszólag békésen, ám ukránul azt skandálták, hogy késhegyre az oroszokkal, halál rájuk.

Már 2015-ben találtak német gyártmányú, a svéd hatitengerészet aknamentesítő, vízalatti drónjáról származó robbanóanyagot találtak a felrobbantott Északi-Áramlat gázvezeték mellett. Az 1,4 kilogramm súlyú robbanófej arra hivatott, hogy tengeri aknákat robbantson fel. Lengyelországban szivárog a Barátság. Az automata szenzorok jelezték a nyomáscsökkenést és most kezdik el vizsgálni a kérdéses szakaszt. A szivárgás a Németországba kőolajat szállító csőnél történt.

2 millió német kisnyugdíjas és szociálisan szerény körülmények között élő állampolgár jár ingyen konyhákra étkezni. Sokan, miután befizették a rezsiköltséget, már nem tudnak megfelelő mennyiségű élelmiszert vásárolni. Kölnben péntektől imára hívhat a müezzin. A város muszlim lakosság azt követelte, ha már a katolikusok harangoznak, akkor a vallásszabadság jegyében nekik járjon az imára hívás péntekenként. (PsTV)

2022.10.06.



Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítást adott a zaporizzsjai atomerőmű orosz tulajdonba vételére.


Ezzel Európa legnagyobb, összesen hat blokkot számláló nukleáris létesítménye az Orosz Föderációt, nagyrészt az új területeket és a Krím-félszigetet látja el villamosenergiával. Szakértők szerint az erőművet újra kell indítani, mivel fűtésre van szüksége. A fagy ugyanis kárt tehet a vízhűtés csőrendszerében. (PsTV)

2022.10.08.



Jeszi: 3 ok, amiért Amerika már nem a világ közepe


Az USA mindig csak akkor avatkozott be, amikor az érdekei úgy kívánták, ilyen esetekben viszont mindig. Amerika ugyan háborúkkal tartotta fenn a befolyását és nagyhatalmi státuszát, de ezt sokáig Európától távol tette, és ezzel az elmúlt évtizedekben soha korábban nem tapasztalt békét, nyugalmat, fejlődést hoztak a nyugati világba.

Mindez egy pillanat alatt megváltozott Ukrajnában. Emellett Kína felemelkedett, a nem nyugati világ pedig nagy ívben tesz a nyugati morálra, szankciók helyett békésen kereskednek Oroszországgal és Kínával. Az USA az ukrán proxyháborúval az utolsó szalmaszálba kapaszkodik, az új Selyemúttal Kína az amerikai haditengerészeti fölényt is kikerülné a szárazföldön. (PsTV)

2022.10.03.



Boros Imre: Orosz-ukrán háború globalista játszmákkal


Boros Imre közgazdász volt a vendégünk, akivel az államcsőd realitásáról, a devizák kérdéseiről, az USA globalista törekvéseiről, a magánpénz hatalom terveiről, az Északi Áramlatról és a konzervatív fordulat realitásairól beszélgettünk. Miért beszélünk államcsődről? Nézzék meg a Angliát! (Ultrahang)

2022.09.25.



Szijjártó Péter gyógypedagógiai alapossággal világosítja fel Richard Quest CNN műsorvezetőt


Richard Quest: Miért kellene feloldani a szankciókat? Szijjártó Péter: Ha szankciókat hozunk valakivel szemben, akkor annak károsabbnak kell lennie, mint magunkra nézve. Látható a magyar feliratos videón.



Adáson kívül még Richard Quest is odavan Magyarországért - CNN - Szijjártó Péter
CNN interjú - kimaradt jelenetek/CNN interview - missed scenes


A CNN tulajdonképpen az amerikai Demokrata Párt szócsöve, így nem meglepő, hogy minden lehetséges alkalommal igyekeznek támadni hazánkat, ebben azonban legfőbb ellenfelük éppen a náluk gyakori vendégként szereplő Szijjártó Péter, aki gyógypedagógiai alapossággal világosítja fel a csatorna műsorvezetőit a valóságról - úgy tűnik, sikerrel. Hiszen amint a tárcavezető által megosztott, kulisszák mögötti videóból kiderül, adáson kívül még Richard Questet is lenyűgözi a magyar kormány határozottsága.
Szijjártó Péter legújabb CNN-nek adott interjúban, amelyben a külgazdasági és külügyminiszter ismét elmagyarázta a balliberális csatorna műsorvezetőjének, hogy a kormányunk elsődleges szempontja a magyar emberek szolgálata, ezért nem vagyunk hajlandók csatlakozni a hatástalan szankciókhoz.
Bár a műsorban Richard Quest hozta a szerepét és továbbra is meglehetősen ellenséges hangvételt ütött meg a tárcavezetővel szemben, utóbbi kiderült, hogy a kulisszák mögött ő is teljesen másként gondolkodik Magyarországról. Elismerően szólt ugyanis a kormány kőolaj- és földgázbeszerzéseiről, és kijelentette, hogy szeretne mielőbb Magyarországra látogatni, "de csak jó időben". Kétharmados támogatottsággal minden megoldható - válaszolta erre Szijjártó Péter.

Részlet a beszélgetés magyar feliratából

CNN: Hogy vagy?
Szenvedünk. Itt vannak a háború, meg a szankciók következményei, az egekbe szökő árak.
CNN: Teljesen megértem. hogy Magyarország nehéz helyzetben van.
Túl közel vagyunk.
CNN: De az olaj és gázbeszerzés folytatásával jó helyzetbe hoztátok magatokat. Milyen más lehetőségek lennének még hosszú távon?
Azerbajdzsán lenne egy opció, de ahhoz hatalmas fejlesztések kellenének. Az Exxonnak volt egy nagy projektje Romániában. Kötöttünk velük egy megállapodást 3 milliárd köbméterről évente, ami jövőre lépett volna életbe. Otthagyták a projektet. Romániában van egy nagy mező, de senki nem akar belevágni a kitermelésbe.

2022.09.25.



Szijjártó Péter: Jó hetet zártunk New Yorkban/We had a good week in New York.


Az ENSZ Közgyűlés keretében 38 kollégával sikerült tárgyalóasztalhoz ülni, ami mellett 12 államközi megállapodás került aláírásra és 10 rendezvényen is felszólalhattam érvényt szerezve Magyarország álláspontjának nemzetközi közösség előtt. A Suez Water Technologies, az Oracle, az Eaton Corporation és a SemCorp vállalatok vezetőit pedig biztosítottam róla, hogy nincsen Magyarországnál jobb hely a beruházásaik számára, így rövidesen ezen a területen is jó hírekkel tudunk jelentkezni. Holnap már Bécsből jelentkezünk a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közgyűléséről, ahol kulcsfontosságú tárgyalások várnak ránk PAKS2 szempontjából.

2022.09.26.



Orbán Viktor válasza az ellenzéki frakcióvezetőknek


Figyelmesen végighallgattam mindannyiukat. Azt látom, hogy a Momentum, a Párbeszéd, az MSZP, a Jobbik és a DK, talán helyes, ha ezt magyar baloldalnak nevezem, a hozzászólások alapján egyértelműen a háború oldalán áll. Nemcsak a háború oldalán áll, hanem a szankciók oldalán is. A háború és a szankciók rosszak, kérem, vizsgálják felül álláspontjukat. A szankciókat 6 havonta szavazzák meg.

Tehát a konzultáció nem időszerűtlen, mert újabb és újabb szankciók előtt állunk. Magyarország az olajszankciókat nem szavazta meg. A nukleáris termékekre vonatkozó szankciókat nem engedjük napirendre venni. A gázra vonatkozó szankciókat azért nem tűzik napirendre, mert Magyarország bejelentette, hogy nem szavazza meg... (HÍR TV)

2022.09.25.



Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy függesszék fel a Magyarországnak szánt


uniós források egy részének a kifizetését az uniós pénzeszközökkel való rossz
gazdálkodással kapcsolatos aggályok miatt. /Európai híradó HÍR TV/
Gery: A probléma az, hogy Brüsszelben azt hiszik ők Európa, nem pedig, hogy ők képviselik Európát!

2022.09.22.



Szijjártó: Kína és az EU kapcsolata példaértékű.



A kapcsolat mindig a kölcsönös tiszteleten alapult, és Magyarország vonatkozásában a kínaiak soha nem támasztottak politikai feltételt semmilyen gazdasági együttműködési kérdéshez, és ez megalapozza a köztünk levő bizalmat.



2022.09.15.



A külügyminiszter üzenete az uniós képviselőknek



Az Európai Parlamentnek Magyarország támadása helyett azzal kellene foglalkoznia, hogyan segítsenek az európai embereknek és az európai gazdaságnak miután a szankciós rezsim nyomán háromszorosára, négyszeresére emelkedtek az energiaárak Európában. Mi a kiútja Európának a recessziókból? Mi a kiút a magas inflációból? Mi a kiút a magas energiaárakból?

A háború több mint fél éve zajlik. A magyar emberekkel szembeni inzultusnak tartom, hogy Magyarországgal szemben megkérdőjelezik a demokrácia működőképességét. A magyar emberek alkotmányos joga dönteni az ország jövőjéről. Ezt a magyar emberek világosan megtették. Nézze meg, mit üzent a külügyminiszter az uniós képviselőknek! (Magyarország Kormánya)

2022.09.13.



Újabb kedvezmények lépnek életbe a rezsicsökkentéshez


Rendezik a többlakásos ingatlanok helyzetét. A módosítás értelmében azoknak a többlakásos ingatlanoknak is jár a többszörös kedvezményes áru gázmennyiség, amelyeknek 1 mérőórájuk van, és nem társasházakban vagy lakásszövetkezetekben vannak. A jegyzőnél kell kezdeményezni, aki 8 napon belül kiadja az igazolást. Ezt az Egyetemes Szolgáltató honlapjára kell feltölteni. A CSOK-kal tetőteret beépítő családok is segítséget kapnak. (M1-Híradó)

2022.08.23.



Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón arról beszélt:


azért, hogy senkit ne érjen hátrány, megemelik az éves elfogyasztható hőmennyiséget - ezt a gázszámlákon lehet majd követni. Rezsicsökkentett földgáz? A fűtőérték lesz a mérvadó a rezsicsökkentett árú gáz felhasználásakor - erről döntött ma a kormány. A fogyasztók ugyanis jelenleg különböző fűtőértékű földgázt kapnak: a legjobb az orosz, aztán a magyar következik, a legkisebb fűtőértékű pedig az, amely nyugatról jön. (M1-Híradó)

2022.08.01.



Boros Imre: A pénzvilág urai elérték céljukat Ukrajnában?


Kik mozgatják az árfolyamokat? Boros Imre közgazdász, az első Orbán-kormány minisztere volt a vendégünk, akivel arról beszélgettünk, kik és hogyan tudják manipulálni az árfolyamokat. Szó esett az inflációról, a készpénz nélküli társadalomról és a magántulajdon eltörléséről is. /Ultrahang Hírmustra/

2022.07.28.



Orbán Viktor: Ausztria várkapitányai vagyunk a Szerb-magyar határon


Magyarország megvédi a saját határait. Mindannyiunknak az az érdeke, hogy Szerbia meg tudja védeni a saját határait. Mindent meg kell tennünk a béke érdekében! (hirado.hu)



Ez volt ma az üzenet Ausztria irányába. (hirado.hu)


2022.07.13.



Újabb Magyarországot elítélő jelentést fogadott el az EP LIBE bizottsága
Hidvéghi Balázs a voksolás után tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:


a jelentés elkészítésében ezúttal is rutinos közreműködők voltak a már unalomig ismert Soros-szervezetek. Hidvéghi Balázs a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja nevében elutasította a Magyarország elleni újabb támadást, egyben megköszönte a spanyol, olasz és lengyel konzervatív EP-képviselők támogatását. Szégyen, hogy ezekhez a hazugságokhoz a DK és a Momentum európai képviselői, Dobrev Klára és Donáth Anna buzgón asszisztált. (M1-Híradó)

2022.07.04.



Szíjjártó Péter: szerb-magyar sajtótájékoztató Szabadkán
Belgrád és Budapest között gyorsvasút épül.



Az energetikai együttműködésről egy komoly dokumentumot írtak alá, Eszerint a Szerb Köztársaságnak lehetővé válik meghatározott mennyiségű gáz tárolása, amely átsegíti népünket a téli időszakban. Magyarország a 4. helyen áll, mit az egyik legfontosabb kereskedelmi partnerünk. Ha Magyarországot kérdeznék, akkor Szerbiát azonnal fel kellene venni az Unió tagállamai közé.



2022.07.02.



Hortay Olivér: A háború elhúzódása az USÁ-nak kedvez, Európának nem.
Bár rövid távon a magas üzemanyagárak Amerikát is sújtják,


hosszú távon a háborúval az USA piachoz jut és új hiteleket nyújtat Európának. Ezzel szemben az EU a háború vesztese: ha sikerül is súlyosabb energiaellátási problémák nélkül átvészelni a következő telet, a gazdasági károk akkor is évekre visszavetik majd a közösség versenyképességét.

Bár az USA és az EU szövetségesek, a háborúban az érdekeik eltérnek: Amerika a tartós konfliktusban, Európa pedig a mielőbbi békében érdekelt. Joe Biden amerikai elnök márciusban azt mondta, hogy "a szankciók szét fogják zúzni az orosz gazdaságot", és hogy "rubel rommá válik." Már látható, hogy Biden rövid távon tévedett, de vajon mi várható a jövőben?




Deák Dániel: A videóban elhangzottak is bizonyítják, hogy az EU-nak a közösség érdekében, az európai családok megvédése érdekében kellene folytatnia a politikáját! Az elvakultság és a túlzott moralizálás nem vezet eredményre, csak feleslegesen szítja a konfliktust. Az Unió vezetői példát vehetnének Orbán Viktorról és a magyar kormány következetes, ésszerű álláspontjáról!

2022.06.26.



Liberals cannot master the concept of the rule of law
and force a one-sided adjustment to their expectations.
A liberálisok nem sajátíthatják ki a jogállamiság fogalmát
és nem kényszeríthetik ki az elvárásaikhoz való egyoldalú igazodást.


Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy bizonyos érdekcsoportok megkérdőjelezik a jogállamiság melletti elkötelezettségünket, azért, mert magyarok másként gondolkodnak migráció kezeléséről, vagy a család szerepéről. Ha valódi jogi vitáról van szó, mindig is nyitottak voltunk az uniós intézményekkel, vagy más tagállamokkal folytatott konstruktív párbeszédre. Végrehajtottuk a Bíróság ítéleteit.

Sikeres párbeszédet folytattunk a Bizottsággal a jogi keretekről és alaposan megválaszoltuk a kötelezettségi eljárásokban felmerült aggályokat. Nem szabad elfelejteni, hogy az EU szuverén államok szabad akaratából jött létre, akik megegyeztek, hogy bizonyos hatásköröket közösen gyakorolnak a nagyobb közös siker érdekében. Az integráció azonban nem jelenti azt, hogy tagállamok feladják a nemzeti identitásuk lényegi elemeit. Ezért az alkotmányos identitás védelmének keretét a jövőben is fenn kell tartani. (Varga Judit)



2022.06.20.



Szijjártó: A globális minimumadó munkahelyeket sodorna veszélybe


Szijjártó Péter hangsúlyozta, a fegyelmezett költségvetési politika miatt Közép-Európában az egyik legalacsonyabb a társasági adó, ami beruházásokat és gyárépítéseket hoz ebbe a régióba. A globális minimumadó viszont megemelte volna a társaságok terheit, ami áremelkedést és újabb inflációt hozott volna. Magyarország ezért utasította el ezt a tervet - hangzott el az M1 híradójában.

A magyar kormány többször is világossá tette, hogy nem tudja támogatni az adó bevezetését, mert az a jelenlegi gazdasági helyzetben nem segítené az országot. Ma Magyarországon a társasági adókulcs 9 százalék. A minimumadóval viszont ez 15 százalékra emelkedett volna... Egy ilyen döntés az európai vállalatoknak versenyhátrányt jelentene. A terv ugyanis az volt, hogy Európába már jövőre vezesse be a minimumadót, miközben a világ többi részén nincsenek ilyen tervek.

A világ más pontjain csúszik a globális minimumadó bevezetése. Magyarország és más államok ezért is ellenzik - erről a Századvég szakértője beszélt az M1-en. Regős Gábor szerint ennek az adónak pont az lenne a lényege, hogy az adóelkerülés - ami miatt kitalálták - a világon mindenhol, egyszerre szűnjön meg.

2022.06.16.



Orbán Viktor: Magyarország fellép a családok
elszegényedésével fenyegető EP-javaslatokkal szemben


Válaszlevelet írt Orbán Viktor miniszterelnök annak a 44 európai parlamenti képviselőnek, akik a napokban közös levelet intéztek hozzá az ukrajnai háború kapcsán; a kormányfő válaszában kiállt a béke és Ukrajna megsegítése mellett, ugyanakkor elutasította Magyarország sértegetését, egyházi vezetők kitiltását és a józan ésszel szembemenő szankciós javaslatokat - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.

Orbán Viktor szerint az orosz-ukrán háború kapcsán Magyarország álláspontja kezdettől fogva világos volt, "elítéljük az Ukrajna területi szuverenitása elleni orosz támadást, a Budapesti Egyezmény megsértését. Békét akarunk. A fegyveres konfliktust be kell fejezni, a vitákat tárgyalás útján kell rendezni. Segíteni kell Ukrajnát, és gondoskodni kell a menekültekről. Eddig közel 800 ezer menekült érkezett Ukrajnából Magyarországra, akiket élelemmel, szállással, gyógyszerrel láttunk el.

A gyermekek számára oktatást, a felnőttek számára munkát biztosítunk. Magyarok tízezrei fogadták be az otthonukból menekülőket, gyűjtöttek adományt, vállaltak önkéntes munkát. Mindeközben Ukrajna számára humanitárius segítséget, adományokat, élelmet, üzemanyagot, gyógyszert küldtünk és küldünk". Orbán Viktor leszögezte, mindezért Magyarország és polgárai nem sértő és kioktató hangnemet, hanem elismerést és köszönetet érdemelnek.

"Magyarország alkotmánya védi a vallásszabadságot, ezért egyházi vezetők szankciós listára helyezését, a hívektől való elszigetelését Magyarország soha nem fogja támogatni. A béke az egyházak tevékeny szerepvállalásával állhat csak helyre. Ez a véleményünk előzetesen valamennyi tagország előtt ismert volt" - húzta alá a miniszterelnök. Hozzátette: Magyarország az eddigi hat szankciós csomag elfogadása során mindent megtett annak érdekében, hogy az európai egység fennmaradjon.

"Tettük ezt úgy, hogy egyre nehezebb volt érvényre juttatni azt a korábban konszenzuson alapuló elvet, hogy a bevezetett szankciók ne okozzanak nagyobb kárt nekünk, mint Oroszországnak".

2022.06.08.



Környezetvédők! Mentsük meg a vizünket!
Betömtük a bányavíz-kifolyót Alsósajón


2022. jún. 3. Tiltakozásul kollégáimmal betömtük a bányabejáratot, és elállítottuk a szennyvizet! A Sajókatasztrófa 94. napján Varga Tiborral (Krasznahorka) és Ján Korpával (Betlér) tiltakozásul fél órára eltorlaszoltuk a bányavízkifolyást, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy már így is bődületes az a szennyezőanyag mennyiség, ami a Sajó folyóba került. Nincs mire várni, el kell kezdeni a szűrőberendezés beszerelését is!

A vízhozam és a szennyvíz ismert összetétele alapján ezidáig 3,4 kilotonna szulfát, 385 tonna vas, 156 tonna cink, 46 tonna mangán és nem egész fél tonna arzén került a folyóba. Döbbenetes az állam felelőtlen hozzáállása és a tétlensége, hiszen az a munkafolyamat, amibe tegnap belekezdtek a tervek szerint sem lesz képes megállítani a szennyezést, csupán mérsékelni fogja. 94 nap sem volt elég ahhoz, hogy a rendkívüli helyzetet kihirdessék? A Szövetség petícióját már 11 000-en aláírták, /Őrs Orosz/

2022.05.22.



Üzenet Pozsonynak. Petíció a Sajó folyó megmentésért!


Harmadik hónapja tart az ökológiai katasztrófa a Sajón. Naponta 1 500 000 liter erősen szennyezett víz kerül a folyóba, mely 4,2 tonna vasat, 38 tonna szulfátot, 1,7 tonna cinket, fél tonna mangánt és 5 kg arzént tartalmaz. Az alábbi pár perces videóban elmagyarázom, hogy hogyan, hol és miért történt mindez és azt is, te magad hogyan segítheted a Sajó folyó és a magukra hagyott gömöri emberek ügyét!

Támogasd a petíciónkat! Link a videóban, illetve alább, kommentben! A petíciós bizottság: MUDr. Varga Tibor (Krasznahorka), Ján Korpa (Betlér), Beke Beáta (Lekenye), Nagy Gyuri (Várhosszúrét) és Burdiga Pali (Rozsnyó), valamint a magam nevében is köszönöm a segítséged! /Őrs Orosz/

2022.06.09.



Az EP elutasította a klímaadóról szóló javaslatot.
Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője úgy fogalmazott:


a szavazás eredménye világosan mutatja, hogy a klímacsomag több sebből vérzik, és nem sikerült sem politikai, sem társadalmi támogatottságot a javaslat mellé állítani. Az Európai Bizottság tavaly nyár óta tervezi, hogy megadóztatja az európai emberek lakásait és autóit. Sajtóhírek szerint a jelenlegi energiaválság is közrejátszhatott, hogy az Európai Parlament végül nem fogadta el a klímacsomagot. (M1 - Híradó)

2022.06.07.



Magyar diplomatát választottak az ENSZ-közgyűlés elnökévé
Kőrösi Csaba a 77. ülésszakának elnöke.


43 országban 49 millió ember éhezik. Globális, többszörös és egymással összefüggő élelmiszer, energia és adósságválságban élünk. Miközben úgy tűnik, hogy a vízhiány a következő közvetlen fenyegetés. Az óceánok még soha nem voltak olyan melegek és savasak mint 2022-ben. A globális konfliktusok pedig a múlt század vége óta nem voltak ilyen hevesek. Az ukrajnai háború pedig újabb dimenziót ad a kihívásokhoz. (euronews)

2022.05.31.



Orbán Viktor: megvédtük a rezsicsökkentést


Megvédtük a rezsicsökkentést - jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben, a rendkívüli uniós csúcstalálkozó első napja után. A kormányfő hangsúlyozta: sikerült visszaverni az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, amely betiltotta volna az Oroszországból származó olaj használatát Magyarországon. Hozzátette: a megállapodás szerint azok az országok, amelyek az olajat csövön keresztül kapják, továbbra is a régi feltételekkel folytathatják a gazdálkodásukat. (mtva.hirado)



2022.05.29.



Varga Judit: Újra előkerült a politikai nyomásgyakorlás Brüsszelben.


Az uniós forráselosztás az energiaválság miatt nem felel meg a realitásoknak. Nyugaton térjenek vissza az alapító atyák szellemiségéhez, a konszenzuskultúrához. Az európai demokráciákat tisztelni kell. A tagállam kezében a vétójog az pontosan arról szól, hogy nemzeti elementáris érdekeit védje. Inflációs rekordok dőlnek meg Európában. Az aacheni magyarok is "bőrükön" érzik az inflációt. (Európai híradó)

2022.05.26.



Fidesz - Magyar Polgári Szövetség: Nekünk Magyarország az első!
Megvédjük a rezsicsökkentést, megvédjük a magyar családokat.


Ülésezett a kormány, áttekintette az ország gazdasági helyzetét. A háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul, és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet. A kormány ezért úgy határozott, hogy létrehoz egy rezsivédelmi alapot és egy honvédelmi alapot. Innen fizeti majd a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségeit.

Kötelezi a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedő cégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extra profitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be. Ennek az a célja, hogy megvédjük a magyar családokat és alacsonyan tartsuk a rezsiszámlát. /Fidesz/



2022.05.23.



Varga Judit: Őszintén az energiaszankciókról.
Megújítjuk Európát! Honestly about energy sanctions


A mai tanácsülésen napirendre került az Unió jövőjéről szóló konferencia, melynek kapcsán hangot adtam a magyar emberek aggodalmainak. A hazai ajánlásokból ugyanis egyértelműen kiderült, hogy a Lisszaboni szerződés rendszere kudarcot vallott, mivel utat engedett a lopakodó hatáskörbővítésnek. Ennek megálljt kell parancsolni, meg kell védenünk a nemzetek szuverenitását!

Azt gondolom, hogy alapvető kiindulópont a Versailles-i nyilatkozat, ahol a tagállamok egyhangúlag megállapodtak abban, hogy csak akkor lehet előre haladni a szankciók tekintetében, ha valóban figyelembe veszik az összes nemzeti sajátosságot és a saját energia mixhez való jogot.



2022.05.19.



Varga Judit beszéde a CPAC Hungary-n
Kultúrharc a médiában.


2022.05.19.



Donald Trump a CPAC-en: Orbán Viktor nagyszerű vezető
CPAC Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött!


Igazán fontos harcot vívunk és vívnak Önök is! Kiválóan helytállnak, és ezt mindenki nagyra értékeli. Ha már a SPAC Hungary-ről van szó, mint azt bizonyára tudják, mindannyian nagyon közel állunk Orbán Viktorhoz. Ő egy nagyszerű vezető, egy igazi úriember, és nemrég hatalmas választási diadalt aratott. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy lehetőségem nyílt arra, hogy támogatásomról biztosítsam... (HÍR TV)

2022.05.18.



Szánthó Miklós Alapjogokért Központ igazgatója: Holnap
kezdődik az első európai CPAC Budapesten, a Bálnában.


A konferencia mottója: Isten, haza, család hármas egysége. Ez fejezi ki legjobban, amiben mi konzervatívok hiszünk. Ezek azok az értékek, melyek a legnagyobb támadásnak vannak kitéve. A nemzeti erők együtt tudnak működni nemzetközi szinten. Matt Schlapp SPAC vezető az USA: Mindent megteszünk, hogy mindenki meghallja a konferencia üzeneteit. Védjétek meg a szabadságot Amerikában!

2022.05.15.



Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozik.
Helyzetjelentés - rendkívüli NATO értekezlet


Mindenki pontosan tudja, hogy Magyarország a béke pártján áll, és pontosan tudják azt is, hogy mi mint szomszédos ország egy speciális helyzetben vagyunk, hiszen nekünk a legfontosabb az, hogy meggátoljuk ennek a háborúnak a tovább terjedését. Szerencsére a józan ész hangja elég erős a NATO-n belül, és mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy ne jöhessen létre egy közvetlen NATO-Oroszország konfliktus, mert az hatalmas bajt jelentene.



2022.05.10.



Földi László: Megőrültek a világ vezetői
Az USA elfoglalta Európát? Ultrahang hírmustra


Földi László titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke volt a vendégünk. Beszéltünk az Európai Bizottság tervezett szankcióiról, az orosz-ukrán háború aktualitásairól, a deepstate törekvéseiről és a nemzetállamok jövőjéről is.

2022.05.04.



Amikor az EP ebédidőben vitatja meg a magyar és lengyel jogállamiság helyzetét
When the EP discusses the state of the rule of law in Hungary and Poland at lunchtime


Az EP-képviselők szó szerint menekültek az ülésteremből. Ennyire nem érdekel már senkit Európa megfáradt, beteg eljárása, a 7-es cikkelyes eljárás...



lyen sokan aggódtak a magyar és lengyel jogállamiság helyzete miatt az Európai Parlament keddi strasbourgi ülésén. A többszáz fős ülésteremben maradt nagyjából 10-20 embernek Didier Reynders biztos kifejtette: "nem tudok pozitív fejleményekről beszámolni a jogállamiság helyzetével kapcsolatban sem Magyarország, sem Lengyelország esetében".

Ideje lenne beismerni, hogy a jogállamisági boszorkányüldözés valójában az ideológiai nyomásgyakorlás eszköze, ami kizárólag egy szűk kör érdekeit szolgálja a brüsszeli buborékban, hogy lejárathassák az erős nemzetek erős Európája iránt elkötelezett tagállamokat, akik nemet mondanak a birodalmi törekvésekre.

2022.05.02.



Nyugdíjemelés lesz júliusban
Ha 8,9 százaléknál is magasabb lesz a 2022-es infláció,
akkor novemberben újabb emelés jön.


Újabb nyugdíjemelést jelentett be a kormány. A vártnál magasabb infláció miatt az év eleji 5 százalékot további 3,9 százalékkal megnövelik, így összességében 8,9 százalékkal emelkedik a nyugdíj a tavaly év végi szinthez képest. A második félévtől kapnak nagyobb összeget a nyugdíjasok, de januárig visszamenőleg, tehát júliusban lesz egy extra utalás vagy extra kézbesítés - attól függően, ki hogyan szokta megkapni a pénzét. (M1-Híradó)



Fricz Tamás kutatási tanácsadó Alapjogokért Központnál
Brüsszel büntetné a magyarokat


A választások után szinte azonnal elindította a jogállamisági eljárást az Európai Bizottság. A Fidesz szerint Brüsszel folytatja az ideológiai dzsihádot Magyarország ellen, ahelyett, hogy elfogadná az emberek akaratát. Hazánkat május 30-án hallgatják meg ismét a 7-es cikk szerinti eljárásban. (M1-Híradó)

2022.04.26.



HÍR TV Napi aktuálisban Nógrádi György
Orosz-ukrán háború 62. napja


Kitörhet a harmadik világháború? Az orosz külügyminiszter szerint ez reális veszély. Szergej Lavrov azt is mondta, hogy Oroszország már a NATO-val háborúzik. Nógrádi Györggyel elemeztünk.



Varga Miklós: Van egy ország, van egy ház
Ez az ország a hazád dal itt!




2022.02.18. Szijjártó Péter: A véletlenek és találgatások helyett
Itt van egy ezer éves államisággal rendelkező keresztény nemzet.


2022.04.10.



Jóváhagyták az európai tagállamok az Oroszország elleni szankciók ötödik körét.
Elindítja Magyarország ellen a jogállamisági eljárást az Európai Bizottság.


Ursula Von Der Leyen: Küldtünk egy levelet kérdéseinkkel, ők válaszoltak. Magyarország ellen korrupció miatt indul eljárás, amely megakadályozná a koronavírus utáni gazdasági károk felszámolását célzó helyreállítási alap pénzeinek kifizetését. A gyermekvédelmi törvénnyel több mint 3 millió ember fejezte ki egyetértését. (Európai Híradó)



Varga Judit: Szeretnénk emlékeztetni a Bizottságot,
hogy az eljárás elindításának vannak feltételei.


Szavaznia kell róla a Biztosok Kollégiumának, és kapnia kell hivatalos értesítést erről a magyar kormánynak. Kiemelte, hogy a kormány politikai nyilatkozatokkal nem foglalkozik, és várja a konkrétumokat tartalmazó hivatalos értesítést.

FIDESZ-KDNP végleges eredmény 135 mandátum;
Több mint 3 millió szavazat; Köszönjük Magyarország!



Brüsszel büntetné a magyarokat


A választások után szinte azonnal elindította a jogállamisági eljárást az Európai Bizottság. A Fidesz szerint Brüsszel folytatja az ideológiai dzsihádot Magyarország ellen, ahelyett, hogy elfogadná az emberek akaratát. Hazánkat május 30-án hallgatják meg ismét a 7-es cikk szerinti eljárásban

2022.04.06.



BRÜSSZEL TARTSA TISZTELETBEN A MAGYAR VÁLASZTÓK DÖNTÉSÉT!


A Fidesz óriási arányú győzelme egyértelmű üzenet: nekünk, magyaroknak, végleg elegünk van az állandó kioktatásból. Háború dúl és gazdasági válság fenyeget. Most egységre van szükség! El a kezekkel tehát Magyarországról és Lengyelországról!



2022.03.26.



Deák Dániel: Védjük meg a rezsicsökkentést április 3-án!


Nem hitt a szemének az egykori tévés, Valkó Eszter, amikor legutóbb megkapta a gázszámláját Hollandiában. Míg korábban 56 ezret, most közel negyedmillió forintot kellett fizetnie! "Hát sokszor látom, a hollandok nem annyira szeretik a függönyöket, simán belátsz a nappaliba, és mikor sétálok a kisfiammal, látom, hogy az emberek nagykabátban ülnek a nappaliban, és úgy nézik az újságot vagy úgy nézik a televíziót."

NEM! Pont ezt akarjuk elkerülni! Mi ezt nem akarjuk! Magyarországon a rezsicsökkentés megvéd minket mindettől! A baloldal azonban mindezt megszüntetné! Április 3-án erről is döntünk, ne hagyjuk!

MZP a baloldal miniszterelnök jelöltje egy német lapnak kijelentette, hogy csatlakozni kell minden Oroszországgal szembeni szankcióhoz, még akkor is, ha ez Magyarországnak gazdaságilag árt. Kocsis-Cake Olivio jelentette ki, hogy az oroszok megbüntetése érdekében simán elzárná a magyar energiaellátást biztosító olcsó gázt.



2022.03.12.



Dr. Drábik János: Kik és miért robbantották ki az ukrán válságot?
Uzsoracivilizációból a harmonikus világrend felé.


Dr. Drábik János tavaszi előadássorozatának 6. része a Magyarok Házában. Az USA ma már nem rendelkezik saját akarattal. Felvásárolta a nemzetközi pénzhatalmi világelit. Ez egy nemzetközi integrált hatalmi struktúra. Magja 300 szupergazdag bankár dinasztia. Ez mintegy 7000 embert jelent. Rendelkezik 147 óriásbankkal. Ehhez csatlakozik 30 000 alapítvány.

2022.03.23.



Lavrov egyértelmű üzenetet küldött a NATO-nak


NATO-békefenntartók Ukrajnába vezénylése közvetlen összeütközéshez vezethet Oroszország és a szövetség között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén (MGIMO) elmondott szerdai előadásában. Lengyel kollégáink már bejelentették, hogy közeledik a NATO-csúcs, és békefenntartókat kell küldeni (Ukrajnába).

Remélem, értik, miről van szó. Ez a legközvetlenebb összeütközés lesz Oroszország és a NATO fegyveres erői között, amelyet mindenki nemcsak hogy el akart kerülni, de azt hangoztatta, hogy elvileg soha nem történhet meg." Elmondta, nehezen haladnak az orosz és az ukrán delegáció közötti tárgyalások, ennek oka szerinte az, hogy Kijev folyamatosan változtatja álláspontját.

Moszkva nem ellenzi a nyugati közvetítést, de hangsúlyozta, hogy Oroszország világosan meghúzta a "vörös vonalait". Megismételte az állítást, miszerint Moszkva olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek megerősítették gyanúját, hogy Kijev a Donyec-medence erőszakos elfoglalására készül. Emlékeztetett rá, hogy több, mint 100 ezer ukrán katonát vontak össze a demarkációs vonalnál, amely mentén felerősödtek a támadások.

2022.03.14.



Őrizzük meg hazánk biztonságát! Álljunk ki együtt Magyarországért!


Találkozzunk március 15-én Budapesten a Margit híd budai hídfőjénél,
a Komjádi uszoda előtt 12.30-kor a Békemeneten!



2022.03.11.



Kiszélesedett a háború.
Még egy olyan fejlemény, amelyik kedvezőtlennek nevezhető magyar szempontból.


Az orosz haderő légicsapást hajtott végre Dnyiproban, Ukrajna középső részén, eddig itt nem vol-tak háborús események. És nagy hatótávolságú fegyverekkel - ahogy fogalmaztak Moszkvában - üzemképtelenné tették a lucki és az ivano-frankivszki katonai repülőteret. Ezeket mutatjuk a tér-képen is. Légiriadók már voltak Ukrajnának a nyugati felén, de lőni eddig nem lőtték. Ivano-Frankivszk légvonalban 170-180 kilométerre van a magyar határtól.



2022.03.09.



A Kérdezzen Nógrádi Györgytől! legfrissebb adásában Nógrádi György
biztonságpolitikai szakértő ismét az orosz-ukrán
háborúval kapcsolatos kérdésekre válaszol.


Foglalkozunk Törökország kérdésével, az állítólagos vegyifegyver üzemekkel, Putyin követeléseivel, a holnapi tárgyalásokkal és a nukleáris támadások lehetőségével is. 00:00 Bevezető 00:14 Hol lehet kérdezni? 00:25 Nógrádi György dedikált könyveinek rendelése 00:51 Iratkozzanak fel a csatornánkra!

01:06 Nógrádi György következő előadásai 02:28 Törökország és a Boszporusz lezárása 04:18 Vita a német televízióban 06:09 A magyarországi ukrán nagykövet nyilatkozata 07:47 Mi várható a holnapi béketárgyalásokról? 11:01 Németország és Hollandia már nem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását 11:45 Biológiai fegyverek Ukrajnában? 12:58 Mit fejlesztettek az ukránok? 13:43 Ukrajna és a nácik 15:46 A NATO és Kárpátalja 17:19 A NATO repüléstilalmi zónát hozna létre Ukrajna felett? 18:08 Magyarország figyelmeztet az atomcsapás esetén?

19:50 Hova lehet elmenekülni? 21:30 Hogyan hathat egy nukleáris csapás? 22:45 Putyin egy személyben dönthet az atomcsapásról? 23:33 Villámháború vagy elhúzód háború? 25:30 Lehetnek sikeresek a törökországi tárgyalások? 28:24 Zelenszkij önkéntes katonákat toboroz 30:16 Zelenszkij személyes ambíciói 31:17 Oroszország benézte vagy minden a terv szerint halad? 33:05 Hosszútávú gazdasági következmények 34:16 Frans Timmermans nyilatkozata 35:17 Kína rideg távolságtartása

2022.03.08.



Készüljetek! Beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.
A Békemenet március 15-én 12 órás gyülekezési időponttal,


a Császár-Komjádi Sportuszoda melletti Elvis Presley térről indul. A résztvevők a Margit híd, Szent István körút, Alkotmány utca útvonalon érkeznek a Parlament elé, a Kossuth Lajos térre. Beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Kovács István: Talán még soha nem volt olyan fontos, hogy mindannyian ott legyünk. Mi békét és stabilitást szeretnénk!



2022.03.04.



Rákay Philip: A baloldal az emberekkel fizettetné meg a háború árát.


Nézd meg a videót akkor is, ha egyébként nem szoktál politikai tartalmakat nézni, mert ez téged is érint! A baloldal az emberekkel akarja megfizettetni a háború árát. Ugyanazt csinálnák, mint 2010 előtt, bármelyik válság idején. És ez sajnos nem túlzás. A videóban elmagyarázom, hogy miért!



2022.03.05.



Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára megérti, hogy elkeseredett
az ukrán elnök, de nem akar "teljeskörű háborút" Európában.
Zelenszkij gyávasággal vádolta a NATO-t.


2022.03.01.



Helyzetjelentés a Nyugati pályaudvarról.
Rendőrök és segélyszervezetek fogadják a bajbajutottakat Budapesten.


Hajnali öt órától utaztak vonattal Ukrajnából. Mi azért jöttünk át, mert megijedtünk. Azt mondják, hogy lentebb már nagy a baj. Az első nap egy telefonhívásra ébredtem. Anyukám sírva hívott, hogy a háború elkezdődött. Hihetetlen, hogy ilyen előfordulhat a 21. században. Teljesen más, amikor az ember saját szemével látja a történteket, mintha a képernyőn követi.

Testvéreim ott vannak pont a háborúban. Szólt nekem, hogy bekerítették Bergyánszkot. A Zsitomirban is lövöldöznek. Ott is testvérem van. Nem tudok ott maradni, és úgy gondoltam, hogy kettős állampolgársággal magyar is vagyok. Elhozom a családomat. Hálás vagyok azért, hogy segíteni tudnak. Nagy köszönet a magyar népnek, hogy így fogadják őket.

2022.02.28.



Nógrádi György: Putyin nem áll meg Ukrajnánál, újabb háborúk jöhetnek?
Nógrádi György könyvének bemutatója 2022. február 28-án 17 órakor a Stefánia Palotában.


Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt a vendégünk, akivel a legfrissebb hallgatói kérdéseket beszéltük át. Sokan felvetették, hogy Putyin nem áll meg Ukrajna határainál, a NATO főtitkár pedig már többek között az orosz elnök Magyarországgal kapcsolatos terveiről is beszélt. A hallgatók kíváncsiak voltak arra is, hogy átgyűrűzhet-e a mostani helyzet további területekre, lehetnek-e újabb és újabb háborúk a világon. Mi a helyzet Kijev elfoglalásával, az ukrán hadsereggel, meddig tudják tartani magukat és mikor történhet kapituláció? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat. (ultrahang)

2022.02.25.



Megemelkedett a sugárzási szint Csernobilban


Az ukrán nukleáris ügynökség pénteken közölte, hogy megnövekedett sugárzási szintet mért a megszűnt csernobili atomerőmű területéről. Az ügynökség szakértői nem közöltek pontos sugárzási szinteket, de azt mondták, hogy a változást az okozta, hogy a területen nehéz katonai felszerelések mozgása radioaktív port juttatott a levegőbe. (Reuters)

Moszkva, 2022. február 25., péntek (MTI) - Orosz légideszantosok teljes ellenőrzésük alá vonták a csernobili atomerőmű körüli területet - jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken Moszkvában.

Csernobili atomerőmű-baleset 1986. április 26. A csernobili atomerőmű-baleset 1986. április 26-án történt az ukrajnai Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben. Ez az eset volt az atomenergia felhasználásának történetében a majaki 1957-es Kistim-tragédia után a legsúlyosabb katasztrófa. (Wikipédia) Hely: Ukrajna, Csernobil, Csernobili atomerőmű, Pripjaty, Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság

2022.02.24.



Mi lehet Oroszország valódi célja az invázióval?
Bende Balázs a közmédia vezető külpolitikai újságírója
és Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő beszélget


2022.02.22.



Benkő Tibor honvédelmi miniszter: Helytállnak a magyar katonák




Von der Leyen: Az EU tagországai megállapodtak
az Oroszország elleni új szankciókról


2022.02.18.



Szijjártó Péter: A véletlenek és találgatások helyett
Itt van egy ezer éves államisággal rendelkező keresztény nemzet.


Ami még a következő időszakban szerintem várható, nagyon durva beavatkozások a magyar választási folyamatba, annak kampányába és annak reménybeli kimenetelébe. Mert nyilvánvalóan teljesen véletlen, hogy először közvetítik az Európai Bíróság ítélethirdetését élőben, és egy magyar nyelvet nagyon-nagyon távolról ismerő, ezért aztán jól hallhatóan nem beszélő ember, a világ legszánalmasabb módján próbál valamit felolvasni magyarul...



2022.02.14.



Győri Enikő: Ellen kell állni a baloldal nyomásának ahhoz,
hogy meg tudjuk fékezni az inflációt és Európa eladósodását.


Az Európai Központi Bank feladata az árstabilitás feletti őrködés. Résen kellene lenni, mert az élelmiszer, de különösen az energiaárak annyira elszálltak...



2022.02.12.



Orbán Viktor miniszterelnök úr 23 évértékelő beszéde
Előre menjünk, ne hátra! Magyarország nem hagyja magát!


Orbán Viktor: 16 ellenzékben és 16 kormányon töltött év után, 5 gyerekkel és 5 unokával a háta mögött igazán tisztában lehet azzal, hogy kicsoda is ő. Mi, akik most itt összejöttünk különbözőek vagyunk, de egy dolog közös bennünk, magyarok vagyunk, akiknek közös szenvedélye Magyarország...

2022.02.05.



Tudod ki vagy te, Vera? Egy nemkívánatos személy!
Věra Jourová a magyar választások tisztaságáért aggódik.


Hasonló arrogáns módon nyilatkozott Oroszországról is, meg is kapta a magáét. Jourovát kitiltották Oroszországból! Vége van annak az időszaknak, amikor bármelyik brüsszelita csinovnyik belénk törölhette a lábát! Jourová szerint a magyar emberek "nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak." Magyarországon a magyar emberek döntenek, és nem holmi brüsszeli, senki által meg nem választott, korrupt politikusok! (szamokadatok)



Putyin előre szólt, hogy ha valakik végleg el akarják égetni a hidakat,
akkor az orosz válasz aszimmetrikus, gyors és kemény lesz.

Ennek első lépését láthatjuk most.

2022.01.31.



Tanay Zsófia jogász személyes tapasztalatai alapján írt egy
50 oldalas angol nyelvű tanulmányt az uniós intézmények rejtett világáról.


Átfogó reformokra lenne szükség. Interjúban elmondta, hogy szűk liberális elit irányítja az intézményeket saját érdekeik és liberális szemléletük szerint. Az unió és Soros is tolja az ellenzéket.Brüsszel, a Soros-birodalom és a liberális újságírók is beszálltak a magyar választási kampányba az ellenzék oldalán. A harc elkezdődött! Itt a teljes riport!





Magyarország Soros György ellen Tucker Carlson filmje
Magyarország nem akarja megsemmisíteni önmagát.


Soros György befolyása itt sokkal erősebb mint az USÁban. Magyarország egy komoly és modern ország mely gondoskodik állampolgárairól. Magyarország nem akarja megsemmisíteni önmagát. Család, nemzet, kereszténység, emberiesség - egy helyen vannak egy magyar elmében.

2022.01.26.



Tucker Carlson eljött Magyarországra, hogy tájékozódjon a valós helyzetről.
Hamis vádak helyett a látottak alapján készített műsort.


Nem úgy van, hogy egy párt irányítja Magyarországot.
A film mától lesz elérhető az Egyesült Államokban.



2021.08.06.



FOX NEWS CHANNEL Orbánnal leültünk egy pár hosszú beszélgetésre.
Tucker Carlson ma este videó - Tucker Carlson Tonight


A közel 200 különböző megyéből a föld színén, pontosan egy választott vezetővel rendelkezik, aki nyilvánosan azonosítja a nyugati stílusú konzervatívokat. Orbán Viktornak hívják, ő pedig Magyarország miniszterelnöke. Magyarország egy kis ország Közép-Európa közepén. Nincs haditengerészete vagy atomfegyvere. A GDP-je kisebb, mint New York államé. Nem gondolnád, hogy Washingtonban a vezetők nagy figyelmet fordítanak Magyarországra, de ők igen, megszállottan.

Orbán Viktor a neoliberalizmus alapelveinek elutasításával feldühítette őket. Orbán mit hisz? Néhány évvel ezelőtt nézetei mérsékeltnek és konvencionálisnak tűntek. Szerinte a családok fontosabbak a bankoknál. Szerinte az országoknak szükségük van a határokra. Hogy ezeket a dolgokat hangosan kimondta, Orbánt szidalmazták. A baloldali civil szervezetek fasisztának, a demokrácia lerombolójának minősítették.

Joe Biden tavaly ősszel azt mondta, hogy totalitárius diktátor. Washington hivatalnok olyan alaposan megveti Orbán Viktort, hogy a külügyminisztériumban és környékén sokan, köztük a neokonok is támogatják az ellene induló nyílt antiszemitákat a jövő áprilisi választásokon. Mindezt megnéztük az Egyesült Államokból, és elgondolkodtunk azon, hogy igaz-e, amit hallottunk. A héten Magyarországra jöttünk, hogy megnézzük a saját szemünkkel. Orbánnal leültünk egy pár hosszú beszélgetésre.



Of the nearly 200 different counties on the face of the earth, precisely one has an elected leader who publicly identifies a western-style conservative. His name is Viktor Orbán, and he's the prime minister of Hungary. Hungary is a small country in the middle of Central Europe. It has no navy or nuclear weapons. Its GDP is smaller than New York State's. You wouldn't think leaders in Washington would pay much attention to Hungary, but they do, obsessively.

By rejecting the tenets of neoliberalism, Viktor Orbán has enraged them. What does Orbán believe? Just a few years ago, his views would have seemed moderate and conventional. He thinks families are more important than banks. He believes countries need borders. For saying these things out loud, Orbán has been vilified. Left wing NGO's have denounced him as a fascist, a destroyer of democracy.

Last fall, Joe Biden suggested he's a totalitarian dictator. Official Washington despises Viktor Orbán so thoroughly that many, including neocons in and around the state department, are backing the open anti-Semites running against him in next April's elections. We've watched all of this from the United States, and wondered if what we'd heard could be true. This week we came to Hungary to see for ourselves. We sat down with Orbán for a couple of long conversations.

2022.01.24.



Hidvéghi Balázs: Brüsszelben nem tudják megbocsátani,
hogy sikeres jobboldali kormányzás van Magyarországon!


Ezért jönnek sorban az olyan lejárató akciók, mint most Daniel Freund választási megfigyelőket követelő levele. Ők azt akarják, hogy Magyarországon olyan kormány legyen, amely enged az LMBTQ-lobbinak és enged a bevándorlás kérdésében. A Gyurcsány-féle baloldal ilyen lenne. Nem véletlen, hogy a Momentum és a DK európai parlamenti képviselői is aláírták a levelet. Ne engedjünk ennek a nyomásnak! Áprilisban küldjünk világos üzenetet Brüsszelnek! Hajrá, Magyarország! Hajrá, Fidesz!



2022.01.19.



Új elnöke van az EP-nek


Egy 43 éves máltai politikusnőt választottak az Európai Parlament elnökének, a néhány nappal ezelőtt elhunyt David Sassoli helyére. Roberta Metsola a megválasztása utáni első beszédében kiállt az LMBTQ-közösség mellett és hangsúlyozta, hogy számára rendkívül fontos a jogállamiság. (M1 - Híradó)

2022.01.01.



Dr. Csizmadia László: Március 15-én kétszer ennyien kell legyünk.
Bizonyítanunk kell Brüsszel felé, és itthon is meg kell mutatnunk az erőnket.


A hordószónok nem veszi észre, hogy egypártrendszer képeznek a legnagyobb hataloméhséggel. Egészen világos, hogy Gyurcsány irányít. Ha megnézzük a jelenlegi kormányzást, csodálatos emberek vannak, akik éjt nappallá téve dolgoznak az országért, és ez nem pártkérdés. Azt kell megnézni, hogy milyen széles sávban kapja a javakat a lakosság.

2021.12.31.



Szijjártó Péter: Még javában tart az év.
Mi is történt a 2021 – ben? Interjú Russia Today-ben magyar feliratos.


Vlagyimir Putyin és Joe Biden beszélgetése a NATO bővítéséről és az ukrajnai helyzetről. Biden elnök igéretet tett, hogy nem fog támadófegyvereket telepíteni Ukrajnába. Hisszük, hogy semmi sem tudja helyettesíteni a két elnök közötti közvetlen párbeszédet. Európában elsők vagy másodikak voltunk a 60 % átoltottság elérése terén, ezért tudtuk újraindítani gazdaságunkat. Lehetőséget adtunk a munkáltatóknak arra, hogy kötelezővé tehetik az oltást munkavállalóik körében...



2021.12.16.



Győri Enikő: Határolódjon el az EP a kereszténygyalázó aktivistától!
Riccardo Simonetti magát rendszeresen az
"Európai Parlament LMBTQ* jószolgálati nagykövetének" adja ki,


azt a hamis látszatot keltve, hogy ezt az intézményt képviseli. Nincs is ilyen tisztség az Európai Parlamentben. Az aktivista visszaél intézményünk nevével. Emiatt ma hét konzervatív delegació, köztük a Fidesz is, levélben fordult az EP elnökéhez, hogy végre intézkedjen az ügyben.



2021.12.13.



A francia elnök Magyarországon
The President of the French Republic in Hungary


Köszönjük szépen, hogy megtisztelte Magyarországot látogatásával. 2007-ben járt nálunk Három dologban biztosan egyet fogunk érteni ma. Az első, hogy mindketten szeretjük hazánkat. A második, hogy mindketten Európa megerősítésért dolgozunk. Európának stratégiai autonómiára van szüksége.



2021.12.10.



Orbán Viktor: Már a 13. havi nyugdíj is emelt összeggel érkezik!
Orbán Viktor a Kossuth rádióban. Köszönjük ezt a gondoskodást.


2021.12.03.



Hidvéghi Balázs: Egy tapodtad sem hátrálunk a gyermekvédelem ügyében.


Bármivel is fenyeget Brüsszel, Magyarországon nem mehetnek be LMBTQ-aktivisták az iskolákba. Erről, és egyéb brüsszeli aktualitásokról beszéltem a Hir TV studiójában.



2021.11.26.



Macron: a briteket most nem lehet komolyan venni.
Boris Johnson nem fogadja a migránsokat.


Folytatódik a brit-francia vita a migrációs válságról: ezúttal Emmanuel Macron bírálta Boris Johnson kommunikációs módszereit. (euronews magyarul)

2021.11.22.



Szijjártó Péter: Illegális bevándorlás és határvédelem /magyar felirattal/
Péter Szijjártó: Illegal immigration and border protection


Azok, akik megsértik határunkat, nem lehetnek hősként feltüntetve. Nemzetközi jogszabályok vonatkoznak arra, hogyan lehet bejutni agy ország területére. Az nem emberi jog, hogy megsértjük egy ország határát. A mi határunk Szerbia és Horvátország felől áll nyomás alatt. Ebben a két országban nincs háború. Senkinek az élete nincs veszélyben. Ha valaki menekülni kényszerül, akkor jogában áll, az első biztonságos országban maradni.



2021.11.08.



MZP figyelmébe ajánljuk. Ma reggel Fehéroroszországban:
egy szervezett migránsoszlop halad a lengyel határ felé


2021.11.07.



Varga Judit: Nemet mondunk az európai birodalomra! 1.rész
Magyarország 7 pontja Európa jövőjéről egyenesen a józan ész védelmében.


Az elmúlt időszakban szemtanúi lehetünk egyfajta lopakodó úniós hatáskör bővítésnek. Ezt láthatjuk Lengyelországban, ahol a brüsszeli bürokrácia bosszúhadjáratot indítot, mert a Varsói Alkotmánybíróság ki merte mondani, hogy az uniós jognak is vannak korlátai, és azokon nem terjeszkedhet túl. Az uniós intézmények Magyarországot sem kímélik. Erőszakosan bele akarnak szólni abba, hogy a magyar szülők hogyan neveljék gyermekeiket.

Ránk akarják kényszeríteni, hogy beengedjük az iskoláinkba az LMBTQ lobbit. Azonban a magyar gyermekek nevelése egyedül a magyar szülők joga, ennek biztosítása nemzeti hatáskörbe tartozik. Első tézisünk, hogy nemet mondunk arra az európai birodalomra, amelyet Brüsszelben építenek, és amelyre soha senkitől semmilyen felhatalmazást nem kaptak az uniós intézmények.



2021.11.03.



Helyszíni beszámoló a migrációs helyzetről a déli határról, Mórahalomról...


Van egy illető, aki Szerbiából jár át ide Mórahalomra dolgozni, és meséli, hogy elnéptelenednek a falvak, mert a migránsok mindenütt ott vannak. Nagy csoportokban jönnek, mennek. Megtámadják a lakosokat. Számunkra nagy áldás a kerítés, annak ellenére, hogy még így is komoly tömeg érződik a túloldalon. Megvédjük a hazát minden áron, ahogy a magyarok tették is mindig.



2021.10.27.



A nemzetközi szervezetek kezdik teljesen elveszíteni
a józan eszüket a migráció kérdésében...


Elképesztő, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa tegnap a letteket arra szólította fel, hogy fogadjanak be mindenkit, aki megjelenik a határaikon, hogy mindenkinek biztosítsák a menekültügyi státusz iránti kérelem beadásának jogát. Tehát olyan embereket akarnak befogadni Európába, az Európai Unióba, akik megtámadják a lengyel határőröket.

Olyan embereket akarnak befogadni, akik semmilyen módon nem akarják elfogadni a mi viselkedési szabályainkat, a törvényeinket, jogszabályainkat, akik agresszíven viselkednek velünk szemben. Ez egy rendkívül veszlyes politika Brüsszel és az ENSZ részéről. Nekünk Közép-Európában így azzal kell számolnunk, ha mi nem védjük meg saját magunkat, akkor minket megvédeni nem fog senki.



2021.10.21.



Napi aktuális - Nógrádi György a HÍR TV-ben
Egyre több ország mondja, hogy a magyaroknak igazuk volt.


Egyre erősödik a migrációs nyomás. Ezért - Magyarország szerint - Brüsszelnek változtatnia kell az eddigi álláspontján, nem pedig támadnia a határaikat megvédő államokat. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel elemezzük a kialakult helyzetet. Európa ismét komoly migrációs nyomás alatt áll. Nehéz egyezkedés várható Németországban. (Napi aktuális)

2021.10.18.



Rákay Philip: Ki az a Márki-Zay Péter?


Márki-Zay Péter lesz a baloldal jelölte 2022-ben. De ki az a Márki-Zay Péter? Kinek a politikáját fogja képviselni? Ki finanszírozza a kampányát? A videóban sorra megválaszolom a kérdéseket, de a legfontosabbat a végére hagytam. (Patrióta)



2021.10.15.



Kövekkel, husángokkal, csapatosan ostromolják Magyarország határait a migránsok




2021.10.12.



Orbán Viktor: Szövetség a migráció ellen


Minden eddiginél rosszabb a migrációs helyzet. Az Európai Unió szövetségesek nélkül nem képes megvédeni a határait. A nehéz helyzetben Egyiptom egy kulcsország. (Magyarország Kormánya)



2021.10.01.



A miniszterelnök a nyugdíjprémiumról, a nyugdíjkorrekcióról és a 13. havi nyugdíjról


Orbán Viktor: Nyugdíjprémiumot fogunk fizetni november hónapban, ennek összege 80 ezer Ft lesz. Sokan nem mertek volna arról álmodni, hogy amit a kormány vállalt, vagyis hogy fölhúzza 5,5%-os szint fölé az éves gazdasági növekedést, az megtörténhet. (Magyarország Kormánya)



2021.09.25.



Cseh Katalin és a Momentum kétszínű kommunikációt folytat,
ami semmiben sem különbözteti meg őket Gyurcsányéktól


Több milliárd közpénzt kell gyanús módon felhasználni? Ki kell egyezni a levitézlett baloldallal? Teljesíteni kell Gyurcsány parancsait? Nekik minden belefér a hatalomért. Ennyit az "új generációról"! (Trombitás Kristóf)



2021.07.29.



Ez teljesen elképesztő. Ma kiderült: Cseh Katalin
nemcsak kétszínű, hanem korrupt is! Részletek a videóban




2021.07.29.



Sikkasztó Katka a cégvezetői múltjára hivatkozva pályázott a Momentum elnökségébe
Cseh Katalin apja, Cseh Tibor által alapított Pannónia Nyomda Kft., * Teljes cikk itt!


amelynek 2013 és 2018 között Cseh Katalin volt az ügyvezetője, két részletben összesen 285 millió forintot nyert EU-s pályázatokon. A Pannónia Kft.-vel azonos címekre bejegyzett telephelyekkel rendelkező cégek összesen több mint 4,5 milliárd forintot nyertek uniós pályázatokon.

Cseh alábbi kijelentései: " A magyar emberek érdeke is az, hogy (az EU) megpróbáljon mindent megtenni azért, hogy az EU-s pénzek a szegénység csökkentésére jussanak, az önkormányzatokhoz, a civilekhez."

"Ezeknek a pénzeknek semmi keresnivalójuk a pénzéhes oligarchák zsebében vagy a markukat tartó családtagoknál. Ezeknek a forrásoknak oda kell eljutniuk, ahová valóban szánják azokat – az emberekhez!"

Ugyancsak másként tűnik fel a fejlemények tükrében, hogy Cseh Katalin korábban többször is azért lobbizott, hogy az EU érvényesítse Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmust, korlátozza az EU-támogatások kifizetését.



Cseh Katalin politikai pályára lépése

Cseh Katalin 2012-től a Liberális Fiatalok Egyesületének (LiFE) nemzetközi kapcsolattartója volt. Cseh Katalin újságírói kérdésre maga is beismerte, már az egyetemi évei alatt elkezdett politizálni, ifjúsági szervezetekben, például a Bajnai-féle Együtt aktivistája is volt.

Cseh Katalin 2015-ben alapítója volt a Momentum Mozgalom elődjének számító Momentum Mozgalom Egyesületnek. Ugyan a párt első vezető testületébe nem került be, de 2017-ben, a Momentum párttá alakulását követően az új politikai formáció első, ötfős elnökségének tagja lett. (www.vadhajtasok.hu)

A Momentum ugyanaz a politikában, mint az Antifa az utcákon. * Teljes cikk itt!

Anarchista, szélsőbaloldali, erőszakos, gyűlölködő és romboló csűrhe. Ez a botrány megtépázza a Momentum hitelességét, felerősödhetnek a párton belüli feszültségek is, amik akár politikai leszámolásokhoz is vezethetnek.

2021.09.20.



Deák Dániel: Így osztotta ki Orbán Viktor a parlamentben az ellenzéki képviselőket,
akik több kérdésben is álhíreket terjesztettek.


Mint fogalmazott a miniszterelnök: "Nagy lelkesedés nincs bennem, mert az egész helyzet nagyon szürreális. Itt a tények és a múlt sem számít, mindenki arról beszél, amiről akar."





Kocsis Máté is helyretette a baloldali politikusokat.
"Önök számára mindig van lejjebb"




Böszmeség az őszödi beszéd. Gyurcsány a baloldal vezetője
Orbán Viktor: Őszödi beszéd 15 - DERMESZTŐ velünk élő múlt!


2021.09.14.



Hidvéghi Balázs felszólalása az Európai Parlamentben
A BEVÁNDORLÁS NEM MEGOLDÁS!


Csak a brüsszeli elit hiszi, hogy a születésszám-csökkenést és a munkaerőhiányt kizárólag bevándorlókkal lehet kezelni. Mi, magyarok, igenis a saját családjaink támogatásában hiszünk, és nem fogjuk hagyni, hogy uniós bürokraták ennek keresztbe tegyenek!



2021.09.11.



Szíjjártó Péter: Komoly dolog! Miközben mindenki arról beszél,
hogy nem szabad a 2015-ös hibákat megismételni,
ahhoz képest mindenki ugyanazt csinálja, mint 2015-ben.


Hiba volt Orbán Viktort hibáztatni. Aki most megjelent a határunkon, mindenki Afganisztánból jött. Ez egy 39 milliós ország. Az ország lakosságának a fele, már a talibán hatalomátvétel előtt is humanitárius segélyen élt...



2021.09.08.



Andrej Babiš cseh miniszterelnök a migrációs helyzetről:
egyetlen schengeni határ működött 2015-ben, a magyar.
Czech Prime Minister Andrej Babiš on the migration situation:
there was only one Schengen border in 2015, the Hungarian.




2021.09.01.



Orbán Viktor miniszterelnök úr beszéde a Bledi Fórumon.
Speech by Prime Minister Viktor Orbán at the Bled Forum.
Nem a migráció, hanem a keresztény családpolitika a megoldás
It is not migration but Christian family policy that is the solution.


Tehetnék egy megjegyzést a migrációról? Természetesen, hogyne. Azért, mert talán emlékeznek néhányan önök közül, hogy én voltam az első, aki harcba szálltam az Európai Parlament elnökének koncepciójával 2015-től kezdve. Az első perctől kezdve azt mondtam, hogy ez a politika lerombolhatja Európa kulturális identitását, sok biztonsági szempontból kockázatos csoportot hozhat Európába, ami terrorizmust és számos társadalmi nehézséget eredményezhet, amire nincsenek válaszaink és nem is vagyunk felkészülve ilyen új kihívásokra.

És most az afganisztáni események után azt hiszem újra ez a realitás. Az egyetlen mód arra, ha el akarjuk kerülni, hogy a migrációról szóló vita lerombolja az Európai Unió egységét, az egyetlen mód akkor az, hogy visszaadunk a migrációval kapcsolatban minden jogot a tagállamoknak. Ez az egyetlen út, máskülönben sokat kell szenvednünk....Mi abban hiszünk, hogy csak a hagyományos keresztény családpolitika segíthet ki bennünket ebből a demográfiai válságból...

Szerbia kulcsország. Igazság szerint nekünk európaiaknak, az Európai Unió országainak nagyobb szükségünk van Szerbia tagságára, mint amennyire szüksége van Szerbiának az Európai Unió tagságára. Ez tehát stratégiai kérdés, a megközelítésnek geopolitikai alapúnak kell lenni...



Földi-Kovács Andrea és Földi László voltak a Kossuth Rádió
Vasárnapi újság c. műsorának vendégei.


2021.08.04.



Földi László: Háború a normalitásért, Földi-Kovács Andrea új műsora, Pegasus ügy


Földi László, a nemrég zászlót bontott Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnöke volt az Ultrahang mai vendége. Moys Zoltán író, rendező és Szakács Árpád újságíró, könyvkiadó alapította meg a szervezetet, a tagok között ott van Földi-Kovács Andrea, Trombitás Kristóf és Kovács Zsolt is.

Szó esett arról, hogy mi is az alapítvány célkitűzése, hogyan viszonyulnak a kormányhoz, de kíváncsiak voltunk rá, hogy a HírTV-től nemrég távozó Földi-Kovács Andrea visszatérhet-e az alapítvány műsoraiban. A beszélgetés második felében pedig a Pegasus üggyel foglalkoztunk, a lehallgatási botrány részleteiről kértük ki a titkosszolgálati szakértő véleményét. Műsorvezető: Király Tamás

Továbbra is várjuk a kérdéseket a kerdes.ultrahang@gmail.com email címre!
00:00 A Védett Társadalom Alapítvány a Nyílt Társadalom Alapítvány antitézise?
01:39 Mit fog a az alapítvány a gyakorlatban csinálni?
02:49 Mit kell tudni az Alapítvány kutyájáról?
03:02 Milyen programokat szervez a Védett Társadalom Alapítvány?
05:05 Milyen a viszonyuk a Kormánnyal és terveznek-e résztvenni a kampányban?
08:46 Működik az alapítvány pénz nélkül?
13:01 Földi-Kovács Andrea jövőjéről
13:48 A Pegasus-ügy
17:18 A tényfeltáró újságírók manipulálhatták az eredményt?
19:10 Hagyhat nyomokat a kémszoftver?
22:42 Kapott ellenzéki szereplők megfigyelésére parancsot Földi László?
23:38 Miért lehet ebbe belebukni?
24:48 Szijjártó Péter jachtozásának felderítése
25:21 Magánbiztonsági cégek akciója?



Szijjartó Péter: Magyarország harca az illegális bevándorlással szemben
Hungary's fight against illegal immigration




Tucker Carlson ma este videó - Tucker Carlson Tonight
FOX NEWS CHANNEL Orbánnal leültünk egy pár hosszú beszélgetésre.


2021.08.04.



Nógrádi György: Ausztria katonákat küld a magyar határra, fahiány, világvége...


A Kérdezzen Nógrádi Györgytől! mai adásában német kérdésekkel, az osztrák katonai szerepvállalással és az afgán helyzettel is foglalkoztunk, de kíváncsiak voltunk arra is, hogy miért van fahiány Európában, és mit gondol Nógrádi György az Apokalipszisről.
Műsorvezető: Király Tamás

00:15 Mit tanácsolna a Merkel után érkező kancellárnak?
02:24 A német lelkiismeretfurdalásról és a világ szkepticizmusáról
04:58 Az európai országok közül egyedül Németország lehetne globális játékos?
05:44 Miért küld Ausztria ennyi katonát a magyar határra?
07:35 Magyarországon rekedtek a migránsok?
08:35 Kik támogatják a migrációt?
09:02 Mi történik, ha mindenki lezárja a határait?
10:50 Az embercsempészeket kell büntetni?
11:47 Magyarország katonákat küldene Afganisztánba?
14:14 Ki dönt a külföldi szerepvállalásokról?
14:55 A fahiányról 16:30 A kanadai fa megvámoltatása
18:36 Az épülő Isztambul-csatornáról
20:10 Kazahsztán politikája
22:21 Hisz Ön Istenben, az apokalipszisben és a világvégében?

2021.07.31.



Deák Dániel: Karácsony Gergely körül feltűnően sok
a külföldi érdekekekt szolgáló politikus


A "Kabul Rózsája" becenevet viselő Szabó Tímea mellett vajon még ki az Karácsony Gergely közvetlen környezetében, aki úgy jön-megy Amerika és Magyarország között, hogy szinte lehetetlen követni? Miért gondolják sokan, hogy külföldi érdekeket szolgál? Mit lehet tudni róla? Itt a válasz!



Jurák Kata tényfeltáró írása: Az Ügy: Dorosz Dávidot az Egyesült Államokban
képezték ki arra, miként manipulálhatják a választókat


Dorosz Dávid Karácsony Gergely kampányáért felel. Napokban Jurák Kata tényfeltáró írásából kiderült, hogy az Egyesült Államokban képezték ki arra, hogy miként manipulálhatják a választókat. Dorosz Magyarországon végezte egyetemi tanulmányait. 2008-ban már az őszi szemesztert Isztambulban végezte el. Majd a DK-s Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodánál volt gyakornok. 2009 tavaszán lépett be az LMP-be. 2010-ben már a párt országos kampányának menedzserévé vált...



AZ ÜGY LEGÚJABB ADÁSA VISSZANÉZHETŐ A PESTI TV HONLAPJÁN, IDE KATTINTVA!





2021.07.27.



A telephelyekkel is trükközött az uniós pénzek elszivattyúzásában jártas Cseh Katalin.
Ha a fővárosban nem megy, menjen vidékre! * Teljes cikk itt!


Újabb részletekre derült fény a momentumos Cseh Katalin közpénzbotrányáról. A Magyar Nemzet azt írja, a hivatalos céges és pályázati adatokra hivatkozva, hogy a politikushoz köthető Pannónia Nyomda Kft. – melynek 2013 és 2018 között éppen ő volt az ügyvezetője, rafinált módon, többször vidéki településeken nyitott telephelyeket, ahol úgy fest, semmilyen munkavégzés nem történt, a fiktív üzemek mindössze azt a célt szolgálták, hogy minél nagyobb eu-s támogatás áramoljon a politikus és üzlettársai zsebébe...

Cseh Katalinék nem mindennapi körülmények között szerezték meg azt a nagyjából hetvenmillió forintos támogatást, amelyhez a megbuktatott hazai olimpiára is hivatkozva jutottak hozzá. A trükk: a pályázat előtt tíz nappal jegyezte be a Pannónia Nyomda telephelyét Vácon, mert így jóval nagyobb támogatáshoz jutott...

...a Pannónia Nyomda Kft. – melynek 2013 és 2018 között Cseh Katalin volt az ügyvezetője – adott esetben olyan fióktelepet választott magának, amellyel nagyobb arányú európai uniós támogatást lehetett megszerezni.

A Pannónia Nyomda Kft. több éven át kizárólag egy Budapest XIII. kerület Frangepán utcai címre bejegyzett székhellyel rendelkezett. A helyzet éppen 2016 közepén változott meg: 2016. június 27-én, vagyis a pályázat megnyílása után nem sokkal egy váci fióktelepre jegyezték  be a céget. Pályázatát pedig a társaság 2016. július 8-án már be is nyújtotta. Mindez azért lényeges, mert ha a cég a budapesti székhellyel pályázik, akkor nem kap egy fillér uniós támogatást sem, de a váci telephelyen már akár 55 százalékos uniós dotáció is elérhető volt. Cseh Katalinék majdnem el is érték a maximumot...

Cseh Katalin és pártja éppen ezért évek óta azért lobbizik, hogy az unió függessze fel a hazánknak járó európai uniós támogatások kifizetését. Politikai elemzők úgy látják, túl azon, hogy a botrány megtépázza a Momentum hitelességét, felerősödhetnek a párton belüli feszültségek is, amik akár politikai leszámolásokhoz is vezethetnek. (pestisracok.hu)

2021.07.18.



Deák Dániel: Kötelezettségszegési eljárást indított Brüsszel


Hiába indult számtalan kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen a migráció ügyében is, nem változott a magyar álláspont. Ez várható a gyermekek védelme kapcsán is, amelyben a kormány szintén a magyarok többségének álláspontját osztja Brüsszellel szemben.

A HírTV Európai Híradó vendége voltam.



2021.07.09.



A szlovén miniszterelnök is kiállt a gyermekvédelmi törvény mellett


Szlovénia az uniós csatlakozása óta hagyományosan jól együttműködik a visegrádi csoporttal, és gyakran koordinálják prioritásaikat - jelentette ki Janez Jansa szlovén kormányfő a visegrádi csoport és Szlovénia pénteki miniszterelnöki csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón Ljubljanában.

Örülök neki, hogy ezt megtehetjük, főleg, hogy Szlovéniának további felelőssége van az Európai Unió Tanácsa elnökségének élén” – mondta, hozzátéve: az Európai Unió számos kihívás előtt áll, amelyekre meg kell találnia a válaszokat. Örömének adott hangot, hogy vendégül láthatja a visegrádi országok miniszterelnökeit, egyben megköszönte azt a támogatást, amelyet Szlovéniának nyújtottak a világjárvány alatt. Amíg az Európai Unió nem tudta a segítséget megszervezni, ezek az országok védőfelszereléssel és oltóanyaggal támogatták Szlovéniát – mondta...

Újságírói kérdésre válaszolva az EU több tagállama által vitatott magyar gyermekvédelmi törvényről elmondta: sok olyan dokumentum van, amely válaszokat ad ezekre a kérdésekre, de gyakran elfelejtik őket. Megemlítette az Európai Unió Alapjogi Chartáját, majd idézte annak 14. cikkét, amely az oktatás szabadságával foglakozik. … Morawiecki megerősítette azt a közös álláspontot is, hogy a központosítás helyett az uniónak inkább egymással együttműködő, erős nemzetállamokból álló szervezetnek kell lennie.... (hirado.hu)



2021.07.08.



Orbán: Brüsszel azt akarja, hogy az LMBTQ-aktivistákat beengedjük
az iskolákba és az óvodákba. Nem hagyjuk!


Orbán Viktor úgy értékelt: hasznos vita volt, az álláspontok teljesen letisztultak. Minden világos és érthető, azonban  Magyarország nem akarja megtenni azt, amit az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az LMBTQ-aktivisták szeretnének. (pestisracok.hu)



Brussels wants to send LGBTQ activists to Hungarian schools.
We will not let this happen!




Hidvéghi Balázs a gyermekvédelmi törvényről az Európai Parlamentben


2021.06.30.



Georg Spöttle biztonságpolitikai elemzővel beszélgetés
Néhány napja történt a würzburgi merénylet,


és ezzel együtt rengeteg a megválaszolatlan kérdés. Például az, hogy iszlamista merénylet történt-e? A gyanúsított, aki állítólag mintegy öt éve él Németországban, és legutóbb egy hajléktalanszállón lakott, már ismert volt a rendőrség előtt a támadás előtt is. Titanilla kérdezi németországi tudósítónkat, és járja körül a témát vendégével...

2021.06.23.



Afganisztáni menedékkérők gyilkoltak meg egy tizenhárom éves lányt
Nőgyilkosság Bécsben: az áldozat csak 13 éves volt
Frauenmord in Wien: Opfer war erst 13 Jahre alt


A két gyanúsított, egy tizenhat és egy tizennyolc éves afganisztáni menedékkérő egyikét hétfőn egy pizzériában tartóztattak le, a másikat két órával később a Duna-szigeten – adta hírül a Mandiner a Kronen Zeitung tudósítására hivatkozva. A bűncselekményt az egyik gyanúsított lakásában követték el, és jelenleg más elkövető-társakat sem zárnak ki. A legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy a tizennyolc éves fiatalember ellen már három bírói ítélet volt érvényben tavaly, még börtönbe is került, ennek ellenére mégsem deportálták.

Az APA információi szerint a fiatalokat lebuktató koronatanú egy szíriai menedékkérő volt, aki a holttest megtalálása után a tizennyolc éves férfi nyomára vezette a hatóságokat. A tizenhat éves fiatal csak idén érkezett Ausztriába, és még nem volt büntetve, de társa aktája igencsak vastag volt már: 2015-ben kísérő nélküli kiskorú menekültként érkezett Ausztriába, majd menedékjogot kért, 2016-ban pedig kiegészítő védelmet kapott.



LASSÚ ÉS BÜROKRATIKUS A KITOLONCOLÁS FOLYAMATA * Teljes cikk itt!


Bűnöző magatartása miatt 2019 júliusában kezdeményeztek menedékjog visszavonási eljárást a fiú ellen, a Szövetségi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BFA) ugyanezen év októberében visszavonta az úgynevezett kiegészítő védelmet. Kitoloncolását követően hat évig nem léphetett volna Ausztria földjére, ám a kitoloncolás egy emberi jogi egyezmény miatt egyelőre nem engedélyezett.

Eszerint, mivel az érintett személy érkezésekor még kiskorú volt, kitoloncolását az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) nem engedélyezi. Tekintettel a fiú többszörös bűnelkövetésére, a Szövetségi Közigazgatási Bíróságnak lehetősége lett volna a deportálás elleni védelem feloldására, és a gyorsítási követelmény értelmében lehetővé tehetné afgánok kitoloncolását, ahogy nagykorúvá válnak. A Kroner Zeitung információi szerint az ügy egyszerűen elakadt... (pestisracok.hu)

2021.06.23.



Varga Judit: A haza becsületét megvédtük, a nemzetközi sajtót szembesítettük
az igazsággal és tételesen megcáfoltuk a gyűlöletkeltő álhíreket.


Mindig ki fogunk állni Magyarországért, meg fogjuk védeni a magyar gyerekeket és a magyar szülők azon jogát, hogy ők dönthessék el elsősorban, hogy gyermekeik milyen nevelésben részesüljenek. Ebből nem engedünk!



2021.06.18.



A liberális gőzhengerek ismét elindultak Magyarország ellen
Orbán Viktor szerint a szülők joggal várják el azt is,


hogy olyan felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek. Ezeket a korlátozásokat is sebészi pontossággal meg kell határozni.

Magyarországon senki sem szól bele abba, hogy a felnőttek miként élnek. Felfogásunk szerint a felnőtt szabad embernek nem valamiféle világi hatóság előtt kell számot adnia az életéről, hanem a Jóisten ítélőszéke előtt, ha annak eljön az ideje. Ezért a magyar törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, sem az ő saját, felnőtt nyilvánosságukra.

Sőt, a magyar társadalom európai kontextusban az egyéni szabadság és a tolerancia mellett leginkább elkötelezett európai népek közé tartozik. Ennek okai a kulturális hagyományainkban, a keresztény szabadságban, a nemzeti szabadságért vívott harcokban és a kommunizmus és a kommunista önkény mély megvetésében gyökereznek.

A magyar szabadság nemcsak a politikai szabadságot, választást, szólás-, gyülekezési és egyesülési szabadságot jelent, hanem jogot, hogy saját belátásunk szerint védjük a családjainkat, és neveljük a gyermekeinket – véli a miniszterelnök. Törvényünk méltó folytatása az európai szabadsághagyományoknak. Éppen most indult a vita Európa, vagyis gyermekeink jövőjéről. Itt vagyunk, állunk a viták elébe. (pestisracok.hu)

2021.06.14.



Beperelné az Európai Parlament az Európai Bizottságot
Az Európai Parlament plenáris ülésen tárgyalta a jogállamisági feltételrendszert,


akár perbe is fogná az Európai Bizottságot, ha az nem kezdené el alkalmazni – számolt be a Kossuth Rádió Európai idő című műsorára hivatkozva a hirado.hu.... Az Európai Parlament magyar tagja, Cseh Katalin felvetette az eheti vitában, ha ezt nem teszi meg az Európai Bizottság, akkor az Európai Parlament kész az uniós bizottság ellen az unió bíróságához fordulni.

A politikai vitákban gyakran elhangzanak olyan jelzők, bélyegek, mint az euroszkepticizmus, Európa-ellenesség Magyarországgal, Lengyelországgal, vagy bizonyos politikai erőkkel kapcsolatban. Számos tanulmány alátámasztotta, hogy az európai állampolgárok esetében is nagyon komolyan elválasztódik az európai uniós intézményekkel kapcsolatos kritikák, valamint az európai projektek támogatásának kérdésköre – hangsúlyozta Halkó Petra.

A Századvég vezető elemzője azt is kifejtette: az európai állampolgárok – így egyébként az ő politikai vezetőik is – úgy gondolják, hogy az európai intézmények azok, amelyek reformra szorulnak. Azt láthatjuk, hogy amikor komoly akadályok, vagy válsághelyzetek teremtődnek, akkor nem tudnak hatékonyan fellépni annak érdekében, hogy megóvják az európai állampolgároknak az érdekeit.



Cseh Katalin kedvenc abortuszimádói támadásba lendültek /2019-ben/


2021.06.11.



Magyarország élőben Deutsch Tamással
Pert indít az Európai Parlament az Európai Bizottság ellen,


amiért még mindig nem alkalmazza a jogállamisági mechanizmust. A politikus arról is beszélt, hogy Dobrev Klára EP-képviselőként Brüsszelben az európai baloldal magyar baloldalnak nyújtandó kampánysegítségét szervezi. Az Európai Parlament baloldali többsége úgy gondolja, hogy nekik arra van joguk, hogy saját politikai véleményüket a büntető jog eszközével akarják a riválisaikra, a velük egyet nem értőkre kényszeríteni. (HÍR TV)

2021.06.06.



Berlin felújításra szorul. A témáról Georg Spöttlével beszélgettünk.
Visszaélések, merényletek, zsidó ellenesség, iskolai erőszak Berlinben.


A német főváros liberális vezetésének mulasztásait veszi sorra az egyik helyi képviselő, a nemrégiben megjelent könyvében. Marcel Luthe úgy fogalmaz: Berlin teljes felújításra szorul. /M1 Hiradó/

2021.06.04.



Magyarország élőben extra Varga Judittal /Hir TV/
Lassú és sajnos papírforma-eredmény született az Európai Bíróságon
a Sargentini-jelentés kapcsán: elutasították Magyarország keresetét.


2021.05.30.



Célkeresztben Magyarország – Szabó Tímea és a hírszerzői tevékenység
MIGRÁCIÓ ELŐKÉSZÍTÉSE, HATÁRMEGFIGYELÉS, ELTITKOLT MÚLT * Teljes cikk itt!


A Magyar Helsinki Bizottság 2005. július 8-án szakmai kerekasztalt rendezett Budapesten a készülő új Bv-kódexról.  A rendezvényre meghívást kaptak azon állami és civil szervezetek, amelyek részt vesznek a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvénytervezet megalkotásában, illetve amelyek észrevételeket tettek az eddigi jogalkotási folyamat során...

A Helsinki Bizottság és az Országos Rendőr-Főkapitány találkozójára az ORFK Teve utcai székházában került sor, melyen dr. Bencze József r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány és dr. Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke 2007. augusztus 3-án a Helsinki Bizottság és a Rendőrség kapcsolata volt a téma. A találkozót az országos rendőr-főkapitány kezdeményezte az együttműködés értékelése érdekében...

De a fő feladat Magyarország megfigyelése volt. Ennek részét képezte a határmegfigyelő program, amit Szabó Tímea koordinált. Tevékenysége során elérte, hogy a Magyar Helsinki Bizottság tagjai beléphettek civilek által nem látogatható helységekbe, adatokat gyűjthettek és kihallgathattak személyeket, iratokba tekinthettek be. És még olyan személyek aktáit is megismerhették, akik már nem is tartózkodtak Magyarország területén... (pestisracok.hu)

2021.05.19.



Hidvéghi Balázs felszólalása a migrációról az Európai Parlamentben


Brüsszel képzetlen migránsok tömegeit akarja Európába hozni. Pedig most a válság miatt sok itt élő embernek sincs munkahelye. Ráadásul a demográfiai problémákat sem csak bevándorlókkal lehet megoldani. A magyar családtámogatási rendszer kitűnő példa erre. Nyugat-Európa mégis a bevándorlást erőlteti. Ezzel azonban hosszútávon a kultúrájukat adják fel. Magyarország nem fogja ezt az utat járni.

2021.05.15.



Minden kornak megvannak a maga moslékkoalíciói * Teljes cikk itt!


A második világháború és a magyarországi moslékkoalíció összefüggésein merengett egy sort a delíriumos ember a Facebookon. Bizonyos szempontból szórakoztatóra sikerült. Azt írta: "A II. világháború menetét a szövetséges hatalmak fordították meg. Az Egyesült Államok, Nagy Britannia és a Szovjetunió. Egy korábbi gyarmat, annak gyarmattartója és a kommunista ősellenség országa. Kövér görcsember moslékkoalíciónak hívná őket. Most is széles szövetség alakul korábbi riválisok között. Most itt, Magyarországon."

És milyen jól tenné a házelnök úr, ha mosléknak nevezné a szövetségeseket is. Tudniillik azok voltak: moslékok. Előtte és utána is a fél világot elfoglaló, kifosztó, emberek millióit legyilkoló és rabszolgasorba kényszerítő moslékok. Az atombombáival civilek százezreit elpusztító Egyesült Államok, amely azóta is országok sorát foglalta el, tette tönkre. Vietnámtól Irakon át Afganisztánig bezárólag ártatlanok millióit bombázták bele a földbe nagy jóságukban.

Nagy-Britannia, amely már a világháborúk előtt föltalálta a koncentrációs tábort és az iparosított népirtást. S amely a második világháborúban szőnyegbombázások sorát hajtotta végre polgári lakosság ellen, kizárólag a tömegpusztítás szándékával. És az a Szovjetunió, amelynek generalisszimuszához képest Adolf Hitler "ipari tanuló" volt (idézet Hofitól). Sztálin is milliószámra irtotta az embereket, de ő – valami különös hóbortból – leginkább a sajátjait...

A valóság viszont az, hogy a második világháborúban elvetemült, gonosz tömeggyilkosok néztek egymással farkasszemet. Két rossz oldal volt.  A két oldal nagyhatalmai egyaránt emberiség és emberiesség elleni bűnök sorát követték el, s ezért valamennyi vezetőjüket (nemcsak Hitlert, hanem Sztálint, Churchillt, Rooseveltet és Trumant is!) az utókor örök megvetése kéne, hogy sújtsa. Ha már az igazságszolgáltatás sajnos nem érhette utol őket...

Ha volt jó oldal a második világháborúban, az például Lengyelország volt, amelyet a németek és a szovjetek is lerohantak, s ezért a háború után ugyanazt kapták "jutalmul", amit mi büntetésként: negyvenöt évnyi szovjet rabigát. Milyen érdekes: a szövetséges hatalmak, az állítólagos "jók" csak a németeknek üzentek hadat Lengyelország megtámadása után – a Szovjetuniónak nem. Inkább összefogtak vele. Pedig Sztálin elvtárs a finneket is ok nélkül lerohanta, elfoglalta a balti államokat. Ez lenne a jó oldal, ugye? (pestisracok.hu/Pilhál Tamás)



Vlagyimir Putyin: Európa kulturális hanyatlása
Isten és Sátán egyenjogusítása 2013.09.13.


Oroszország miniszterelnöke Európa kulturális hanyatlásáról beszél, illetve az egész nyugati világ kulturális hanyatlásáról. Kivonat Vladimir Putin Valmai Fórumon elhangzott beszédéből.

2021.05.15.



Földi László: A V4-eket szét akarják robbantani


Kinek az érdeke lehet a cseh lőszergyár felrobbantása? Biztos az orosz titkosszolgálat volt. A bizonyíték nulla. CÖF TV-ben biztonságpolitikai szakértő válaszol. A jogállam lényege a jog betartatása. Lengyelországra az amerikai befolyás rendkívüli módon kiterjedt az elmúlt években. Lengyel, olasz, magyar hármas alternatívát kínál a néppárti viszonyrendszerhez képest. (CÖF TV)

2021.04.27.



Stella Kyriakides EU biztos korrupciós botránya


Korrupciós ügybe keveredett az Európai Unió egészségügyi biztosa. Ő az, aki aláírta a szerződéseket több gyártóval a vakcina-beszerzésről. Sajtóhírek szerint 4 millió euró, vagyis átszámítva jóval több mint 1 milliárd forintos összeg "jelent meg váratlanul" az uniós biztos és férje közös számláján. Azt találgatják többen, hogy honnan lehet a pénz.

A pénz az állami tulajdonban lévő Ciprusi Szövetkezeti Bank révén landolt a biztos asszony családi számláján és a botrányt elkerülendő, megpróbálták valamiféle hitelnek, kölcsönnek álcázni. Nagyon kilóg a lóláb, ugyanis az EU egészségügyi biztosának semmiféle fedezete nincs egy ekkora kölcsön felvételéhez...

Próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy a vesztegetési pénzt minden jel szerint az oltóanyaggyártó cégek dobták össze, a nekik kedvező feltételekkel megkötött, a késlekedő, akadozó szállítást lehetővé tevő szerződésekért.



MÁR NEM EZ AZ ELSŐ KORRUPCIÓS ÜGYE * Teljes cikk itt!


Az uniós egészségügyi biztos és családja egyébként nem először keveredik egészségüggyel kapcsolatos korrupciós botrányba. Évekkel korábban ők voltak azok, akik egy bank mögé bújva privatizálták az összes onkológiai kezelést Ciprus szigetén, aztán, ahogy az lenni szokott, az egekbe srófolták a kezelések árát. A rákbetegeken gazdagodó család neve szitokszó lett az országban. Amikor már tűrhetetlenné vált a helyzet, a ciprusi parlament elé került az ügy. Minden képviselő a rákkezelések államosítása, a kezelés árának csökkentésére szavazott, kivéve egyetlen egy képviselőt. Ő ma az EU egészségügyi biztosa, a már mindenki által bírált vakcinaszerződések aláírója. (pestisracok.hu)

2021.04.13.



Varga Judit: Az egyetemistákon a sor, hogy tanulmányaik végeztével


az "egység a sokféleségben" jeligének megfelelően vigyék tovább hazánkat a megkezdett úton. Egy olyan Európában, ahol az egység és a különböző tagállamok sokszínűsége azonos súlyú, egyenrangú értékek. Csak nemzeti sajátosságaink megtartása és továbbvitele mellett lehetünk hű és elkötelezett európaiak.

Ehhez a vállalkozáshoz adhat muníciót a tudományos diákkörökben való részvétel, valamint az országos és nemzetközi versenyeken történő megmérettetés. Ezúton is gratulálok valamennyi hallgatónak, aki pályaművet nyújtott be az idei OTDK-ra.

2021.04.08.



Bekérette a külügyi tárca a német ügyvivőt Petry Zsolt ügyében * Teljes cikk itt!


„Németországnak, ahogyan Magyarországnak, közvetlen történelmi tapasztalatai vannak a legteljesebb véleményterrorról, így a szólásszabadság alapjoga feletti őrködés közös erkölcsi kötelességünk. Bármely világnézeti alapon is történjék, a szabad véleménynyilvánítás korlátozása a magyarok számára elfogadhatatlan, mert egy olyan rendszert idéz, amely elleni küzdelmükben honfitársaink ezrei adták életüket...

A történtek előzménye, hogy azonnali hatállyal megvált Petry Zsolt kapusedzőtől a német bajnokságban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapata az ötvennégy éves szakembernek a Magyar Nemzetnek adott interjúban a bevándorlással és az azonos neműek házasságával kapcsolatban tett kijelentései miatt.

A Hertha kedden közleményben jelentette be, hogy a klub vezetése nem tudott az interjúról, de a lap hétfői számában megjelent beszélgetés tartalmának megismerése után a kapusedző menesztése mellett döntött. Hozzátették: elégedettek a kapusedző munkájával, nyilatkozata azonban nem illeszkedik a Hertha toleranciával és esélyegyenlőséggel kapcsolatos szellemiségéhez." (pestisracok.hu)

2021.03.29.



Miért szeretik a ballibek egyszerre az iszlamistákat és az LMBTQ-"közösséget"?


A kérdésben rejlő abszurditás szöget ütött a fejembe. Hogyan lehetséges, hogy az általuk elvárt lelkesedésre képtelen embereket mindkét esetben fóbiával, azaz pszichés rendellenességgel vádolják? Miközben köztudott, hogy ahol az iszlám hívei többségbe kerülnek, ott az LMBTQ és a hasonló mozgalmak minden megnyilvánulását a lehető legerőszakosabban üldözik.

Ez a jelenség egy nagyobb kép része csak. Mióta kiderült, hogy a proletariátusnak nevezett munkásosztály az evilági középosztályhoz akar tartozni, és nem egy utópiát szeretne megvalósítani, azóta keres a baloldal és a vele összeolvadt liberálisok új védenceket. Ami nem változott: a bolsevikokéra hasonlító élcsapat-tudat, a társadalom felosztása elnyomottakra és elnyomókra, és a társadalmi rend felforgatásának az igénye egy utópia nevében.

A francia és német gondolkodók által kidolgozott új eljárás a hatalom megszerzésére a következő: addig-addig hasítanak le a társadalomról újabb és újabb kisebbségeket – amelyeket a többség által elnyomottnak mutatnak be –, amíg az egykori többség kisebbségbe nem szorul a saját hazájában, gyűlölködő kisebbségek által körülvéve. A korábbi többségnek még azt is el kell viselnie, hogy folyamatosan elnyomónak állítják be, történelmi bűneit hangoztatják, és csak az kaphat közülük feloldozást, aki átáll a ballibek oldalára. Bár Európában született, ez a hatalomtechnika Amerikában aratta legnagyobb sikereit.

NÉHÁNY PÉLDA ARRA, HOL TARTANAK MÁR AMERIKÁBAN

Bostonban felfüggesztették az általános iskolák felső tagozatosainak kidolgozott tehetséggondozó programot, mert túl sok a tehetséges gyerekek között a fehér. Igaz, hogy teszttel lehetett bejutni a tehetségesek közé, akik sokkal több házi feladatot kaptak, mint a többiek, de mit számít a tehetség, képesség, szorgalom, teljesítmény, ha egyszer a bőrszín nem megfelelő? Amíg nem tudják "sokszínűbbé" tenni a programot, addig nincs tovább... (pestisracok.hu)



APRÓ–DONÁTH-CSALÁD: PÁRHUZAMOS ÉLETRAJZOK * Teljes cikk itt!
Apró Antal és Rákosi Mátyás látható a fényképen


2021.03.22.



Győri Enikő EP fideszes képviselő: Az ellenzék ne keltse Magyarország
rossz hírét Brüsszelben! Az EP nem képes leállni.


Az ellenzék ne keltse Magyarország rossz hírét Brüsszelben! Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője felidézte: 2020 decemberében született megegyezés a 7 éves költségvetésről és a helyreállítási alapról az Európai Unióban. A jogállamisági eljárással kapcsolatban leszögezte: Magyarország szuverenitását és az országnak járó forrásokat megvédte a magyar kormány.

Szerinte azonban az Európai Parlament "nem állt le", megint "hasonló manőverre készül" és ismét "büntetőpadon" akarja látni Magyarországot és Lengyelországot. Felhívta a figyelmet: az erről szóló javaslat egyik társzerzője Cseh Katalin Momentumos EP-képviselő.

A balliberális és a jobbikos magyar EP-képviselőket azzal vádolta, hogy a költségvetési tárgyalások alatt minden energiájukat arra fordították, miként tudnának ártani Magyarországnak, hogy elvegyék, csökkentsék a Magyarországnak jutó támogatásokat, így a válságból hasznot húzva politikai előnyt szerezzenek a 2022-es választásokon.

Arra kérte az ellenzéki képviselőket, hogy ne keltsék Magyarország rossz hírét, hanem a jelenlegi nehéz helyzetben segítsék a munkát, a válságkezelést és a vakcinaszerzést, ne pedig akadályozzák. Köszönjük ezt a bátor felszólalását.

2021.03.10.



Szíjjártó Péter: A térségben Azerbajdzsán rendelkezik
az egyik legjelentősebb földgázvagyonnal.


Ennek komoly szerepe lehet Közép-Európa és benne Magyarország energiaellátásának biztonságosabbá tételében. Köszönjük ezt a sokrétű munkáját.

2021.03.09.



A nemzetközi erőtér kimutatta foga fehérét * Teljes cikk itt!


Kívülről képezik ki az ellenzéki összefogás aktivistáit - utal a capitoliumi ostrom várható 2022-es importálására – Földi László. A nemzetbiztonsági ezredessel azért kezdeményeztünk beszélgetést, mert Barack Husszein Obama, az USA 44. elnöke szerint Trump leváltásával a harc nem ért véget, Magyarország még hátravan. Ennek a kereszténységre, a demokráciára és az eljövendő országgyűlési választásokra nézvést különösen hátborzongató üzenetnek a hátteréről, a szolgálatok felelősségéről, a rendszerről, a módszerről és az alkalmazott technikákról faggattuk a szakértőt.

A "demokrácia exportőr" hazájából, pláne az elnök szájából
ilyen nyílt fenyegetést nem meglepő hallani?

Nem, mert Amerikában nincs demokrácia, így sehová sem exportált demokráciát, hanem olyan ügyesen megformázott diktatúrát, aminek az a lényege, hogy az embereket úgy verik át, hogy nem veszik észre, valójában mi történik. A jóléti társadalmak lényege volt Amerikában és Nyugat-Európában, hogy rendkívül stabil szociális feltételrendszert teremtettek a lakosságnak. Jó munkahelyeket jó fizetéssel, jó nyugdíjakat, jó oktatást, képzést.

Egy feltétellel; hogy nem kell gondolkodni az embereknek, mert beléjük sulykolták, hogy a politika mindig helyesen dönt a lakosság érdekében, védelmez, munkát ad. Tehát generációk nőttek fel ebben a kábításban. A lényeget vették el tőlük; az önálló gondolkodást, akaratot és a politikai tisztánlátás lehetőségét. Azért nem értjük sokszor mi itt Közép-Európa keleti részén, hogy mi történik Nyugaton, mert képtelenek vagyunk elvonatkoztatni a realitásoktól, és a politika kényszerjátékaitól, amit a magyar társadalom ötven éven át naponta a saját bőrén érzett. Az idősebb generáció tagjai ezért pontosan tudják, hogyan és hol akarják átverni őket.

Mire számíthatunk a "hadüzenet" után?

Szinte biztos, hogy bárki is nyer a hazai országgyűlési választásokon, lesznek zavargások. Amennyiben a Fidesz nyer, sokkal nagyobb lesz a felfordulás, mert majd azt kommunikálják a médiában, hogy az egész egy nagy csalás volt. Ha az ellenzék nyer, akkor is számíthatunk zavargásra, mert elképzelhetetlen, hogy a forgatókönyvek írói a társadalmi nyugalmat szeretnék megvalósítani. Semmi spekuláció nincs ebben, mert Biden beiktatása idején is megvoltak a zavargások Washingtonban, csak éppen nem Trump hívei, hanem az Antifások erőszakoskodtak... (magyarforum.info)

2021.02.25.



Věra Jourová ismét a magyar demokráciát becsmérelte * Teljes cikk itt!


"Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke ismét a magyar demokráciát becsmérelte, megsértve ezzel Magyarországot és a magyar embereket. Ezzel a bizottság hírnevét is rontja" – írta Twitter-oldalán Kovács Zoltán, hozzátéve, hogy ezzel ismét bizonyította, alkalmatlan a munkájára.
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár ezzel arra reagált, hogy a cseh politikus ismét bírálta, "beteg demokráciának" nevezte Magyarországot. A Népszava tudósítása szerint Věra Jourová ezúttal a Central European University (CEU) budapesti székhelyű Demokrácia Intézetének szervezésében tartott videokonferencián köszörülte a nyelvét Magyarországon.

"Számomra a magyarországi helyzet a legaggasztóbb. Ezt már sokszor elmondtam diplomatikus és kevésbé diplomatikus nyelven. Továbbra is úgy vélem, hogy az egy beteg demokrácia" – idézte a lap a liberális politikust. Mindezt azzal indokolta, hogy szerinte Magyarországon nincs független igazságszolgáltatás, valamint szabad és tisztességes választások. Az alelnök azt ígérte, hogy az Európai Bizottság átfogóan kívánja megvizsgálni a magyarországi jogállam helyzetét.

"Értékelnünk kell a teljes képet, az igazságszolgáltatás, a média, a civil szervezetek, az oktatás helyzetét. Ha a kedvezőtlen folyamatok összeadódnak egy tagállamban, akkor súlyos csorbát szenved a demokrácia, márpedig a demokratikus elvek betartását minden országtól elvárjuk" – fogalmazott. Nem ez volt az első alkalom, hogy Věra Jourová bírálta hazánkat... (magyarnemzet.hu)

2021.02.19.



Horváth József: Összeesküvés végzett Trumppal * Teljes cikk itt!


Meggyőződésem, hogy az elmúlt hetek egyik legfontosabb írása az amerikai Time magazinban jelent meg. A cikk írója, Molly Bell talán butaságból, talán hiúságból indíttatva részletesen leírta, hogyan befolyásolták a 2020-as amerikai elnökválasztást. Maga a szerző használja az összeesküvés kifejezést, azzal a sajátos felhanggal, hogy ezzel a többlépcsős művelettel mentették meg az amerikai demokráciát. Sajátos nézőpont, amikor alapvetően antidemokratikus, ám a törvény betűjével nehezen ütköztethető módszerekkel kell megvédeni a demokráciának nevezett valamit...

Már a 2016-os elnökválasztási kampányban címoldalra került, hogy Hillary Clinton és Donald Trump küzdelmében az amerikai titkosszolgálatok is szerepet kaptak. A CIA és az FBI információit felhasználva igyekezett mindkét tábor lejáratni a másikat. A váratlan Trump-győzelem után azt láthattuk, hogy az elnök gyakorlatilag négy évig belpolitikai támadások kereszttüzében volt kénytelen kormányozni.

Folyamatos védekezésre kényszerült az állítólagos orosz, kínai kapcsolatai, befolyás miatt. Szinte nem volt olyan hónap, hogy ne szivárgott volna ki valami kényesnek tűnő információ, amelyek döntő részéről később bebizonyosodott, hogy álhír, dezinformáció volt. Ebben a kommunikációs küzdelemben az elnök és legszűkebb köre magára maradt. Ugyanis nem tudta saját oldalára állítani sem a külügyi, sem a titkosszolgálati vezetést, és ami ennél még fontosabb, a szakmai apparátust sem.

Így történhetett meg, hogy már legalább 2019-től megindult az az összeesküvés – persze csak a demokrácia "védelme" érdekében! –, amelyről az elnöknek halvány gőze sem volt. Legalábbis az eredmény ezt mutatja. Nézzük tömören, mit is fecsegett ki Molly Bell! A baloldali szakszervezetek, a liberális álcivil jogvédő szervezetek az internetes óriáscégekkel szövetkezve hajtották végre ezt a többlépcsős műveletet. A szakszervezetek négyszázezer aktivistával (!) szálltak be... (magyarnemzet.hu)

2021.02.09.



Gulyás Gergely: álhír, hogy az Európai Bizottság a közbeszerzési
törvény módosítását kérte * Teljes cikk itt!


Álhírnek nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt a sajtóértesülést, amely szerint az Európai Bizottság a közbeszerzési törvény módosítását kérte a magyar kormánytól. A kormány semmilyen, sem hivatalos, sem informális megkeresést nem kapott a brüsszeli testülettől a közbeszerzések ügyében – jelentette ki Gulyás Gergely kedden az MTI-nek, miután előző nap a Reuters hírügynökségre hivatkozva több magyarországi médium is az európai bizottsági felszólításról cikkezett.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy a kormány elvárja az Európai Bizottságtól, hogy teremtsen tiszta helyzetet, és azonnal cáfolja a megjelent felvetéseket. A Miniszterelnökség vezetője hozzátette: a kormány folyamatosan egyeztet a bizottsággal a helyreállítási alapról és a következő hétéves költségvetésről, Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár jelenleg is Brüsszelben tárgyal. A miniszter azt mondta, a kormány elvárja az Európai Bizottságtól, hogy teremtsen tiszta helyzetet, és azonnal cáfolja a megjelent felvetéseket, mert az ilyen jellegű álhírek aláássák és veszélyeztetik a saját forrásokkal kapcsolatos határozat ratifikációjához szükséges közbizalmat.

Kiemelte továbbá, hogy a brüsszeli testület saját adatai alapján Magyarországon a közbeszerzési gyakorlat a döntési szempontokat illetően kifejezetten jó, a közbeszerzési eljárások átláthatósága kiemelkedő, a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos információk 98 százaléka nyilvános. "A közzététel nélküli közbeszerzési eljárások száma az elmúlt hat évben 3600-ról 274-re csökkent..." (pestisracok.hu)

2021.01.26.



Cseh Katka elárulta a Momentum féltve őrzött titkát * Teljes cikk itt!
Rákay Philip: CSEH KATALIN A CEU-N FEKETELISTÁT ÉS VÁDEMELÉST KÖVETELT...


Cseh Katka nagyon elemében volt, az alábbi mondatok hagyták el a száját – a teljesség igénye nélkül néhány gyöngyszem Rákay Philip posztja nyomán: "[...] Nem azt kérem az Európai Uniótól, hogy avatkozzon be a választásokba, vagy váltsák le a magyar kormányt, hiszen ez az ellenzék feladata.

De azért érdeklődnék, mikor tesznek valós lépéseket a magyar jogsértések ellen, hiszen a Bizottságnak minden eszköze megvan ehhez. Miért nem használja ezeket hatékonyabban? Például a Magyarországnak járó uniós pénzek befagyasztásával. [...]

A CEU, vagy épp a menedékkérőkről szóló törvény ügyében elvárom az EU-tól, hogy valós lépéseket tegyen a magyar kormány ellen. [...] Európai feketelistát kell létrehozni, és keményen vádat kell emelni azon üzletemberekkel szemben, akik politikai kapcsolataik révén gazdagodtak meg. [...]"

Cseh Katka, bár nem állt szándékában, mégis elárulta saját magát és pártját is. Hiszen mondataiból kristálytisztán látszik a Momentum és vele együtt az egész ellenzéki összefogás politikai krédója. (magyarnemzet.hu)

2021.01.23.



Biden első intézkedései
Migráció, koronavírus-járvány és gazdaság.


Ezeket a területeket érintik az Egyesült Államok új elnökének első intézkedései. Joe Biden szerdán lépett hivatalba, és máris eltörölte Donald Trump azon intézkedéseit, amelyek ellentétben állnak az általa képviselt nézetekkel, pl. az illegális bevándorlással kapcsolatban. Elemzés következik Fábián Barnától és vendégétől, Erdélyi Rezső Krisztiántól.

2021.01.22.



Kiszelly Zoltán politológus volt a Ma este vendége.
Vera Jurová megfenyegette hazánkat


Megfenyegette Magyarországot az Európai Bizottság alelnöke. Vera Jourová - a szokott lemezt vette elő -, megint a jogállamisággal kapcsolatban mondta, hogy pénzt, uniós támogatást vehetnek el Magyarországtól, ha nem tartja be az uniós szabályokat a magyar kormány.

2021.01.20.



Georg Spöttle: Joe Biden és Gyurcsány Ferenc kapcsolata


Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő volt a Hit Rádió Gyújtópont című műsorának vendége. Szó esett arról, hogy szükség van-e a beiktatáshoz ilyen mértékű rendvédelmi erőre, miért nevezett ki Biden egy transznemű egészségügyi miniszter-helyettest, és mi várható Magyarországon.

2021.01.12.



Egy Bogár Naplója: Amerikai tragédia, avagy egy elnök virágvasárnapja


A Capitoliumon lezajlott történések méltó befejezését adják annak a drámának, amit Donald Trump átélt az elmúlt négy év során. Akárcsak Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájának főhőse, Trump is úgy vélte, hogy a liberális demokrácia rendje alapvetően jó, csak most helyre kell igazítani. Bukásuk annak köszönhető, hogy ez tragikus félreértés, a rend már végzetesen felbomlott. E káosz urai már képesek a rend megbontójaként vád alá helyezni azt, aki csak helyreállítani szeretné a rendet.

Elcsalták a választást, és az ebben is tehetetlennek bizonyuló elnököt még csapdába is csalták, amikor a világ legjobban őrzött épületébe beinvitált ügynökök dúlását, mint a rend erőszakos megdöntésére törő Trump puccs-kísérletét mutatják be. Igazi oktatófilm ez, lássuk hogyan és miért.

2021.01.08.



Mi is történt a Capitoliumban? - a valóság nyomában...
Figyeljünk nagyon az eseményekre! Magyar feliratos videó


2021.01.07.



Nógrádi György a washingtoni tüntetésről: bármikor kitörhet a háború Biden beiktatásáig


Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük a washingtoni tüntetések kapcsán. Szó esett a Capitolium biztonsági helyzetéről, a republikánus szavazók csalódottságáról, egy esetleges háborúról Irán és az USA között a következő napokban és az amerikai politika jövőjéről is. (Gyújtópont)

2021.01.06.



Trump szerint Pence megfordíthatja a választási eredményeket


Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa a mai napon, január 6-án számolja meg és hitelesíti az elektori szavazatokat. Az utolsó lépés az új elnök megválasztásának folyamatában idén azonban várhatóan hosszabb ideig fog tartani, és több vitát szül majd, mint általában – tudatja az NBC News amerikai híroldal.

Az elektorok december 14-én tették le voksukat, és az eredményeket már tudni lehet: ezek alapján Joe Biden demokrata párti elnökjelölt nyerte meg a választást 306 szavazattal, szemben Donald Trump amerikai elnök 232 szavazatával. Az Egyesült Államok alkotmányában előírt kongresszusi szavazatszámlálás egyfajta formális eseménynek számít, amely a választás kimenetelét általában már nem befolyásolja.

A szövetségi törvény azt is meghatározza, hogy a szavazatszámlálás folyamatát a szenátus elnöke, ez esetben Mike Pence vezeti. Donald Trump reggel Twitter-üzenetében fejezte ki véleményét, miszerint alelnöke, Pence a szavazatok hiteltelenítésével megfordíthatja az állást:

– Ha Mike Pence helytáll, megnyerjük a választást. Számos állam szeretné eltörölni a hibáját, hogy a helytelen és tisztességtelen számokat az állami törvényhozó testület jóváhagyása nélkül hitelesítette... Mike ezt visszafordíthatja! (magyarnemzet.hu)

2021.01.01.



Földi László: Janus-arcú 2021


AKI TÁMOGATJA EURÓPA, EZEN BELÜL MAGYARORSZÁG ILLEGÁLIS MEGSZÁLLÁSÁT, AZ NEMCSAK HAZAÁRULÓ, HANEM KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐ IS... Az Észak-Amerika és Európa meghódítására tett kísérlet első lépése a biztonsági fékek kiiktatása. Úgymint a határok sérthetetlenségének feladása, a vallási fanatizmus hallgatólagos támogatása, vagy a nemzetek saját biztonsági önrendelkezésének megkérdőjelezése. Az összeesküvés-gyakorlatban nem a rend stabilizálása a cél, hanem az anarchikus állapotok gerjesztése. Naponta megélt tények bizonyítják a fenti állításokat.

A forrongó Franciaországban például bírósági határozat tiltotta meg, hogy tüntetéseket, tömeggyűléseket drónokkal biztosítsanak. A döntéssel azt érték el, hogy rendbontás, merénylet, atrocitás esetén a hatóság nem tud közbelépni, és utólag se képesek kideríteni a drónok által regisztrált felvételek hiány miatt, mi is történt valójában. Amikor 2020-ban szinte minden a modern technika világáról szólt, furcsa fordulat a drónmegfigyelés kitiltása a rendvédelem területéről.

Miközben mobilszolgáltató cégek a zsebünkben felejtett okostelefonunkon keresztül – retorzió nélkül – hallgatnak le bennünket, elfogadhatatlan a bírói döntés, a közrend védelmének akadályozása. Egyértelmű, hogy az intézkedés nem drónkérdés, hanem a rendvédelem szétzilálása, a törvénytisztelő emberek érdekeinek a negligálása...

Egy ország biztonságának megsértése kimeríti a hazaárulás fogalmát, és felveti a retorzió szükségességét. Az illegális bevándorlás nemcsak a biztonság erodálására példa, hanem egyesek számára jól jövedelmező üzlet is. Vannak táborok, ahol naponta egy ember élelmezésére körülbelül 35 eurót számláznak ki. Ezt az Európai Unió, illetve a táborokat fenntartó országok kormányai fizetik. A tényleges költség tíz euró fejenként... A szerző titkosszolgálati szakértő (magyarnemzet.hu)

2020.12.31.



Ismét migránsok akartak betörni a magyar határon
ÉJJELLÁTÓ KAMERÁVAL FELSZERELT DRÓNOKKAL SZÚRTÁK KI
A KERÍTÉS TÚLOLDALÁN A HARCIAS TÖMEGET


Idén negyedszer próbáltak erőszakosan betörni az országba migránsok Szerbia felől, ezúttal Röszke helyett Kübekházánál próbálkoztak sikertelenül a határsártők, akiket becsaptak az embercsempészek. Becsapták az embercsempészek azt a több tucat migránst, akikkel elhitették, hogy szilveszter hajnalán a magyar határt védő rendőrök és katonák pihennek és át tudnak szökni a zöldhatáron Szerbiából Magyarországra.

Csakhogy az embercsempészek ezúttal is hazudtak a több száz euróért a szerb–magyar határt védő kerítés szerb oldalához szállított migránsoknak. A magyar rendőrök és katonák, mint mindig, ezúttal is éberek és határozottak voltak. (magyarnemzet.hu)



2016.10.01. ELKÉPESZTŐEN ŐSZINTE BESZÉD A MIGRÁCIÓRÓL!


Maróth Miklósnak, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének meglepően nyílt eszmefuttatása volt az európai migrációval kapcsolatosan egy konferencián!

Varga Judit kiváló, modellértékű válaszai a liberális támadásokra

Varga Judit igazságügyi miniszter asszony meglehetősen markáns válaszokat ad a liberális-globalista hálózatnak a kormány, illetve hazánk elleni támadásaira, jöjjön az a sajtóból vagy a médiából, Brüsszelből vagy balliberális politikusoktól. Ezt már hónapok óta teszi, de az utóbb hetekben-napokban – hogy fiatalosan fejezzem ki magam – különösen hatásos módon "nyomta". Gondolok itt arra, hogy először a Die Welt című (elvileg konzervatív, gyakorlatilag "természetesen" liberális) lap támadásaira reagált. A lap állítására, mely szerint a vészhelyzeti törvény "kiüresíti a demokráciát", közölte, hogy ez nem más, mint a liberális véleménydiktatúra által keltett fake news, vagyis álhír, hiszen a parlament működik, s a különleges helyzet csak addig tart, amíg a világjárvány véget nem ér. Viszont, hogy mikor szüntetjük meg a veszélyhelyzetet, azt mi fogjuk eldönteni, nem pedig mások.

Varga visszautasította Věra Jourovának, az Európai Bizottság európai értékekért és átláthatóságért felelős biztosának döbbenetes követelését, hogy a kormány adja vissza a különleges felhatalmazását... így egy biztosnak különösen nincs joga semmire felszólítani egy tagállam kormányát. És milyen érdekes: vasárnap, a személyes találkozójuk után Věra Jourova már egészen másképp nyilatkozott a magyar veszélyhelyzeti törvényről. Segített a határozott fellépés! A miniszter asszony ezenkívül keményen „leoltotta” Heiko Maas német külügyminisztert, aki szokásosan aggódott egy nagyot a kormány különleges jogai miatt: figyelmeztette, hogy Németországnak talán a következő féléves elnökségi periódusára kellene koncentrálni, nem pedig Magyarország vegzálására... (Fricz Tamás blogja)

2020.03.18.

Lezárták a török-görög és a török-bolgár határt a járvány miatt

Törökország az új típusú koronavírus-járvány miatt lezárta Görögországgal és Bulgáriával közös határátkelőit a személyforgalom előtt - jelentette szerdán az NTV török hírtelevízió. A beszámoló szerint a teherforgalmat nem korlátozzák. Az értesülést a török állami hírtelevízió, a TRT Haber is közölte. Törökországnak három-három határátkelője van Bulgáriával és Görögországgal, utóbbiból az egyik kizárólag vasúti.

Az NTV ismertette, hogy Ankara a Törökország és Görögország között, az Égei-tengeren közlekedő kompjáratokat is leállíttatta. A hírtelevízió tudatta, hogy a görög és a bolgár állampolgárok, valamint azon a harmadik országok állampolgárai, akik az utóbbi 14 nagyban Görögországban és Bulgáriában tartózkodtak, csütörtök 0 óra után már nem léphetnek be Törökországba. A sajtóhír megjelenésével egy időben Recep Tayyip Erdogan török elnök a járvány elleni küzdelmet koordináló ülésen elnökölt Ankarában.

Törökországban az új típusú koronavírusnak hivatalosan 98 fertőzöttje van, a kórban eddig egy ember vesztette életét. A török vezetés a járvány terjedésének megállítása céljából a napokban az egész ország területén bezáratta egyebek mellett az iskolákat, a színházakat, a mozikat, a koncerttermeket, a kávézókat, a vidámparkokat és az uszodákat. Törökország ezen túlmenően 20 országgal - köztük több európai országgal is - leállította a légiközlekedést. (magyarhirlap.hu)

2020.03.12.

Szerda éjjel újra kiéleződött a konfliktus a görög-török határon,

ahol a török oldalról vélhetően az ott állomásozó rendőrök segítségével újra megpróbálták áttörni a határzárat az illegális bevándorlók. Sajtójelentések szerint az evrosi határátkelőnél Molotov-koktélokkal dobáltak ismeretlenek a görög oldal és az ott állomásozó rendőrök felé, majd megpróbálták ledönteni a határkerítést is.  A görög rendőrök válaszul könnygázgránátokat lőttek a migránsok irányába, hogy így tartsák őket távol a kerítéstől. Eddig 348 embert tartóztattak le illegális határátlépés miatt Görögországban. (pestisracok.hu)

Molotov-koktéllal támadják a határkerítést a migránsok a török oldal irányából

2020.03.06.



Bohár Dani az Informátor stábbal a helyszínről ad tájékoztatást.


Nagyon súlyos a helyzet a török-görög határon. Erdogán elengedte a Törökországban levő migránsokat. Görögország pedig védi a saját és az Unió határait. A határ mindkét oldaláról látunk riportokat. (HÍR TV)

2020.03.05.



Továbbra is feszült a helyzet a török-görög határon


Migránsok ezrei tartják nyomás alatt az Európai Unió külső határát, már csaknem egy hete. A török kormány szerint már 130 ezren átjutottak a határon, Görögország ezt tagadja. Közben folyamatosan erősítik a határvédelmet, amelyhez az Uniótól is érkezik a segítség. Szlovénia 35 rendőrt küldött Görögországba, a Frontex pedig már több mint 500 emberét vezényelte a térségbe. A török belügyminiszter azt közölte: a különleges rendőri erők 1000 tagját küldik a görög szárazföldi határra, hogy megakadályozza a migránsok visszatoloncolását. (hirado.hu)

2020.03.04.



Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő


és Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője fejtette ki véleményét a görög-török határon kialakult migránsválság kapcsán. Olyanok akarnak Nyugat-Európába vándorolni, akik nem háborús menekültek. 2015-hoz képest teljesen új helyzet van. Európa észrevette, hogy a helyzet veszélyes, és egyáltalán nem kér a migránsokból. (Heti Terror)

2020.03.04.




Bayer Zsolt: Hajrá, görögök! * Teljes cikk itt!


Pokoli jelenetek tanúi lehetünk a török–görög szárazföldi határon és a tengeren is. A görög rendőrség és a hadsereg emberfeletti erőfeszítéseket tesz, hogy megakadályozza a migránstömeg bejutását az országba. Állandó a könnygáz használata, hang- és fénygránátokkal, gumilövedékekkel lövik a tömeget, egy ember állítólag meghalt, ezt a görög belügyminiszter határozottan cáfolta.

Az illegálisan görög földre jutó migránsok tucatjait ítélik el gyorsított eljárásban, és több mint három évre börtönbe zárják őket. Eközben a görög hadsereg éleslőszerrel hajt végre gyakorlatot a határ leginkább veszélyeztetett szakaszán. A tengerről érkező felvételek és hírek még felkavaróbbak.

Leszboszon a helyi lakosok akadályozzák meg erőszakkal, hogy a migránsok szárazföldre lépjenek. Botokkal tolják el a csónakjaikat a parttól, aki mégis partra lép, azt megverik, de megvertek már NGO-aktivistát is. Ennél is döbbenetesebb látni, amikor a görög parti őrség hajója figyelmeztető lövésekkel (!) fogadja a migránsok zsúfolt gumicsónakját, és a parti őrség egyenruhása szintén bottal tolja el a hajótól a felkéredzkedni akaró migránsokat... (magyarnemzet.hu)



"Bizony, bizony mondom nektek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába,
hanem máshonnan mászik be, az tolvaj és rabló." (Jn 10:1)




Nézzétek! A nem létező "háttér hatalom" emberei épp eligazítják a pápát, csak hogy tudja, kik parancsolnak neki.


A felvételen nem a Pápának csókolnak kezet, hanem a Pápa csókol kezet "főnökeinek", a Rothschild és Rockefeller családnak... Húsvétkor a migráncsok lábát mosta, nem pedig a tanítványokét, mint Jézus tanította.

Nick Griffin angol EU képviselő az európaiak irtásáról

Nick Griffin elmondta az EU parlamentben, hogy az európaiak ellenségei, a baloldaliak, kapitalisták és cionisták célja az európaiak kiirtása saját hazájukban. Ezt nem-fehér bevándorlás és fajkeveredés útján akarják elérni, és folyamatosan hajtják végre gonosz tervüket. Tervük és akcióik fajirtás jellegűek, melyeket le kell állítani és azonnal megszüntetni annak kivitelezését.



Magyarország nem ért egyet az ENSZ globális migrációs javaslatcsomagjának alapállításával,


amely szerint a migráció jó – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban. Az ENSZ globális migrációs csomagjáról folytatott kormányközi tárgyaláson felszólalásában a tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország álláspontja szerint a nemzetközi erőfeszítéseknek nem a migráció szervezésére, ösztönzésére, hanem annak megállítására kellene összpontosítaniuk.

Kijelentette: – Azzal, hogy a világszervezet azt sulykolja, a migráció jó, és ezért ösztönözni, szervezni kell, veszélybe sodorja minden ország, így Magyarország biztonságát, szuverenitását és identitását. Kiemelte: a magyar kormány azt akarja elérni, hogy az ENSZ végre mondja ki, a migráció veszélyes, továbbá adja fel azt a képmutató és a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodó politikáját, amelynek részeként a világ fejlődéséhez szükségesnek nevezi a migrációt. (magyaridok.hu)



Lázár János Bécsben ezt látta




Vendég: Frank Füredi szociológus professzor.
Kegyetlen kultúrharc folyik Európában. Célkeresztben Magyarország.




Derek Prince: Az ellenségek, akikkel szemben állunk 3 - 4. rész


Svédországban is bemutatkoztak a bevándorlók!



Trianonon lehet változtatni. Drábik János videója


Valamilyen módon megoldást kell találni erre a nyitott sebre, mégpedig úgy, hogy az mindenkinek jó legyen, mert van ilyen megoldás. De ezt ki kell dolgozni, le kell tárgyalni, valamint végre kell hajtani, és ehhez igazi magyar hazafiakra van szükség, akik nem csak beszélnek, de tenni is hajlandóak. (Drábik János)

2015.01.13.



Lovas István: Elhallgatott hírek 17. rész * Teljes cikk itt!


- Jacenyuk történelemhamisító, szuperkínos kijelentése után Merkel a feje búbjáig zavarban – a német sajtó cinkosul hallgat. - Az osztrák sajtó egy része is elhallgatja, hogy népi kezdeményezést írtak ki Ausztria kilépéséről az EU-ból. - 1000 korbácsütés egy szaúd-arábiai bloggernek, mert megsértette az iszlámot. - Rabbi: aki nem tiltakozik a vád ellen, hogy Alan Dershowitz - Izrael legelvakultabb védelmezője az USÁ-ban – fiatalkorú lányt erőszakolt, Izraelt támadja és antiszemita. - Ráadás: miként manipulál ismét Orbán Viktorral kapcsolatban a francia sajtó? (flagmagazin.hu)





Orbán Viktor: Magyarország a békében érdekelt

Német képviselőnő beszéde Merkel árulásáról

A Washington-i döntéshozók keményen dolgoznak azon, hogy felhúzzák a vasfüggönyt Berlin és Moszkva között. Így akarják megakadályozni az eurázsiai térség kereskedelmi integrációját. Egy nagyobb méretű Ukrajnában segítheti ennek a célnak az elérését. A pénzhatalmi világelit egyelőre azt akarja, hogy Angela Merkel német kancellár a helyén maradjon és eldöntse: a Nyugatnak vagy Oroszországnak ad elsőbbséget? Bismarck kancellár is tisztában volt azzal, hogy ha Németország és Oroszország tartós szövetséget köt, akkor a pénzhatalmi világelit nem tudja az eurázsiai térségre kiterjeszteni hegemóniáját. II. Vilmos német császár és kancellár utódai ezt nem értették meg és hagyták megromlani a német-orosz kapcsolatokat.



Orbán Viktor tanúságtétele
Minden politika, de a politika nem minden


2005. Advent, Balás Béla kaposvári püspök kezdeményezése nyomán a KÉSZ Kaposvári Csoportja és a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében létrejött közönségtalálkozón Orbán Viktor ezúttal nemcsak politikáról beszél, hanem elsősorban saját hitéről, a hit és a politika viszonyáról valamint a keresztény felelősségről a politikai, társadalmi életben. Orbán Viktor beszélgetőtársai Balás Béla kaposvári püspök és Balog Zoltán református lelkész, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója.

Petőfi Sándor: Nemzeti dal * Damjanich János imája

Szerkesztette: Makai Rozália      http://www.vargamakai.com



ÉLETRAJZOK,
OLVASMÁNYOK, ÖRÖMHÍR DALOK
Makai Rozália: DROG, ALKOHOL, NIKOTIN

VAN KIÚT! OLVASMÁNYOK FIATALOKNAK



Mátrainé F. Irma írásai
Zimányi József prédikációi Gazdag István írásai

Vissza az elejére!
Vissza a menüre!