Seiler Erzsébet az 1889. év utolsó napján született Dél-Németországban. Már kilenc éves korában
feltámadt benne a csillapítatlan vágy: bárcsak misszionárius lehetnék! 1916-ban belépett a liebenzelli
missziós intézetbe.
Csodálatos imameghallgatást és vezetést tapasztalt.
1923-ban Kínába utazhatott.
Könyvében leírta élményeit,
mit élt át Jézus Krisztussal, Ura szolgálatában.
Egyszer súlyos kolerajárvány tört ki.
"Ez az iszonyú betegség hihetetlen gyorsan végzett áldozataival.
Akinek egy napon kétszer volt rohama az már a halál zsákmánya lett.
Akinek csak egyszer, azt még megmenthettük ezzel az eljárással. Házról házra jártunk az
agyaggal való kezelést alkalmazva, hogy gátat vessünk a járványnak.
Később kísérőmmel, egy bibliás asszonnyal, akiről lesz még mondanivalóm,
meglátogattunk egy külső állomást.
Én az ottani segítő ágyában aludtam, nem tudva, hogy
az illető nemrég halt meg kolerában.
Fertőzést kaptam és éreztem, hogy a félelmetes
betegség engem is megtámadott. Nem tudtam, hogy meg kell-e halnom. Az első roham
után azonnal alkalmazták nálam is az agyaggal való kezelést. Borzalmas fájdalmak
gyötörtek, de akaratomat teljesen átadtam mindenható Uramnak. Őt illette a rendelkezés joga
felettem. Utolért a második roham is, de szerencsére nem ugyanazon a napon, különben
meg kellett volna halnom.
Bibliás asszonyaim igen nagy aggodalomban voltak miattam. Ágyam körül térdeltek,
keservesen sírtak és tusakodtak az életemért. Mind megvizsgálta magát, nincs-e valami
rendezetlenség az életében, ami Isten közbelépését akadályozhatná. Mindent megvallottak,
bűnbocsánatért, majd ismét az életemért könyörögtek.
Az Úr végtelen szeretetében
meghallgatta imájukat és meggyógyított. A segítség oly csodálatos volt, hogy pár nap
múlva már munkámat is folytathattam.
Visszatekintve ámulnom kellett, Isten milyen csodálatos módon tartotta meg életemet
Kínában, ahol annyi testi veszedelemnek voltam kitéve."
Isten ma is csodákat tesz és szavát megtartja. Példája bátoríthat az Úr Jézus Krisztus követésére,
odaszánt életre és szolgálatra.
Elisabeth Seiler életrajzát itt
elolvashatod.
A mennyei telefon
Egy napon váratlan látogatóm érkezett. Lelkészné volt az illető.
Erzsébet, szólított meg
nagy csodálkozásomra, ha valamire szükséged van, kérlek, közöld velem. Szívesen
elküldöm neked, hiszen hozzánk tartozol.
Kétségkívül kedves gondolat volt. Nekem viszont a könnyebb utat jelentette volna, és
kimozdított volna az Úrtól való függőségből.
Nagyon köszönöm, lelkészné asszony, válaszoltam, de nem fogom közölni Önnel, ha
szükségem van valamire.
No-no, hát olyan büszke lettél?
Ó nem, feleltem, szívesen fogadok el Öntől, csakhogy más úton.
Hogy érted ezt?
Szeretném, ha Fentről érkeznék!
Igen ám, de hogy fogom én megtudni? kérdezte a lelkészné habozva.
Kitűnő telefonom van, magyaráztam. Én megtelefonálom Felfelé, az Úr Jézus pedig
letelefonál Önnek, aztán Ön lesz olyan szíves elküldeni.
Erzsébet, te hiszed, hogy én is meg fogom hallani?
Minden bizonnyal, lelkészné asszony.
Mikor elment, az egészet elmondtam az Úr Jézusnak és elé tártam, miben egyeztünk meg
a lelkésznével.
Nem sokkal ezután 2,50 márkára lett volna szükségem. Elmondtam az Úrnak és
megkértem, közölje a lelkésznével.
Kb. 3 nap múlva megkaptam a kívánt összeget ezzel a megjegyzéssel:
Jól hallottam?
Örömteli szívvel köszöntem meg, ehhez viszont előbb egy levelezőlapra volt szükségem.
Este ott találtam az ágyamon. A kedves lelkésznének így lehettem áldására a "mennyei
telefon"-on keresztül.
Hála, dicsőség és magasztalás az Úrnak, aki mindent
csodálatosan igazgatott.
"Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!"
(Zsolt 106:1)
Vak rablófeleség
Bibliásasszonyommal egy napon látogatás közben egy rabló házához kerültünk.
A házigazda felesége vak volt.
Elmondta, hogy korábban látott, de egy súlyos szembaj
következtében hirtelen elvesztette szeme világát, és nem lehetett segíteni rajta. Sok pénze
ráment, hogy a bálványoktól próbáljon segítséget szerezni, de minden hiábavaló volt.
Mi Jézusról beszéltünk az asszonynak, elmondtuk nagy csodáit, amiket cselekedett, hogy
még a vakokat is látóvá tette. Bizonyságot tettünk arról, hogy Jézus ma is ugyanaz, ma is
tesz csodát, mi magunk is sokszor szemtanúi voltunk ennek. Kértük, hogy látogassa
összejöveteleinket, ahol többet hallhat erről a Jézusról.
Nagy volt az örömünk, mert az asszony elfogadta a meghívást. Férjének nem volt
ellenvetése, tehát nem kellett tőle félnie.
Az asszony örült az evangéliumnak, és
befogadta Jézust, mint személyes Megváltóját és Megmentőjét. Isten boldog gyermeke
lett.
De egy napon megkérdezte tőlünk:
"Nem tudná az Úr Jézus a szememet is meggyógyítani?"
Ó mennyire bánta, hogy tudatlanságában oly sok helytelen dolgot tett a gyógyulás
érdekében!
"Az Úr Jézus meg tudja nyitni a szemedet, feleltük, de nézd, mi nem nagyon tudunk
naponta többször hozzád jönni, hogy imádkozzunk veled. Kérdezd meg a férjedet, nem
jöhetnél-e te hozzánk?"
A rabló azonnal beleegyezett, hogy feleségét magunkkal vigyük,
mivel az asszony gyógyulását nagyon a szívén hordta. Örült, mikor hallotta, hogy
mindennap imádkozni akarunk a beteggel. Nagyon szerette a feleségét, s míg az asszony
nálunk volt, mindennap eljött, hogy meglátogassa. Mindig hozott valamit, amivel
kedveskedni akart. Részvéttel érdeklődött hogyléte felől, és megígérte, hogy a következő
nap ismét eljön.
Naponta imádkoztunk a vak asszonnyal, és örültünk, látva milyen boldog és vidám Istenbe
vetett hitében s milyen gyermeki módon bízik abban, hogy Jézus meg fogja nyitni a
szemét.
Egy reggel csodálkozva mesélte a következőt:
"Misszionáriusnő, képzeld mit álmodtam az éjjel."
"No, mit álmodtál?" tudakoltam. Boldogan folytatta:
"Az Úr Jézus állt az
ágyam mellett szép fehér ruhában, és kedvesen, szeretettel azt kérdezte tőlem:
"Akarsz-e látni?"
Ó, igen Úr Jézus, kérlek add, hogy lássak, feleltem, s akkor Ő
hozzám lépett, levette a kendőt a szememről, és én láttam."
Most hát megértettem, hogy
az Úr cselekedni akar. Még egy meghitt beszélgetés következett az asszonnyal, hogy
semmi útját ne állja Isten munkájának. Ő boldogan vallotta, hogy Jézus kiomlott véréért
minden bűnére bocsánatot kapott. Semmiről nem tudott, amit meg ne vallott volna.
"Hiszed tehát, hogy az Úr Jézus meg akar gyógyítani?" tettem fel a kérdést.
"Igen, Ő teljesen meggyógyít" felelte.
"És hited szerint mikor akar az Úr Jézus cselekedni? folytattam a kérdezést.
"Most azonnal, most azonnal" bizonygatta teljes meggyőződéssel.
"Jól van, mondtam, akkor mindnyájan imádkozunk érted."
Máris ott
volt néhány bibliásasszony, és együtt imádkoztunk isteni beavatkozásért. Végül így
szóltam a beteghez:
"Most kézrátétellel imádkozom érted és leveszem a kendőt, te pedig nézz rám."
A szemét azelőtt egyáltalán látni sem lehetett, mert nem tudta kinyitni. Imádkoztam vele,
és Jézus nevének segítségül hívása után levettem a kendőt. Az asszony felnyitotta a
szemét, két szép nagy szem tekintett csodálkozva rám, majd boldog nevetéssel mondta:
"Látok!"
Kibeszélhetetlenül boldogok voltunk valamennyien; sírtunk az örömtől, és hálát adtunk a
nagy Megváltó csodálatos segítségéért. Az asszony tudta, hogy férje, mint mindennap,
este meg fogja látogatni, s már előre örült, mekkora lesz a meglepetése. Megkért
bennünket, hogy mi ne szóljunk semmit, hadd lepje meg ő a férjét. Szívesen teljesítettük a
kérést. A férj, megérkezésekor semmit sem láthatott rajtunk, de azért körülálltuk az ágyat,
mert tanúi akartunk lenni a hatásnak. A férj odalépett az ágyhoz, átadta a magával hozott
körtét, és nagy szeretettel érdeklődött az asszony hogyléte iránt.
Köszönöm, mondta az asszony, jól vagyok. Képzeld, ismét látok."
Aztán kinyitotta szép szemét, mely valósággal ragyogott.
A férfi annyira megrettent, hogy összecsuklott az ágy mellett és úgy kiáltotta:
"Nem akarok tovább rabló lenni! Hinni akarok abban az Istenben, Akiben te hiszel. Ő legyen
segítségül, hogy más emberré lehessek. A te Istened az igaz Isten. Ő az élő Isten. Benne
akarok hinni már most."
Nagy öröm volt számunkra, hogy a férj is hitre jutott, két boldog
ember tért haza. Az asszony teljesen megváltozott attól kezdve, hogy szemét a nagy Orvos
megnyitotta.
Hálát adtunk, és magasztaltuk a dicsőség Urának, Jézus Krisztusnak Vérét.
Áldott az Ő szent Neve!
Meggyógyítod, aki szenved, mennyei erővel,
A fájdalmas lelkűt, betöltöd örömmel.
Úr Jézus, életem felett végy teljes uralmat,
Hogy választotthoz méltón várjam nagy napodat.
Uram, éhezem igazságodat,
Szomjazom Szent Szellemed tüzét,
Jézus, töltsd tele lámpásomat,
Hadd világítson, míg visszatérsz.
Szent Szellem, erősíts meg, tisztítsd meg szívemet.
S hogy mindig Veled járjak, adj még több kegyelmet,
Hogy hűséggel harcoljam meg a hit nemes harcát,
S az út végén meglássam az én Uram arcát.
Dicsőség és hála az Úrnak!