ÉLETRAJZOK, HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján



Makai Rozália: Fülöp Árpád élete (1903 -1987)

A keresztyén rabbi, azaz tanító
Mátrainé Fülöp Irma írásai alapján



Erdélyben, a Szilágy megyei Kémeren kilencedik gyermekként 1903. október 30-án született. Születésekor a bába megsúgta az édesapjának, hogy a felesége nem biztos, hogy túléli a kínt. Ekkor mint imádkozó zsidó ember saját szavaival kérte Istent, hogy tartsa meg feleségét, és megígérte, hogy a fiút rabbinak neveli. Az Úr meghallgatta imáját. Árpádot már elemi iskolás korában a helyi zsinagógai oktatásokra is beíratták, ahol megismerkedett az Ószövetséggel, a parancsolatokkal, a zsidó történelemmel, a próféciákkal és az ígéretekkel.



Az állami elemi iskolában már megtapasztalta, hogy egyes osztálytársai kicsúfolták, kövekkel dobálták, mert ő zsidó volt. Viszont volt egy kis csoport, akik barátkoztak vele, sőt a templomukba is meghívták. Szüleik hívő keresztények voltak. Sajnálatára Árpádot szülei eltiltották ettől a gyülekezettől. 14 éves korában, 1917-ben mivel szüleinek iskoláztatásra nem volt pénzük, ezért elküldték Budapestre az egyik bátyjához, hogy tanonc legyen. Nehezen, de felvették a Wesselényi utcai nyomdába, mely egy pincehelységben volt. Főnöke egy barátságos, zsidó származású, de akkor már keresztyén férfi lett. Lakást is intézett neki ugyanazon épület padlásszobájában. Árpád kitűnően megtanulta a szakmáját. A Biblia, keresztyén teológiai könyvek, életrajzok szedése volt a feladata, azaz egy keresztyén nyomdában dolgozott, és itt az épületben egy keresztyén gyülekezet is volt, akik között jól érezte magát vasárnaponként. Hétköznap esténként, hogy ellensúlyozza az ólomgőz káros hatását az Almássy térre ment le. Itt összebarátkozott Gábor Jánossal, aki szintén Erdélyből jött, és mindig egy nagy Bibliával a kezében ült a padon.



Árpádnak elmondta, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia és Messiás, aki kereszthalált szenvedett, hogy mi üdvözülhessünk. Tőlünk csak annyit kér, hogy higgyünk Benne, kérjünk bűnbocsánatot Tőle, és fogadjuk szívünkbe. Akkor Ő megbocsát, örökre a szívünkbe költözik, és egy mennyei helyet készít nekünk. Sőt egyúttal Isten gyermekévé tesz. Aztán fellapozta nagy Bibliáját, és hangosan felolvasta:
"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János 3:16) Árpád tudta, hogy az Ószövetség is ígér egy Messiást. Nagyon gyötörte a kérdés: "Vajon a keresztyének Jézusa valóban az Ószövetségben megígért zsidó Messiás?" Elhatározta egyik szombat este, hogy addig nem fekszik le, míg össze nem hasonlítja az Ószövetségi próféciákat az Újszövetség eseményeivel. "Rájött, hogy Isten előre megígérte, hogy a Megváltó Betlehemben, egy szűztől fog születni; hogy Názáretinek fogják hívni; hogy kínos szenvedés által fogja a benne hívőket megváltani; hogy harmadnapra fel fog támadni; és így tovább. S mindez többszáz évvel később szószerint bekövetkezett. Ezért az Úr Jézus Krisztus nem lehet más, - gondolta - mint a zsidóknak az Ószövetségben előre megígért Messiása.



Végre hajnali öt óra felé térdreborult, és bűnbocsánatért esedezve, szívébe hívta a Megváltót, s nagyon boldog, buzgó keresztyén lett. Ekkorra már 16 éves volt." Másnap reggel kérte felvételét a házban levő gyülekezetbe. Egy éves próbaidő után felvették. Ezután már bibliaórákat tartott a gyerekeknek.

Az Úr pedig megajándékozta szónoki adottsággal. Tótfalura küldte a gyülekezet rendszeresen Igét hirdetni. Így teljes szívvel Isten szolgálatába állt. Így lett Árpád keresztyén rabbi, azaz tanító. Budapesti gyülekezetében is szükség esetén prédikált, képezte magát, rendszeresen olvasta a Bibliát, a teológiai könyveket. Mindenki szívesen hallgatta, gyermekek és felnőttek egyaránt. Szülei sajnos nem értettek egyet megtérésével. Erdély leválasztása után pedig már csak ritkán mehetett haza.



27 éves korában családot alapított. Istentől kérte, hogy mutassa meg neki, ki legyen az. Schafer Vilma 19 éves, lelkes, jókedélyű lány volt, aki legelőször imádkozott azon az ifjúsági imaórán. Néhány hónapon belül feleségül vette. Másfél év múlva megszületett első és egyetlen gyermekük Irma, akit Kindinek becéztek. Orvosi javaslatra a gyermek miatt a jó levegőjű Sashalomra költöztek. Építettek egy kis házat, és mikorra Irma iskolába került már a közeli rákosszentmihályi gyülekezethez csatlakoztak. Itt nagy szükség volt Árpád lelki szolgálataira, mert nem volt fizetett lelkésze a rákosszentmihályi gyülekezetnek. Eleinte hárman váltogatták egymást, de végül egyedül maradt Árpád. A többiek meghaltak. "A lelki munkát ingyen végezte. S alapos felkészülés céljából legtöbbnyire hajnalban kelt. A tanításhoz volt főként adottsága. De azt olyan egyszerűen, s mégis oly magas színvonalon végezte, hogy mindenki megértette, és mindenféle képzettséggel rendelkező ember is áldást nyert belőle. Magyarázatait rendszerint példákkal is illusztrálta. Ezt is szerették úgy a kicsik, mint a nagyok." Az ifjúsággal külön foglalkoztak a feleségével együtt, és egy kis énekkart, zenekart szerveztek. Mintegy húsz fiatal megtért 1942-ben.

"A negyvenes években viszont kezdett problematikussá válni a zsidókérdés Magyarországon, és ez Árpádot meg családját is érintette." Lányukat nehezen tudták gimnáziumba íratni zsidó származású apja miatt. Árpádnak 1943-ban Kőbányára, 1944-ben Sződre majd Almásfüzitőre is be kellett vonulni munkaszolgálatos alakulatba, ahol fehér karszallaggal a karján alaposan megdolgoztatták. Krisztusi szeretetet és megbocsátást gyakorolt az őt csúfolókkal szemben. "Felesége és gyermeke lehetőleg minden hétvégén meglátogatta, sőt gyülekezetükből egy fiatalember is velük ment, hogy ne féljenek, ha útközben légiriadó éri őket. Volt is rá példa, hogy menet közben megszólalt a sziréna, megállt a vonat, s ki kellett szaladniuk a közeli kukoricásba. De decemberben Árpád munkaszolgálatos osztaga visszament Budapestre; s ezzel vége lett a vidéki látogatásoknak." Árpád azonnal értesítette családját, hogy a Budapesti Skót Misszió Iskolába kerültek. Szerettei annyira örültek, hogy Árpád Pestre került, hogy a gyülekezettel is közölték a jó hírt. Megkérték a tagokat, hogy ne szünjenek meg imádkozni érte. Ekkor az egyik negyven év körüli gyülekezeti tag, aki a katonaságnál szolgált elhatározta, hogy egy pár órára kölcsön adja neki katonai egyenruháját, hogy abban megszökhessen a munkatáborból.



Decemberben már kitudódott, hogy "Hitler igyekszik mihamarabb kivinni, és kiírtani minden zsidót, s az is, hogy a háborúnak viszont hamarosan vége lesz, s ő veszteni fog." A jóakaratú emberek bátrabbak lettek, és úgy segítettek a zsidóknak, ahogy tudtak. Mikor Vilma bement a skót iskolába azonnal elmondta Árpádnak hittestvére szöktetési ajánlatát. Árpád nagyon hálás volt, mégsem fogadta el azt. "Helyébe kijelentette, hogy ha az Úr meg akarja menteni, akkor egyenes úton is meg tudja tenni. Ő nem akarja jóakaróját bajba keverni." Feleségétől csak azt kérte, hogy vigye haza, mossa ki, és másnap hozza vissza meleg ruháit. Ez nem volt törvényellenes. Vilma szívesen megtette. Mikor másnap este kislányával újra mentek a frissen mosott ruháival az iskolába, üresen találták az egész épületet. Egy portás azt mondta, hogy aznap elvitték az egész osztagot egy ismeretlen helyre. Erre Vilma összeroppant.



Ritkán sírt lánya előtt. A legsúlyosabb bombázások között is bátornak mutatta magát, de most zokogott. Fájt neki, hogy nem tudta időben visszahozni a tiszta meleg ruhát. Aggódott, és sejtette, hogy a gázkamrák felé viszik férjét.

Néhány nap múlva kapott egy lapot, amit Árpád az útról írt. Ezután hét hónapig szerettei egy szót sem hallottak Árpád felől. "Talán meghalt abban a zsúfolt vonatban, amelybe százával, állva szorították be a zsidókat; vagy a gázkamrába került; vagy menetelés közben kidőlt az éhségtől?" A háború közben befejeződött, s végre váratlanul Dachauból jött Árpád egyetlen öccse. "Elmondta, hogy a táborban váratlanul találkoztak. Mégpedig úgy, hogy a háború végeztével egy nyílt helyen valami élelmet csereberéltek, aztán egymás éhezéstől meggyötört arcába, és mélyen fekvő szemébe néztek, és egyszerre felkiáltottak:
"Te nem Fülöp Árpád vagy? Te nem Fülöp Dezső vagy?" - Kérdezték egymástól. Mire rádöbbentek, hogy testvérek. Pedig nem volt könnyű felismerniük egymást nemcsak azért, mert a kínoktól eltorzultak, hanem azért is, mert évek óta nem látták egymást, s az egyiket Pestről, a másikat meg Erdélyből deportálták Németországba. Viszont nagyon örültek egymásnak, mert a családjukból a huszonkét deportált közül csak ők ketten meg egy unokaöccsük menekült meg. Vilma sógora aztán azt is elmondta, hogy Árpád a háború után tífuszt kapott, és kórházba került, ahol ő ápolta és etette. Most már jobban van, de még nagyon gyenge. Amint megerősödik hazajön: üzente." Az Úr pedig hazasegítette Árpádot kedves családjához. "Árpád keveset mesélt élményeiről. Nem tudott beszélni róluk. Túl keserűek és szomorúak voltak. De az kiderült, hogy a munkatáborban, a kínzások és nyomorok közepette is hirdette Isten Igéjét azáltal, hogy a haldoklókat bátorította, a gyengéket biztatta, az éhezőket a maga keveséből etette, s kínzóinak megbocsátott; azaz szóval és tettel prédikált. S mindezt azért tehette meg, mert nem menekült el a haláltábor elől, hanem vállalta a népével való együtt szenvedést, s Isten saját Szent Lelke által felhasználta. De ki mást is használhatott volna a zsidó táborokban, ha nem azt, aki közülük való volt, aki velük együtt szenvedett, de aki már szívébe hívta Messiásukat, és hitte, hogy általa van bűnbocsánat és örök élet? S ki tehetett volna hatásosabb bizonyságot az ellenségnek, ha nem az, aki szótlanul és bosszúvágy nélkül szenvedett általuk és üdvüket kereste? Ilyen szolgálatokra csak az alkalmas, aki Isten igazi igehirdetője. Árpád ilyen ember volt."



A háború befejeződött, de az üldözésnek nem lett vége. A helyzetük nem változott, "...csak az üldözés oka, az üldözők és a módszerek változtak meg. Eddig azért üldözték őket, mert a családapa zsidó származású volt. Azzal senki sem törődött, hogy tizenhat éves korában őszinte szívvel befogadta a Megváltót, és ezáltal meggyőződéses keresztyén lett. Most meg épp azért kezdték üldözni őket, mert Árpád és családja hitüket gyakorló, meggyőződéses keresztyén volt." Árpád miután hazatért Németországból megint ő hirdette az Igét a rákosszentmihályi egyházban. Egy protestáns teológiai intézet esti iskolájába is beiratkozott. Közben persze a nyomdai munkát is folytatta a budapesti református Sylveszter nyomdában, amelyet hamarosan államosítottak, már nem keresztyén kiadványokat, hanem állami nyomtatványokat készítettek, s államilag kijelőlt főnökök váltogatták egymást. "Árpád mind a két helyen most is megállta a helyét. A lelki munkára hajnalonként mindig alaposan felkészült, s a nyomdában meg 150 %-ot termelt. Viszont a kommunisták uralomra lépésével egyre nehezebb lett a templomba járó, hitüket gyakorló keresztyének sorsa. Így Árpádé is. Különösen 1950-ben, amikor a kormány egy olyan rendeletet hozott, amely szerint csak hivatalos engedéllyel rendelkező egyének hirdethették az Igét. Engedélyt pedig, alapos kivizsgálás után, csak hivatásos, azaz teológiai végzettséggel már rendelkező, és teljes állományban levő lelkészek kaphattak. Így Árpád nem kapott. Viszont gyülekezetében továbbra is nagy szükség volt rá, és ezért megkérték, hogy próbálja meg folytatni a munkát. Árpád megpróbálta, de attól fogva nem a szószékről, hanem az első pad előtt térdelve, mintegy imádság formájába burkolva tanította hallgatóit. Egy ideig nem is volt baj, mert ha jött is közéjük egy-egy megfigyelő, Árpád látszólag nem "prédikált." Viszont a kommunistáknak feltűnt, hogy lelkész nélkül is fejlődik a gyülekezet." Egy kémet küldtek a gyülekezetbe, aki kereső léleknek adta ki magát, és egyik jóhiszemű hívőtől megtudta, hogy Árpád az igehirdetőjük.



Ekkor megkezdődött Árpád üldözése.

Rá akarták bizonyítani, hogy szabotálja a munkát. Éjszaka osztották be, és mivel bezárták a kaput, a WC ablakon keresztül jutott be a nyomdába, hogy el tudja végezni a munkáját. A főnöknek ezt mondta: "Hallottam, hogy magát hamarosan elhelyezik egy másik nyomdába. Nagyon szépen kérem, próbáljon meg magával vinni, mert maga egy olyan jó főnök, hogy szeretnék tovább is magának dolgozni." Erre a nagyhangú, mérges, erőszakos ember szíve annyira meghatódott, hogy elkezdett suttogni.

"Fülöp" - mondta - "Mondok magának valamit: "Többé ne prédikáljon a rákosszentmihályi egyházban, mert az állam ezért be akarja magát börtönözni. De nem ezzel akarják vádolni, hanem azzal, hogy szabotál, s énrám bízták ennek bebizonyítását. Emiatt hívtam be magát éjszakára dolgozni, s emiatt zártam ki a nyomdából is. Azt gondoltam, hogy ilyen megszorítások mellett képtelen lesz elvégezni a munkáját, és rá tudom fogni, hogy szabotál. Viszont, ha mégis mindenáron prédikálni akar, akkor keressen egy kis eldugott falusi egyházat, ahol senki sem figyel fel munkájára. Itt Pest környékén soha többé ne prédikáljon! Érti? Soha többé! S ne mondja el senkinek, amit mondtam magának. Különben mind a ketten börtönbe kerülünk!"

Árpád megfogadta a jó tanácsot. Ezután Veresegyházára utazott vasárnap hajnalban, ahol délelőtt és délután is prédikált, és késő este térhetett csak haza. "De szívesen tette nemcsak azért, mert ezzel elkerülte a börtönben való sínylődést, és tovább dolgozhatott a nyomdában is, hanem azért is, mert meg volt győződve, hogy Isten engedte meg életében ezt az üldözést is, hogy általa újabb dicsőséget hozzon szent nevére, és áldást árasszon Árpádra, családjára és a veresegyházi egyházra. S hat éven át hűségesen végezte el ezt a munkát is." Isten innen is tovább küldte.



Az 1956-os magyar forradalom alatt egy este váratlanul veje tudomására jutott, hogy másnap reggel hat órakkor lenne egy tehergépkocsi a közelben, amelyen a határig elmehetnének, és onnan aztán gyalog nyugatra szökhetnének. Felesége és veje szeretett volna menekülni. Ők már megunták a sok üldözést. De Árpád és leánya óvatos természetük következtében aznap este nem tudtak dönteni. Viszont másnap hajnalban bekapcsolták a rádiót, s a nyugati hírekben azt hallották, hogy újabb orosz csapatok jönnek át a határon a forradalom leverésére. Erre ők is menekülni kívántak. Mire a kis család, amely addigra már öt tagból állt (Árpádból, feleségéből, a terhes Irmából, férjéből és egy unokából) gyorsan felöltözött, s becsomagolva egy kis útravalót; elindult. Szerencsére még elérték a Rákosszentmihály hátárából induló gépkocsit. A gépkocsi tele volt ismerős és ismeretlen emberekkel, s csak Angyalföldig szállította utasait. Onnan viszont egy másik elvitte őket egy határ előtti faluig. Ott azonban a sofőr letett mindenkit." Az Úr csodálatosan gondoskodott róluk, adott melléjük egy vasutas vezetőt, aki irányította őket az ismeretlen határon át. Bécs közelébe, egy gyerektáborba vitték őket. Bécsben egy hívő gyülekezet ellátta őket. Megkapták az amerikai kivándorlási iratokat.



Az USA-ban New York városába kérték magukat. Ott egy magyar egyház fogadta be, és támogatta őket. Árpád még első héten elhelyezkedett egy magyar nyomdában s családjával együtt csatlakozott az egyházhoz. Ott meg épp szükség lett önkéntes, magyar lelki munkásokra. Erre Árpád elvállalta a magyar, felnőtt vasárnapi iskola tanítását. Egy-két év múlva egy Garfield, New Jersey-i kétnyelvű egyház is megkérte a magyar igehírdetések elvállalására. 1963-ban a New Yorki Magyar Egyház lelkésze a szószéken szívinfraktust kapott. Mire odahívták meg Árpádot lelkésznek. Itt 70 éves koráig szolgált. Ezután feleségével Florida államának Palm Bay nevű városába költözött. Ott is egy kis kétnyelvű gyülekezethez csatlakozott, és egy másik magyar menekült társával 78 éves koráig tanított a magyar felnőtt vasárnapi iskolában. Ekkor komoly beteg lett. Parkinson kórtól szenvedett. Öt évig tartott szenvedése és folyamatos leépülése. Felesége hűségesen ápolta. Családja mindig mellette volt.1986 decemberében már enni és inni is képtelen volt. A nyelőcsöve már teljesen elzáródott. 1987. február 15-én belázasodott, és másnap hajnalban csendben Urához költözött. Végső üzenete vigaszként hatott:
"Szeretteim! Jó és rossz napokban becsüljétek az életet, mert Istennek azzal a végsőkig célja van.
Sohase adjátok fel a reményt, mert Isten mindenkor gyermekeivel van.
De Isten akaratába mindíg nyugodjatok bele, mert abban emberfeletti bölcsesség van."

"...kérlek ... titeket testvéreim ... szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek;..." (Róm 12:1)



"Nekünk pedig a Mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket."
(Fil 3:20-21)

"Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz Bíró ama napon, de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az Ő megjelenését." (2Tim 4:7-8)