A múlt héten történt egy hívő roma testvérrel, hogy vonaton utazva a Nyírségből Cegléden
kellett Szeged felé átszállni, és egy kis roma csoportot kb. 15 fős skinhed csoport támadott
meg. Minden szó nélkül bevágtak az egyiknek a bal szemébe, ami azonnal bedagadt.
Azután következett a mi Zoli hívő testvérünk, de őt a bandavezér szólította meg, akinek a
jobb kezén a fekete kesztűbe egy boxer volt beépítve.
- Na, te dagadt, most te következel! - és a Zoli testvér felé fordult!
Erre Zoli testvér hangosan kijelentette:
Az én Uram a
Jézus Krisztus. Ha Ő megengedi neked, hogy pofon vágj, akkor akár kétszer is sorbaállok
egy-egy pofonért.
Ekkor a skinhed vezér ütésre felemelte a kezét.
A keze a levegőben
magasan fent megállt, és nem mozdult tovább.
Beérkezett az átszállásra alkalmas vonat, és
a 15 skinhed egy szempillantás alatt eltünt.
Zoli a bedagadt szemű romával felszállt a vonatra. Zoli a csomagjában levő fehér ingjéből
csíkokat szakított, bevizezte, és bekötötte a bedagadt szemet. A bedagadt szemű azt
erősítgette, hogy hazamegy, és összeszed 200 romát, és visszajönnek Ceglédre,
megkeresik és elverik ezeket a skinhedeket.
Zoli azt felelte erre, hogy ne tedd, mert akkor
ti ugyanolyan agresszívek lennétek, mint ők. Beszélt neki Isten országáról. Bízd a
gondjaidat az Úrra, és akkor téged is megvéd az Úr, mint engem. A roma ezután letett a
gonosz tervéről. Igaz, hogy a bedagadt szeme miatt egy rövid ideig nem látott rendesen, de
mennyei látást kapott cserébe Zoli és a benne lakozó Szent Szellem által. Halleluja!
Dicsőség az Úré!
Pál levele a Filippiekhez 2:1-11 Igék hallhatók
"...JÉZUS nevére minden térd meghajoljon,
mennyeieké, földieké és földalattiaké;
és minden nyelv vallja, hogy JÉZUS KRISZTUS ÚR
az ATYA ISTEN dicsőségére." (Fil 2:10-11)
Szabadulás a fajgyűlöletből
Kár és szemét
Nem hívő családban nőttem fel. Olyan általános iskolába kerültem, ahova nagyon
sok roma járt. Hamar összetűzésbe kerültem velük. Idősebb srácok biztattak arra, hogy
lépjek be hozzájuk skinhead- nek, és ez akkor nagyon tetszett nekem. Ekkor még nagyon
fiatal voltam és a mozgalom is gyerekcipőben járt, ezért egy pár év múlva beleuntam, és a
diszkók világát kerestem.
Bár ekkor a külsőm megváltozott, de a felfogásom és a gyűlölet ugyanaz maradt. 18 éves
koromban kaptam az élettől az első nagy pofont, a szüleim elváltak.
Egy kocsmában
dolgoztam, és láttam, hogy életek mennek tönkre az alkoholtól.
Figyeltem a világ
eseményeit, és láttam mekkora igazságtalanság uralkodik mindenhol. Ekkor kezdtem el
ismét fajgyűlölő újságokkal és zenékkel foglalkozni, és volt egy régi barátom, aki beszélt
nekem ismét a mozgalomról és elmesélte, hogy mennyire megváltozott: vannak vezetők,
akik összefogják az egészet. Sok olyan könyvet és újságot olvastam, amik azt hirdették,
hogy a zsidóság tehet minden problémáról ami az országban és a világban van, és csak a
hungarista ideológia segíthet.
Én ezt akkor elhittem, és odaszántam az életemet. Ezáltal
még a szüleimmel is romlott a kapcsolatom, gyűlöltem őket, mert nem úgy gondolkodtak
mint én. Nővérem időközben megtért, és egy zsidó családhoz ment Angliába, és emiatt
nagyon utáltam őt is.
Ő beszélt először nekem Jézus szeretetéről, és arról, hogy meg kell
térnem. Nagyon elutasítottam ezt az egészet, mert nem hittem el, hogy Isten szerethet
engem is. Kb. 2 évig harcoltam Marával, mire rájöttem arra, hogy bűnös vagyok, és
szükségem van megtérésre. Egy délután ismét hallottam testvéremtől az evangéliumot,
és akkor döntöttem el, hogy változtatok az életemen.
Már a következő napok és hetek
változást hoztak az életembe, megváltozott a gondolkodásmódom az emberekről, és Isten
elvette a gyűlöletet a szívemből, és szeretettel töltött meg. Isten azóta sok dolgot bízott
rám: az ifjúsági munkában és a város misszió munkájában veszek részt.
Hogyan tekintesz azóta a múltadra?
Pál szavaival élve kárnak és szemétnek ítélek mindent. Tudom, hogy sok bűnt elkövettem
Isten és emberek ellen, de azt is tudom, hogy Jézusban ezekre már bocsánatot kaptam.
Most már igazzá vált az a régi tetoválás a kezemen, hogy "Én mindig az igazságot
szolgálom".
Hogyan missziózol a régi és az új környezetedben?
Sajnos régi környezetemben kevés lehetőségem van, hogy az evangéliumot tovább adjam,
mert azok az emberek, akik régen a "bajtársaim" voltak most árulónak tekintenek, ezért
megszakadt velük a kapcsolatom. Egyébként minden lehetőséget megragadok, hogy
tovább adjam szavakban és tettekben Krisztus szeretetét. Pl. személyes bizonyságtétel,
szórólapok, evangélizációk szervezése.
Mit jelent számodra a gyülekezet, a testvérek közössége?
Örülök, hogy olyan emberek vesznek körül, akik szintén részesültek a megváltásban.
Nagyon jó a testvérekkel együtt dicsérni Istent, és a tanítások által épülni, és hogy így egy
nagy közösségben ki tudjuk ábrázolni a Krisztust.
Lejegyezte: Gregor Alexandra