HITELES TÖRTÉNETEK
Makai Rozália gyermek- és családvédő
Szeretettel köszöntünk minden magyart, bárhol éljen is.

Történelmi atlasz 100 évenkénti lebontásban
Nagyon érdekes és tanulságos! A megjelenő Európa térkép alatt megtalálhatók az egyes államok nevei. Valamelyikre rákattintva, azonnal
egy piros vonal fogja körbe az adott államot. Bal oldalt az évszázadok vannak feltüntetve. Alulról felfelé haladhatunk a mai állapotig.
A mellékelt térképet nem magyarok készítették!
2023.11.24.

Elnyerte végleges formáját a kaliforniai Trianon emlékmű
A 3,5 m magas emlékmű Pál Hunor erdélyi művész alkotása
Elnyerte végleges arculatát így már valódi domborműként leplezték le az Egyesült Államok nyugati partjának első Trianon emlékművét a kaliforniai San Fernando Völgyi Magyar Református Templom udvarán. A három és fél méter magas emlékmű Pál Hunor erdélyi művész alkotása, aki személyesen idén nyáron véglegesítette a kéttonnás tölgyfa tömbből készült domborművet. Lukóczki Gábor beszámolója a tengerentúlról. (M1)

"Akit magyarnak teremtett az Úr Isten, és nem fogja pártját
nemzetének, nem derék ember."
(Széchenyi István)

Valentin Stan román történész felismerte és közreadta a
székelyekkel kapcsolatos történelmi tényeket és igazságokat.
Valentin Stan román történész előadása az ANTENA 3 bukaresti televízióban 2011.06.03.-án a Conexiuni című műsorban:
"Figyelem, kedveseim, talán nem tudjátok, hogy miért haragudtunk meg a székelyekre. Ehhez akadémikusnak kell lennünk. Te, mi azért haragudtunk meg, mert ezek autonómiát akarnak minden áron. Hát persze! Autonómia nekik, autonómia nekünk, vagy autonómia akárkinek, ezt demokratikusan Románia parlamentje dönti el.
Ez van, egy országban, az Európai Unió tagállamában. Én mindig ezt hallom. Vagy azt, hogy nincsenek székelyek, vagy hogy autonómiát ezeknek. De hát, jóemberek, nekik joguk van kérni, nekünk, mindnyájunknak meg jogunk van nem megadni. De engedjék meg, hadd mutassam be, miért is kérik ők ezt? Hadd mutassam be, tudjatok ti is egy dolgot, ti igaziak.
Te, ez itt a Trianoni diktátum. Amit mi kérünk a magyaroktól, hogy "Tartsák be Trianont, tartsátok be Trianont!"
De van egy rossz hírem: mi nem igazán tartjuk be Trianont. Nézd csak, mit ír a 47-ik cikkely. Így írja: Románia elismeri és vállalja a kapcsolatát Magyarországgal. Te, itt azt írja, hogy Románia, és nem azt, hogy Pápua-Új Guinea. Te, ezek itt mi vagyunk. Mi van itt, ember, ez egy másik diktátum? What? Hogy? Te, melyik diktátum ez, ember?! Mit mondtak ezek ott Trianonban, ember?
Ez az, kedveseim, ez az úr, akit itt látnak, ez Vaida-Voevod. Mivel nem akarok egyedül áruló lenni, gondoltam, komoly társakat szerzek magamnak. Ez Vaida-Voevod, az első román miniszterelnök, aki aláírta az 1919-es, kisebbségek védelméről szóló keretszerződést, ahol, micsoda átok, a 11-es cikkelyben figyeld meg, miket ír: "Románia egyetért azzal, hogy megadja az erdélyi szász és székely közösségeknek a helyi autonómiát" Micsoda? Hát nem arról volt szó, hogy a székelyek nem is léteznek? S hogy Vaida-Voevod ilyesmit aláírt?!
Hát igen. Mert ezzel a feltétellel kaptuk meg Erdélyt. Hogy helyi autonómiát adunk a székely közösségeknek oktatási és vallási vonatkozásban.
A székelyek is akarnak valamit, amire feljogosította őket a történelem. És én meg szeretném köszönni ez alkalommal a székelyeknek, hogy nem térdeltek le soha. Sem a magyar királyok előtt. Sem Ausztria császárai előtt. Sem az orosz cárok előtt, sem a török szultán előtt. És hogy itt maradtak ezen a földön, melyet önfeláldozással védtek meg. A székelyek itt voltak és itt lesznek. És nagyobb biztonságban érzem magam mellettük, mint sok más román nemzettársam mellett, akiknek olyan megnyilvánulásaik vannak, melyeket Európa megvetéssel kezel, hátat fordít neki és kinevet.
És hogy lássátok, hol voltak a székelyek, mikor Románia alakult, hogy lássátok, hol voltunk mi, románok és hol voltak ők, a székelyek egy bizonyos történelmi időszakban... Kezdjük Mihály Vitézzel és a sellemberki csatával 1599-ben, amikor Mihály Vitéz megalkotta Romániát. Azt a kicsit ami akkor volt... (filmrészlet).
Mihály Vitéz hangja csata előtt: "Az első vonal úgy marad, ahogyan beszéltük, Baba Novaccal a balszárnyon, Lecca aga a jobbszárnyon. A székelyek mellettem maradnak."
"A székelyek mellettem maradnak?" Mihály mellett?
Hogy, jobban bízott a székelyekben, mint az oláhokban (vlachokban)?
A székelyek ott voltak, kedveseim! A székelyek ott voltak Mihály mellett! És Mihály elismerte minden jogukat. Mindazokat a jogokat, amelyeket ma is kérnek az autonómiáért, megadta nekik Mihály. "Mert harcoltak a közösség javáért." Ezt mondta a Vajda (Mihály).
Kedves románok, akik nem akarjátok engedni, hogy a székelyeknek képviseletük legyen Brüsszelben, merthogy nehogy ellopják Erdélyt - (a filmre mutat) - itt nem lopták el Erdélyt. Fegyverrel a kezükben álltak Mihály mellett.
És most megmutatom, mit csináltak ezek a székelyek Stefan cel Mareval.
Mihály is megőrizhette volna a fejét, ha a székelyek egy év múlva is mellette állnak. De általában csak oláhok (vlachok) voltak mellette. Tudják, hol voltak a székelyek 1475-ben? Azt hiszem, nem tudják, elmondom. Egy bizonyos helyzetben voltak. Tudják a sztorit, ahogy mondják: Houston, helyzetünk van. Egyetlen helyzetük volt a székelyeknek, Moldvában, Vasluinál, ahol Stefan cel Mare serege védte a kereszténységet, kedves románjaim. Összecsaptak a Félholddal (a törökökkel). És jöttek azok több tízezren. De néhány ezer székely, profi harcosok, nagy szív-vel Stefan mellett harcoltak. És megállították a török sokaságot, legyőzték őket Félholdastól, mindenestől.
De tudják, hogy még kit győztek le akkor a székelyek?
Az oláhokat (vlachokat) is legyőzték!
Mert azok 17.000-en a török szultán seregében voltak.
Mert Havasalföld uralkodója abban az időben, amikor a székelyek karddal a kezükben a kereszténységet védték, Havasalföld uralkodója abban az időben a török szultán seggét csókolta.
És mi 17.000-en a szultán seregében voltunk és Moldva uralkodóját, Stefant támadtuk Vasluinál. És tudják, a török szultán követe mit mondott Stefannak? Nem fogják elhinni. Kapcsolják be a 61-es filmet, kérem, hogy lássák a románok, hogy állunk (filmrészlet).
A szultán követe: "Stefan, Moldva uralkodója, hozzad a két évnyi adódat nekem, ahogyan azt Havasalföld uralkodója is hozza."
Köszönöm, ennyi elég lesz. Szóval, Moldva uralkodója, Stefan, gyere az adóddal, gyere, ahogyan Havasalföld uralkodója is jön és hozza... Álljunk meg, kedveseim. Van egy nagyon rossz hírem és van egy nagyon jó. Attól függ, kinek.
Te, én székelyekről a török szultán seregében még nem hallottam. De oláhokról (vlachokról) igen, és még moldvaiakról is. Sorry."
/Valentin Stan/Fekete S József/
2023.10.12.

A világhírű operaénekes, a Budapesti Operettszínház
főigazgatója Kiss-B. Atilla interjút adott.
A SZFE osztályvezető tanára Barcelona, Párizs, Berlin, Tokyo, Monaco - a legnagyobb operaházakban énekelt, óriási sikerrel. Andor Évának mesél arról, hogy erdélyi magyarként hogy bánt vele a titkosrendőrség és hogy milyen gondjai voltak, amiért mindig vállalta konzervatív meggyőződését. /Kontextus/
2023.09.22.

Sebestyén Géza: Már az ENSZ is cáfolja az egyik kedvenc ellenzéki mantrát.
Az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője: A nemzetközi szervezet adatai szerint 1000 főre lebontva 0,6 fővel bővült Magyarország lakossága a nettó bevándorlás miatt 2015 és 2020 között. Ez azt jelenti, hogy ebben az öt évben többen jöttek (haza) Magyarországra, mint ahányan elhagyták hazánkat.
2023.09.18.

Velkovics Vilmos a Napi aktuálisban Sebestyén Gézával beszélget
Az infláció elleni küzdelem sikeres. A zöldpaprika (szántóföldi és primőr együtt), kg ára 13 százalékkal csökkent 2022-ben, ám idén 25 százalékkal csökkent. (HÍR TV)
2023.08.02.

Borboly Csaba: Augusztus 2-a számomra és sokak számára is gyásznap lesz!
Az elmúlt időszakban mindenhol azt hangoztattuk, hogy minden rendben van, hogy erősek és hatékonyak vagyunk! Hiszem ez így is van! Persze ez kormányon könnyebb, de ellenzékben is van demokratikus eszköztár! De ma, augusztus 2-án szétverik a Hargita megyei szociális ellátórendszert úgy, hogy a helyi ellenőrző szervek is ellenőrzés alatt vannak! Tucatszámra osztják a büntetéseket felsőbb parancsra, és nincs aki felszólaljon. Csend van! Kérem, mindenki amilyen tisztségben van, tegyen, mert most erre van szükség! Büntetést kapnak azért, mert János bácsi lemeszelte Böjte Csaba egyik otthonának a falát, és nincs szakképesítése. Nincs rendben. Csend van. Én előveszem a telefonom és beszélek! Mit tudnak még velem csinálni? Legyünk hangosak, érjük el, hogy mindenki, akit Önök a szavazataikkal megválasztottak, emelje fel a hangját a szociális háló ügyében, Úz völgye ügyében, a kulturális intézményeink érdekében! Állítsuk meg a zuhanást, amit augusztus 2-a hozhat!
2023.08.01.

Prof. Dr. Bardócz Zsuzsanna a génmódosított
élelmiszerek lehetséges veszélyeiről
beszélget Bedő Imrével.
Újabb igazolás, tudatos terv szerint rombolják az életminőségünket hosszú ideje!
A TISZTÍTÓTŰZ legfrissebb epizódjában a génmódosított élelmiszerek lehetséges veszélyeiről számol be Prof. Dr. Bardócz Zsuzsanna. Tönkretett emésztőrendszer, rákkeltő hatás, hormonális zavarok. Mindez a profitorientáltság érdekében. (Férfiak klubja)
2023.06.05.

Nemzeti tragédia vagy a nemzeti összetartozás napja?
Így látják a zászlóvivők Trianon évfordulóját
Június 4-e több szempontból is szomorú nap a magyarság történetében. Idén 103 éve, hogy elcsatolták tőlünk az országunk egy jelentős részét, de ami még ennél is fontosabb, családokat szakítottak szét ezzel az úgynevezett "békediktátummal". A magyar nép azonban egy harcos nép. Nem szereti feladni. Mi több a küzdelem, az élni akarás és a szabadság iránti vágy jellemzi az ezeréves történelmünket.
Az évszázadok során nemcsak túlélni tanultunk meg, hanem azt is, hogy miként legyünk büszkék a magyarságunkra. Ma, 103 évvel Magyarország igazságtalan megcsonkítása után pedig van is mire büszkének lennünk. Abban a korban, amikor tőlünk sokkal nagyobb, fényesebb és befolyásosabb országok sorra veszítik el a nemzeti öntudatukat, mi képesek vagyunk megőrizni és táplálni azt a trianoni döntés ellenére is. Ebben rejlik Magyarország igazi ereje.
Abban, hogy nem határokban, hanem nemzetben gondolkodik. Idén június 4-én pedig meg is mutattuk ezt az 1848 méter hosszú magyar, illetve a 400 méter hosszú székely zászlóval, amit a Magyar Állami Operaház épületétől egészen a Hősök teréig vittünk, ahol egy nagy közös kokárdát formáltunk a két összekapcsolt zászlóból. A fantasztikus hangulatú rendezvényről egy remek videó is készült. Nézzétek meg, hogyan vélekednek a zászlóvivők Trianon évfordulójáról! (PsTV/ The Fair Right klub)
2022.02.18.

Kada Sándor fizikus visszajött Magyarországra.
A szabad Kanadából mára rendőrállam lett.
A másfél évvel ezelőtt hazaköltözött fizikus részletesen mesélt dél-afrikai és kanadai tapasztalatairól. Az utóbbi ország kapcsán
elmondta, az egykori szabad Kanadából mára rendőrállam lett. Miért kellett kivándorolnia? MZP-ről is beszél az interjúban.
2023.03.17.

Bohár Dániel: Gyurcsány és Dobrev ismét a külhoni magyarokat támadja.
Hihetetlen, hogy ezek még most sem képesek felfogni, hogy a határainkon túl is magyar emberek élnek.
Hiába, a k@mcsik sosem változnak meg. (Riporter)

Wass Albert: Üzenet haza. Előadja: Sinkovits Imre
Gyönyörű vers! Néhány emberszabásúnak szívesen ajánlanám figyelmébe! Nagy igazságot mond el, nem akárhogy, nem akárki!
Taníttatnám Wass Albertet az iskolákban, talán lenne a mai fiatalok között is akit megfogna! Nagyon aktuális még ma is! (szenes13/magyarvagyok.com)
2023.01.08.

Wass Albert: Hontalanság hitvallása
A látó ember - Wass Albert portré (2. rész)
2022.12.15.

Jeney János, a Magyarságkutató Intézet térképész kutatója, aki a közelmúltban
megtalálta Telekiék 1920-as trianoni béketárgyalásokra készített térképeit,
amelyeket végül bemutatni nem engedtek a magyar delegációnak.
A térképek bizonyítják, hogy ukrán a Kárpátok közelében nem volt 1920 előtt.

Ez a magyar vár már mindig is ukrán volt - történelemhamisítás! Egyre "szebb" és "szebb" példáit látjuk az ukránoknál annak, hogyan kell a nemzeti kisebbségeket provokálva saját történelmüket is elvitatni tőlük. Mint tudjuk, egyes nacionalista ukránok szerint az is provokáció a magyarok részéről, ha Ungvár váránál tábla tájékoztatja a turistákat arról, hogy történelmi magyar várnál járnak. S legújabban valakik úgy gondolták, ha már Ungvár várát elvitathatják tőlünk magyaroktól, hát miért ne lehetne ukrán gyökerű Huszt vára is.
Számos ma ukránok által magyar történelemből is elvitatott terület pedig gyakorlatilag szín magyar volt, a második legnagyobb népcsoport, de jóval kisebb arányban a ruszin és kisebbségben megtalálható még Kárpátalján a német nemzeti kisebbség is az 1910-es hiteles néprajzi adatok szerint. Köszönet a térképekért Balássy Bulcsú gyűjtőnek, aki azokat Jeney Jánosra bízta és lehetővé tette, hogy portálunkon is bemutassuk őket. (PsTV)
2016.08.17.

Emlékeztető! Putyin a nyugat hanyatlásáról, Isteni és sátáni hitről...
Látjuk, hogy sok euróatlanti ország gyökereik tagadása útján indultak el, köztük a keresztény értékektől, melyek a nyugati civilizáció értékeit képezték. Megtagadják az erkölcs kezdeteit, és bármilyen hagyományos identitást, nemzeti, kulturális, vallási, még nemit is. Politikai téren egy szintre teszik a sokgyermekes családok, és azonos neműek partneri viszonyát, az isteni hitet vagy a sátáni hitet. A politikai korrektség túlkapásai addig fajultak, hogy komolyan fontolgatják olyan pártok regisztrálását, melyeknek célja a pedofil propaganda... Működnie kell a nemzetközi jognak, és nem az erősebbek jogainak, és nem az ököljognak.

Vörösmarty Mihály: Szózat Sinkovits Imre előadásában

Kiss Kata: Amikor egy nemzet a szívét kéri vissza dala itt
Kell lenni a Mennyben valahol egy helynek,
Hol a fájó szívek gyógyításra lelnek.
Szívét nemzetemnek elküldeném oda.
Uram, kegyelmeddel térjen onnan vissza.

Apponyi Albert gróf trianoni beszéde 1920. január 16-án Párizsban.
Apponyi Albert gróf történelmivé vált, eredetileg franciául, angolul és magyarul is előadott beszéde lenyűgöző
szónoki teljesítmény volt.
"Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt
megásták Magyarország sírját." (Gróf Apponyi Albert)

Apponyi Albert gróf trianoni beszéde
Az Apponyi Albert vezette békedelegációnak mindösszesen egy napot szántak, hogy megfogalmazza ellenérveit az igen szigorú feltételekkel
szemben. Így született meg az XX. századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású beszéde az immár 100 éves Apponyi beszéd.
Szereplők:
Gróf Apponyi Albert: Rátóti Zoltán;
Georges Clemenceau: Dánielfy Zsolt;
Történész szakértő: Dr. Máthé Áron
2021.02.28.

Írdalá.hu: Írországban is összegyűlt a kellő számú aláírás * Teljes cikk itt!
A szigetországban 120% a szignók a székely peticióhoz.
Alig néhány nap alatt, teljesen váratlanul Írországban is összegyűlt a szükséges aláírásmennyiség a székely petícióhoz. Ami biztos,
február 22-én még mindössze húsz százalékon állt a brüsszeli, központi oldalon a mutató, ami most már 120 százalék közelébe jutott.
Ezzel már összesen tíz európai uniós államban sikerült elérni a jogszabályban előírt limitet.
Mint korábban megírtuk, a székely petíció már minden bizonnyal érvényes és eredményes, mert minden feltétel teljesült. Korábban összegyűlt
a szükséges egymillió aláírás, és február 7-ig kilenc európai uniós államban – Horvátországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon,
Romániában, Spanyolországban, Svédországban, Szlovákiában és Szlovéniában – is meglett a kellő számú szignó.
Az aláírásgyűjtés azonban május 7-ig folytatódott, így két hét pihenő után, február 22-én az Írdalá.hu és a Gerilla.hu csapata újrakezdte
a kampányt. Pesty László kampányfőnök lapunknak akkor elmondta, azért álltak újra bele a székely petíció munkálataiba, mert annyi buzdító
sms, e-mail és más üzenet érkezett hozzájuk, hogy elhatározták: újrakezdik a gyűjtést.
– Meggyőzött minket az unió számtalan pontjáról áradó kérések tömege, amely a Signiteurope.com webes címeire érkezett. Annyi őshonos
nemzeti kisebbség figyelt fel az ügyre, annyian kérik a folytatást, hogy felelőtlenség volna nemet mondani nekik – hangsúlyozta
Pesty László. A kampányfőnök akkor a reményét fejezte ki, hogy ha még egy uniós tagállam aláírásait leteszik arra a bizonyos íróasztalra,
megnövelik a kezdeményezés súlyát. Szavai szerint jól jöhet még ez, amikor terítékre kerül majd az ügy Brüsszelben.
A munka hamar sikerre vezetett, öt nappal később Írország is befutott. Információink szerint az eredmény alakulásában nagy szerepe
volt egy magyar nő ír férjének,
aki több mint negyven helyi civil szervezetnek írt ír nyelven levelet, amiben az ügy támogatását kérte.
(magyarnemzet.hu)
2021.02.08.

Csiha Emese lelkipásztor arcmása * Teljes cikk itt!
"De én mindig veled leszek"
Dr. Csiha Kálmánné Nagy Emese főtiszteletű asszony 25 évvel ezelőtt, 1996. február 9-én hunyt el.
Nagy József lelkipásztor – később teológiai tanár – legidősebb lányaként már kicsi korától a Biblia és a hit szeretetében növekedett.
Déván született, édesapja gyülekezetében, 1933. december 11-én. Már gyermekkorában megtapasztalta, mit jelent a nemzeti kisebbséghez
való tartozás. Az ortodox pap lánya felpofozta Emesét, amiért magyarul
mert beszélni.
Édesapját a II. világháború idején sok más magyar értelmiségivel együtt (Dél-Erdélyből) gyűjtőtáborba hurcolták.
A lány elhatározta, hogy a kolozsvári református kollégiumban fog leérettségizni, ahol hangsúlyt kapott a teológiai képzés is.
Innen egyenes út vezetett a református teológiára, ahol magyar református lelkészként végzett.
Megházasodva, mégis egyedül maradt.
1956. november 5-én, alig 23 éves korában lépett házasságra Csiha Kálmán lelkipásztorral. Épp akkor kezdődött a szomszédos magyarországi
forradalom eltiprása
a szovjet hadsereg által, a szocialista Romániában élő magyar etnikum számára pedig világossá vált, hogy nehéz időknek néz elébe.
Egy évvel később – politikai okok miatt – aztán Csiha Kálmánt letartóztatták. Tíz év börtönre ítélték – koncepciós per során.
Feleségét megfosztották kevéske vagyonától is. Három hónapja volt már áldott állapotban, amikor férjét elhurcolták, és eközben
semmilyen kapcsolattartásra nem volt lehetőség. A rendszer kiszolgálói azzal is próbálkoztak, hogy rábírják a válásra.
A fiatal lelkipásztornő hűséges és állhatatos maradt, kitartott férje mellett.
Hazatért szüleihez, és egy leányka édesanyja lett. E nehéz időben családja, hite és egyházi szolgálata biztosított tartást számára.
Csiha Kálmán hat és fél év börtön és munkatábor után szabadulhatott egy közkegyelmi rendelet nyomán.
A fiatal pár – hivatalosan nyolc
éve házasok és egy leánygyermek
szülei – újrakezdhette, teljesen elölről. A férj Gógánváralja lelkészi állását foglalta el, a feleség a gógánit – Maros megyében.
Nagy öröm lepte meg őket, midőn Emese ismét várandós lett. A gyermek jelentkezését új kezdetként élték meg, a családi élet megvalósulása gyanánt, amely azelőtt lehetetlennek tűnt. Hiszen a nagy lánya akkor ismerhette meg az édesapját, amikor már iskoláskorban volt. Most pedig kezdettől együtt örülhetett
a két szülő az érkezőnek, különösen ennek anyaméhben érzett első megmoccanásától a megszületéséig.
Ám, ami oly reményteljesen kezdődött, hirtelen megszakadt: a gyermek meghalt, mielőtt világra jött volna. Csiha Emese Rh-faktorja
negatív volt, és emiatt harmadik gyermekre később sem volt már remény. Gyermeke elvesztése révén támadt lelki sebe a haláláig eleven maradt.
Elszántan igyekezett, hogy e próbát Isten kezéből fogadja, de az így is ránehezedett egész életében.
Csiha Kálmán 1970-ben Marosvásárhelyen lett lelkész, Emese beosztott lelkészi állásba került, amit 20 éven át el is látott.
Számtalan családot látogatott meg. Fő munkaterülete mégis a vallásoktatás maradt. Persze csakis félhivatalosan, mivel a keresztyén
gyülekezetek egyetlen elismert tevékenysége az istentisztelet, templomi és temetői szolgálat volt abban a korban.
A gyülekezet lélekszáma és az istentiszteletek látogatottsága oly nagy volt, hogy a hétköznap reggeli és esti alkalmakon gyakran előfordult,
hogy 200 ember vett részt. A vasárnapokon, amikor Csiha Emese is szolgált, rendszeresen 800, olykor 1000 lélek előtt prédikálhattak...
Csiha Emese meghatározó szerepet vállalt a Református Család című lap újraindításában, ezáltal buzdítva a szerteágazó gyülekezeti életet,
másrészt felmutatva a család jelentőségét, mint a hit ápolásának helyszínét. Végül is sokan voltak azok,
akik a diktatúra idején elfeledték, mennyire építő, hogy a nagymamák elmesélik unokáiknak a bibliai történeteket...
(nepujsag.ro)