HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapja
http://www.vargamakai.com


Ajánlott olvasmány
Tűzoszlopoddal jéghegyek között

Zimányi József életútja könyve


Zimányi József életrajzát itt elolvashatod.


Részlet Zimányi József életéből

Rendőrségi idézés

Néhány nap múlva rendőrségi idézést kaptam. Bűnügyben voltam beidézve, mint vádlott. Kicsi papír volt az egész. Álmosdon voltam lelkipásztor és egészen szemben álltam ezzel az Isten nélküli egyházkormányzattal, mely Bartha Tibor (püspöke volt megj.) vezetésével ennek az istentelen kommunizmusnak a cselédje lett, de túllicitálta még annak követelményeit is, szembefordulva minden lelki törekvéssel. Engem is feljelentett, és arra kérte a debreceni Belbiztonsági Hivatal főnökét, Szabó Józsefet, hogy "hozzanak engem rendbe". Figyelmeztessenek, ha továbbra is szidom őket, számíthatok rá, hogy újra kikapcsolnak a szabadon élők közül.
Az őrnagy behívatott. Tehát megkaptam az idézést egyik keddi napon, éspedig a földszint 25-ös szobába, bűnügyben. A feleségemnek nem mertem szólni. Ő nagyon félt, hogy megint bevisznek. Imádkoztam, hogy Isten tegyen vágyat a szívébe, és látogassa meg valamelyik gyermekünket az öt közül. Ez kedden történt, és amikor lefekvéshez készülődtünk, csendesen azt mondta:
"Szeretnék holnap elmenni a gyerekekhez." Tudtam, hogy ez válasz volt Istentől. Persze nagyon támogattam a szándékában. Másnap reggel elutazott.
Én pedig bementem a rendőrségre. A földszinten rengeteg ajtó volt, de ez volt az egyetlen, amelyiken rács is volt. Az asztalon telefon, mellette egy hatalmas altiszt ült. Odaadtam a kis cédulámat és ő telefonon bejelentette, hogy itt vagyok. Nyersen és gorombán utasított, hogy várjak, majd kijön értem az őrnagy úr. Aztán kijött egy nálam valamivel nagyobb, tehát kistermetű, csaknem kopasz ember. Intett, hogy menjek utána. Szobáról szobára mentünk úgy, hogy bal és jobb oldalon furnérlemezfalak voltak egészen a mennyezetig, hogyha valaki bejön kihallgatásra, ne lássák meg, hogy kik dolgoznak a rendőrségen. Bementünk egy nagy szobába, és eléggé barátságosan leültetett az őrnagy, és azt mondta: - Bizonyos dolgokat kell most megbeszélnünk! Én vettem át az egyházi vonalat is, de mivel én vagyok Hajdú-Bihar megyének a belbiztonsági felügyelője, írásbeli megrovást kap azért, mert állandóan zavarja az állam és az egyház viszonyát. Elém tolt egy teljes oldal jegyzőkönyvet két példányban, amelyben benne volt, hogy megrovást kapok. Amikor a feleségem elment otthonról, olyan nagy nyugalom szállt rám, belső bizonyosságom támadt és tudtam, hogy most nem lesz komoly bajom. Indítást is kaptam arra, hogy nézzem meg a "Mindennapi kenyerünk"-et, amelyben minden napra három Ige van kiírva a Bibliából.
Március 25.:

- Az alázatosságot öltsétek fel!
- Az Úr bizodalmasa az Őt félőknek, és szövetségével oktatja őket.
- Ne engedj eltévednem parancsolataidtól!
Amikor elém tette a kész jegyzőkönyvet, hatalmas indulat fogott el. Meglöktem a lapot, ami átcsúszott az asztalon őhozzá és azt mondtam:
- Őrnagy úr! Még le sem ültem és máris kész a jegyzőkönyv?
- Maga tudja, hogy hol van? Maga tudja, ki vagyok én? Mit hajigál? Belbiztonsági őrnagy vagyok!
- Jaj, majdnem elfelejtettem az első Igémet! Kivettem a zsebemből a kis füzetet és megmutattam neki: "Az alázatosságot öltsétek fel!" Csodálkozott a felügyelő, mert ez neki nagyon szokatlan volt.
- Most már aláírom a jegyzőkönyvet - mondtam neki - de csak egy feltétellel, ha odaírhatom, hogy "nem értek vele egyet" - és aláírtam.
Azután 70 perces beszélgetés kezdődött. Először is kivallatott, hogy melyik parókián akarok lenni, mire van szükségem. Meg akart nyugtatni, hogy nem a püspök, nem az Egyházügyi Hivatal, hanem ő dönt sorsom felől. Én tudtam, hogy nem ő dönt. Amikor még azt is mondta, hogy lehet három kívánságom is, megfogtam egy kis hajtincset a fejem tetején, és azt mondtam.
- Őrnagy úr! Látja ezeket a hajszálakat? Innen a fejem búbjától a lábam kisujjáig én mindenestől meg vagyok véve. Énértem az én Uram hat órán át vergődött a kereszten hatalmas kínok között. A poklok gyötrelmét állta ki, kiitta Isten haragjának poharát. Azon kívül fogantatásától feltámadásáig csak szenvedett értünk. Ő vett meg engem. Én az Övé vagyok, nem lehet már fölöttem alkudozni.
Nagyon csodálkozott, és azt mondta, hogy kellemesen csalódott bennem.
- A püspöke magát úgy festette le - hallgatásába belevágtam:
- Mint egy Jehova tanút?
- Igen, igen, olyasmit gondoltam - válaszolta.
Aztán rátért arra, amik a jegyzőkönyvben voltak. A fontosabb kérdések a következők voltak:
- Miért küldök igemagyarázatokat gépelve szerte-széjjel?
- Hány példányban gépelem?
- Van-e külföldi kapcsolatom?
- Milyen könyveket kapok külföldről?
- Mit csinálok ezekkel a könyvekkel?
Hála Istennek - mondtam neki -, sok holland emberrel vagyok jóba, sőt svájciakkal, németekkel is. Csodálkozott, hogy nem tagadom. Megfogtam a rajtam levő szvettert, és mutattam neki: ez és minden, ami rajtam van holland. Egyetlen magyar ruha sincs rajtam. Mondtam, hogy sajnos kevés Bibliát és sok más lelki könyvet is kapok. De azt is hozzátettem, hogy én ezeket mind felbontva kapom, tehát megnézik az önök emberei, és mivel tovább engedik, ez igazolja, hogy jók.
- És ha az önök embere azt mondja, hogy jó, akkor én honnan venném magamnak a bátorságot, hogy mást mondjak? Én is azt mondom, hogy jók, és így továbbadom őket. Nagyon nagy erőt éreztem a kimondott szavak mögött és nem szemtelenül, de határozottan beszéltem. Most újra megtapasztaltam az Isten ígéretét:
"Megadatik néktek abban az órában, hogy mit feleljetek nekik."
- Maga nagyon dörzsölt!
- Tudja, a maga orosz anyukájának, a KGB-nek ölében nevelkedtem. Erre nem tudott mit válaszolni. Mert ha azt mondja, igen rosszul feszít most előttem, egy ilyen kijelentés nem okozhat büszkeséget, ha pedig azt mondja, hogy ez nem igaz, a saját rendszere ellen szól. Folytattam.
- Engem az "anyuka" ölelgetett, nekem maga ehhez képest olyan pici, de olyan pici, mert engem KGB-anyuka nevelt.
Sok mindenről beszélgettünk még, és őt elsősorban az érdekelte, hogy miként van Istennel kapcsolatom. Sokszor mondták hívő emberek, hogy Isten mondta, így szólt hozzám Isten. - Amíg most itt beszélgetünk - válaszoltam neki - az én antennám most is ki van húzva, állandóan veszem Isten adását! Megmutattam neki a kisujjamat és azt mondtam, ha magának ekkora antennája lenne, ön is vehetné azonnal, mert adás mindig van. Ez az antenna a hit, ami önnél hiányzik.
- Igen, ateista vagyok - válaszolta. - Mit gondol, mi vár rám, ha meghalok?
- Most találkoztam először ilyen lojális, becsületes, rendes rendőrrel, mint maga, de ha ön megveti, nem fogadja be Krisztust, akkor elkárhozik, és a Pokolra megy.
Aztán kérdezgetni kezdte a barátaim nevét.
- Én még ellenségem nevét sem adom ki, de régebbi barátaimat sorolhatom-e?
- Hát persze - válaszolta várakozással.
- Ábrahám, Izsák, Jákób
- Szolzsenyicin könyvéből tart-e otthon?
- Mondtam, én nem tartok olyan könyveket, amiket tilos, mert elég bajom van a hatóságokkal. Nálam kár ilyesmit keresni.
A postafőnök elárulta, hogy már régebben is két detektív nyaggatta őt a postámmal kapcsolatban a legkisebb részletekig. Attól kezdve, hogy kikkel levelezem, addig, hogy milyen színű tollal írok. Tudtam, hogy állandóan rajtam tartják a szemüket. Ügyetlen besúgót is küldtek hozzám. Mindegyikről sugárzott, hogy milyen szándékkal jött. Egyiküknek már meg is mondtam, hogy most menjen vissza megbízójához és mondja meg, hogy máskor ügyesebbet küldjön. beszélgetés végén mégis csak feltette az őrnagy a kérdést:
- Mi az oka, hogy egymás után kapjuk a feljelentéseket?
- Ennek egy oka van.Igazán én nagy zsidóbarát vagyok, szeretem a zsidókat. A püspököm, esperesem mindig azt sugallja, hogy az arabok igazságát kell pártolni és meg kell bélyegezni az agresszor Izráelt. Ilyenkor mindig felszólalok, vagy ha nem hagyják, beleszólok, hogy én pedig zsidóbarát vagyok, és az is maradok.
- Zimányi úr, ezt még senki nem mondta nekem magáról, így mindjárt más a helyzet.

Hisz úgy szeretem őket.
Palesztina földjén sáppad egy csillag,
Levenni róla nem tudom szemem.
Palesztina földjén szerződött a váltság
Hol Jézus vére folyt, ott follyék vérem.

Sziklaszívű nép él e csillag alatt,
Jézushoz hívni úgy vágyom őket.
Megmutatni nekik a kereszt csodáját,
A kereszt csodája sziklákat tör meg.

Ha majd Krisztusé lesz e kőszívű nép,
Hús-szívvel örvend Ura nevében.
Akkor kezd ragyogni ez a sápadt csillag,
S vakító fényében lezárom szemem.

Nem tudom, kicsodája volt zsidó, vagy talán ő maga volt az, de ettől a perctől kezdve egészen megváltozott. Megkérdezte még egyszer:
- Csakugyan szereti a zsidókat? És miért?
- Mert sokat köszönhetek nekik személyes életemben is, és az én Megváltóm is testben ehhez a néphez tartozott.
Utoljára mégis megkért:
- Soroljam fel néhány barátomat.
- Hát néhányat megemlíthetek, de csak a nagyon régiek közül.
- Az is jó.
- Ábrahám, Izsák, Jákób, kezdtem felsorolni, de mondtam neki, hogy ezeket a barátaimat már nem tudja elkapni, mert már jó helyen vannak.
Elmosolyodott erre ő is és elém tett egy verset, amit én írtam. Biatorbágyon Liza testvérem (Trausch Liza) egyszer ezt a textust (Jelenések 3:5), hogy "a Bárány az élet könyvéből ki is törölhet" tette elém. Erre írtam egy verset az engedetlen hívőről, aki kicsúfolja a figyelmeztetést, s akit a Báránynak ki kell törölni az élet könyvéből. Az vers így hangzott:
"Aki győz, az fehér ruhába öltözik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből" (Jelenések 3:5)

Fekete angyalok tombolva tapsolnak,
dübörög a Pokol.
Démon zászlóaljak sötétben vidulnak;
Vétkezik egy hívő,
vétkezik, s folytatja.
Korábbi imái, a sok csendesóra
megannyi áldása nem segít most rajta,
vétkezik, s folytatja.
Szereti, akarja, titkolja, takarja.
(Az Ördög naptára ünnepnapot mutat.)

Egy testvér közeleg, szomorú a szeme,
kezében Biblia, ajkán szól az Ige:
"Inteni jöttem, mert tart még a ma!"
A válasz csak ennyi:
Hehehe! Hahaha! Hehehe! Hahaha!

A Mennyben a Bárány megnyitja a Könyvet,
Életkönyv a neve.
Számtalan beírt név fénypatakja benne.
A Bárány szomorú, királyi széke remeg.
A Bárány a Könyvből,
A Bárány a fényből,
Kitöröl egy nevet!

- Ezt ön írta, igaz? Nem tagadja?
- Miért tagadnám? Ez igen jó vers, bár tudnék sok ilyet írni!
- De hát miért ijesztgeti ezzel a hívőket?
Erre derülten azt feleltem: maga az első rendőr, aki aggódik a hívők sorsáért, nagyon örülök neki!
- Maga nagyon dörzsölt! - jegyezte meg újra.
Végül annyit mondott még:
- Zimányi úr, arra kérem, csökkentse utazásait és ne küldjön ennyi írást mindenfelé! Hány példányban csinálja egyébként?
- Mindig ötben - feleltem -, mert ennyi van megengedve. Aztán kiveszem az ötöt és csinálok újra másik ötöt.
Megint elmosolyodott egy kis huncut mosollyal, ami elárulta, hogy tulajdonképpen tetszik neki az egész. Nem volt rosszindulatú ember.
- Őrnagy úr! Nem tehetem, hogy csökkentsem a munkatempót, mert itt van a harmadik Ige: "Ne engedj eltévednem parancsolataidtól." Kérem, engedje meg, hogy elolvassam a második Igét is. "Az Úr bizalmas az őt félőkhöz, szövetségével oktatja őket." Mondja, őrnagy úr! Alul maradtam?
- Nem maradt alul.
- Ugye, igaz mind a három Ige?
- Érdekes - felelte -, igaz mind a három!
Felsegítette a kabátomat és annyit mondott még:
- Ha bármire szüksége lenne, forduljon hozzám bizalommal!
Erre azt feleltem, ma sem tudom, honnan jött ez a nyelvemre:
- Lehet, hogy eljövök önhöz, de táré-báré nem lesz. Ezt arra értettem, hogy nem leszek soha besúgójuk. Még annyit mondtam, hogy ha ilyen ellenségei lennének az országnak, mint én vagyok, semmi baja nem lenne a vezetésnek és az országnak.