"És láttam új eget és új Földet, mert az első ég és az első Föld elmúlt, és a tenger sincs
többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a Mennyből az
Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam,
hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: 'Íme az Isten sátora az emberekkel van, és Ő
velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden
könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem
lesz többé, mert az elsők elmúltak.' A trónuson ülő ezt mondta: 'Íme, újjáteremtek
mindent.' És így szólt: 'Írd meg, mert ezek az Igék megbízhatók és igazak!' És ezt mondta
nekem: 'Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a
szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene
leszek annak, az pedig fiam lesz. De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak,
gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak
meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál." (Jelenések
21:1-8)
Már az előző fejezetben megtudtuk, hogy a mostani Föld és ennek ege felbomlik és
átváltozik. A mulandósághoz tartozó dolgok tüzében megégnek, és ebből a tűzből új
teremtésként lép ki az új ég és az új Föld. Az új Földön az égből leszállott és férje számára
felékesített Menyasszony, vagyis a Gyülekezet, a szent Isten tartózkodási helye lesz. A
Gyülekezet által lesz Istennek az emberekkel érintkezése és közössége, mint ahogy most
ez a Krisztus által van. Isten sátora (a Gyülekezet) az emberekkel! És lakozik közöttük, és
azok lesznek az Ő népe, Ő maga velük lesz, az Ő Istenük. Ez így az idők teljességének
rendjéhez tartozik, nevezetesen az, hogy Isten ismét, mint kezdetben volt, egybeszerkeszt
magának mindeneket, mindazokat, amik a Mennyben, mindazokat, amik a Földön vannak.
(Ef 1:10)
A régi Föld ítélete után János rögtön új eget és földet lát, de a Földön tenger többé nincs.
Ézsaiás próféta által is van erre vonatkozó ígéret: "Mert én új eget és új Földet teremtek, a
régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe." (Ézsaiás 65:17) De az összefüggésből
megértjük, hogy Ézsaiás a régi viszonyoknak a Messiás ezeréves uralkodása idején történő
megváltozásáról beszél. János látomásából azonban nem a régi viszonyoknak, hanem a
régi Földnek átalakulásáról értesülünk. Tehát a jövendölésnek végleges beteljesedése az
ezeréves birodalom után lesz, amikor az új Földön tenger nincs.
Az új Föld a megváltásnak szilárd alapján áll, és azért abban nincs semmi nyugtalanság
vagy valami, ami a bűnre emlékeztet. A tenger ugyanis egy a Sátán bukása után rombadőlt
világ rendezésének harmadik napján teremtetett. (1Móz 1:9-13) De amint az ősteremtésből
előállott és a Sátán bukása előtti Földön nem volt tenger, úgy az új Földön sem lesz. A
tenger ugyanis nemcsak a nyugtalanságnak, hanem a gonosz, bukott szellemek
tartózkodási helyének, a mélységnek is jelképe. János a vadállatot a tengerből látta feljönni
(13:1) és az angyal magyarázata szerint az a mélységből jön fel (17:8).
Az új Földön nem
lesz többé tenger, nem lesz mélység; nem lesz nyugtalanság, nem lesz bűn. Mindaz, ami a
Földön és a Mennyben van, a Krisztus által egybeszerkesztve, a legteljesebb nyugalomban
és összhangban él.
Mikor János az új Jeruzsálemet, Isten lakozási helyét, az égből a Földre alászállni látja,
akkor a királyi székből szózatot is hall, mely ezt mondja: 'Íme az Isten sátora az
emberekkel van, és Ő velük fog lakni!' Figyeljük meg, hogy itt két dolgot egymástól
elkülönítve említ meg az Írás. Megkülönbözteti Isten sátorát az emberek közt való
lakozástól. Ez a megkülönböztetés nagyon fontos és sokatmondó. Isten "sátora" a
szövetség sátorának és a templomnak az a része volt, melyet szentek szentjének neveztek.
Itt Isten a szövetség ládája által még csak jelképesen tartózkodott Izráelben az emberek
között. Krisztusban az istenségnek egész teljessége honolt test szerint. (Kol 2:9) Benne
azonban csak részlegesen valósult meg Istennek lakozása az emberek között. Részlegesen,
mert Ő maga mondja: "Nem küldettem csak Izráel házának elveszett juhaihoz" (Máté
15:24). Az Izráel házából való első követőknek nevében mondja is róla János apostol: "Az
Ige testté lett és 'sátorozott' (ezt jelenti a görög szó) közöttünk és láttuk dicsőségét, mint
az Atya egyszülöttjének dicsőségét".(János 1:14)
Jelenleg a Gyülekezetben honol Isten,
mert itt minden Krisztusban hívő egyén együtt építtetik Isten hajlékává a Szent Szellem
által. (Ef 2:22) Azért is kérdezi az apostol a Gyülekezet tagjaitól: "Nem tudjátok, hogy ti
Isten temploma vagytok és az Isten Szelleme bennetek lakik?" (1Kor 3:16) És hívatkozik
az ószövetségi ígéretekre: "Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten
mondta: 'Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek."
(2Kor 6:16) Bár Istennek a Gyülekezet tagjaiban való ez a bennlakása és a Gyülekezet által az
emberek között való járása, megjelenése, velük való érinkezése: most már nem előképes,
mint amilyen volt a szövetségsátorban való tartózkodása, sem nem részleges, mint amilyen
Krisztus által Izráelben való lakozása volt, hanem általános, amennyiben az egész
emberiséggel érintkezik, mégsem mondhatjuk Istennek a Gyülekezet által az emberek közt
való eme általános lakozását véglegesnek. Ennek teljes befejezése csak az ezeréves
birodalom után az új Földön lesz, akkor, amikor megvalósul az, amit János látott, hogy a
mennyei Jeruzsálem, mint egy férje számára elkészített menyasszony, alászáll az égből a
Földre.
A királyi székből jövő hang, melyet János hallott, azt hirdeti, hogy Isten, régi céljának
megfelelően, talált végre alkalmas helyet, mely által örökké zavartalanul együtt lakhatik az
emberekkel. Hogy már az ószövetségi szent sátor építésénél is ez a cél, és az emberekkel
való együttlakozási szándék vezette Istent, az említett sátor építésére vonatkozólag adott
rendelkezéseiből is. "Készítsetek nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam!"
(2Móz 25:8)
Istennek az emberek között való lakozása tehát fokozatosan megy végbe. Ez a lakozás a
szövetség sátorában előképes, Krisztusban ideiglenesen valósult meg, a Gyülekezetben
általános, az új Jeruzsálemben végleges. Isten - amint látjuk - az új Földön a megdicsőült
Gyülekezetben fog állandóan tartózkodni, és e lakóhelye, az új Jeruzsálem által tart fenn
érintkezést az új Földön lakó emberekkel. De miféle emberek lesznek ezek? Erről nem
szól a kijelentés. De bizonyos, hogy bűntelen emberek lesznek, akiket az Úr az ezeréves
birodalom után e jelenlegi, régi Földre szakadó tűzítéletből valami előttünk ismeretlen
módon fog az új Földre átmenteni. A Hozzá hű alattvalókat az Úr mindig kimentette
minden ítéletből.
A vízözön ítéletéből Nóét és családját, Sodoma, Gomora ítéletéből Lótot
és leányait, az antikrisztusi ítéletek elől a Magához ragadott Gyülekezetet, az utolsó idők
nagy nyomorúságából a megszámlálhatatlan sokaságot, továbbá a száznyegyvennégyezer
elpecsételt hívőt, stb.
Hogy milyen dicső boldogságban élnek majd az új Földön lakó emberek, és hogy milyen
zavartalanul érintkeznek a megdicsőült Gyülekezet által Istennel, azt emberi szavakkal
leírni nem lehet. Azért János negatíve azt közli velünk, ami ott nincs. Öt dolgot említ, ami
ott nem lesz többé. Nem lesz könny. Isten letöröl minden könnyet azok szeméről, akik itt
még sírnak. Mennyit sírnak ezen a Földön a világ legjobbjai is! Az Úr Jézusról nemcsak
azt tudjuk, hogy Jeruzsálem felett sírt, hanem életében viselt szenvedéseit az Ige így
foglalja össze: "Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és
könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa Őt a halálból. És
meghallgattatott istenfélelméért." (Zsid 5:7) Pál apostol is sokat könnyezett mások miatt.
(ApCsel 20:31) Továbbá nem lesz halál, ami az ezeréves birodalomban büntetés gyanánt
még utolérte az embereket. Itt azonban már nem lesz, mert a végítéletben a Halál végleges
helyére, a tűzzel égő tóba vettetett. Gyász sem lesz ott többé, ahol nincs halál és bűn.
Kiáltás sem lesz, mert nem lesz többé erőszak és félelem. Fájdalom sem lesz többé. Ez a
nagy megújulás az által történik, aki így szól: "Íme mindeneket megújítok!"
Hogy pedig
ennek igazságát senki se merje kétségbe vonni, János ezt a megbízást kapja: "Írd meg, mert
ezek a beszédek bizonyosak és igazak."
E megújulás felett az Úr öröme éppoly nagy, mint
amilyen az elvégzett váltság felett. Akkor, mikor a váltságot végezte el, az örökké
érvényes: Elvégeztetett Ige volt, most pedig a "Meglett" szó ennek az örömnek a
kifejezője.
De nemcsak azt mondja meg nekünk János, hogy mi nem zavarhatja már odaát az új
Földön az emberek boldogságát, hanem azt is közli velünk, hogy mi lesz különös
felüdülésük. Ezt az Úr Jézus ígérete fejezik ki: "Én a szomjazónak ingyen adok az élet
vizének forrásából!" Ez a forrás maga az Úr Jézus. Vele, szeretetével, ismeretének
gazdagságával az új Föld lakói éppoly kevéssé tudnak betelni, mint mi most, akik Testének
lehetünk tagjai. Azért lesznek ott is, mint ahogy vannak most itt: szomjazók.
Mindezt a győzőknek biztosítja az Úr és azért íratja meg Jánossal, hogy az utolsó idők
harcosait is sarkallja a kitartásra. De az említett örök boldogságból, az Úrral való zavartalan
közösségből ki lesznek zárva a gyávák, a hűtlenek, a beszennyezettek, a gyilkosok,
paráznák, varázslók, bálványimádók és minden hazugok. Ezzel a közléssel pedig e világ
iránt való szeretettől akar megóvni az Úr mindenkit, hogy örök veszedelembe ne
sodródtassék, hanem míg a kegyelem ideje tart, felhasználja a megtérésre szolgáló
alkalmat.
A MENNYEI JERUZSÁLEM
Az új Jeruzsálem
"És jött egy a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, telve a hét utolsó csapással, és
így szólt hozzám: 'Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét!' Elvitt
engem szellemben egy magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost,
Jeruzsálemet, amely az Istentől, a Mennyből szállt alá. Benne volt az Isten dicsősége,
ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz, fala nagy és magas
volt, tizenkét kapuja, előtte tizenkét angyal, és a kapura nevek írva, Izráel fiai tizenkét
törzsének nevei: keletről három kapu, északról három kapu, délről is három kapu, és
nyugatról is három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány
tizenkét apostolának tizenkét neve. Aki velem beszélt, annál volt az arany mérővessző,
hogy megmérje a várost, annak kapuit és falát: a város négyszögben fekszik, és a hossza
annyi, mint a szélessége; és megmérte a várost a mérővesszővel: tizenkét futam, hossza,
szélessége és magassága egyenlő. Megmérte a falát is: száznegyvennégy könyök, ember
mértékével, ami az angyalé is. Falának építőanyaga jáspis, és a város színarany, tiszta
üveghez hasonló. A város falának alapköveit mindenféle drágakő ékesítette: az első alapkő
jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd; az ötödik szárdonix, a
hatodik karneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik
krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. A tizenkét kapu tizenkét gyöngy
volt, a kapuk mindegyike egy-egy gyöngyből, és a város utcája színarany, mint az átlátszó
üveg.
Nem láttam templomot a városban, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak a
temploma. Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az
Isten dicsősége világosította meg, és lámpása Bárány: a népek az Ő világosságában
fognak járni, és a Föld királyai oda viszik be dicsőségüket. Kapuit nem zárják be nappal,
éjszaka pedig nem lesz. A népek odaviszik dicsőségüket és tiszteletüket, tisztátalanok
pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek:
hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe. (Jelenések 21:9-27)
AZ ÉLET VIZE ÉS AZ ÉLET FÁJA
Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az
Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van
az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és
a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. Nem lesz többé átok a városon, hanem az
Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják Őt, és látni fogják az Ő arcát, és az
Ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem
napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké." (Jelenések
22:1-5)
Itt az új Jeruzsálem dicsőségének a részleteit ismerjük meg és bizonyos vonatkozásokat,
melyek az ezeréves birodalom nemzetei és ezen új Jeruzsálem dicsősége között
fennállhatnak. Azt is megtudjuk, hogy az új Jeruzsálem lakói nemcsak a Krisztus
Testének tagjai, hanem ószövetségi szentek is, mint ahogy már a 4. részben leírt mennyei
jelenetből megtudtuk, hogy a négy lény ószövetségi szentek valamilyen képviselete úgy,
mint a 24 vén az elragadtatott gyülekezet képviselete.
Hogy a mennyei Jeruzsálem az ezeréves birodalom népeivel, tehát még a régi Föld lakóival
is valami vonatkozásban van, arra utal az a körülmény, hogy itt a hét utolsó csapással
megbízott hét angyal egyike is szerepel, amennyiben Jánost, szellemben, elvezeti egy
magas hegyre, hogy megmutassa neki a szent várost. János ezt az új Jeruzsálemet most egy
nagy hegyen látja, szellemben, tehát a Föld feletti magaslatban. Lehet, hogy az ezeréves
birodalom idején a mennyei Jeruzsálem a mostani levegőég helyéről, tehát minden hegynél
nagyobb magaslatból árasztja fényes ragyogását a Földre, mert a 24. versben ezt olvassuk:
"a népek az Ő világosságában fognak járni."
Továbbá azt olvassuk, hogy a szent városban
életnek fája van, melynek levelei a nemzetek gyógykezelésére szolgálnak.(22:2) Ha tudjuk
is - amint az előbbi fejtegetésekben részletesebben foglalkoztunk ezzel a kérdéssel -, hogy
az új Földön is lesznek az ezeréves birodalomból átmentett nemzetek, arra azonban
mégsem gondolhatunk, hogy ott, ahol nincs többé betegség és halál, bárkinek is még
szüksége volna akármiféle gyógykezelésre. Azonban az ezeréves birodalomban
kivételesen fellépnek még betegségek, sőt büntetésből a halál is eljut emberekhez. Tehát
úgy látszik, hogy János apostol itt tényleg érinti a mennyei Jeruzsálemnek az ezeréves
birodalomra gyakorolt hatását is.
Hogy a mennyei Jeruzsálem hegyeknél magasabb mennyei magasságban lesz, erre a
jövendölés is utal. "Az utolsó időkben erősen fog állni az ÚR házának hegye, a hegyeknek
felette. Kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép."
(Ézsaiás 2:2) Az
ezeréves birodalom idején még meg lesz a földi Jeruzsálem is. De a mennyei Jeruzsálem
ennél a földinél nagyobb magasságban, mennyei magaslatokon, talán a mostani
levegőégnek helyén lesz, ahonnan a Sátánt is, még az ezer esztendőre terjedő
megkötöztetése előtt, már levetve láttuk a Földre. Ebből a mennyei Jeruzsálemből
jelennek majd meg a Földön a mostani Gyülekezet tagjai, akik együtt uralkodnak az Úrral
ezer esztendeig, és akik ezen együtturalkodásuk idején - amint említettük - olyanformán
érintkeznek a Föld lakóival, mint az Úr Jézus a feltámadása után a Mennybemeneteléig
terjedő 40 nap alatt érinkezett tanítványaival. Az a Gyülekezet, melyet János apostol a
megdicsőülés állapotában, mint egy férje számára felékesített menyasszonyt látott, most
még itt lenn van ez elátkozott Földön, szegénységben, megvetésnek állapotában. De
ígéret van arra, hogy a Bárány Önmagában, dicsőségben Isten elé állítja, úgy, hogy azon ne
legyen szeplő vagy sömörgőzés. (Ef 5:27) Az Isten trónja körül szeme elé tárult dicsőséget
János apostol jáspiskőhöz hasonlította. (4:3) Az Új Jeruzsálem dicsőségéről pedig ezt
olvassuk: "Benne volt az Isten dicsősége, ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a
kristályfényű jáspishoz" (10.vers) Jáspis a mi gyémántunk. Ennek ragyogásához hasonlítja
János Isten dicsőségét, és ebben a dicsőségben látja meg a férje számára felékesített
menyasszonyt is. Miként a szénből lesz a gyémánt, akként lesz a küzdő és szenvedő
eklézsiából a mennyei dicsőségben ragyogó szent város, Isten dicsőséges lakozási helye.
Nekünk is "szellemben" kell néznünk az eklézsiát és ennek tagjait is, hogy minden elmúló
szegénységünk mellett a reánk váró örök dicsőséget el ne felejtsük. Ezért is mondja az
apostol: Ezután már senkit ne ismerjünk test szerint! (2Kor 5:16) "Ezért, ha valaki
Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre."(2Kor 5:17)
Az új Jeruzsálem az az alapokkal bíró város, melyet Ábrahám és a pátriárkák is vártak már
hitben. (Zsid 11:10) Azért, mivel az ószövetségi szentek is ennek a dicsőségnek
reménységében éltek, azt olvashatjuk itt, hogy az új Jeruzsálem 12 kapuján Izráel 12
törzsének neve van felírva. Hogy ezek a törzsek is milyen drágák Istennek, azt nemcsak
abból a jelképes berendezkedésből látjuk, hogy a főpap, mikor a szentélyben Isten színe
előtt megjelent, a mellén hordott táblácskán valamennyi 12 törzsnek megfelelően 12
drágakövet csillogtatott szíve felett (2Móz 28:15-29), hanem abból is, hogy János
látomásában az új Jeruzsálem 12 kapuját egy-egy drágagyöngyből valónak látja, melyekre
Izráel 12 törzsének neve van írva. Izráel megkerülésével tehát nem lehet a város szívébe
jutni, az Ószövetség nélkül nem lehet a Gyülekezetet sem megtalálni.
A városnak nagy és magas fala volt. A fal az elkülönülés és a biztonság jele. Igazi
elkölönülés, Isten szerinti zárkózottság ragyogó és vonzó, mint a ritka drágakő. Helytelen,
emberfaragta exkluzívitás azonban taszít, mert sötét, mint az éjszaka. Isten a tisztátalan
dolgoktól való elkülönülést, de nem a különcködést vár tőlünk.
A mennyei Jeruzsálem alapkövei különböző drágakövek, és mindegyiken a Bárány 12
apostola valamelyikének neve olvasható.
"Mert ráépültetek az apostolok és a próféták
alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus." (Ef 2:20)
A szent város nagysága óriási terjedelmű. Tizenkétezer stádium, mintegy 2000 km
hosszúságban, szélességben és magasságban. A város utcái és maga az egész város is
színaranyból van, mégpedig üveg-átlátszó színaranyból. Az arany és az átlátszóság az
isteni igazságra és szentségre utalnak, melyben a város lakói ékeskednek. Temploma
ennek a városnak nincs, mert ennek temploma Isten és a Bárány. A szellemi
megvilágosodás is ebből a városból árad szerte a nemzetekhez. Magát a várost és ennek
lakóit az Úr világossága járja körül. És azután ezt a világosságot sugározza ki magából a
város. Ez az igazi hegyen épült város, melyet nem lehet elrejteni. (Mt 5:14) A városhoz
viszik a nemzetek dicsőségét és tiszteletét. Tehát nem a városba viszik, mert az a
magasban van, de elismeréssel hódolnak meg nagysága előtt az ezeréves birodalom
nemzetei. Az új Föld lakói azonban a nyitott kapukon keresztül érintkezhetnek is e város
lakóival. Folyóvíz is van ebben a városban, mint volt régen a Paradicsomban. A földi
Jeruzsálemben az ezeréves birodalom idején a templom küszöbe alól fakad majd a
folyóvíz. (Ezékiel 47) , melynek szintén csodálatos hatása lesz. Egy ilyen hatása az, hogy
meggyógyul tőle a holt tenger vize (Ez 47:8) De a mennyei Jeruzsálem életfolyamának
áradásai még csodálatosabb hatásúak, mert ez a Szent Szellemnek az az áradása, mely
a szent város lakóit állandóan üdíti és rajtuk keresztül azokat a földi lakókat is eléri rajtuk
keresztül azokat a földi lakókat is eléri és felüdíti, akik az új Földön Istenük közelségében
laknak.
A folyóvíz két partján az élet fája áll. Ez nem egy fát, hanem egy fajtáját jelöli a fáknak.
Minden hónapban meghozza a maga gyümölcsét, melyet a megváltottak élveznek. De ezt
az élvezetet csakis az Úr Jézus, az átokfán való halálával biztosította számunkra.
"Lelkének szenvedéséből gyümölcsöt lát." (Ézs 53:11) Enélkül a szenvedés nélkül ezt a
gyümölcsöt nem láthatta volna, nem élvezhette volna soha senki.
A városban nem lesz elátkozott. A Paradicsomban hangzott fel az első átok: a kígyóra és
a földre. (1Móz 3:14,17) Nemsokára a Paradicsomból való kikergetése után az ember is
átok alá került. (1Móz 4:11) De a szent városban nem lesz többé átok! Ezt is annak
köszönhetjük, hogy átokká lett érettünk. (Gal 3:13) Istennek és a Báránynak királyi széke
lesz a városban. Tehát ez az óriási város lesz mintegy a királyi palota. Ez a dicsőség
központja. Innen kormányozza Isten a világmindenséget. Szolgái pedig tisztelettel
szolgálnak neki. Szolgálatunk már itt kezdődik. Szolgálatra szól a megtérésünk. (1Thess
1:9b) Odaát már istenrisztelet számba megy a szentek szolgálata. Ezekre a szolgálatokra
sokkal inkább illik az a boldognyilvánítás, amit Séba királyné Salamon szolgáiról
mondott: "Boldogok az embereid, és boldogok azok a szolgák, akik állandóan előtted
állnak, és hallgatják bölcs szavaidat." (1Kir 10:8) "Látni fogják az Ő arcát." Zavartalanul
szüntelen színe előtt lehetnek, és fényességét, ragyogását így szüntelen magukba veszik!
Amint Izráelben a főpap ezt a felírást viselte homlokán: "Szent az Úrnak", úgy lesz felírva
az Úr szolgáinak homlokán is drága Uruknak neve, annak jeléül, hogy Neki örök
tulajdonjoga van felettünk. Éjszaka ott nem lesz, lámpavilágosságra ott nincs szükség
többé, mert az Úr Isten, aki világosság, világít felettük. Itt örök nappal uralkodik. És az Úr
szolgái Vele együtt uralkodnak mindörökkön örökké. Tehát nemcsak az ezeréves
birodalomban, hanem azon túl örökkön örökké uralkodnak az Úrral azok, akik itt Vele
együtt szenvednek. /ld. 2Tim 2:11-13/