A mi jó Megváltónk mindig szerette az Ő népét! János evangéliumában úgy van megírva,
hogy "mindvégig szerette őket!" Szerette az ő tanítványait, úgy ahogy voltak. Nem kellett
bemutatnia őket senkinek, ismerte jól őket. Tudta gyengeségeiket is. Tudta, hogy fogja Őt
Péter megtagadni, hogy fog Tamás kételkedni, Ő mindezt előre tudta! Mégis mindvégig
szerette őket! Istennek legyen hála, hogy ami jó Megváltónk minket is szeret! Szeret,
ahogy vagyunk, erőtlenségünkkel, gyöngeségünkkel együtt, szeretete által serkent
bennünket mindig éberségre, vigyázásra Igéjének szavain keresztül. Mindezt azért, hogy
megértsük, mit kíván tőlünk, mit akar nekünk ajándékozni, mire akar bennünket képessé
tenni! Mert az ember magától semmit sem vehet, csak ha Istentől adatik néki! Nagyon jó,
ha tudunk üres edények lenni, mert akkor Isten fel tud minket tölteni és fel tud használni
az Ő kezében népének javára, szent nevének dicsőségére! De Jézus nem csak tanítványait,
akkori népét szerette ilyen nagyon. Mikor a Jelenések könyve íródott, akkor Jézus már
nem volt a Földön test szerint; úgy 50-60 éve már elment az Atyához, hogy beteljesítse
ezt az ígéretét:
"És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és
magam mellé veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is." (Jn 14:3) És azt a
másik nagyon fontos ígéretét: "...jobb nektek, hogy én elmegyek: mert ha nem megyek el,
a Pártfogó nem jő el hozzátok: ha pedig elmegyek, elküldöm Őt hozzátok." (Jn 16:7)
"...erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szent Lélek /Szent Szellem/: és tanúim lesztek
Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a Föld végső határáig."
(ApCsel 1:8)
Jézus szerette az övéit, mikor fenn a mennyei dicsőségben az Atya jobbján
volt, mikor főpapi szolgálatát végezte és végzi ma is, mert ott van az Atya trónjánál és
imádkozik értünk! Mi rá vagyunk erre szorulva! Mi, emberek nem tudunk élni ezen a
Földön botlás nélkül, mulasztás, hiba nélkül. De Megváltónk ott van az Atya előtt és
esedezik érettünk, küldi az újabb és újabb erőt az Ő drága Lelke, által, hogy mi tudjunk
járni az Ő ösvényén, az Ő igazságának útján, hogy végül célhoz érhessünk és
elnyerhessük az örök üdvösséget, az örök életet. Mikor visszament az Atya dicsőségébe,
akkor megalakultak a pogányokból megtért új gyülekezetek. Ő szeretettel és jóakarattal
figyelte őket, támogatta imádságával és a Szentlélek ereje által erősítgette az övéit.
És amikor úgy látta, hogy azok a gyülekezetek, amik Ázsiában voltak, a pogányokból lett
keresztyények nem tudják jól betölteni az Ő akaratát, akkor Jánost olyan helyzetbe juttatta,
hogy a Patmosz szigetére száműzzék. Látszólag ez egy rossz dolog volt, de a Megváltó
éppen jót akart. Akart neki rendelni egy csendes, nyugodt időt és helyet, ahol a világ
zajától, sőt a gyülekezetek gondjaitól is nagymértékben távol lehet, és csak az ő Urával és
Megváltójával kereste a kapcsolatot. Beteljesedett rajta az Ige: "...akik Istent szeretik,
azoknak minden a javukra szolgál..." (Róm 8:28b) Ha János nem kerül a Patmosz
szigetére, akkor nem íródott volna meg számunkra a Jelenések könyve, az utolsó időkre
szóló kijelentések. De Jánossal vele volt az Úr! Hála az Úrnak, hogy én sem voltam
sohasem egyedül! Ha rendőrségi fogda, ha internáló tábor vagy bármilyen helyen van az
ember, az Úr mindig ott van az Ő gyermekeivel! Szereti őket és elbeszélget velük! Az Ő
juhai hallják az Ő szavát! "Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és
követnek engem: És én örök életet adok nékik: és soha örökké el nem vesznek, és senki ki
nem ragadja őket az én kezemből." (Jn 10:27-28) Dicsőség Istennek érte!
Csodálatosan vezette az Úr Jánost. Odahelyezi Patmosz szigetére, látomásokat ad neki,
átéléseket, közli vele terveit, és a Megváltó íródeákja lehetett. Nagy megtiszteltetés! Az
Úr diktált, Jánosnak írnia kellett. "A ... gyülekezet angyalának írd meg!" És János fogta a
tollat és a pergament és írt. Írd meg! És hét gyülekezetnek kellett levelet írni. Mind a hét
gyülekezet más-más lelkiállapotban volt. Mindenütt vannak jó és kevésbé jó dolgok is.
Van két gyülekezet, amelyiket a Megváltó különösebben is megdicsért. De még a
megdicsért gyülekezet, pl. az efézusi, amelyikről olyan szép bizonyítványt állít ki, hogy az
ember szinte irigyli: ó, de jó lenne, ha a mi gyülekezetünk is így volna, hogy terhet viseltél,
béketűrő vagy, az Én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el, de...az Úr arról sem hallgat,
ami kevésbé jó. Mi, emberek, olyanok vagyunk, hogy ha az Úr dicséretet mond rólunk, az
olyan jól esik! Azt nagyon megjegyezzük! De ha megdorgál, az már fáj, és szeretjük
elfelejteni. Pedig a dorgálásban szeretet van! Arra szükség van! Jézus nekünk sohasem
akar rosszat! Az efézusiaknak is elmondta az Úr, hogy sok igyekvésük ellenére van egy
nagy hiányosságuk: elhagyták az első szeretetet! Lehet ebben némi félreértés is, amikor
visszaemlékeznek a testvérek az első szeretetre. Mikor fiatal volt, tudott menni,
kilométereket gyalog, örömmel, boldogan, most meg hát cammog, mert öreg. És azt hiszi,
azért, mert elhagyta az első szeretetet. Visszaemlékeznek a testvérek, akkor hogy tudtak
repülni...
Ha az én életemben az én Megváltóm az első, akkor nincs semmi más énközöttem és
Őközötte. Ő az első. Mindig! Mit akarsz, Uram, hogyan tegyek? Adjál tanácsot, vezetést,
adjál segítséget! Uram, nem akarok a Te akaratod ellen cselekedni! - Ő az első! De ha
énközöttem és Őközötte hézag keletkezik, és odajön közénk valami vagy valaki - legyen
az férj, feleség, gyermek, szülő, ház, rang, dicsőség, vagyon, elismerés, akármi, ami
énközém és Megváltóm közé ékelődött, akkor elhagytam az első szeretetet. Akkor már
nem Ő az első, hanem az, ami Őt megelőzi az életemben. Addig vagyunk az első
szeretetben, ameddig Ő az első mindenek felett!
Amikor az Úr engem elhívott a szolgálatra, fiatal ember voltam, a szüleimet, testvéreimet
kellett volna segíteni, akkor az Úr szólt: "Aki jobban szereti az apját, anyját, mint engem,
az nem lehet az én tanítványom!" Ő kellett, hogy legyen az első! Amíg Ő az első, addig
nem hagytam el az első szeretetet. Vigyázzunk, soha ne jöjjön miközénk és a Megváltó
közé semmi! Ő legyen az első! És ne gondoljátok, hogy házastársatokat kevésbé fogjátok
szeretni, ha Jézusé az első hely! Jobban fogjátok szeretni, ha az Úré az elsőség! De nem
olyan szeretettel, ami elválasztja őt is és engemet is Istentől!
Ábrahám drága gyermeke volt Istennek, a hívők atyja, de egyszer ő is elhagyta az első
szeretetet. Addig mindig Isten volt az első. De végre, öregember korában megszületett az
ígért fiú! Aztán a fiú szép is volt, ügyes is volt, helyes is, fürge is, kedves is volt, szerette
is az édesapját, és Ábrahám mind jobban szerette fiát, és Isten mind hátrább került az
életében. Mindene a fia lett, mindene az örökös. És egyszer csak elvesztette az első
szeretetet, fia került az első helyre.
Aztán szólt Isten: - Fogd a fiadat, azt az egyetlenedet, és áldozd fel nekem égőáldozatul!
Megindult a nagy harc, a vívódás, a küszködés, az imatusa. Nagyon szép volt, hogy
Ábrahám nem tanácskozott a feleségével, sem másokkal. Ebben az esetben még a testtel
és vérrel sem. Hanem vívódása, imádsága, könyörgése után úgy határozott, ha Isten így
kívánja, hát odaadom! Fogta a gyermeket, és vitte egészen az oltárig, a késig!
És akkor
kiáltott Isten: - Ábrahám! Állj meg! Most már látom, hogy fiadat is feláldoznád érettem!
Újra az első helyre kerültem a szívedben! Nem kell feláldoznod a fiadat! Majd egyszer Én
fogom az én Fiamat feláldozni mindnyájatokért! Ugyanezen a helyen! - Tudjátok ezt? A
Mórija földjén. Ott kellett megépíteni az Úr házát, a Mórija vagy Sion hegyén. Ezeken a
dombokon épült Jeruzsálem városa. A városon kívüli hegy a Golgota. Ott áldozta meg
Isten, azon a hegyen az Ő drága Fiát, a mi Üdvözítőnket, Jézus Krisztust! Ábrahám
vizsgázott, és Isten és Őközötte már nem volt más. Először Isten, azután a fia. Isten nem
ok nélkül mondja, hogy elhagytad az első szeretetet! A nagy igyekezet, buzgóság, a jóra
való törekvés, mind szép, de még az sem lehet az első! Még az előtt is ott kell legyen
Isten! Még jóra törekedni is csak akkor tudok, ha Isten az első az életemben!
A filadelfiai gyülekezetnek másképpen ír: "ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél van a Dávid
kulcsa..." (Jel 3:7b) Milyen csodálatos és hálára indítja a szívünket, hogy a mi Istenünk
szent és igaz! Nála van a Dávid kulcsa. Jézus Péternek is adott kulcsot, hatalmat -
bizonyos értelemben. Sokan azt gondolják, hogy a kulcs csak Péternél van. De itt Jézus
magánál tartja a kulcsot - dicsőség legyen Neki! Figyeld meg! "...akinél van a Dávid
kulcsa, és amit kinyit, senki nem zárja be, és amit bezár, senki nem nyitja ki!" (Jel 3:7b)
Ha te eléd adott az Úr egy nyitott ajtót, akkor mesterkedhetnek az emberek, ahogy akarnak,
nem fognak tudni ártani! Keserűséget, szomorúságot, fájdalmat okozhatnak, de az is csak
arra való, hogy még jobban szeressed a te Uradat! Milyen kegyelem, adott eléd egy nyitott
ajtót! Menjél rajta be! Azt előtted senki be nem zárja! De ha egyszer bezárja, akkor senki
meg nem nyitja! Tévesen írnak egyes írók, hogy ha majd az elragadtatás bekövetkezik,
akkor akik itt maradtak bolond szűzek, majd megokosodnak, és majd bemennek - nem! Ha
egyszer bezárja az ajtót az Úr, akkor nincs senki, aki megnyithatná!
"Tudom a te dolgaidat, hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem
tagadtad meg az én nevemet." Néha panaszkodunk, hogy milyen kevés az erőnk. Nem baj!
Tudja az Úr! Csak Őnéki van nagy ereje! Csak vegyük igénybe az Ő erejét! Nem a magunk
erejével kell harcolni és győzni, hanem az Ő erejével! Mert ha a magunk erejére
támaszkodunk, 100%-os a bukás! De ha az Úr erejére támaszkodunk, az soha nem fogy el!
Beteljesedik, hogy "Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Szellememmel!" (Zakariás 4:6)
Dicsőség Istennek érte!
"...kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.
Íme, neked adok némelyeket a Sátán zsinagógájából, azokból, akik zsidóknak mondják magukat,
pedig nem azok, hanem hazudnak: íme, megteszem velük, hogy eljöjjenek, és leboruljanak a te lábad előtt, és megtudják,
hogy én szerettelek téged." (Jel 3:8-9) Lesznek azok közül, akik hívőknek
mondják magukat, de nem azok, hogy eljönnek, és el kell ismerniük, hogy az Úr szeretett
téged! Vannak küzdelmek, támadások, rágalmak, félreértések, amikor némelyek ellenük
vetik magukat az Úr gyermekeinek. De az Úr igazságot szolgáltat, és ezeknek meg kell
hajolniuk, meg kell tudniuk, hogy az Úr szereti az övéit! Milyen drága vigasztalás! Ezért
ne hadakozzunk magunkért! Az Úr egy napon mindent napvilágra hoz!
"Mivel megtartottad állhatatosságra intő beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején,
amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja e Föld lakosait."
(Jel 3:10) Legyünk hálásak azért, hogy amikor eljön a nyomorúság, a nehézség, a
megpróbáltatás, az Úr biztos kézzel megtart! Mi kell még egyéb, ha Ő megtart? Csak rá
kell bízni magunkat maradéktalanul, őszintén!
"Ímé, eljövök hamar!" Azoknak, akik szeretik az Urat, ez örömhír! De akik
elhagyták az első szeretetet, rendeznivalójuk van Megváltójukkal, azoknak komoly
figyelmeztetés! Vigyázz, siess, mert az Úr jön hamar! "Ímé, eljövök hamar, tartsd meg,
ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat." (Jel 3:11) Én már odaadtam
mindent neked! Odaadtam véremet, amely lemosta bűneidet, odaadtam sebeimet, hogy
elrejtőzködjél benne és meggyógyuljál, odaadtam az én Lelkemet, hogy nálad lakozzon,
veled éljen, vezéreljen, vigasztaljon, figyelmeztessen - tarsd meg, ami nálad van! Senki el
ne vegye a te koronádat!
A korona már a tied! Amikor én érted meghaltam, amikor vérem reád hullt, amikor
bűnbocsánatban részesítettelek, amikor kegyelmemnek Lelkével megajándékoztalak, te el
lettél pecsételve, a korona a tied! Tartsd meg, ami nálad van! Vigyázzunk, hogy el ne
veszítsük!
Egy másik levélben int az Úr: Térj meg, mert ha nem, kitörlöm a te nevedet az Élet
Könyvéből! Kitörlöm! De ezt a gyülekezetet nem figyelmezteti különösképpen, hanem
állhatatosságra, kitartásra szólítja fel. "Tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye
a te koronádat!"
"Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő;
és felírom ő reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új
Jeruzsálemét, amely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet!" (Jel 3:12)
Az Úr Jézusnak már új neve van! Nekünk is lesz. Fehér kövecskén új név, amit senki nem
tud, csak aki kapta.
Csodálatos dolgok várnak ránk, testvéreim! Szép, titkos dolgok! Adjon az Úr kegyelmet,
hogy megtartsuk azt, ami nálunk van! Ne vegye el senki! Lehessünk oszlopok! Mindig az
Ő közelében maradhassunk!
"Kérlek, a nevedet írd fel az orcámra!" - írja egy ének. Olyan ember írta ezt az éneket, aki
valamikor Debrecen főjegyzője volt, de megtért, és lett az Úr hű követője,
bizonyságtevője. Állásából elbocsátották, megvetették. Ő a Bibliát árusította, ment és
terjesztette. Ő írta ezt az éneket. "Kérlek, a nevedet írd fel az orcámra, mennyei koszorút
fonok harcba szállva! Enyém a Mennyeknek dicső szép hazája!"
"Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő;
és felírom ő reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új
Jeruzsálemét, amely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet! Akinek van
füle, hallja meg, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek!" (Jel 3:12-13)
Adjon nekünk is az Úr halló fület, hogy megértsük, hogy mit üzen nekünk! "Ímé, eljövök
hamar: tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat!" (Jel 3:11)
"Az igaznak emlékezete áldott!"
Sárkány Győző: MEGHALLGATOTT IMÁK
"Nagy szegénység volt, a
fiatalok Miskolc-Tapolcáig mezítláb jöttek, hogy kíméljék a lábbelijüket, azt csak a város
határában húzták fel a lábukra. Ez az út oda és vissza kb. 40 km! Minden nap imaórát
tartottak, amelyek igen áldottak voltak, és mindig jobban vonzották a szíveket. Akkor úgy
mondták a testvérek, amikor megérkeztek: Jöttünk a forráshoz!"