Két évvel ezelőtt volt az orvosok és pszichológusok kongresszusa, és megállapították,
hogy a magyar lakosság 70 %-a beteg, ennek a 70 %-a pszichoszomatikusan beteg.
A lélek beteg, de testi tüneteket produkál. Ezt nem lehet injekcióval orvosolni, mert az
ember lelkével van probléma. Az ilyen pszichoszomatikus betegségeket szellemi eredetű
betegségeknek nevezem, amelyeket gyötrő, gonosz szellemek, démonok okozzák. Ma
nagyon sok ember teli van ilyen betegséggel. Sorolok néhányat, jó. Így könyebben találva
érzed meg, ha ilyen problémáid vannak. Légzőszervi megbetegedések nagy százalékban
szellemi eredetűek: pl. asztma (bronchitis crup). Mondhatom, hogy a fiam ebből
gyógyult.
A daganatos megbetegedések nagy százaléka nem fizikai probléma, hanem szellemi
eredetű gyökere van. Emlékeztek a Déri János példájára. A nőgyógyászati
megbetegedések nagy százaléka szellemi eredetű, nem fizikai. A cukorbetegség,
epilepszia 100 %-ban szellemi eredetű. Nem gyógyítható injekcióval. A különféle
rosszullétek, migrénes fejfájások, allergiás megbetegedéseknek nagy százaléka szellemi
eredetű probléma. Természetesen igaz, hogy a levegő szennyezett, de nem magyarázható
csak ezzel. Ér- és szívrendszeri betegségek között is nagyon sok a szellemi eredetű
probléma. Lehetne még sorolni. Van még egy általam diagnosztizált betegség. Ezt így
hívom, hogy az itt is ott is előjövő betegség. Fáj a feje, elmegy az orvoshoz. Kap rá
gyógyszert, mire hazamegy már a térde fáj. Elmegy az orvoshoz, kap rá gyógyszert, mire
visszajön, már fáj a mellkasa. Elmegy az orvoshoz, kap rá gyógyszert, visszajön fáj a
hátsó része, fáj a dereka. Ilyen vándorbetegség. Lehet diagnosztizálni. Szervileg nincs
probléma. Minden negatív, mégis mindig beteg. Ezt egyetlen egy módon lehet megoldani,
Jézus nevében ki kell űzni, és akkor elmegy, az ember pedig szabaddá válik. Az átok
megjelenésében tele van ilyen betegségekkel.
Az átok egyik megjelenése a depresszió. A legáltalánosabb a depresszió. A magyar nép
nagy százaléka depressziós. Az ideggyógyászati problémák 90%-a szellemi eredetű
probléma. A lejtő legvége a teljes idegi összeomlás, a megszállottság, az öngyilkossági
kényszer, és nagyon sok esetben az öngyilkosság. Ekkor teheti rá a negatív szellemvilág,
az ördög a pontot a mondat végére. De ne hagyd, hogy nálad rátegye a pontot a mondat
végére! Hagyd, hogy Jézus tegye rá a pontot a mondat végére!
Az ufóhitről
10-15 éve kezdett kialakulni, népszerűvé válni Magyarországon. Ma azt mondják, hogy a
magyar lakosság 70 %-a valamilyen mértékben hisz az ufókban. Ezért is tartjuk ezeket az
előadásokat. Ez engemet is meglepett, amikor hallottam. Elkezdtem tanulmányozni, hogy
mi az, ami annyira izgalmas ebben a témakörben, hogy az emberek ennyire foglalkoznak
vele. Ma nagyon sok ufóklub létezik, amelyek úgy működnek, mint egy keresztény
gyülekezet, ahol kutatják az ufókat. Az ufós élményeikről beszámolnak. Több esetben is
tartottam ilyen helyen előadást.
Mi ez az ufó?
Ez egy angol szó. Egy rövidítés. UFO. Unidentited Flight Object. Azonosítatlan repülő
tárgyakat jelent. Egy egész széles és tág fogalmat próbál körbevonalazni. 1987-ben jelent
meg Erich von Daniken: Istenek ivadékai vagyunk c. könyve, ami talán az egyik
legerőteljesebben összefoglalta az ezzel kapcsolatos hiedelmeket, nézeteket.
Magyarországon jó néhány ilyen író van, aki népszerűsíti ezt a témakört. Nemere,
Kevitczky, és Hernádi Gyula, hogy csak az ismertebbeket említsem.
Mit mondanak ezek az ufókkal kapcsolatos teóriák, elméletek?
Azt mondják, hogy vannak idegen civilizációk, a Földön kívül vannak más bolygók, ahol
élet van, ahol vannak élőlények, vannak intelligens, értelmes lények, és a megoldás az
űrből érkezik. A megoldás az idegen civilizációkból jön. Eljönnek a magasabb
civilizációkból az ide küldött személyek. Beavatkoznak az életünkbe. Meg fogják mutatni
a jobb utat. Elhozzák a Föld problémáira a megoldásokat, amelyeket ők már tudnak. Fel
kell készülni az űrből érkezett más életformákkal való találkozásra. Kapcsolatba kell
kerülnünk velük, mert számunkra ez egy előrelépést fog jelenteni. Lehetne sorolni ezeket
a magasröptű kijelentéseket. Ma ez egyre jobban bevonul az emberek gondolkodásába.
Természetesen mi sem jobb bizonyítéka annak, hogy az ufók léteznek, hogy ma szinte
minden bulvár sajtóban hetente egy-két ilyen cikket olvashatunk, ami arról szól, hogy Mari
néni találkozott az ufókkal, Pista bácsinak megjelent egy fényes űrjármű, megműtöttek
embereket. Megerőszakoltak, szexuális kapcsolatba kerültek az ufók emberekkel. Elvittek
egy bizonyos más civilizációba. Beépítettek valamit. Beteggé tettek embereket.
Meggyógyítottak netalán embereket. Egész furcsa jelenségekkel találkozunk. Bizonyos
fényes űrjárműveket látnak. Zöldszemű, szürke, nagyszemű, alacsony lényekkel
találkoznak. Ami megdöbbentő, hogy az emberek teljes meggyőződéssel vallják, hogy
tényleg valami történt, valamilyen jellegű élményük volt. Valami olyan dologgal
találkoztak, ami sok esetben az életükben egy váltást hozott. S ennek a következménye az,
hogy ma az emberek 60-70 %-a hisz az ufókban.
Nézzük meg, hogy mi a Biblia véleménye ezzel kapcsolatban?
Három kategóriát szeretnék megállapítani, mielőtt áttérnék más területekre.
Határozott meggyőződésem, hogy ez a 3 kategória helytálló.
Az első kategória, az ufójelenségek kb. 15-20 %-a alapvetően nem ufójelenség, hanem
természeti jelenség.
A Biblia beszél arról, hogy az utolsó időkben, Lukács 21:11-ben
"hatalmas jelek tünnek fel az égen."
Nagyon sok olyan jelenséget is az ufójelenséghez
sorolnak, amit még a tudomány nem tudott diagnosztizálni. Mondok egy példát.
Néhány
évvel ezelőtt a gömbvillám jelenséget, amely egy elektromos kisülés jelenség, teljes
mértékben az ufók kategóriába sorolták. Jött egy magyar tudós, aki felismerte, hogy ez egy
elektromos kisülés jelenség, diagnosztizálta, meghatározta, tudományos igénnyel
elmondta, hogy kérem ez nem ufójelenség, hanem ez egy villámjelenség, ma már ennyivel
szűkült az ufójelenségek köre.
A második kategória, hasonlóan az előzőhöz kb. 15-20 % lehet, de akár több is, szintén
nem ufókkal találkoznak az emberek, hanem egyszerűen az
emberi hiszékenységről van
szó. Nem egy ilyen eset történt már, amikor kiderült, hogy itt nem voltak ufók, nem
történtek természetfeletti, misztikus dolgok, csak az emberi hiszékenység. Mari erősen
behunyta a szemét, csillagokat látott, és szaladt a Mai Naphoz, betette egy kétoldalas
cikkbe, hogy milyen ufókat látott és stb. Tehát az emberi hiszékenység jellemző itt.
Fiderikusz Sanyinak volt egy jó show műsora.
Emlékeztek a székesfehérvári gabonakörökkel kapcsolatban?
Nagyon jól megcsinálta Sanyi ezt a show műsort.
Fehérvárott volt néhány gabona kör. Kihívta a legjelentősebb ufókutatókat, "tudósokat".
Fél óráig hagyta őket beszélni. Ők pedig tudnak. Különféle idegen szavakat mondtak,
kijelentéseket tettek. Bemérték, bioenergia, fényképezés, aura, stb. Elmagyarázták úgy,
hogy az átlagember nem sokat értett belőle. Végül annyit értettünk, hogy itt valami ufo,
természetfeletti jelenség, más civilizációk jöttek a földre, stb. Hosszú magyarázataikat
meghallgatta Sanyi. Egy-két kötekedő kérdést is beiktatott, de alapvetően hagyta őket
kibontakozni. A show műsor végén pedig behívta a diákokat, és elmondták, hogy ők voltak
ezek az ufók, és hogyan csinálták a fehérvári gabonaköröket.
A harmadik kategória a maradék 60-70 %. Sok emberrel beszéltem. Évente 40-50
előadást tartok. Utána beszélgetek emberekkel. Határozott meggyőződésem, hogy vannak
ufók.
Ezeknél az embereknél tényleg történt valami. Nem kitalált történeteket mondanak el az
esetek többségében, nem meséket mondanak el, nem álmodtak valamit, és azt ufó
kategóriába sorolják, és szépen kiszínezve elmondják, hanem ezeknél az embereknél
tényleg történt valami. Tényleg találkoztak valakivel. Tényleg valami olyan változás
történt az életükben pozitív vagy negatív irányban, ami egy természetfeletti
közbeavatkozásra utal. A probléma csupán az, s a Biblia világosan bemutatja, hogy
ezekben az esetekben az ufó név alatt futó lények nem mások, mint tisztátalan gonosz
szellemek, démoni erők. Lehet, hogy meredeknek látszik ez a kijelentés számodra, hogy
itt ördögi lényekről van szó, mikor ufókról beszélünk.
De ebben az előadásban ezt
neked be fogom bizonyítani a Biblia alapján. A Biblia igaz, és amit Isten mond az Igazság
akkor is, ha hiszünk benne, vagy nem hiszünk benne. A Biblia pedig azt mondja, hogy
ufók nem léteznek. Idegen civilizációk nem léteznek. Hanem ezek tisztátalan szellemek,
akik régóta ugyanazt a tevékenységet csinálják. Be akarják csapni az embert. Nagyon
könnyű leleplezni ezt olyan módon is, ha megnézzük, hogyan alakult ki az ufóhit.
Három tényezőre szeretnék rávilágítani.
Az első fontos tényező Hollywood. Nem olyan régen jártam ott. Hatalmas üzlet. A
filmek: Függetlenség napja; Csillagok háborúja; ITI; Nincs itt senki olyan, aki az ilyen
jellegű filmek közül legalább egyet ne látott volna. De talán én. Én nem láttam egyiket
sem. Ezek a filmek pontosan ilyen dolgokkal foglalkoznak. Ezeket a filmeket úgy hívják,
hogy sciances fictions, sci-fi filmek.
A sciances fictions angol szó, ami tudományos
képzelődést jelent. Én nagyon egyszerű hétköznapi nyelven szeretek beszélni. Ez pedig
tudjátok mit jelent magyarul? Mese felnőttek számára. Ha valaki sok ilyen filmet néz, ezek
az információk beépülnek a gondolkodásába. A meséből előbb-utóbb tudományosan
igazolt állítások lesznek. Pláne még hozzá jön egy Mai Napos cikk, hogy valaki találkozott
az ufókkal. Máris az ember elkezd hinni, és kezdi keresni ezeket a dolgokat.
A másik dolog a
sciances fictions irodalom.
Ma nagy könyvkiadók bezárnak, csődbe
mennek, mert nem élnek meg. A szépirodalmi könyvkiadók, amelyek értékesebb műveket
árulnak, tönkremennek. Ma egy könyvkiadó prosperál, virágzik, az Édesvíz Kiadó, ami teli
van ilyen jellegű kiadvánnyal. Mert nagyon nagy üzlet, ami okkult, a gyógyító kezek, meg
reiki, mindenféle, ami ebbe a témakörbe tartozik. Veszik most az emberek. Ez a sláger. A
misztikum felé érdeklődnek. De a sci-fi irodalom nem más, mint
tudományos
képzelődés. Az nem más, mint mese felnőtteknek.
A mese nem más, mint kitalált történet.
Az emberi fantázia terméke. Semmi igazolható állítása nincsen. Valaki ilyet olvas, teljesen
természetes, hogy ott űrfegyverek, lézerfegyverek, ilyen emberek, olyan emberek,
háborúk. Jönnek, mennek az űrhajók hatalmas sebességgel. Marslakók küzdelme, meg
egyéb ilyesmi. Ha sok ilyet olvas az ember, akkor beleépül a gondolkodásába. Ma már egy
agymosáson megy keresztül a világ. A Cartnetwork mesecsatorna tele van ilyen jellegű
dolgokkal.
Ne engedjétek, hogy nézzék a gyermekeitek!
Beépülnek ezek a hamis
információk. Beépülnek a gondolkodásba, és a gyerek ezen nő fel. Teljesen természetes
tényként fogja elfogadni a hazugságot.
A harmadik dolog, amint már említettem, azok az újságcikkek, amelyek folyamatosan
reklámozzák, hogy találkoznak ufókkal. Élmények vannak. Valóságos élmények vannak.
Megnézzük, hogyan működnek ezek az élmények. Ezek valóságos élmények. Csak ahogy
említettem a negatív szellemvilág produkciója következtében vannak. Mindjárt
igazolni fogom. Hogyan történik ez. Lehet, hogy furcsának tünik, hogyan kerül ebbe a
témakörbe a szellemvilág. Pedig itt van a dolog elásva. Szeretnék egy néhány szót
mondani ezzel kapcsolatosan. Az elmúlt rendszerben a kommunista hivatalos ideológia
mi volt? Materializmus. Itt van ez a szék. Én erős vagyok. Fel tudom emelni. Ezt
mindenki látja. Megfoghatjuk, ez létezik. Hiszek abban, amit látok. Ez az elmélet egy
kicsit lejárt.
A rendszerváltás után átestünk a ló túloldalára. Azt mondjuk, hogy mindent hiszünk, amit
nem látunk. Ez egy kicsit közelebb van az igazsághoz, de nagyon sok veszélyt rejteget ez
az életfilozófia magában. Megdöbbenek azon, hogy a magyar emberek nagytöbbsége
mennyire tudatában van annak, hogy a szellemvilág létezik. Létező valóság. Csak azt nem
tudják, hogyan létezik, és működik ez a terület. Ezt szeretném elmondani nektek alapként,
hogy tovább menjünk a bizonyításba. Ha valaki tudja, hogy működik a szellemvilág, az a
Teremtő Isten. Ő hozta létre ezt az egész világegyetemet. Neki vannak információi. Tudja,
hogy mi van a világban, mi van a dolgok mögött, a dolgok előtt, és tudja mi az igazság.
Érdemes Istenre hallgatni. A Biblia bemutatja, hogy szellemvilág létezik. A
szellemvilágnak két pólusa van: a pozitív szellemvilág és a negatív szellemvilág.
A pozitív
szellemvilág maga a Mindenható Isten, Jézus Krisztus, a Szent Szellem, a Szentháromság.
Azt mondja a Biblia, hogy Isten lénye a Szeretet. Jézus Krisztus a Békesség Fejedelme.
Világ Világossága. Ő az igazság birtokosa. Tőle jön minden jó. A Biblia bemutatja Istent.
Azt mondja, hogy kerüljünk kapcsolatba vele! Ha kapcsolatba kerülünk a pozitív
szellemvilággal, az befolyással lesz a mi életünkre. Kerüljünk kapcsolatba a pozitív
szellemvilággal! A keresztyénség az nem más, mint az élő Istennel személyes kapcsolat.
Én soha az életben nem lettem volna keresztyén, ha nem kerültem volna kapcsolatba az élő
Istennel. Nem tudtak volna emberek meggyőzni, megváltoztatni.
Amikor Istennel
kapcsolatba kerülsz, akkor áldás alá kerül az életed. Az áldás emelkedőt jelent. Vége
Istennek az országa. Nincs jobb dolog, mint így élni. Ez teszi teljessé az ember életét. Ha
nem ismered csak a lejtőt, akkor feltétlenül váltsál irányt! A Biblia azt is mondja, hogy a
negatív szellemvilág is létezik. Ugyanolyan létező szellemi lény, mint a pozitív. A negatív
szellemvilág feje az ördög, a Sátán. Diabolosz, szétdobáló, ami rombolót jelent. Őt is
bemutatja a Biblia. Hazug volt kezdettől fogva, a hazugság atyja. Nincs benne igazság.
Emberölő volt. Ez az ördög. Ő ugyanúgy végzi a tevékenységét, hogy megöljön embereket,
hogy félretegyen, hogy félrevezessen, hogy lekösse az emberek hitét, hogy ne Istenben
higgyenek, hanem higgyenek minden másban, csak ne a Teremtő Istenben.
Azt mondja a
Biblia, ha valaki kapcsolatba kerül a negatív szellemvilággal, annak a következménye átok
lesz. Az átok pedig lejtőt jelent. Isten nélkül minden ember lejtőn van. A lejtő vége
ugyanoda vezet: Isten ítéletének a helyszínére, a Pokolba. Ezért mondja a Biblia, hogy ne
kerülj kapcsolatba a negatív szellemvilággal. Bármilyen filozófiát, teóriát, ufóhitet,
parapszichológiát, reikit, természetgyógyászatot, bármilyen új varázslást, jóslást,
szellemidézést kerüld, mert az mind a negatív szellemvilág produktuma. Lehet, hogy
meglep téged ez, hogy én ezt mondom, hiszen annyi pozitív dologgal találkozol. Minden
ilyen irányzat pozitív dolgot mond. Mit mond? Meggyógyulhatsz. Békességed lesz.
Kitágul az agyad. Azt is fogod használni, amit eddig nem tudtál használni. Csak egy kis
dianetikai gyakorlat, egy-két agykontroll tanfolyam. Lemész alfába, megnyugszol,
föloldódik a stresszed. Helyére áll az életed. Sikeres leszel. Gyorsan gazdagodhatsz. Mind
olyan dologról beszél, ami az emelkedőnek a része, Isten áldásának a része. Ez a meglepő,
hogy mindenhol csak pozitív igéretekkel találkozol.
Hát akkor most mi van?
Közben mégis negatív dologról beszélünk. Mindjárt
szeretném ezt igazolni nektek. Hadd olvassak egy bibliai idézetet, mielőtt belemegyünk
az igazolás részleteibe a 2 Mózes 7:11-ből!
"Akkor a fáraó is előhívta a bölcseket és
varázslókat, és azok, Egyiptom mágusai is ugyanazt tették a maguk titkos
mesterségével."
Ma ezt így mondanánk: Akkor a fáraó előhívta a
természetgyógyászokat, a parapszichológusokat, a gyurcsok józsefeket, az oláh imréket.
Mózes Isten felkent embere volt. Mózes a pozitív szellemvilággal volt kapcsolatban.
Isten olyan természetfeletti képességeket adott neki, hogy természetfeletti csodákat tett,
ami által Istenhez vezette az embereket. Előjöttek Egyiptom mágusai, és megpróbálták
ugyanezt tenni. Mózes megtette az elsőt, ők csak utánozták.
Megcsinálták ők is az elsőt, és ugyanúgy működött. Mózes megtette a másodikat, ők is.
Mózes a harmadikat, és még hetet tett utána, ők pedig elakadtak. Tovább nem volt
hatalmuk és jogkörük. Ez a történet nagyon fontos dolgot mutat meg. Az első, hogy Isten
hatalma összehasonlíthatatlanul nagyobb a negatív szellemvilágénál.
Nézzük meg, hogy mik a gyümölcsei, mik a következményei? Mi történik azoknál az
embereknél, akik foglalkoznak ilyesmikkel. Ezt természetesen a reklámban nem
mondják. Amikor azt mondják, hogy meggyógyulhatsz, akkor nem teszik hozzá, hogy mi
történik az emberrel. Emlékeztek nem olyan régen itt járt az üstökös. Biztosan láttátok
néhányan. Ebben az időszakban a világot fölkavarta egy nagy hír, ami Amerikából
érkezett. Egy Mennyek Kapuja szekta átköltözött egy ufó segítségével egy másik
civilizációba. Hallottátok? 30-40 embert azzal tévesztett meg a negatív szellemvilág,
hogy ha jön az üstökös, akkor nekik azonnal öngyilkosnak kell lenni, mert ez a
legmegfelelőbb pillanat arra, hogy átszálljanak egy ufóra, és egy idegen civilizáción
fognak kikötni. Mert az ufó elviszi őket egy üstökösre, az üstökös pedig továbbviszi.
30-40 értelmes, számítógéppel foglalkozó ember, aki egyszerre öngyilkos lett. Átköltöztek
egy idegen civilizációra, amit Pokolnak hívnak. Mert az ördög hazudik. Hazugságban
nem érdemes bízni. Én mondhatom neked: Figyelj, itt az autóm, menj ki, ott van benne 1
millió Ft, a tied. Menj ki, tessék! Nem szoktam hazudni. Kimehetsz. Nagyon őszintén
hihetsz benne. Buzgón keresheted. Nem fogod megtalálni, mert nem az igazságot
mondtam. A hazugságban, a megtévesztésben lehet őszintén hinni. Teljes mértékben az
egész életét ráépítheti az ember. Akkor is hazugság marad. A tények nem változnak.
Ezért határozott ezen a területen a Biblia.
Ne tedd! Ne jósoltass! Ne idézz szellemet! Ne
menj ezekhez az emberekhez, aki ilyenekkel foglalkoznak! Ne vedd igénybe a
szolgáltatását!
Persze nem muszály! Isten semmit sem erőltet ránk. Isten egy dolgot tesz.
380 V-nál általában a transzformátor házaknál mit láttok? Ki van írva egy piros kereszttel
egy táblán
"Vigyázz, életveszélyes!"
Isten ezt teszi. Kiírja, hogy életveszélyes. Azért
vannak ezek az előadások, hogy ezt elmondjuk. Vannak negatív gyümölcsök. Mondok
egy másik példát is. Nagyon jól bemutatja, hogyan működik az egész. Rendszeresen
vannak rádiós istentiszteleteink, és az ilyen alkalom után nagyon sok hívás, reakció
érkezik. Az egyik alkalommal jött egy ufóval kapcsolatos levél. Egy hölgy írt egy
levelet a barátnőjéről, aki belekeveredett az ufókba. Jó barátnők voltak, de ahogy
belekeveredett, ez a barátság egyre jobban kezdett tönkremenni. Ufókkal foglalkozott a
hölgy. Egyre több furcsa élményt mesélt. Találkozott, megműtötték, elvitték, beépítettek
neki, meg stb. Egyre furcsábbak lettek ezek a történetek. Ezt a hölgyet, mikor hallotta
ezeket, félelem járta át mindig. Egy idő után már nemcsak ufókról beszélt, hanem már
szellemet is idézett. Ő volt a médium. Bekerült a spiritizmusba.
Az ufóhit nem más, mint
spiritizmus.
Csak ma már mivel modern, technikailag fejlett civilizáció vagyunk, az
ördög halad a korral.
Nem a szellemek jelennek meg, hanem ufók.
Új köntös van.
Köntösváltás történt. A lényeg ugyanaz. Beteg lett, természetgyógyászhoz járt. Vitték ide-
oda, hogy segítsenek neki. Természetesen jól megkopasztották mindenhol. Ma már egy
természetgyógyász 5-10 ezer Ft alatt szoba sem áll az emberrel. Ez a hölgy kezdett
leépülni. Amint beszélte ezeket a történeteket a barátnője, egyre jobban félt. Igyekezett
magát távol tartani. Pedig a legjobb barátnője volt. Ez a nagy ufós hölgy bekerült a
pszichiátriára. 38 évesen le kellett százalékolni, mert idegileg teljesen tönkrement.
Emlékeztek mit mondtam a lejtőről? Ez akkor is működik, ha nem hiszel benne. Isten
igazságai akkor is tények, ha nem hiszel benne. Sokkal jobban jársz, ha hiszel Isten
Igéjében, mert akkor van esélyed, hogy az emelkedőre kerülsz. Nincsen jobb élet,
mint Isten áldása alatt élni. Ami megvilágította ebben a levélben, hiszen sok történetet
lehetne mondani, aki elkezd egy területen mozogni, mindegy, hogy melyik területen
mozogsz, olyan széles a választék, jobb, ha egyikbe se kapcsolodsz bele. Mindenki
érdeklődési körének megfelelően választhat. A TV-k folyamatosan köpik ezeket a
szellemi mocskokat a magyar népre. Gyógyítanak, távgyógyítás. Az emberek pedig
eszik. Nem tudják, hogy mit esznek. Kezdenek folyamatosan leépülni szellemileg,
lekileg, egészségileg, érzelmileg. Az átok elkezd működni az életükben. Ez nem hit
kérdése. Isten kijelentett igazságai tények. Az, hogy itt van ez a szék, ha hiszel benne, ha
nem akkor is itt van. Mert ez tény. Isten igazságai tények. Nem függnek a mi hitünktől.
Figyelmen kívül hagyhatjuk ezeket a tényeket, de attól függetlenül a tények nem fognak
változni. Nem érdemes figyelmen kívül hagyni.
Mondok néhány történetet még, amik
egyértelműen igazolják, hogy negatív szellemvilággal való kapcsolódásról van szó, és
veszélyes, negatív gyümölcsök vannak.
A rendszerváltás után elleptek bennünket a nagy
orosz mágusok.
Rendszeresen tartottak Művelődési Házakban alkalmakat. Az emberek
érdeklődtek, hipnotizálták, altatták, két szék közé lefektették, levitáltak. Minden volt. Két
év után, ahogy ez történt, az orvosok és a pszichológusok fölfigyeltek valamire. A
Népszabadságban volt egy egyoldalas cikk, amit egy orvoscsoport az eddigi tapasztalata
alapján készített. Nem értették, hogy mi történik, csak egy dolgot tudtak, miután elmentek
ezek a nagy varázslók, az ideggondozó intézetek, pszichiátriák megteltek a a saját lelki
békességükből kibillent emberekkel. Ezek az emberek nem értették, hogy mért van ez.
Ezek ördögi erők által működnek. Nem az a kérdés, hogy működik vagy nem. Ez
működik. Csak nem mindegy, hogy ki működteti. Nem az Ignatyenkó működteti, mert
lehet, hogy ő sincs tudatában. Ördögi erők működtetik. A gyümölcsei negatívak. Óvták,
hogy ne menjenek el a magyar emberek ilyen jellegű alkalmakra. Nagyon örülök annak,
hogy mostanában sokkal ritkábban látni ilyen orosz mágusokat. Vannak sajnos helyettük
bőven mások is, magyarok, akik végzik ezt a tevékenységet.

Mondok egy reikis példát.
Egyre népszerűbb Magyarországon.
Japán gyógymód.
Komoly pénzeket kell fizetni. Tanfolyam. Beavatás, fényadás, bioenergia. Emberek
sokszor százezreket költenek ilyenekre, hogy ők maguk jó szándékkal segítsenek
embereknek. Gyógyítsanak. Pedig ha tudnák, hogy ez nem gyógyítás, nem a szeretet
energiájának az átadása, hanem ördögi erők bekapcsolása az ő életébe, aki végzi, és
azoknak az embereknek az életébe, akik alávetik magukat ennek a tevékenységnek. A
Kossuth Rádióban beszéltem, és egy hölgyet meghívtam ebbe az adásba. Ez a hölgy
elmondta az élete történetét. Nagy reiki mester volt. Több tanfolyamot végzett,
gyógyított, bioenergia, aura. Idegen szavak, hogy az átlagember ne értse, hogy itt valami
tudományos dologról van szó, de csak a tudományos látszat van meg. Itt filozófiáról van
szó. Hitről van szó, és nem természettudományosan igazolható tételekről. Mindig van
egy-két orvos, aki bekerül ebbe az örvénybe, és váltig igazolja, hogy ez milyen
természettudomány. Elmondta a hölgy, hogy még kezdő volt, és egy polgámestert
gyógyítgatott, akinek a hátán volt egy csomó, és úgy gondolta, hogy bizonyos energia
szükséges, hogy meggyógyuljon ez az ember. Gyógyítgatta, javult is a helyzet a
polgármesternél. A polgármester elment, és másnap a reikis hölgynél kijött ugyanez a
probléma, de olyan erősen, hogy két nap múlva tolókocsiban ült. Sokkal súlyosabb lett,
mint annál, akit gyógyított.
Írt Gyurcsoknak, Oláhnak, a többi nagy szakembernek, hogy
segítsetek. Jöttek vissza a levelek. Természetesen kolléga. Segítünk. 100 000 Ft. Két hét
múlva jöhet. 80 000 Ft. Két hét múlva jöhet. Egy hét múlva jöhet. 30 000 Ft volt a
legolcsóbb ajánlat. Nem volt pénze. Úgy érezte, hogy nincs esélye. Teljesen elkeseredett.
Ő nem volt igazán Istenhívő. De a legnagyobb ateista is, mikor bajban van, nagyon
hamar elfelejti az ateizmusát. Jaj Istenem! Segíts nekem! mondja. Ez a hölgy is így járt.
Isten beavatkozott az életébe nagyon érdekes módon. Megtért a fia. Gyülekezetben Ózdon
történt ez. Bibliaiskolába járt. Bizonyságot tett az édesanyjának.
"De anyu, hát Isten, aki
teremtett Ő tud téged meggyógyítani. Ő az, aki helyre tud téged állítani, aki segíteni tud
neked."
Hát ő hitte is, meg nem is. Mivel bajban volt, egyszer elment a gyülekezetbe. Az
történt ott, hogy Isten megérintette őt, és már úgy jött haza, hogy tolta a kocsit. A
pásztor imádkozott érte. Megvallotta bűneit, megtagadta a reikit, és ezeket a dolgokat, és Isten
teljesen helyreállította az életét. Halleluja!!!
Azt mondta, hogy nem tudtam, hogy mibe
kerültem bele. Jó szándékból csináltam. A Pokolhoz vezető út jó szándékkal van
kikövezve, mondja a közmondás. Érezte, hogy az élete egyre jobben leépül. Az átok
ilyen módon bontakozott ki az életébe. A gyümölcsök negatívak. Mondhatnék néhány
ilyen példát. Isten határozott tiltásokat rendel, mert szeret téged. Mert félt téged. Mert
nem akarja, hogy a bűn, az örvény tönkre tegyen téged. Ezért küldte el Jézus Krisztust.
Ezért halt meg érted, hogyha már benne vagy, ki tudj jönni. Ki tudj szabadulni. Meg
tudjon változni az életed. Átmenjél a lejtőről az emelkedőre. Nincs más út. Mi van a lejtő
és az emelkedő között? Középen Krisztus keresztje van. Csak itt lehet átmenni a másik
oldalra. Nincs több lehetőség. Nincs több variáció. Jézus Krisztus által. Ha megvallod a
bűneidet, és segítségül hívod Jézus nevét. Ő meghallja, segíteni fog. Átvisz téged az
emelkedőre. Megáldja az életedet. Teljessé teszi az életedet. Nélküle csak üres az élet.
Jó néhány ilyen példát mondhatnék. Egy dolog biztos: a gyümölcsök negatívak. Persze
nem mindig ilyen radikálisan jelentkeznek. Általában azokat a példákat szoktam említeni,
ahol egyértelmű a helyzet. Sokan azt mondják: Figyelj 3 éve csinálom, és semmit nem
látok ebből, amit mondasz. Éppen tegnap beszéltem egy fiatalemberrel Mezőberényből,
aki varázslással foglalkozik. Én nem tapasztalom, amit mondasz. Tudod milyen a lejtő
természete? Ha tanultál fizikát, tudod. A mikor a lejtőn elindul az autó, az nem 220-al
indul. Lassan indul. Lassan. Ugye? A lassú mozgásból gyorsabb mozgás lesz. Egy idő
után fölgyorsul, még jobban fölgyorsul. S már nem vagy ura a helyzetnek. Ne menj el
odáig! Most még úgy érzed, hogy magabiztos vagy. Így kezdődik a kábítószer, minden
bűnnel így kezdődik. A mézesmadzagot elhúzza az ördög. Csak lekopik a méz, és marad
a madzag, amivel megköti az embert, amivel tönkreteszi az embert. Mert emberölő volt
kezdettől fogva. Hazug és hazugság atyja. Befejezésül egy felsorolást szeretnék nektek
adni azzal kapcsolatban, hogy néz ki ez az átok. Ez egy nagyon erős és csúnya szó.
Sokan félnek ettől a szótól, annak ellenére, hogy egy bibliai kifejezés. Az áldás sem
működik jobban, mint az átok. Az áldás ugyanúgy létező valóság, mint az átok. Az
emelkedő és a lejtő.
Hogy néz ki gyakorlati módon az átok? Különféle zavartság, cselekvési kényszerek
lépnek fel. Nem olyan régen a TV-ben láttam, hogy egy mérnök ember nyakkendőben
beszámolt arról, hogy 40 évesen miért százalékolták le. Elmondta, hogy mivel
foglalkozott, és mi lett a következménye. Tisztasági kényszere volt. Férfiakra ez nem igen
jellemző. Általában naponta 10 szappan volt az adagja. Véresre mosta a kezét. Mert az volt
kényszere, hogy koszos. Mindig szaladgált be a fürdőszobába, ötpercenként kezet mosni.
Jó hosszan, egy fél szappan erejéig csutakolta a kezét. Kényszercselekvések,
pánikbetegségek. Magyarországon népbetegség a depresszió. Mások beszámolnak arról,
hogy új információkat szereztek meg. De ezek hazugságok, vagy féligazságok. Mások
elmondják, hogy egy területen elkezdik, és megnyílnak a többi felé.
Befejezésül: Jézus Krisztus a Mennyből szállt le a Földre. Természetfeletti volt a
világba jövetele. Eljött Jézus erre a Földre, mert Isten így tudott legjobban kommunikálni
velünk, mert Ő is emberré lett. Meggyógyította az embereket, megszabadította az
embereket. Szeretetének erejével, evangéliumi küldetésével az egész világot formálta.
Bemutatta az Atya szeretetét az embereknek. Minden emberben lehet csalódni. Őbenne
semmiképpen. Mindenki vétkezik. Ő egyedül tökéletes. Soha nem követett el bűnt, de
magára vette mindenki bűnét. Meghalt a kereszten. Elszenvedte a halálos átokítéletet,
hogy megváltson az élet legnagyobb bajától: bűneink rettenetes nyomorúságától és
következményeitől itt, és most e Földön és odaát az örökkévalóságban. Ő a
legcsodálatosabb az emberek és az angyalok között. Utána lement a Pokolba, legyőzte az
ördögöt, a negatív szellemvilágot, azért, hogy utána ki tudjon szabadítani engem és téged
a negatív szellemvilág befolyásából. Három nap múlva feltámadt, jónéhány embernek
megjelent. Visszament a Mennybe, ott ül az Atyának a jobbján. A világ nagy emberei
sorra letüntek. Ő azonban soha, és övé lesz az utolsó szó is az emberi történelemben. Eljön
ítélni élőket és holtakat.
JÉZUS KRISZTUS, Isten Fia, a világ Megváltója, így az enyém is. Ha akarod, a tiéd is
lehet. Alázkodj meg előtte, valld be neki bűneidet, válaszd uraddá szíved és életed felett!
De ne félig, hanem egészen! A fél megtérés dupla nyomorúság, belefárad a lélek. Talán te
is megtapasztaltad ezt. De, ha egészen átadod magad, akkor megismered szabadító
szeretetét, megérted Igéjét, megtapasztalod hatalmát, részese leszel békességének és
dicsőségének.
"Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert Ő Isten
formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem
megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és
magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett
mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta Őt Isten mindenek fölé,
és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére
minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké: és minden nyelv
vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére."
(Filippi 2:5-11)
Hívd segítségül Jézus nevét! És megmenekülsz! Ez működik! A gyakorlatban tedd
meg, hogy valósággá tegye az életedben a megváltást. Hívd be most! Ne foglalkozz
senkivel, és semmivel! Ő megteszi. Tegyük meg most, jó?
Választ az életet, Jézus Krisztust!
Elkezdi felépíteni az életedet.

Jézus él!
Isten küldte Szent Fiát, Jézust.
Gyógyítani, szeretni jött.
Ő jött meghalni a bűneinkért.
Egy üres sír bizonyítja, hogy Jézus él!
Ó, mily csodás, újjászülettem!
Örömöt, békét megkaptam.
Oly nyugalom biztosan tudni,
Próbákon át Jézus megtart, mivel Ő él!
Mert Jézus él, bátran várom a holnapot,
Mert Jézus él, elmúlt minden félelmem,
Mert én hiszem, igen, tudom, Ő tartja fenn a jövőt,
És élni érdemes csupán azért, mert Jézus él.
Köszönöm Jézus, köszönöm Jézus.
Köszönöm Uram, hogy szeretsz engem!
A Golgotára ment, és meghalt értem.
Köszönöm Uram, hogy szeretsz engem!
A harmadik napon, Ő feltámadott.
Köszönöm Uram, hogy szeretsz engem!
Ó, halleluja, ó, halleluja!
Köszönöm Uram, hogy szeretsz engem!
Maranatha! Békesség az Úrtól!
VAN KIÚT!
"JÉZUS ÍGY VÁLASZOLT:
Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet..."
(BIBLIA Jn 14:6)

Jézus Krisztus a Szabadító, Gyógyító, Megváltó.
ÉLETED ADTAD, hogy ÉLETEM LEHESSEN
Szeretnéd életed vezetését átadni Jézus Krisztusnak?
Akár most itt is megteheted.
Ajánlott olvasmányok:
Han Pál: Menekülés az okkultizmusból részlet hallható
"Olyan embereknek ajánljuk, akik kacérkodnak a természeti népek vallásából
vagy a távol keleti misztikából származó sámánizmussal, horoszkópokat olvasnak, delejezőkkel kezeltetik magukat,
a "feng sui"-nak hódolnak, jógáznak, agykontroloznak vagy csak egyszerűen nem értik,
hogy a keresztények miért nem szeretik a Harry Potter könyveket..."