MAKAI ROZÁLIA: DROG, ALKOHOL, NIKOTIN

Centgraf Károly bizonyságtétele 2020.10.18-án
a Dunaújvárosi
Református Egyházközség Jónás igehirdetés sorozatának a keretében.
Tévutak - válaszutak * C. Károly drogtörténete
A
látható és érzékelhető világ nem adott számomra elegendő magyarázatot
sem létezésünk céljára, sem értelmére, így eldöntöttem hogy a látható
és érzékelhető valóság mögé nézek a drogok segítségével. Céltudatos
döntés volt, de rossz döntés. A drogok eleinte adnak új érzéseket,
addig ismeretlen megtapasztalásokat, de az én alapproblémámra nem
adnak választ. Továbbra is tudatában voltam saját létezésem céltalanságának
és értelmetlenségének, de a drogok közönyössé tettek saját hiányérzetem,
saját "szenvedésem" iránt.
17 évesen próbáltam ki először a drogokat. Már függőként érettségiztem,
nősültem. 'Drogkarrierem' sok szempontból nem tipikus.
Próbáltam tartani egy konszolidált élet látszatát, többnyire dolgoztam, saját
lakást tartottam fenn, amit később meg is vettem stb. Többször próbáltam
abbahagyni, de ez soha nem tartott sokáig. Amikor feleségemmel elhatároztuk,
hogy gyereket vállalunk, akkor 14-15 hónapra leálltam, majd mikor
feleségem teherbe esett, nagyon rövid időn belül ismét visszaestem.
1990-ben megszületett a lányom.
Próbáltam a szerfogyasztásomat visszaszorítani,
de annak a belső űrnek az érzése mindig elviselhetetlennek bizonyult.
1996-ban
feleségem már nem bírta tovább elviselni az én életvitelemet, így
elköltöztem közös lakásunkból. Több próbálkozás elvonókon, visszaesés,
mindig még mélyebbre, még gyorsabban. 1998-ban egy lepusztult lakásban,
25 kg-ot lefogyva már haldoklottam.
Szüleim és öcsém állandó aggódó
unszolására - csak hogy lerázzam már a kényelmetlen helyzetet - kijelentettem
öcsémnek, hogy ha talál nekem egy helyet, ahová elvonulhatok és segítenek,
akkor vállalom a klinikai elvonót.
Öcsém három nappal később már konkrét információkkal állt elém, elintézte a
felvételemet egy református terápiás otthonba, Zsibrikre. Az ígéretemet
megtartottam, és befeküdtem a váci kórház addiktológiai osztályára, ahol hat hetet
töltöttem.
1998 augusztusában érkeztem a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió
Támogató Alapítvány Zsibriki Drogterápiás Otthonába, félelmekkel,
bizonytalansággal és kilátástalan jövőképpel a szívemben. Bár minden rám bízott
feladatot lelkiismeretesen elvégeztem, minden közösségi programon részt vettem,
itt sem tudtam beilleszkedni, itt is kívülállónak éreztem magam. Az izolációs
időszak végén, amikor a véglegesítésemre került sor, a mentorok nehezen tudtak
dönteni, hogy ki vállaljon el engem segítőként, mert szinte semmit nem tudtak még
rólam egy hónap után.
Mégis más volt a hozzáállásom a történésekhez, mint azelőtt. Az addigi
gnosztikus "felfuvalkodottság", a saját "eszembe" vetett hit már mit sem ért:
szemétre vele.

Öcsém 1987-ben megtért, hívő keresztyén lett.
Azóta próbált engem meggyőzni,
mondta nekem Isten Igéjét, de én mindig ellenségesen fogadtam ezeket a
beszélgetéseket, és úgy csűrtem-csavartam a szót, hogy bármit ki tudtam forgatni.
Mikor Zsibrik-re érkeztem, ez a hozzáállás megváltozott: előfeltevések nélkül
meghallgattam, hogy mit mondanak Istenről, és mit mond Isten írott Igéje, a Biblia
nekem. A kérdésekben nem fogalmaztam meg már előre az általam elvárt
válaszokat.
Már több mint két hónapja voltam lent ebben a kis Tolna megyei faluban,
folyamatosan részt vettem a közösségi terápiás programokon, az igei alkalmakon,
de a saját életemet továbbra is kilátástalannak láttam. Nem tudtam elképzelni az
életemet józanul! Képes leszek emberekkel egyáltalán szóba állni? Akár a
legegyszerűbb hivatalos dolgot türelmem elvesztése nélkül elintézni?
Munkahelyemen a konfliktusokat kezelni? Találok-e célt, ami értelmet ad az
életemnek, de legalább elviselhetővé teszi azt?
Egy este ebben a kétségbeesett, deprimált érzelmi állapotban mondtam el
életem első, dadogó, esetlen, de őszinte imáját. "Uram, ha vagy..." A csoda reggel
történt. Láthatatlan csoda, mert idebenn történt, belül a szívemben. Kétségbeesés
helyett bizonyosság, félelem és üresség helyett öröm. Mégpedig életöröm, egy új
élet öröme.
Megtapasztaltam Isten szeretetét, és megtértem.
1999 áprilisában visszajöttem Budapestre, elhelyezkedtem egy belsőépítészeti cégnél.
Mellette kerestem a lehetőségét, hogy továbbadjam, amit kaptam, és
önkéntesként kezdtem el dolgozni egy alapítványnál, immár a segítői oldalon. 2000 januárjában otthagytam a
belsőépítészeti állásomat, hogy főállásban, teljes munkaidőben tudjam végezni azt
a szolgálatot, amire elhívásom van. Képzésekre jelentkeztem, jogosítványt
szereztem, élem az ÚJ ÉLETEMET.
Mindenkinek lehet új élete, mert Isten mindenkit szeret, és újjáteremt
minket, ha elvetjük és megtagadjuk a régit. Áldjon meg az Úr mindnyájatokat, és
nyissa meg szíveteket, hogy felismerjétek a gondoskodó és szerető Istent!
Budapest, 2002. augusztus 8. C. Károly
A FORRÁS
Válaszút Alapítvány Budapesti Csoportjának FORRÁS köre
Alkalmaink helye: 1112 Budapest, Csaba u. 3.
Időpontja: minden pénteken 19 órától
Tel.: 06-30/964-0064
"Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem
szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." (János 4:14)
Nem is olyan régen még az utcán támolyogtunk, és homályos helyekről inkább a
még sötétebb helyekre bújtunk, nehogy valami fény érjen bennünket.
Az éjszaka szeretete majdnem teljes vaksághoz vezetett. Ami megmentett
bennünket az az, hogy mertünk segítséget kérni. Nagyon nehéz volt ezt megtenni,
őszintének lenni önmagunkhoz, megalázni magunkat. És a szomjunk az életre, a
szeretetre, és a megbocsájtásra Jézushoz vezetett bennünket, aki szabaddá tett
bennünket arra, hogy szeressük az új életünket. Inni kaptunk, és a Forrás vize nem
fogy ki. Ezt az örömünket veletek is szeretnénk megosztani, mivel tudjuk, hogy
egy terápia elvégzése után jönnek az igazi nehézségek. Egy olyan közösségbe
hívunk benneteket, ahol beszélhetünk bármiről, ami hozzásegíthet bennünket
ahhoz, hogy szabadok lehessünk.
Szeretettel várunk minden rehabilitációról kikerülő fiatalt.
"Mert az én fiam
meghalt, és feltámadott, elveszett és megtaláltatott."(Lukács 15:24)