HITELES TÖRTÉNETEK
Makai Rozália gyermek- és családvédő


2023.08.23.



Rendkívüli: Meghalt Prigozsin, lelőtték a repülőgépét?


Az Ultrahang rendkívüli adásában Jevgenyij Prigozsin rejtélyes balesetéről beszélgettünk Robert C. Castel, Hidegkuti Konstantin és Stier Gábor részvételével.

2023.07.16.



Oroszország és Ukrajna is lakott területek elleni támadásokkal vádolja egymást


Ukrán dróntámadást vert vissza az orosz légierő reggel a Krím félszigeten lévő Szevasztopolnál - jelentette be a város Moszkva által kinevezett kormányzója. Az orosz fél kilenc drónt semmisített meg a Fekete-tenger partján fekvő város felett, áldozatok nincsenek. Közben a kelet-ukrajnai Harkivból halálos áldozattal járó orosz rakéta-támadásról számoltak be. Szombaton tüntetők százai tiltakoztak Düsseldorfban az Ukrajnának küldött német fegyverszállítmányok ellen. (M1-Híradó)



2023.07.13.



Kocsis Máté: Az erőszak erőszakot szül


Az őt ért halálos fenyegetésről számolt be a párbeszédes Jámbor András. A képviselőnek Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető azt írta: az erőszak erőszakot szül, és felhívta a figyelmet arra, hogy Jámbor András szövetségesei voltak azok, akik erőszakkal közhivatalokat foglaltak el és fenyegették lámpavasra akasztással a jobboldali embereket. (M1-Híradó)

2023.07.04.



Dömötör Csaba: Parlamenti válasz Gyurcsány Ferencnek.
Szeretnék három kéréssel élni önhöz, mint a baloldal igazi vezetőjéhez.


Először is azt szeretném kérni, hogy minden eszközzel lépjen fel az ellen, hogy külföldről finanszírozzák a baloldali pártokat. Ha továbbra is milliárd számra kapják az utalásokat, akkor abból nem önálló baloldali politika lesz, hanem zsoldos lét. Azt is kérjük öntől, hogy ne követelje a polgármestereitől, hogy hadakozzanak a kormánnyal.

Magyar képviselőként a saját országuk ellen dolgoznak? Kinek jó ez? És a végén még azt is mondják, hogy ez hazafias kötelességük? Az elmúlt egy évben a baloldal ugyanazt a tőről metszett országellenes politikát folytatta, mint a választás előtt. Nem zárták el a külföldi pénzcsapokat, harcászati állásokká akarják változtatni az önkormányzatokat, és mindent megtettek, hogy ne kapjuk meg az egyébként nekünk járó uniós pénzeket.



2023.06.28.



Apáti Bence: Karácsony Gergely megint hazudott.




2023.06.28.



Karigerit csúnyán sarokba szorították az 500 milliós
mikroadományokkal, ezért sértetten vagdalkozott


Lezajlott a nyár előtti utolsó Fővárosi Közgyűlés, ahol minden baloldali politikus hirtelen valami egészen más dolognak lett a szakértője, és szemérmesen nem akartak egy szót sem vesztegetni az 500 millió forintos mikroadományok bonyolult világára, pedig mindig mindenhez is értenek. Határozott véleményük van a környezetvédelemtől kezdve az űrtechnikáig át mindenről, ha azzal sározni és hergelni lehet, a tükör azonban fájdalmas eszköz a baloldal számára, ezt pedig ma is bebizonyították. De amíg a baloldali polgármesterek csak tereltek és mellébeszéltek, Karácsony Gergely ennyinél nem állt meg, vissza is lőtt, mint egy sértett óvodás.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője feltette az 500 milliós kérdést, hiszen ennyi "mikroadomány" érkezett Karácsony mozgalmához, a szerepéből egyre inkább kieső főpolgármester pedig elkezdett támadni, fideszezni, orbánviktorozni, csak éppen választ nem adott. Gyáva és férfiatlan viselkedés volt ez, hiszen nyilván sokakat érdekel, hogy hogyan fért bele 500 millió forint euróban és fontban a kis adományládáikba, a drága rajongók vajon hogyan küldtek ennyi tőkeinjekciót a díszes társaságnak. De nem. Ezt sajnos senki sem tudta meg tőlük.

Karácsonynak arra is volt energiája, hogy fideszes trollnak, propagandistának nevezze azokat az újságírókat és tévéseket, akik kérdéseket tettek volna föl neki, de igen bátor módon most nem vegyült a nép közé az egyszerű emberek híres bajnoka, hanem menekülőfolyosón érkezett késve a Fővárosi Közgyűlésre. Az arrogáns választagadásban és visszatámadásban helyettese, Kiss Ambrus is hű társa lett, aki rendkívül szánalmas módon az újságírói kérdésekre kérdésekkel válaszolt, főpolgármester-helyettesi posztjára hivatkozva utasítva vissza az egyenes válaszokat, sőt, vádakat fogalmazott meg. Mindenképpen nézzétek meg a videót, a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés ismét leleplezte magát! (Karanténvlog)

2023.06.27.



Deák Dániel: Feloldották a guruló dollárokról szóló
nemzetbiztonsági jelentés titkosítását.
Tagadás helyett már egymást vádolják a baloldalon.


Újabb 50 oldalas dokumentumot oldottak fel a titkosítás alól a dollárbaloldal külföldi támogatásáról szóló jelentésből, amelyből kiderült, milyen úton jutott külföldi pénz a balliberális oldalhoz. Karácsony Gergely korábban azt állította, hogy ő semmit sem tudott a hozzá köthető mozgalom finanszírozásáról, de most kiderült, hogy 500 milliót kaphatott külföldről a 99 Mozgalom. (M1-Híradó)

2023.06.16.



Lázár János: Idegen érdekeket szolgál Márki-Zay Péter


Árt a közösségnek Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ha továbbra is a politikában marad - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter. Úgy fogalmazott: bízott abban, hogy ha valaki akkorát bukik az ország első számú vezetői pozíciójáért folytatott küzdelemben, mint Márki-Zay Péter, akkor saját magától rájön erre. A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő fideszes politikus csütörtökön a Rádió 7 Közös nevező című műsorában a korábbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt helyi és országos politikai lépéseit "lassú halálnak" nevezve egzisztenciális okokra vezette vissza Márki-Zay Péter azon bejelentését, hogy újra indulni akar a polgármesteri posztért. (Magyar Nemzet)

2023.06.12.



Mindig számíthatunk Kövér Lászlóra, ha helyre kell tenni Szabó Tímeát.


Képviselő asszony bizonyára unalmas sokak számára, de nem tehetem meg, hogy szó nélkül menjek el a viselkedés mellett, amit ön hétről-hétre produkál itt hétfőnként. Önnek 5 perc állt rendelkezésére arra, hogy elmondja a mondanivalóját, Állandóan kommentálja az államtitkár úr mondanivalóját. Ez a viselkedés infantilis már ne haragudjon. Ez nem az én véleményem. Azt hiszem, képviselőasszonynak szakemberhez kellene fordulnia. /fidesz.hu/

2023.06.12.



Origo: hivatalosan is átadta Soros György a fiának birodalma vezetését


Alex Soros korábban egyértelműen kiállt a magyar dollárbaloldal mellett. Hozzáteszik: Alex Soros az interjúban cinikusan és fenyegetően azt mondta: őt jobban érdekli a politika, mint apját. (M1-Híradó) Alex Soros korábban egyértelműen kiállt a magyar dollárbaloldal mellett. Hozzáteszik: Alex Soros az interjúban cinikusan és fenyegetően azt mondta: őt jobban érdekli a politika, mint apját. (M1-Híradó)

2023.06.09.



Megszavazták Brüsszelben a kötelező migránskvótát


A döntés szerint Nyugat-Európából minden országba, így Magyarországra is migránsokat fognak áttelepíteni. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán azt írta: Brüsszel visszaél a hatalmával. Át akarják telepíteni a migránsokat, ami elfogadhatatlan. A kormányfő úgy fogalmazott: Erőszakkal akarnak bevándorló-országot csinálni Magyarországból. (M1-Híradó)

2023.06.07.



Tűz és víz - Mi lesz Európa legnagyobb atomerőművével,
amelyet a gátszakadás miatt csak kevesebb vízzel tudnak ellátni a Dnyeper folyóból?


Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta súlyos tragédia lehetősége van a levegőben mindössze ötszáz kilométerre a csernobili katasztrófa helyszínétől. Korábban is rendszeresen jöttek hírek arról, hogy drónokkal lőtték a dél-ukrajnai, zaporizzsjai atomerőművet, de ettől eddig sikerült megóvni az üzemet. Arra azonban csak kevesen gondoltak, hogy az erőműben úgy is lehet súlyos üzemzavart okozni, hogy egy gátrobbantással megszüntetik a vízellátást, amely komoly gondokat jelenthet a reaktoroknál. Nemcsak a vízerőművek környékén élő lakosság lakóhelyét, életét veszélyezteti tehát az árvíz, hanem az atomkatasztrófa rémével is számolni kell, ha egy védmű összedől.

És most bekövetkezett ez is. Az eddigi információk szerint robbantásos terrortámadás érhette az orosz ellenőrzés alatt álló Herszonban a Nova Kahovka-i vízerőművet, amelynek következtében a víztározó gátja egy részen átszakadt. A környéken folyamatosan emelkedik a vízszint, megkezdték a lakosok evakuálását. A támadással természetesen az oroszok és az ukránok egymást vádolják, újra előkerült a háborúk egyik legaljasabb kommunikációs fegyvere is, a dezinformáció.

A közeli zaporizzsjai erőműben ugyanis hat vízhűtéses és vízzel moderált reaktor található. Az ilyen erőművekben a nyomás alatt lévő vizet arra használják, hogy elvezesse a hőt a reaktorból és lelassítsa a neutronokat, hogy az urán láncreakciója folytatódhasson. Magyarán, ha a vízellátás megszűnik és a segédrendszerek nem tudják hűteni a reaktort, az nagyon gyorsan felmelegedik. Magas hőmérsékleten pedig hidrogén szabadulhat fel a cirkóniumburkolatból, és a reaktor elkezdhet leolvadni, ami nukleáris katasztrófához vezet. (Magyar Nemzet)

2023.06.06.



Kinek állt érdekében felrobbantani a kahovkai gátat?


Kedd hajnalban felrobbantották a dél-ukrajnai Nova Kahovkában található gátat. Hogy pontosan ki áll az akció mögött, azt nem tudni, mert az oroszok és az ukránok egyaránt egymást vádolják. A robbantás következtében több tucat települést önthet el az árvíz néhány órán belül - írja az index. A részletekről Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük. (Ultrahang)

2023.05.27.



Déri Stefi: Budapest főpolgármestere élő TV adásban jelentette ki,


hogy Magyarország hadviselő félként részese az orosz-ukrán háborúnak.
Nézzétek meg, hogy mit mondott pontosan!



2023.05.18.



Vukics Ferenc: Ukrajna: Több ezres eltitkolt ukrán veszteség Soledarnál


Az Ultrahang legfrissebb adásában Vukics Ferenc alezredes, a Szilajcsikó főmunkatársa, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója volt a vendégünk, akivel az orosz-ukrán háború legfrissebb híreiről, Ukrajna kudarcairól, a Patriot légvédelmi rendszerek megsemmisítésről, Szijjártó Péter tegnapi nyilatkozatáról, Magyarország helyzetéről és túlélési képességeiről valamint Vukics Ferenc arcpoeticájáról beszélgettünk. (Ultrahang)

2023.05.10.



Nagy vita várható az uniós korrupció elleni javaslatcsomagról


Nem hivatalos információk szerint az Európai Unió intézményeiben továbbra sem lesz olyan testület, amely az ott dolgozó politikusokat és tisztségviselőket vizsgálná korrupció gyanúja esetén. Az Európai Parlament ma délután napirendre tűzi a Bizottság múlt héten bemutatott korrupció-ellenes javaslatait, amikről heves vita várható. Kapcsolunk Strasbourgba, a közmédia Központ tudósítójához, Baraczka Eszterhez, szervusz. Úgy tudni, a képviselőknek főként az a javaslat nem tetszik, amivel a Bizottság az uniós intézményekben venné fel a harcot a korrupció ellen. Mi a kifogásuk? (M1-Híradó)

2023.05.08.



Tovább dagad a botrány a Biden család körül.


Az amerikai elnök fia most azzal állt elő, hogy az ellene folyó ügyekben változtatna a jogi védekezés stratégiáján. Hunter új ügyvédet fogadott fel egy "harcosabb megközelítés" érdekében és ezzel komoly gondot okoz apa jogi csapatának. Biden fia ellen több vizsgálat folyik: adócsalás, üzleti korrupció és lőfegyvervásárlás lehetséges vádjai miatt, valamint folyamatban van egy gyermektartási bírósági ügy is Arkansasban. (M1-Híradó)

2023.05.04.



CPAC Hungary 2023 - Orbán Viktor beszéde


Magyarország egy inkubátor, ahol a jövő konzervatív politikáját kikísérletezik; Magyarország az a hely, ahol nemcsak beszéltek a progresszív liberálisok legyőzéséről és egy konzervatív, keresztény politikai fordulatról, hanem azt meg is csinálták - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) Budapesten. (HÍR TV)



2023.04.27.



Tucker Carlson videóüzenettel jelentkezett
A jövőnket meghatározó kérdésekről egyáltalán nem beszélhetünk


Itt Tucker Carlson. Az egyik első dolog, amikor rájössz, amikor kilépsz néhány napra ebből a zajból, hogy hány valóban kedves ember él ebben az országban. Kedves és tisztességes emberek, akik tényleg törődnek azzal, hogy milyen hihetetlenül ostoba a legtöbb vita, amit a tévében látsz. Teljesen lényegtelenek. Nem jelentenek semmit... Nagy témák: háborúk, polgári szabadságjogok, feltörekvő tudomány, demográfiai változások, vállalati hatalom, természeti erőforrások gyakorlatilag nem kerülnek megvitatásra. (Orosz Hírek)



2023.04.25.



Az Egyesült Államokba utazott az orosz külügyminiszter


Az Egyesült Államokba utazott az orosz külügyminiszter! A gabonaexport-megállapodásról tárgyalt az ENSZ-főtitkárral, de nem sikerült megegyezni. Szergej Lavrov a Biztonsági Tanács ülésén figyelmeztette az USA-t: a 2. világháború óta nem látott, veszélyes helyzet van kialakulóban. (M1-Híradó)

2023.04.24.



Varga Judit: részleges megállapodás született az uniós pénzekről Brüsszelben


Részleges megállapodás született az uniós pénzekről Brüsszelben - ezt Varga Judit erősítette meg, miután tárgyalt a jogérvényesülésért felelős európai uniós biztossal. Az igazságügyi miniszter szerint a technikai tárgyalások lezárultak. Vagyis Magyarország a biztosi kollégium döntését várja, és ha az is megvan, elkezdhetik utalni a Magyarországnak járó forrásokat. A belügyminisztérium szerint, ha megérkeznek az uniós pénzek, akkor a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógusbéremelés valósul meg itthon. (M1-Híradó)

2023.04.21.



Prof. Dr. Bardócz Zsuzsanna előadása Dobogókőn.
Másik Magyarország - A Covid és az Új Világrend.


Mielőtt elkezdjük használni a digitális valutát, vagy digitális pénzt, akkor nem tudunk mire hivatkozni. Emlékezteti a jelenlevőket a kanadai kamionos sztrájkra. Lekapcsolták a bankoknál a fizetésüket, a biztosításukat, Teljesen lehetetlenné téve őket. Nem volt se egészségbiztosítás, nem mehettek ki az utcára, nem tudtak benzint venni, nem tudtak kaját venni. Semmit. Borzasztó állapotok.

A következő az az alanyi jogon alapjövedelem. Senkinek nem kell dolgozni, senkinek nem kell semmit csinálni, A munkát majd néhányak, meg a robotok elvégzik. Az alapjövedelemmel együtt bevezetik a szociális kreditrendszert. Ezt Kínában már bevezették. Az emberek állandóan monitorozva és követve vannak. Ha jól viselkednek, akkor használhatják a pénzüket. Ha államellenes tevékenységet folytatnak, vagy összeesküsznek, vagy nem fogadnak szót, vagy átmennek a piroson, akkor elvesznek a kreditpontjaikból, vagy bizonyos tevékenységeket megtiltanak tőlük.

2023.04.13.



Szijjártó Péter reagálása az amerikai nagykövet sajtótájékoztatójára.
Nem engedünk a nyomásgyakorlásnak


A háború hatásai miránk nézve drámaiak és azonnaliak. Az USA pedig egy kontinenssel és egy óceánnal odébb van. Nyilvánvaló, hogy ebből a földrajzi elhelyezkedési különbségből fakadóan másként értékeljük, másként látjuk a helyzetet. Mi magyarok békepártiak vagyunk. Mi magyarok azt akarjuk, hogy tűzszünet legyen Ukrajnában, Azt akarjuk, hogy induljanak béketárgyalások, és jöjjön létre megállapodás. Azt akarjuk, hogy több ember ne haljon meg ebben a háborúban.

Több magyar ember se haljon meg ebben. Tehát minket nem lehet eltántorítani a békepárti álláspontunktól. Azt nem értjük, hogy mért kell nyomást gyakorolni a másikra, hogy változtassa meg az álláspontját. Nincs az a mennyiségű plakát, nincs az a mennyiségű sajtótájékoztató, nincs az a mennyiségű ellenzékbe öntött dollár, amely a magyar kormányt eltántorítaná a békepárti álláspontjától. Kár ezzel próbálkozni. A tisztelet kijár Magyarországnak, a magyaroknak. (Magyarország Kormánya)

2023.04.12.



Gyöngyösi Márton már ránézésre is nemzetbiztonsági
kockázatnak tart minden izraeli állampolgárt


Hajmeresztő videó került elő Gyöngyösi Mártonról - írta meg a Magyar Nemzet. A lap által közzétett korábbi felvételen a Jobbik jelenlegi elnöke minden izraeli állampolgárt már ránézésre is nemzetbiztonsági kockázatnak nevezett. A portál szerint mind ezek fényében is érthetetlen, hogy az amerikai nagykövet miért hívta meg a zsidó húsvét megünneplésére a politikust. Gyöngyösi Márton egyébként most már azt állítja, hogy az esten meggondolatlannak nevezte korábbi mondatait. Pedig múlt pénteken az M1-en még azt mondta: nem is került szóba a zsidók listázására vonatkozó korábbi parlamenti beszéde. (M1-Híradó)

2023.04.07.



Nagy Ervin a XXI. Század Intézet elemzője szerint
Manfred Weberig érnek a legújabb brüsszeli korrupciós botrány szálai


A hatóságok korrupció- és vesztegetés-gyanús ügyben nyomoznak a Néppárt frakcióvezetőjének egyik legfőbb bizalmasa ellen. A háttérben gyanús szerződéskötések merültek fel, 300 ezer euró, vagyis több mint százmillió forint értékben. (M1-Híradó)

2023.04.06.

Iráni rakéták az izraeli vadászgépek ellen
8 év börtön a német antifáknak!


Hamzeh Qalandari tábornok, Irán helyettes védelmi minisztere bejelentette, hogy Teherán segít Bahar Al-Assad kormányának légvédelmük megerősítésében. Szíriát az elmúlt időben rendszeresen támadták izraeli harcigépek, volt, hogy az Iránból érkező humanitárius segélyszállítmányt bombázták le, amely a földrengés sújtotta régióba ment volna. (PsTV)



2023.04.04.



Dömötör Csaba: Ennél nagyobb képmutatást én már rég láttam.
Ezért tartják vissza az uniós pénzeket.


A pártelnökük, a főnökük mondatai az irányadók. Ő pár napja a közösségi-média oldalán tette közzé az állásfoglalását, és egészen megdöbbentő nyíltsággal beszélt arról, hogy maguk azért dolgoznak, hogy az EU ne adja oda a nekünk egyébként járó uniós forrásokat. Megdöbbentő vallomás Gyurcsánytól: "Igen, dolgozunk azért, hogy az EU olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, legalábbis meggyengítik Orbán világát."

2023.03.28.



Földi László: Miért csapda a Putyin ellen kiadott hágai elfogatóparancs?
Nemzetközi jogi trükközéssel próbálják ellehetetleníteni Putyint?


Az Ultrahang legfrissebb adásában Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnöke volt a vendégünk, akivel a Putyin ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsról, Trump esetleges letartóztatásáról és arról, hogy már Ukrajna is csatlakozott a Magyarországot elítélő európai nyilatkozathoz.

Ukrajna keleti részén orosz nemzetiségű ukrán polgárok élnek, akik kinyilvánították, hogy szeretnének elszakadni a kijevi vezetéstől. Ezek az emberek menekültek az Azov gyilkolászó náci csapatai elől. (Ultrahang)

2023.03.21.



Szíjjártó Péter: érti a NATO egységét, hogy
összehívják a NATO-Ukrajna bizottságot


Sérti a NATO egységét, hogy miniszteri szinten összehívják a NATO-Ukrajna bizottságot - jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben. A külügyminiszter azt mondta: a NATO főtitkár a magyar ellenkezés ellenére hívta össze az ülést. Magyarország tudomásul veszi a döntést, de hangsúlyozza, hogy hazánk abban érdekelt, hogy a háború minél előbb véget érjen. Szakértők szerint vészjósló, hogy egyre több uniós ország sodródik bele a háborúba a fegyverszállításokkal. (M1-Híradó)

2023.03.18.



Közös gyakorlatot tartottak az orosz, iráni és
kínai haditengerészeti erők az Arab tengeren


A három ország 2019 óta tartja éves tengeri biztonsági övezettel kapcsolatos gyakorlatát. (oroszhirek.hu)

2023.03.17.



Szijjártó Pétert támadja az EP a fehérorosz elnökkel való találkozása miatt


Most Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert támadja az Európai Parlament a minszki tárgyalásai miatt. Menczer Tamás a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben reagált a vádakra. Az államtitkár azt mondta: A magyar kormány békét akar, az európai parlamenti képviselők és a brüsszeli bürokraták ezzel szemben háborút. A békét pedig csak tárgyalással, párbeszéddel lehet elérni. (M1)

2023.03.05.



Bayer: Németországba beköszöntött a kommunizmus


Ez nem afféle elvont, vagy átvitt értelmű politikai megnyilvánulás részemről, nem, ez maga a rög valóság. Úgysem fogják elhinni, pedig igaz. Történt, hogy a svájci határ közelében lévő Lörrach város önkormányzata levélben értesítette a Lakásszövetkezetben lakó többnyire nyugdíjas, idős, beteg bérlőket, hogy kilakoltatják őket a lakásaikból azért, hogy a helyükre migránsokat tudjanak betelepíteni. Szóval Klausék ki, Aliék be. Ez maga a kommunizmus.

Nem tud nem eszembe jutni, annak idején édesanyámék Kiskőrösön éltek, nagypapám ott volt körorvos, aztán valamikor az ötvenes évek elején valami "pártfunkcinak" megtetszett a házuk, úgyhogy egyik napról a másokra 40-50 kilós csomagokkal összepakolva mindenkit, az egész családot fölraktak egy szekérre, és el kellett hagyniuk azt a házat, ahol generációkra visszamenőleg éltek. És a helyükre beköltözött a "pártfunkci".

Németországban pont ugyanez a helyzet, csak a "párfunkcik" helyett csak Aliék költöznek be a németek lakásaiba. Németországba beköszöntött a kommunizmus. Egyetlen kérdés marad, meddig tűrik ezt a németek? És egyébként, ha tűrik, akkor meg is érdemlik a sorsukat.

2023.02.21.



Hidvéghi Balázs: Ne engedjük, hogy felelőtlen
brüsszeli vezetők katasztrófába sodorjanak minket!


Egy éve tart a kegyetlen háború itt a szomszédunkban. Már eddig is több százezer ember halt meg, és a pusztítás a polgári lakosságot sem kíméli. Egy ilyen helyzetben minden erőfeszítésnek egy mielőbbi tűzszünetre és békemegállapodásra kéne irányulnia. Brüsszel szankciókat erőltetett ránk, azt ígérve, hogy ezek majd közelebb hozzák a háború végét. Nem ez történt.

2023.02.15.



Robert C. Castel: Az űrben mérhet bénító csapást a modern világra Oroszország


Költségvetési és geopolitikai okok mellett belpolitikai feszültségek és egy másik, súlyos biztonsági probléma is eredményezheti, hogy az Egyesült Államok számára megváltozhat a kalkulus Ukrajnával kapcsolatban, és befejeződhet az Oroszország által megtámadott ország intenzív anyagi és katonai támogatása. Ezt Robert C. Castel, izraeli biztonságpolitikai szakértő fejtette ki, miután a Washington Postban megjelent az információ: amerikai politikusok azt üzenik Ukrajnának, hogy az ő szempontjukból eljött a háború kritikus szakasza.

Az új fegyverszállításokkal sikereket kell elérniük a harctéren, mert a következőkben már nem számíthatnak az eddigi intenzitású támogatásra. A Neokohn főmunkatársa szerint a Kínával elkezdődött lufi-cirkusz és a republikánusok kellemetlen kérdései mellett látható, hogy már vannak olyan objektív határok, amelyeket kezd elérni a nyugat Ukrajna támogatásában. Ilyen például az, hogy az amerikai hadsereg készletei kezdenek kiürülni, hiszen nem csak Oroszország, Amerika sem egy ilyen háborúra készült.

A szakember szerint most elvárás lehet Ukrajna felé például a Harkiv környéki offenzívának a déli változata a Krím irányába. Ez megdobhatná az optimizmust az ukrán haderővel kapcsolatban, de a tragikus kérdés még ebben az esetben is az: mi történik, ha az ukránoknak sikerül előre nyomulniuk 20-30 kilométert és esetleg sikerül elvágniuk az orosz hadsereget? Ez ugyanis még mindig nem jelenti azt, hogy kiütöttük Oroszországot a háborúból... (Karc FM)

2023.02.11.



Kiszelly Zoltán: Magyarország a béke pártján áll, és a tárgyalásokat kell előtérbe helyezni.
Az EU megerősíti külső határait, és lépéseket tesz az illegális bevándorlás megfékezésére.


Ursula von der Leyen: a migráció európai kihívás, amely európai válaszokat igényel. Bajban van a földrengés sújtotta Szíria. A török ellenőrzés alatt álló területre folyamatosan érkeznek a segélyszállítmányok, a kormányerők fennhatóságához tartozó térség viszont segítségre vár. Az itt élők 90 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, ráadásul a kormány idén 40 százalékkal kevesebbet költ a megélhetéshez szükséges termékek állami támogatására, mint az előző évben, így az erőforrások szűkösek a károk mérséklésére. (M1-Híradó)

2023.02.05.



Jelenleg a brüsszeli politika legnagyobb korrupciós botránya bontakozik ki
- erről a Fidesz EP-képviselője beszélt a Kossuth Rádióban.


Hidvéghi Balázs szerint rendszerszintű korrupció veszélyezteti az egész Európai Unió működését. Közben a Politico arról írt, hogy a brüsszeli korrupciós botrány egyik első gyanúsítottját, az olasz Niccolo Figa-Talamancát már szabadlábra is helyezték a belga hatóságok. (M1 - Híradó)

2023.01.30.



Rétvári Bence parlamenti államtitkár beszámolója.
A Frontex új vezetője nem Európa határainak megvédésére akar koncentrálni


Veszélyesnek tartja a kormány a Frontex új vezetőjének nyilatkozatát, ő ugyanis nem Európa határainak megvédésére akar koncentrálni, hanem az illegális bevándorlók jogi tájékoztatására. Magyarország álláspontja változatlan az illegális migrációval kapcsolatban, nem megnyitni kell Európa kapuit, hanem meg kell védeni a kontinens határait. (M1-Híradó)

2023.01.26.



Földi László: A NATO az amerikai külpolitika eszközévé vált


A 21. században hagyományos fegyverekkel nem lehet háborút nyerni. Az USA gazdasága alapvetően hadiiparra épül. Előzménye a két világháború. Ukrajnának nem ingyen adják a tankokat, hanem bejelentették, hogy 2,5 milliárd újabb támogatást kap Ukrajna a háború megsegítésére. Ez gyakorlatilag megérkezik az amerikai fegyvergyárakba. A hitel Ukrajnában ketyeg a kamatokkal együtt. Miután nem tudja visszafizetni Ukrajna, jelzálog jogon pl. lefoglalják a termőföldeket és más egyéb mozdítható dolgot is.

Az olcsó energia nagyon fontos. A pénzvilág megemeli az árakat. Davos üzenete most nekünk, hogy legyetek bizonytalanságban. A problémák csak jönnek, és erre válasz lesz a világkormány. A náci Azov támadott. Ha a drónok elindulnak Ukrajnában, azt USÁ-ban vezérlik műholdon keresztül. Az orosz ukrán konfliktus az nem háború. Naponta menekülnek ukrán emberek Európába. Nemzetközi összefogás kellene, hogy befejeződjön ez a konfliktus. (Mandiner)

2023.01.22.



A brüsszeli elit a népakarattal szemben dönt, pedig
az uniós polgárok érdekeit kellene képviselnie.


Így vélekedik Patricia Chagnon EP-képviselő, aki az Alapjogokért Központ konferenciájára érkezett Budapestre. A politikus szerint a brüsszeli korrupciós botrányhoz hasonló esetek válságba döntik az európai demokráciát. Az EP új szocialista alelnöke LMBTQ-aktivistaként támadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt. Az EU bevándorlás politikája tökéletes kudarcot vallott. A tagállamoknak kell eldönteni, hogy kit engednek be saját országukba. (M1 - Híradó)

2023.01.18.



Szijjártó Péter Davosban: Oroszország része a realitásnak.


A külgazdasági és külügyminiszter kedden Davosban beszélt. Szijjártó Péter a felek közötti kommunikáció fontosságát hangsúlyozta. A tárcavezető elmondta, hogy hazánk egy kelet és nyugat között található ország, amely a világ 10 legnyitottabb gazdasága közé tartozik. A térség jelenét azonban nagyban befolyásolja a háború. Az, hogy a különböző blokkok, nyugat és kelet között konfrontáció alakult ki, nagyon rossz az egész közép-európai régió számára. Olyasvalaminek vagyunk a közepén, amit hidegháború 2.0-nál fognak nevezni - emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve reményét arra vonatkozóan, hogy ez nem következik be. Jelentős a félelem, hogy a globális konfrontáció időszakát éljük, amelynek az alapját a különböző blokkok képezik, ahelyett, hogy a globális együttműködést erősítenénk.

Ahhoz, hogy újra a jó irányba menjünk, a tárcavezető szerint három dologra van szükség. Egyrészt legyen kölcsönös tisztelet a felek között. Másrészt a fizikai realitást nem írhatja felül a politikai megközelítés vagy az ideológia. És végül az, hogy a kommunikációs csatornák nyitva maradjanak azok között is, akik alapvetően nem szívesen állnak szóba egymással. Ha lezárulnak a kommunikációs csatornák, akkor feladjuk a békébe vetett reményüket. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Oroszország a realitás része, vele sem szabad abbahagynunk a kommunikációt, ugyanis létrejöhet két monolitikus blokk elszigetelődése, és ezt mindenképpen meg kellene akadályozni. Január 16. és 20. között a svájci Davos városában rendezik az idei Világgazdasági Fórumot (WEF). Az eseményen több mint 100 ország képviselői vesznek részt, de az orosz-ukrán háború miatt Oroszország nem kapott meghívást. A rendezvény keddi napján kapott szót Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

2023.01.10.



Artemis: "Elesett" Malmö, Svédország! Friss videó!


A svéd nyelv ma már kisebbségi nyelv lett az iskolákban! Azt javasolják, hogy arab legyen az oktatás nyelve. Nagyon jól mondja Orbán: a migráció kérdést csak egyszer lehet elhibázni.



2023.01.09.



Horváth József: Nincs jele az oroszok fáradásának


Nincs jele annak, hogy Moszkva fegyverek, vagy katonák terén kifogyóban lenne, a Fehéroroszokkal közös hadgyakorlattal pedig azt üzeni bel- és külföldre egyaránt, hogy bőven maradt még fegyvere - mondta a Karc FM-en Horváth József biztonságpolitikai szakértő. A katonai potenciál tekintetében a háromszázezer, újonnan besorozott orosz katona képessége elmarad ugyan a hivatásosokhoz képest, azonban ezt figyelembe véve is előny az ukrán haderőhöz képest, mely a háború elmúlt hónapjaiban a legjobban képzett tisztjeinek nagy részét elvesztette, az utánpótlásként érkező emberanyag harcértéke pedig elmarad a korábbitól.

A katonai szakértő nem tartja reális forgatókönyvnek Fehéroroszország bekapcsolódását a háborúba, ugyanis Minszk jelenleg nem rendelkezik olyan képességgel, amely az oroszok számára elengedhetetlen lenne, ráadásul igazolást jelentene az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás fokozására.

A szakértő úgy fogalmazott: az anyagcsatát ember oldalról nem tudja megnyerni Ukrajna, hiszen nem véletlenül döntött az ukrán vezetés arról, hogy még szorosabb regisztráció alá vonja a hadköteles férfiakat. Hiába érkezik ugyanis nyugati fegyverzet az országba, ha nincs, aki azt használni tudja.

Horváth József meglátása szerint Oroszország számára a jelen pillanatban nem jelent fenyegetést a svédek és a finnek csatlakozása az észak-atlanti katonai szövetséghez. Stockholm és Helsinki elsősorban politikai okok miatt dönthetett függetlensége feladása mellett, ugyanis a két hadsereg egyébként alkalmas arra, hogy megvédje az országot. (karcfm.hu)

2022.12.16.



Ideje, hogy lecsapoljuk a mocsarat Brüsszelben!


Mindenki tudta, hogy Brüsszel tele van korrupciós ügyekkel, de most már olyan szintet ért el a dolog, hogy a rendőröknek is intézkedniük kellett. A korrupciós botrány megrengette az európai intézményeket. Folyamatosak a házkutatások, euró milliókat foglalnak le a rendőrök, és minden ki azt találgatja, hogy mely brüsszeli politikusok lehetnek még érintettek.



2022.12.13.



Nagyon durva a migrációs helyzet, miért nem beszél erről senki?


Mi a cél a migrációval? George Soros: Az Európai Uniónak jelentős számú menekülteket kell befogadnia. A Magyarországra nehezedő migrációs nyomás ma durvább, mint valaha, hazánk déli határát ostromolják, az illegális határátlépők egyre agresszívabbak. A bevándorláspárti nyugati országokban teljesen megbukott az integráció, veszélybe került az európai jövő.

Erről persze nem olvashatsz a baloldali sajtóban, mert a dollármédia szándékosan eltitkolja előlünk. Hogy miért? Az kiderül a Patrióta migrációs videójából, mint ahogy az is, a határsértők milyen új módszerekkel akarnak bejutni Magyarország területére, és mi lett az embercsempészek milliós üzlete, amivel kaszálnak. (Patrióta)

2022.12.11.



Integráció: Párizsban is elszabadult a pokol tegnap este,
de nem a francia, hanem már a marokkói győzelem hatására!


Deák Dániel: Brüsszeltől Párizsig kivonultak a népek az utcákra a marokkói és a francia vb-meccsek után, a Champs-Élysées-n 20 ezres tömeg csapott össze a rendfenntartó erőkkel.



2022.12.10.



"Allah Akbar!" "Brüsszel az araboké!" - a sokszínű Brüsszelben
Európa fővárosában beindult a buli a marokkói győzelmet követően!




2022.12.10.



Őrizetben az EP szocialista alelnöke


Korrupció és pénzmosás elleni razzia során vették őrizetbe tegnap az EP szocialista alelnökét, a görög Eva Kaili-t. A helyi ügyészség eddig öt embert tartóztatott le. Sajtóhírek szerint azzal gyanúsítják őket, hogy a futball vébét rendező Katar illetékesei megvesztegették őket, hogy befolyásolhassák az EP gazdasági és politikai döntéseit. Az Origo az eset kapcsán azt írja: a baloldal mindenhol ugyanúgy működik, külföldi pénzeket fogad el befolyásért cserébe. (M1)



2022.12.06.



Szijjártó Péter: Egy karakteresen jobboldali kormány minisztereként állok itt


egy olyan molino előtt, amelyre az van írva, hogy szociáldemokrácia, mindez visszaigazolja a Miniszterelnök úrnak azokat a kezdő mondatait, hogy van amikor teljesen atipikus formátumokban kerül sor találkozókra, de nem normális világban élünk. A mindennapi biztonságunk él fenyegetés alatt, főleg ebben a térségben.

A visegrádi négyek együttműködésének eddigi legnagyobb és legjelentősebb - európai dimenzióban is történelmi jelentőségű - eredménye az, hogy sikerült megakadályozni az illegális migránsok letelepítésére vonatkozó kötelező kvótákat. Ha akkor ezt a hőstettet a visegrádi miniszterelnökök a hatalmas ellenszél dacára nem tudták volna végrehajtani, akkor ma illegális migránsok tízezrei élnének itt, ezekben az országokban.

A mi térségünk akkor fogja tudni megőrizni a szuverenitását, a biztonságát, a szabadságát és a stabilitását, hogyha a nemzeti érdekekre koncentráló, a szuverenitás megőrzését zászlajukra tűző pártok, kormányok, politikusok jól együtt tudnak működni.



2022.11.27.



Rákay Philip: hazudott a baloldal a guruló dollárokról


Hónapok óta hazudik a baloldal arról, hogy pontosan kitől és mire érkezett a 3 millárd forintnyi dollár. A médiaszakember szerint a pénzt küldő amerikai Action for Democracy honlapjának egy korábbi verziója buktatta le a baloldalt. A videóban azt mondja: hazudtak, amikor azt állították, hogy az amerikai dollárok nem kampányra a érkeztek, arról is, hogy csak magyar útlevéllel lehetett adakozni és arról is, hogy mikroadományozók ezrei dobták össze a pénzt.

Tettenértük a dollárbaloldalt! Van egy képernyőmentésem Korányi Dávidék (Action for Democracy) honlapjáról, amely végérvényesen bizonyítja, hogy a baloldal hónapok óta hazudik arról, pontosan kitől és mire érkezett a 3 millárd forintnyi dollár.

Azt mondták, hogy az amerikai dollárok nem kampányra, hanem kultúraváltásra érkeztek. DE HAZUDTAK!
Azt mondták, hogy csak magyar útlevéllel lehetett adakozni. DE HAZUDTAK!
Azt mondták, hogy mikroadományozók ezrei dobták össze a pénzt. DE HAZUDTAK!
A TAGADHATATLAN BIZONYÍTÉK A VIDEÓBAN. NÉZD VÉGIG! KÜLDD TOVÁBB!



2022.11.22.



Hidvéghi Balázs: ILYEN AZ, AMIKOR EGY NAGYTUDÁSÚ
FILOZÓFUS KAP SZÓT AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN!


Az Európai Parlament éppen önmagát készült ünnepelni fennállásának 70. évfordulója alkalmából. Azonban Ryszard Legutko lengyel képviselő, a Jagelló Egyetem professzora, kíméletlen őszinteséggel szembesítette a baloldali politikusokat a saját rombolásukkal. Kapott is azonnal fújolást, gúnyos mosolyokat és dühös bekiabálásokat. Csak egyvalamit nem: cáfolatot.



2022.11.23.



Deutsch Tamás: Ez már beteges politikai elfogultság!
Nem adnának uniós pénzt Magyarországnak az EP baloldali képviselői.


Megkezdte működését az Integritás Hatóság, amely az uniós pénzek szabályos elköltését felügyeli. A korrupcióellenes szervezet létrehozása volt a magyar kormány egyik vállalása, hogy Magyarország mielőbb megkaphassa a visszatartott uniós pénzeket. Közben holnap szavaz az Európai Parlament arról az állásfoglalásról, amelynek tervezete szerint nem elégségesek a magyar kormány lépései. Az európai baloldal szerint nem lenne szabad pénzt adni Magyarországnak.(M1 - Híradó)

2022.11.13.



Brüsszel támadja Magyarországot, amiért nem vesz fel hitelt Ukrajna támogatására


Elemzők szerint Ukrajna gyakorlatilag csődbe jutott, az ország nemcsak a hiteleit, hanem a munkabéreket és a nyugdíjakat sem tudja kifizetni. Brüsszel mégis egy 18 milliárd eurós hitelcsomagot adna az országnak. Ezt a hitelt az uniós tagállamok vennék fel, és a kamatait is ők fizetnék. A magyar álláspont szerint Ukrajnát támogatni kell, de a közös hitelfelvételben nem szabad részt venni. Brüsszeli politikusok ezért folyamatosan támadják Magyarországot. (M1 - Híradó)

2022.11.11.



Kötter Tamás: Felháborító, amit a német külügyminiszter tett.


A német külügyminiszter egy 500 éves feszületet távolított el a münsteri városháza béketerméből. A globalista Annalena Baerbock két lábbal tiporja az európai hagyományokat, miközben letette voksát a háború mellett. Meg kell érteni, a béke az egyetlen út! Nézd meg a videót, és küldd tovább!



2022.11.08.



Deutsch Tamás: Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának múlt heti látogatását


megelőzte egy látogatás: Gyurcsányné garázdaság miatt jogerősen elítélt árnyékminisztere Brüsszelbe ment és tollba mondta a baloldali EP képviselőknek a DK által kitalált Magyarországgal szembeni rágalmakat!



2022.11.06.



Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások ellen tüntettek Berlinben


Frieden Jetzt! Ohne Waffen! Békesség most! Fegyverek nélkül! (Orosz Hírek)

2022.11.05.



Európa ismét lábon lőheti magát az újabb szankciós csomaggal


Erről írt a Világgazdaság. Kiszivárgott hírek szerint ugyanis egyre több jel utal arra, hogy az Európai Unió már egy kilencedik intézkedéscsomagot készít elő, amelyben a nukleáris energiával kapcsolatban is megtiltanák az együttműködést Oroszországgal. A magyar kormány többször is világossá tette, hogy nem fogad el olyan intézkedéseket, amelyek kárt okoznak a magyar embereknek. Kövér László házelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy amint bejelentettek egy újabb szankciós csomagot, azonnal kiugrott a gáz világpiaci ára. (M-1-Híradó)

2022.11.01.



Marad a háborús veszélyhelyzet.


Mától ismét életbe lépett Magyarországon a háborús veszélyhelyzet, miután november elsejétől megváltoztak a különleges jogrendről szóló szabályok. A kormány szerint indokolt a májusban elrendelt különleges jogrend fenntartása, mert a szomszédos Ukrajnában folytatódik a fegyveres konfliktus és az annak következtében kialakult humanitárius katasztrófa elhúzódik. A háború és a szankciók gazdasági hatásai pedig Magyaroszágot is rendkívüli helyzet elé állítják. (M1)



2022.10.28.



Tegnap este hazaengedték Budaházy Györgyöt családja örömére.


Eddigi letartóztatását bűnügyi felügyeletre változtatták meg. Ügyvédje szerint a döntésben a Budaházy által hétfőn elkezdett éhségsztrájk is szerepet játszott. Házi őrizetben Budaházy György. Az elsőfokon terrorizmusért 17 évre ítélt férfit kifogástalan viselkedésére hivatkozva engedték ki a börtönből. Otthonából kapcsoltuk. (HÍR TV)

2022.10.25.



Bohár Dániel: Azt üzenem a baloldali politikusoknak, hogy szégyelljék magukat!

Szégyellhetik magukat, mert most épp a tanárokat és a diákokat
használják fel a saját politikai haszonszerzésükre! Márki-Zay többször nyíltan elmondta.




2022.10.20.



Zelenszkij beismerte, hogy a dróntámadsok következtében
Ukrajna energetikai infrastruktúrájának 40%-a súlyosan károsodott,


és a következő napokban áramkimaradásokra kell számítani. Fogtündérekről, plakátokról és csecsenekről... Guy Verhofstadt alias fogtündér hatalmasat bakizott, amikor Magyarország gyalázáshoz nem a kormány, hanem a Kétfarkú Kutyapárt plakátját használta fel. Persze elnézést nem kért, hanem csak korrigálta a posztot. Talán a dentálhigiéniával kellene inkább foglalkoznia, mintsem hazánkkal.

Az Európai Unió szankciókkal sújtja az iráni "Shahed" drónokat gyártó cég vezetőségét. Amennyiben vannak nyugati bankszámláik, azokat befagyasztják, és beutazási tilalmat rendelnek el ellenük. Mind Moszkva, mind Teherán tagadja, hogy kooperálnak hadiipari téren. Elbocsájtás fenyegeti a német köztévé egyik munkatársát, Jan A. Karont, miután Szomáliát egy pöcegödörnek nevezte.

Egy szomáliai migráns Ludwighshafenben egy bozótkéssel megölt két embert, két másikat pedig megsebesített. Mindezt abban az utcában, ahol a riporter szülei laknak. A liberálisok megszállták a közösségi média oldalait és minden fórumon igyekeznek ellehetetleníteni. Kadirow csecsen elnök, a kaukázusi ország katonai főparancsnoka rengeteg önkéntest küldött a herszoni régióba, hogy ellenálljanak az ukrán támadásnak.



2022.10.18.



Újabb drónrajok Ukrajna fellett, fogolycsere és náci jelképek az ukrán egyenruhákon


Brüsszel újabb 500 milliós pénzügyi segélyt szavazott meg Ukrajnának, amelyen fegyvereket szerezhet be. Ezen felül létrehoznak egy uniós kiképzőrendszert ukrán katonáknak. Magyarország bejelentette, hogy ebben nem fog részt venni és anyagilag sem támogatja a projektet. Luxemburgban ismét Szijjártó Péter volt az egyetlen politikus, aki a békéről beszélt. Nagy-Britannia mellett Franciaország is ki, illetve tovább képez majd ukrán katonákat az általa szállított járművekre és fegyverrendszerekre. Orosz drónok egész raja lepte el ismét Ukrajna egét és több katonai, illetve stratégiailag fontos célpontot iktattak ki az ország egész területén. Most már egész Ukrajnában napjában többször kell légiriadót elrendelni.



Összesen 110 orosz tért haza Ukrajnából a Kijevvel folytatott nagyszabású fogolycsere keretében - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium. A csoportba 72 civil tengerész tartozott, akiket 2022 februárja óta tartottak fogva Ukrajnában. Az orosz fél 108 nőt is elengedett, akik az Azovstalban szolgáltak tiszti rangban. Az ukrán katonák egyenruhájának karjelzésén továbbra is náci szimbólumok láthatóak, mint a farkashorog.



2022.10.15.



Tucker Carlson rátapintott a lényegre. Nézzétek meg, mit szól
a Biden-adminisztráció eszement lépéseihez. (MAGYAR FELIRATTAL!)


Joe Biden: addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig csak szükséges! Az amerikai kormány a végsőkig kész pénzelni Ukrajnát. De ez mégis mit jelent? Komolyan atomháború lesz a vége? /Déri Stefi/



2022.10.11.



Trombitás Kristóf: Te tudod, hogy kik szervezik valójában a tüntetéseket? A videóban mindenkit bemutatok!






Ferenc Nyúl: Attól, hogy minden nyilatkozó azt mondja, hogy a pedagógusok megérdemlik a béremelést, hülyét kapok. Mindegyik? Tényleg? Azok, akik kivezénylik a gyerekeket és a Bella ciao-t éneklik nekik, azok is? Egy frászt. Nyilván vannak, akik megérdemlik és vannak olyanok is, akik inkább egy jó nagy pofont érdemelnének.



Amit elhallgatnak a tanártüntetésről és a PDSZ-ről

Törley Katalin tanárnő a Bella Ciao magyar változatát énekelte.


2022.10.07.



70 éves Vlagyimir Putyin elnök, Zelenszkij nukleáris csapást kér az USA-tól Oroszországra


2022. okt. 7. Ma lett 70 éves Vlagyimir Putyin elnök. Leningrádban, egy szerény körülmények közt élő családban született. Már gyermekkorában megtanulta az utcán, ha küzdeni kell, akkor vidd be te az első ütést. A jogi egyetem és a KGB iskola elvégzése után 25 évesen már a KGB kelet-berlini rezidense volt, hivatalosan a Szovjet-Német Barátság Házának az igazgatója. Jelenleg negyedik elnöki ciklusát tölti.

Duda, lengyel elnök amerikai atomfegyvereket szeretne telepíteni Lengyelországba. Bejelentette, hogy erről fog tárgyalni Washingtonnal. Zelenszkij ukrán elnök az USA nukleáris megelőző csapását kérte Oroszországra, mert ő attól tart, hogy Moszkva atomfegyvert fog bevetni ellene. Peszkov Kreml szóvivő szerint egy megelőző pszichiátriai koponyatörésre van szüksége Zelenszkijnek. Marija Zaharova, kormányszóvivő egy nyugati bábnak fegyverrel felpumpált szörnyetegnek nevezte Zelenszkijt.

Joe Biden, amerikai elnök szerint is a legmagasabb kockázati szinten van az atomháború kubai krízis óta. Fake news leplezett le a német "Bild". A napilap kiderítette, hogy az ukránok által bemutatott aranyfogakat nem az orosz katonák tépték ki kínzás céljából, hanem egy betörésből származnak. Egy ukrán fogorvos már jelentkezett is, hogy a fogak az ő tulajdonát képviselik. (PsTV)

2022.10.01.



Ki robbantotta fel az Északi Áramlat gázvezetéket a Balti tengeren?


Brüsszel szerint szabotázsakció volt, Moszkva terrortámadást kiállt. Joe Biden: Ígérem, hogy képesek leszünk rá. Tesznek róla, hogy ne érkezzen gáz a vezetékrendszeren. Robbanások miatt keletkezett a sérülés. A véletlen pedig kizárható. A dán külügyminiszter arról beszélt, hogy az európai infrastruktúrát érte támadás. (Globál - HÍR TV)

2022.09.21.



Bohár Dániel: A Momentumos Cseh Katalinnak nincs gondja a szankciókkal.


Az EP-képviselő szerint Brüsszel mindent tökéletesen csinál. Cseh Katalin nagyon örül, amiért Magyarország ellen szavazott Brüsszelben. Boldog hazaárulók. Deák Dániel: Nincsenek szavak Cseh Katalinra. Szisztematikusan Magyarország ellen dolgozik!



2022.09.15.



Déri Stefi: Nézzük, kik vesznek részt a magyar baloldal részéről Magyarország lejáratásában!


Az EP újabb jelentést készített a magyar jogállamiséágról, amiről csütörtökön szavaznak majd. Ezzel a jelentéssel is nyomást akar gyakorolni, hogy engedelmességre bírja Magyarországot az elhibázott, európai gazdaságot bedöntő, háborús szankciók miatt. Jól jegyezzük meg, hogy a baloldal pártjaira semmilyen nemzeti ügyben nem számíthatunk!



2022.09.14.



Francia, spanyol és osztrák képviselők álltak ki Magyarország mellett


Sajtótájékoztatón állt ki Magyarország mellett több EP-képviselő, miután ma ismét egy hazánkat elítélő jelentésről tárgyalt az Európai Parlament. A beterjesztő baloldali képviselő szerint az elmúlt években tovább romlott itthon a demokrácia és az alapvető jogok helyzete. A francia, spanyol és osztrák politikusok szerint viszont a jelentés hazugság és elfogadhatatlan Magyarország lejáratása. A Fidesz szerint pedig az Európai Parlament nem megállapodni akar Magyarországgal, hanem zsarolni. (M1 - Híradó)

2022.09.11.



Nem kapott irodát Jakab Péter mozgalma a Képviselői Irodaházban


Jakab Péter egyéni képviselőként kapott irodát. A facebook oldalán azt posztolta ki, hogy birtokba vette a Nép Pártján Mozgalom irodáját az Országgyűlés Irodaházában. Ifj. Lomnici Zoltán: Ez egy blöf, és kommunikációs hadviselésként kell értelmezni. (HÍR TV)

2022.09.09.



Szijjártó Péter sajtótájékoztatója Brüsszelből


Amennyiben az orosz földgázt kitiltják az európai piacról, az az ár növekedéséhez fog vezetni. A mai ülésen az energetikai bizottság energetikáért felelős biztosa elismerte, hogy ez egy politikai célzatú lépés, mely nem árcsökkentésre irányul, hanem arra, hogy az orosz állam bevételeit csökkentsék. Ez egy ársapkának álcázott szankciós intézkedés. Magyarország semmilyen módon nem támogatja az ársapka bevezetését, mert az áremelkedéshez és súlyos ellátási biztonsági kihívásokhoz vezetne... (HÍR TV)

2022.09.07.



Vlagyimir Putyin: nincs értelme korlátozni az orosz gáz árát


Nincs értelme korlátozni az orosz gáz árát, mert akkor máshová fogják eladni - így reagált Vlagyimir Putyin az uniós javaslatra. Az orosz elnök "ostobának" minősítette a tervet, szerinte az unió saját magát szorította sarokba a szankciókkal. Azt is mondta- idézem - : azok, akik ránk erőltetnének valamit, ma nincsenek abban a helyzetben, hogy diktáljanak nekünk. Észhez kellene térniük". (M1 - Híradó)

2022.09.03.



"Mi, muszlimok fogjuk elfoglalni egész Svédországot" - migráns fenyegetett egy svéd politikust


Országgyűlési választást tartanak jövő vasárnap Svédországban. A statisztikai hivatal adatai szerint a választásra jogosultak 23 százaléka bevándorló hátterű személy, tehát nagyjából minden negyedik első voksoló külföldi származású. Ők jellemzően a baloldalt támogatják, hiszen a jobboldal éppen az illegális bevándorlás visszaszorítását tűzte ki célul. Egy hét maradt a választásig, a kampány is hajrájához ért. (M1-Híradó)

2022.08.24.



Magyarország ellen dolgozik Gyurcsány felesége az EP-ben.


Míg itthon az ellenzéki politikusok látszólag zászlójukra tűzték a pedagógusok ügyét, a valóság az, hogy az EU-ban ahol csak tudnak, ott a források Magyarországtól történő megvonásáért kampányolnak. A hírre reagálva a Vezércikk vendégei is elmondták véleményüket. (HÍR TV)

2022.08.13.



Bíró Éva: Az emberi jogok eltiprása.


Orvosok, jogászok szakvéleményének félresöprése. Bíró Évával Németországból beszélget Szendrődi Katalin

2022.08.10.



Aszódi Attila a TTK BME dékánja a Napi Aktuálisban vendég.
Potyognak az orosz bombák a zaporizzsjai atomerőmű mellett.


Moszkva és Kijev egymásra mutogat az atomerőművet ért rakétatámadás miatt. Lövések érték a zaporizzsjai erőművet. Hasznos lenne, ha a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség oda tudni menni, mert akkor ez az információs háború letisztulna. Itt 6 blokk van egy nagy területen. Az oroszok már február óta elfoglalták. Le kellett állítani az egyik reaktort.



2022.08.06.



Rakéta-támadás érte a zaporizzsjai atomerőművet Ukrajnában.
A támadásért egymást vádolják az ukránok és az oroszok.


Az ukránok szerint megrongálódott az erőmű egyik fontos elektromos vezetéke, de radioaktív szivárgást nem mértek. Az erőmű területét is ellenőrző, oroszbarát hatóságok szerint az ukrán hadsereg hajtotta végre a támadást, amellyel az egész régió biztonságát veszélybe sodorták. A brit védelmi minisztérium azzal vádolja az orosz erőket, hogy fedezéknek használják az erőművet, innen bombázzák az ukrán harcállásokat, tudván, hogy nem kell válasz-csapástól tartaniuk. Az ukrán elnök szerint az orosz hadsereg bombázta az erőművet, hogy félelmet keltsen az ukránokban. (M1-Híradó)

2022.08.06.



Amerika legújabb lézerfegyverét sikeresen tesztelték Ukrajnában


Az új és feltörekvő technológia területén vezető szerepet betöltő amerikai hadsereg új generációs képességeket hoz létre, hogy előmozdítsa több tartományon belüli műveleteit és ellentéteket teremtsen.

A hadsereg először 2019 közepén kötött szerződést a Kord Technologies-vel, a KBR leányvállalatával, hogy a prototípusok első készletének fővállalkozója legyen. Ezután a Raytheon csapata folytatta a rendszer bemutatását, és a hadsereg úgy döntött, hogy továbblép ezekkel a prototípusokkal. A cég 123 millió dolláros szerződést kapott a lézerfegyver szállítására. (Amerikai Katonaság)

2022.08.04.



Kábítószert találtak Nancy Pelosi amerikai házelnök férjének vérében


Ez derül ki azokból a bírósági dokumentumokból, amelyek Paul Pelosi letartóztatásáról szólnak. Az ügyről most az Origó írt. A lap szerint a demokrata házelnök továbbra is hallgat az ügyről, amelyről folyamatosan derülnek ki újabb részletek. (M1-Híradó)

2022.08.03.



Kína üzenete: Aki a tűzzel játszik, megégeti magát!


Kína és Tajvan között hogyan fajult idáig a kapcsolat? Kína világossá tette az USA számára, hogy ellenzi Nancy Pelosi Tajvanra látogatását. Kína le is állította a homokexportot Tajvanra. Megtiltotta a gyümölcs és halimportot. Kína éleslőszerekkel hadgyakorlatot tart a sziget közelében. (HÍR TV)

2022.07.30.



Nógrádi György: Tömegek vonulhatnak utcára, erre Európa nincs felkészülve


Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az Ultrahang legújabb adásában hallgatói kérdésekre válaszolt. Beszéltünk az orosz-ukrán háború aktualitásairól, az energetikai válság és a gazdasági nehézségek miatti elégedetlenségekről és a következő időszak izgalmas kérdéseiről is.

2022.07.24.



Dr. Drábik János: "A magyarság még hátra van..."


Amikor Biden hatalomra került, akkor megszólalt Obama, akinél ő 2 ciklusban alelnök volt, "Igen, de még Magyarország hátra van." A neoliberalizmusnak egy óriási győzelem. Számon tartja a világhatalmat gya-korló közösség, hogy neki még el kell intézni Magyarországot. Amit Magyarország felmutatott, hogy Magyarországon lényegében a közérdeknek elsőbbséget adó nemzeti politika próbál érvényesűlni.

Ez halálos veszedelmet jelent az államok feletti ideológia számára, Ha Magyarország életképesnek bizonyul, arra odafigyelnek a nagy európai országok. A közérdeket lehet érvényesíteni a nemzeti politikával, vagyis a szuverenitás megőrzésével. Ezt lehet demokratikusan csinálni. A Pentagonban készítették elő, hogy Oroszország támadja meg Ukrajnát...

2022.07.22.



Egyre több ország utasítja el Brüsszel 15 százalékos gázspórolási tervét.


Portugália, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Málta és Ciprus után Görögország is bejelentette, hogy nem kér a tervezetből. Magyarország még várja a javaslat hivatalos szövegét, elemzők azonban úgy látják: borítékolható az elutasítás. (M1-Híradó)

2022.07.22.



Dr. Drábik János: A DEMOKRÁCIA HARCA AZ AUTOKRÁCIA ELLEN
Kik a világ urai sorozat folytatása


2022.07.14.



Prof. Dr. Frank Füredi: Kik vezetik Bident?


Frank Füredi kifejtette, hogy Biden elnöknek fontosak az emberi jogok, de ezeket egy újfajta ideológia mentén hangoztatja. Bármikor létre tudnak hozni egy újfajta emberi jogot. Csizmazia Gábor elmondta, hogy nem mindenki elégedett Amerikában Joe Biden elnökségével. Sok demokrata szerint sem eléggé aktív a politikai megnyilvánulások terén. Már Demokrata-közeli sajtóban céloznak arra, hogy érdemes lenne új jelöltön gondolkodni.

Frank Füredi szerint nem Joe Biden határozza meg, hogy milyen irányba menjen az amerikai külpolitika. A Demokrata Pártban a progresszív irány a meghatározó évek óta. Csizmazia Gábor egyetértett ebben, hogy az elnök mögötti adminisztráció irányítja valójában az amerikai politikát. Frank Füredi fontosnak tartotta ismertetni, hogy az amerikai külpolitikában évek óta hasonló gondolkodású emberek a meghatározóak. Megfigyelte, hogy évről évre kevesebb a régi diplomata a külpolitikában.

Inkább egyetemekről és alapítványokból érkeznek a külpolitikába. Amikor utoljára New Yorkban járt, megdöbbent, hogy milyen negatívan nézik Magyarországot. A kulturális elit tagjai sokszor ugyanazon a helyen is élnek, New York és San Francisco bizonyos részein. Ők határozzák meg az egyetemek narratíváját is. Sokszor ugyanezek a személyek mennek Washingtonba tanácsadónak.

2022.07.13.



Drábik János: Megdöbbentő Amerikának Oroszország ellen indított háborúja
Kik a világ urai? Ukrajna és az elhallgatás kultusza


Ez Amerika felett is a főhatalmat gyakorló irányító agytrösztjeinek a háborúja. Felkészültek arra, hogy Európát vazallusként olyan helyzetbe hozzák, hogy az többé önmagára nézve semmilyen döntést ne tudjon hozni. Azt is kidolgozták, hogy az emberek tudatának megnyerésért elhallgatnak dolgokat. A háború programját a Pentagonban dolgozták ki. Nem érdekli őket, hogy Európa ebbe belerokkan.

A nagy infláció még csak most jön. 2019-ben az Amerikai Haditengerészet lapjára is rátalált. Úgy engedték belenézni, hogy megírta, hogy ő egy amerikai állampolgár, aki a Szabad Európa Rádió vezető programszerkesztője nyugdíjas. Ki tudja nekem megmondani, hogy mi történt Kijevben.

2022.02.25-én éjjel? Zelenszkij és csapata elmentek a kijevi Kínai Nagykövetségre. Fegyverszünetet kértek. Kína intézkedett. Oroszország 1 óra múlva már válaszolt. Zelenszkij gyengén tud ukránul, Jött neki a parancs Amerikából, hogy utasítsa el az orosz ajánlatot. A háború folytatódott. Oroszország meg akarja az ukrán náci rendszert dönteni, semleges legyen, és ne legyen a NATO tagja.



Ursula von der Leyen 7 gyermek édesanyja mesébe illő karriert futott be.


2022.07.08.



Vlagyimir Putyin: ez még csak a kezdet


Az ukrán háború és a globális gazdasági válság a fő téma a G20-ak indonéziai találkozóján. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is megjelent az ülésen, ahol élesen bírálta a nyugati országokat, hogy a találkozót nem a problémák megoldására, hanem az oroszellenes hangulat szítására használják. Vlagyimir Putyin eközben a háborúval kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ez még csak a kezdet. Felszólította Kijevet az azonnali megadásra. (M1-Híradó)

2022.07.06.



A Momentum frakcióvezetőjét hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják.
Fekete-Győr őszig bújhat a jog mögé!


Mivel közvádas ügyről van szó, az Országgyűlés mentelmi bizottsága szin-te biztosan felfüggeszti Fekete-Győr András mentelmi jogát, erről azonban várhatóan már csak az őszi ülésszak-ban hozhat döntést a testület - tudta meg a Magyar Nemzet. A Momentum frakcióvezetőjét hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják, aki még a párt elnökeként támadt 2018-ban a rendőrökre egy Kossuth téri tüntetésen. Információink szerint Fekete-Győr már októberben újra bíróság elé állhat.

Szarvas Koppány Bendegúz egyszerű momentumos párttagként, Fekete-Győr pedig még a párt elnökeként támadt 2018-ban a rendőrökre egy Kossuth téri tüntetésen...Bár Fekete-Győr időközben országgyűlési képviselő lett, így mentelmi jog illeti meg, a bizonyítási eljárás ugyanúgy folytatódik ellene, a bíróság ezért kérte a kiadatását. A két vádlott közül nem mellesleg Fekete-Győr veszíthet többet a büntetőper miatt. Amennyiben jogerősen elmarasztalja a bíróság, az esetében a vonatkozó törvények értelmében ki kell mondani az összeférhetetlenséget: jogerősen elítélt személy nem lehet országgyűlési képviselő. (magyarnemzet.hu)

2022.07.04.



Hidvéghi Balázs: Ide vezet a balliberális bevándorláspolitika!


A melillai határkerítés ostromának már 30 körüli halálos áldozata van. Hiba lenne azonban mindezért a határőröket felelőssé tenni. Ezeknek az embereknek az élete azoknak a baloldali politikusoknak és NGO-nak a lelkén szárad, akik évek óta azt harsogják szét a világban, hogy Európába bárki, akár törvénytelenül is bejöhet és aztán itt is maradhat. Ez a hazugság ösztönzi arra a migránsokat, hogy elinduljanak. Ez így nem mehet tovább! A határokat meg kell védeni, az illegális migrációt pedig meg kell állítani!



2022.07.01.



Origo: Soros György fia belesodorná a háborúba Amerikát és Európát


Amerikát és Európát is belesodorná az ukrajnai háborúba Soros György fia. Erről írt az Origó. A tőzsdespekuláns fia egyebek mellett arról beszélt: a nyugati hatalmaknak végre túl kellene lépniük az orosz atomfegyverekkel szembeni félelmükön és akkor megvalósulhatna egy, a Délszláv háborúhoz hasonló katonai beavatkozás Ukrajnában is. (M1 - Híradó)

2022.06.26.



A nagy ukrán sárdobálás hamarosan kezdetét veszi.
A Zelenszkij-rezsim valamiféle TV showműsorral tévesztette össze ezt az egészet.


Ezek nagyon vicces emberek. Ezek mind ilyen emberek. Ezek hazudozók. Őrült háborús uszítók. Amióta ez a háború elkezdődött, mindent Washingból irányítottak kézi vezérléssel. Most hogy látják, hogy az ukrajnai cselszövésük csődöt mondott, mindenki azt keresi, kire kenheti a felelősséget. Rengeteg a halott. Sok a menekült. Nagyon sokan siratják a háborúba kényszerített hozzátartozójukat. Az Úr adjon vigaszt a családoknak! (MR)

2022.06.24.



Pisztollyal lövöldöztek a migránsok Zomborban, egyiküket machetével csonkították meg


Meghaladta a százezret az idén a déli határon próbálkozó illegális bevándorlók száma. Ez két és félszerese, mint tavaly ugyanekkor. A kormány forró nyárra és őszre számít a déli határon: a balkáni útvonalon továbbra is nagy a nyomás, egyre többen próbálkoznak majd a déli határnál is. A szabadkai befogadóközpont is túlzsúfolt. Sokan a belvárosban és a buszállomásokon tartózkodnak.

Hozzászólás: A migránsok által tönkretett termőföldeket és terményeket, az okozott károkat ki fizeti meg a gazdáknak, akik a határmentén gazdálkodnak?

2022.03.01.



Magyarellenes ukrán megnyilvánulások... Soviniszta ukránok...


Ez az ukrán 'nyelvtudós' debileknek nevezte a kárpátaljai magyarokat. Továbbá a kutyákhoz hasonlította őket. Az ukrán nacionalista szerint vegyék azt az útlevelet, amit a magyarok adtak nekik, és húzzanak Magyarországra! Mi itt a probléma? Miért kell, hogy itt etessem őket? Miért kell, hogy pénzt adják az ő magyar nyelvű, román nyelvű, moszkvai nyelvű, bocsánat a lengyel nyelvű taníttatásra?



Kiss Kata: Amikor egy nemzet a szívét kéri vissza dala itt
Kell lenni a Mennyben valahol egy helynek,


Hol a fájó szívek gyógyításra lelnek.
Szívét nemzetemnek elküldeném oda.
Uram, kegyelmeddel térjen onnan vissza.

2022.06.21.



Macron maradt az elnök.
Hatalmi káosz a francia politikában


A baloldali szavazók változást akarnak. Máris egymással harcolnak a szocialisták, a kommunisták és a zöldek. A republikánusok vezetője közölte, hogy teljesen kizárt bármilyen együttműködés az elnökkel. (hirtv.hu)

2022.06.17.



Soros György és körei állnak Budaházy György brutális ítélete mögött


Telex, TASZ, EJEB, Sajó: úgy tűnik, Soros György szellemisége lengi körül Ignácz Györgyöt, a Budaházy-ügyben ítélkező bírót. Egyesülete honlapjának tanúsága szerint Ignácz György szerepelt egy a TASZ által rendezett pódium-beszélgetésen. Egy másik rendezvényen pedig, amelyen Ignácz szintén pódiumon ült, a gyurcsányista Dull Szabolcs, a Telex.hu főszerkesztője volt a moderátor. A bíró ráadásul a Soros által "megszállt" szervezet, az Emberi Jogok Európai Bírósága anyagait ajánlgatja "a tisztességes tárgyaláshoz való jogról" kioktató útmutatóként. . [...]

TASZ-rendezvény A Budaházyt legutóbb elítélő bíró, Ignácz György előadóként részt vett a "Drogmentes (?!) Magyarország Megafon est" elnevezésű rendezvényen, amit a TASZ szervezett. Erről is Ignácz egyesületének honlapja tanúskodik. A TASZ témafelvetése többek között az volt, hogy hatékonynak bizonyult-e a drogtörvények törvényi szigorítása. Ignácz kvázi "drogbíróként" az ítélkezési gyakorlatról is értekezett. Érdemes megnézni a videót... A TASZ egy Soros-szervezet:"Magyarországon az összes NGO, például a Helsinki Bizottság vagy a TASZ is financiálisan a budapesti OSI-tól függenek, amely a Soros-hálózat magyarországi helytartósága." (Pesti Srácok)

Dull Szabolcs, Telex Egy másik rendezvényen, amelyen Ignácz a pódiumról osztotta a színtiszta libernyák szívjóságot, Dull Szabolcs, a Telex.hu főszerkesztője volt a moderátor. A Budaházy-ítélet szemszögéből nézve ironikus, hogy a kerekasztal-beszélgetés címe "Rácsok mögött ártatlanul" volt... Ismert, hogy Dull egy lebukott gyurcsányista "újságíró": "Nem tagadta Dull Szabolcs, hogy Gyurcsánynét hívogatta." (Pesti Srácok) (vadhajtasok.hu)



Budaházy Edda ezt a dalt küldi férjének.
Hallottad-e hírét Bihar vármegyének?


2022.06.10.



Georg Spöttle: Ukrajna a vesztébe rohan, 2030-ra teljesen átrendeződhet a világ


Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Nézőpont Intézet elemzője volt a vendégünk, akivel az orosz-ukrán háború aktualitásairól, az orosz előre nyomulásról, a világ reakciójáról, gazdasági hatásokról, az új világrendről és a nemzetek megerősödéséről és gyengüléséről beszélgettünk. /Ultrahang Hírmustra/



Boros Imre közgazdász vendég a Háború Ukrajnában műsorban
Zelenszkij aknaszedőket kérjen fegyver helyett a barátaitól!


2022.06.08.



Felfüggesztették Szabó Tímea mentelmi jogát.


A jogszabályok szerint a képviselők a mentelmi jog alapján nem vonhatók felelősségre a bíróság vagy más hatóság előtt, és emiatt büntetőeljárás sem indulhat ellenük. A parlament Szabó Tímea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) és Akopjan Nikogosz örmény nemzetiségi szószóló mentelmi ügyében döntött szerdán. A két képviselő mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége, a nemzetiségi képviselő mentelmi jogának felfüggesztését pedig választás rendje elleni bűntett miatt kérte az illetékes bíróság. Tordai Bence mentelmi jogát 13 igen, 145 nem szavazattal, 7 tartózkodás mellett nem függesztették fel. (hirado.hu)

2022.06.05.



Vlagyimir Putyin: "úgy roppantjuk össze az ukrán drónokat, mint a mogyorót"


"Oroszország olyan célpontokra fog csapást mérni, amelyekre eddig nem tette, ha az Egyesült Államok nagyhatótávolságú rakéta-tüzérséget szállít Ukrajnának" - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnap bemutatott interjújában.

Értelmetlennek nevezte Ukrajna csapásmérő drónokkal történő ellátását, mert az orosz légvédelmi rendszerek az elnök megfogalmazása szerint "úgy ropogtatják őket, mint a mogyorót". Mint mondta, tucatjával pusztítják őket és csak ott hatékonyak, ahol nincs légvédelem. (euronews)

Hozzászóló: Van egy szlovák ismerősöm, aki azt látta, amikor átment a határon a szlovák fegyveradomány, és csak ócskavas lett belőle! Nemhiába kér sok fegyvert az ukrán bolo..! Jó, ha 5 % célba ér! /R.Gy./

2022.06.03.



Száz napja folyik a Moszkva által "különleges hadműveletnek" nevezett háború Ukrajnában.


Az Ukrajna ellen elindított "különleges hadművelet" addig tart majd, amíg az összes célját el nem éri - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak. Az invázió fő céljaként a szóvivő a Donyec-medence lakosságának védelmét nevezte meg, amelynek érdekében, mint mondta, minden intézkedés megtörténik. Peszkov kérdésre válaszolva a száz napja tartó, Moszkva által "különleges hadműveletnek" nevezett háborúban elért eredmények között sorolta fel, hogy számos lakott terület "szabadult fel" az ukrán fegyveres erők "nácibarát, és kimondottan nacionalista elemeitől", és hogy az emberek elkezdhették a békés élet megteremtését.

Hozzátette, hogy az orosz hadsereg minden nap új tapasztalatra tesz szert. Egyúttal a védelmi minisztérium illetékességébe utalta a hadviselés taktikájára vonatkozó kérések megválaszolását. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján a Donyecket az elmúlt napokban ért, halálos áldozatokat, köztük gyerekéleteket követelő nehéztüzérségi támadásokkal kapcsolatban rámutatott, hogy. az ukrán "nácik" az Egyesült Államoktól kapott fegyvereket Washington "nyomására" a polgári lakosság ellen vetik be.

Ő is azt hangoztatta, hogy a "különleges hadművelet" mindaddig folytatódik majd, amíg minden célját el nem érte, beleértve Ukrajna "demilitarizálását" és "nácitlanítását". Mint mondta, ezen a területen már sok minden történt: Mariupolban megadták magukat az Azov nacionalista alakulat harcosai, és szisztematikusan folyik a Donyec-medence "felszabadítása".

Egyebek között arra is rámutatott, hogy az ukrán gabona exportját nem Oroszország, hanem az ukrán tengeri aknazár akadályozza. Megismételte, hogy az orosz fegyveres erők minden nap humanitárius folyosót nyitnak a fekete-tengeri kikötőből és az aknák felszedése esetén készek lennének a gabonaszállítmányok biztosítására.

2022.06.03.

A Csendes-óceánon cirkál az orosz flotta

A védelmi tárca szerint a tengeralattjárók felkutatását, a légvédelem megszervezését, valamint a felszíni és légi célok elleni fellépést gyakorolják. Több mint negyven hadi- és a támogató hajó, valamint mintegy húsz repülőgép és helikopter részvételével gyakorlatot kezdett az orosz csendes-óceáni flotta - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

2022.05.31.



Bogár László elemzése: Lesz-e Kína világ ura?
Mindeközben Kína, avagy a Tiltott Világbirodalom


Az egyre inkább elmélyülő világháborúban Kína ugyan Oroszország mellett áll az amerikai birodalommal szemben, de azért láthatólag szeretne kimaradni is a konfliktusból, inkább mintha igyekezne egyre inkább háttérbe vonulni. Bár az amerikai birodalom azért provokálta ki az orosz-európai konfliktust, hogy ezzel lekösse két kisebbik riválisát, és így fő ellenfele Kína ellen fordulhasson, de mivel ebből a konfliktusból láthatólag éppen világháború készül kialakulni,

változóban van a globális konfliktus-tér, az amerikai-kínai összecsapás előkészületei kissé lecsillapodtak. Kína jelenének és jövőjének megértéséhez a négy birodalom (Németország, Oroszország, Amerika és Kína) mai interakciós-terének dinamikáját és mélyszerkezetét kellene minél pontosabban látnunk. Vajon mit hoz ebben az erőtérben a következő évtized és a következő évszázad?

2022.05.31.



Már az orosz gáz elleni embargót is felvetette egy friss
interjúban Nepop Ljubov, Ukrajna magyarországi nagykövete.
Az ukránok már a gázcsapot is el akarják zárni - erről ír az Origó.


A Jelen nevű lapnak azt mondta: most az olajembargó van az asztalon, de a gázról is kell beszélni. A nagykövet asszony arra a felvetésre, hogy Magyarország akadályozza a 6. olajembargóról szóló szankciós csomagot, mert az ellentétes a magyar emberek érdekével, úgy felelt: A magyaroknak nemcsak a mostani olajembargót, hanem majd egy gázembargót is támogatni kellene.

Olaf Scholz német kancellár április második felében megerősítette, hogy Németország elutasítja az EU által tervezett, oroszok elleni gázembargót. (origo.hu)



2022.05.27.



Drábik János: A globális káosz forgatókönyvei


Drábik János magyar közíró, jogász, újságíró, a Szabad Európa Rádió nyugalmazott vezető programszerkesztője, a Magyar Trianon Társaság elnöke volt a vendégünk. Beszéltünk az antiszemitizmus vádjáról, az orosz-ukrán háború tanulságairól és várható fejleményeiről és a járványok és háborúk évtizedeiről is. A beszélgetés második része jövő héten lesz elérhető az Ultrahang Youtube csatornáján.

2022.05.26.



Oroszország és Kína bombázó repülőkkel üzent Bidennek?
Vendég Kusai Sándor, volt pekingi nagykövet


Orosz-kínai hadgyakorlat. Kína és Oroszország közösen küldött bombázókat a Japán-tenger fölé, mi ennek az üzenete? Egyáltalán, milyen tévhitek vannak az orosz-kínai szövetséggel kapcsolatban? Mi a helyzet Tajvannal? Ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk Kusai Sándor volt pekingi nagykövet, a Pázmány Péter Egyetem docensének segítéségével. (Ultrahang)

2022.05.19.



Az Európai Unió kész ártani az éghajlatnak,
hogy csökkentse az Oroszországtól való függőséget.


E cél elérése érdekében az EU további szén-dioxid-kibocsátási egységek értékesítésével 20 milliárd eurót különít el az unió orosz energiaforrásokból való kivonásának finanszírozására - írja a Financial Times brit lap. Az EU mintegy 200 milliárd eurót tervez elkülöníteni az évtized végéig, hogy teljesen megszabaduljon az orosz energiaforrásoktól való függőségtől. /M.Roman/

2022.05.11.



Hidvéghi Balázs: ELÉG A KIOKTATÁSBÓL!


A magyar emberek április 3-án világosan megüzenték Brüsszelnek, hogy mit gondolnak a szakmányban gyártott arrogáns jelentésekről. Hiába állít Brüsszel mindig újabb Soros-zsoldosokat csatasorba, hogy az összetákoljon egy újabb hazug jelentést Magyarországról. A magyar emberek és a magyar kormány mindig, mindenhol ki fognak állni a gyermekeink védelméért, a migráció megállításáért és a szuverenitásunk fenntartásáért!



2022.05.09.



Kocsis Máté napirend előtti felszólalása és Rétvári Bence válasza


Megköszönjük minden választónak, hogy részt vett az országgyűlési választásokon. 3 millió hatvanezer ember. Soha ennyien még egy pártra vagy pártszövetségre még nem szavaztak. Számunkra ez alázatot kell, hogy jelentsen. Arra vállalkoztunk, hogy a magyar érdekeket megvédjük az év minden napján. A kampány is erről szólt, háború vagy béke. (Fidesz)

2022.05.05.



Mit és miért bombáztak az oroszok Kárpátalján?
Az oroszok szétlőttek egy elektromos berendezést Kárpátalján,


azon belül is Volócon. Hogy miért ott és miért azt támadták, arra a Hobbista részletes magyarázattal szolgált a műsorban. Két fontos spoiler: a szlovákok szállítottak arra hadianyagot és annyira messze van mindentől, annyira kietlen tájon, hogy hónapokra elzárták ezt az utánpótlási útvonalat. (Pesti TV)



2022.05.02.



Politikai belháború Márki-Zaynál
Belháború tört ki a hódmezővásárhelyi városházán.


Márki-Zay Péter polgármester kezdeményezte az MSZP-s alpolgármester leváltását, ám a városi közgyűlésben nem támogatták elegen ezt a javaslatot. Márki-Zay Péter később mégis elvonta a szocialista alpolgármester feladatköreit és csökkentette a fizetését. Márki-Zay Péter 2018 februárja óta Hódmezővásárhely polgármestere. Ha megnyerték volna a baloldali pártok a választást, akkor ott hagyta volna a városvezetői állást, de a baloldal bukása után nem vette át a parlamenti mandátumot, inkább maradt polgármester. (M1-Híradó)

2022.04.30.



Soros fia üzent Brüsszelnek
Be kell vezetni Oroszország ellen az energia embargót,


földgázt és kőolajat se vegyenek az európai országok - ezt erőltetik többen az ukrajnai háború kapcsán. Hetek óta megy a nyomásgyakorlás, pedig több szakértő már számtalan alkalommal leszögezte, hogy az orosz gáz és olaj nélkül megbénul Európa gazdasága. Tegnap Soros György fia is leírta, hogy mit kellene tennie az Európai Uniónak!

A 750 EP képviselőből 226 a Soros féle Nyílt Társadalom elmélet és ideológia híve. Az EB 26 biztosának az egyharmada személyes kapcsolatban áll Soros szervezetekkel, alapítványokkal. Soros György 1989-től jelen van Ukrajnában, mikor még nem is önállósodott. NGO-érdekek a migrációban. Soros György szervezete helyesli az ellenőrzés megszüntetését a mexikói határnál. (M1-Híradó)

2022.04.26.



Lavrov: valódi veszély van a harmadik világháború kitörésére


Az orosz külügyminiszter szerint valószínűleg az amerikaiakkal
kellene inkább tárgyalni, ha eredményt akarnak. (euronews)

2022.04.23.



A fényképen a mariupoli Azovstal egyik részlege látható.
Biológiai fegyvergyár található a mariupoli Azovstal acélmű alatt,
melyet az orosz haderő hermetikusan lezárt.


A föld alatti bunkerben több száz NATO tiszt és a biolabor ukrán alkalmazottai rekedtek. Őket védik élő pajzzsal a neonáci parancsnokság alatt álló azovista egységek - tartalmazza az AnderweltOnline-tól származó jelentés, melyet Dr. Mészáros Gyula ezredes bocsátott a Magyar Békekör rendelkezésére a Békekörben tartott péntek esti budapesti előadásakor. Videó itt! A 24 km hosszú, néhol 30 méter mélyen húzódó alagútrendszerben PIT-404 jelzésű titkos NATO létesítmény található egy szupertitkos biológiai fegyver laboratóriummal együtt - áll a magyar nyelvű információ-összesítésben.

A PIT-404-ben bizonyítottan NATO-tisztek tartózkodnak. A páncélozott bunkerrendszert a gyár tulajdonosához, Rinat Ahmetovhoz, Zelenszkij elnökhöz és Hunter Bidenhoz, az amerikai elnök fiához kötődő Metabiota cég építette és üzemelteti amerikai és francia pénzből. Az előadó által átadott, német forrással megjelölt anyag szerint "mariupoli lakosok ezrei váltak kísérleti nyulakká a nyugati szakemberek végezte embertelen kísérletekben".

"A francia hírszerzők és a különleges erők tisztjei nem tudták kihozni bajtársaikat Mariupolból, mielőtt az orosz és a csecsen haderő bekerítette volna őket. Ezért hívta fel Macron oly sokszor a Kremlt, és kérte, hogy nyisson SOS humanitárius folyosókat". Úgy tudják, néhány francia hírszerző tiszt meg is halt a mentőakcióban, Macron pedig azért menesztette 2022. március 31-én Eric Videauxt, a hírszerzés főnökét, mert hibát követett el. A földalatti járatokban amerikai, kanadai, német, francia, olasz, török, svéd, lengyel és görög tisztek rekedtek. A szökni próbált Roger Clothier amerikai altábornagy helikopterét lelőtték, őt pedig elfogta a Donyecki Népköztársaság milíciája.

Oroszország és donyecki szövetségese élve akarja elfogni az Azovstalban rekedt embereket, kész tények állítva a Nyugatot. Hiszen az Egyesült Államok folyamatosan hirdeti, hogy nem avatkozik be a háborúba, pedig a Mariupolból érkező információk szerint ez hazugság. Nem meglepő, hogy az USA szokatlanul hallgat, amikor szakemberei meghalnak Ukrajnában, jóllehet politikai alapállása szerint minden egyes amerikai állampolgár megölése háborús oknak tekintendő - tűnik ki az anyagból.

A nemzetközi közvélemény várakozással tekint arra, hogyan fog reagálni a NATO, amikor majd Oroszország bemutatja a világnak a mariupoli acélmű foglyait, a háború aktív NATO-szereplőit. Nehéz lesz humanitárius akcióvá fehéríteni a NATO és az Egyesült Államok birodalmi bűneit - áll az AnderweltOnline anyagában. /Kiadta: Magyar Békekör/Facebook és Wordpress/

2022.04.20.



Az amerikai és az orosz hírszerzés is kudarcot vallott
NYÍLT TITOK néven indított műsort Földi László,
a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke.


Az ismert biztonságpolitikai szakértő (aki egykoron a hírszerzés műveleti vezetője volt) a 6. részben kollégájával, Horváth József ex-elhárítóval beszélgetett az amerikai és az orosz hírszerzés kudarcáról; a háború nyomán kialakult menekülthullám biztonsági kockázatairól; arról hogy a külföldi szolgálatok nem tudtak hatékonyan beavatkozni a magyar választásokba.

2022.04.16.



Bayer Zsolt: ha ez a Nyugat szerint belefér, akkor nincs miről beszélni.
Mi a normalitás és az igazság oldalán állunk!


Az ukránok tolvaj vagy tolvajnak vélt, tolvajnak kikiáltott embereket a nyílt utcán oszlopokhoz, fákhoz kötöznek, az alsóruhájuktól megfosztják őket, aztán botokkal vagy ököllel félholtra verik ezeket a szerencsétleneket, aztán ott hagyják odakötözve az oszlopokhoz megfagyni őket. Egészen elképesztő.

Ez az Ukrajna ma itt áll az EU előszobájában. Gyorsított eljárással szeretnék felvenni Ukrajnát, feltételezhetően azért, hogy ezzel is úgymond borsot törjenek az oroszok orra alá. És miközben ez az Ukrajna, még egyszer mondom, az EU előszobájában van, eközben ugyanez az EU mondjuk Magyarországgal és Lengyelországgal szemben úgynevezett jogállamisági eljárást folytat. A két dolog együtt és egyszerre nem lehet igaz. Ha a Nyugat szerint belefér a jogállami keretekbe, így uniós tagságot kaphat egy olyan ország, ahol ez történik ma a nyílt utcán, az a középkor.

A következő lépés már tényleg csak a boszorkányégetés lehet. Szóval ha a Nyugat szerint ez belefér, akkor nincsen miről beszélni. Eddig sem volt különösebben érdekes, eddig sem borzolta a magyar társadalom kedélyeit különöseb-ben az, hogy egyébként Brüsszel szerint mi nem vagyunk kiváló pedigréjű és megfelelő jogállam, többek között például azért, mert nem akarjuk beengedni az óvodáinkba az LMBTQ-propagandát. De ha most Brüsszel ezt az Ukrajnát fölveszi, akkor végképp nincsen miről beszélni. (Bayer Zsolt)

2022.04.14.



Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a vendég
Az orosz-ukrán háború várható fejleményei


Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Nézőpont Intézet elemzője volt a vendégünk, akivel az orosz-ukrán háború aktualitásairól beszélgettünk. Témák: Putyin és Nehammer találkozója; Mikor érhet véget a háború? Elkerülhető a donbaszi ütközet? Mennyire reális a május 9-i dátum? Hogyan hat az oroszokra a háború? Többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk.

2022.04.01.



Jeszenszky Zsolt üzenete Péterfy Judithoz
Talán a legfontosabb videó, amit eddig valaha felraktam


Ha sosem szoktál megosztani, csak követsz és megnézed a posztjaimat (amivel az égvilágon semmi baj nincs, megtisztelő és köszönöm!), de ha ezt az egyet most megosztod, azzal Te is óriási szolgálatot tettél a hazádnak. Majdnem akkorát, amekkorát a videóban megszólított Péterfy Judit tehet...

"Judit kérem, hogy lépjen elő, és mondja el a valóságot, ne csak szűk körben! Marki-Zay Péter egy elmebeteg, nem lehet vele bírni... Életveszélyes, monomániás ember, és hogy hiába bízták meg önt is. Senkire nem hallgat... Hozzon egy döntést Judit! Legyen tisztességes Magyarországgal szemben!

Gondoljon önmagára is! Van visszatérés a nemzeti oldalra, ahonnan ön eltévedt. Ha ön leleplezi mindazt a szemfényvesztést, amivel a baloldal eteti a szavazóit, és amit mind az ön idegei, mind a gyomra egyre kevésbé képes tolerálni, Ha ön most kiáll, és lerántja a leplet Marki-Zay Péterről, azzal olyan szolgálatot tesz a hazájának, amiért a haza örökre hálás lesz...Judit ön lehet hős is."



2022.04.01.



Háború Ukrajnában - Az ukrán légierő
lebombázott egy belgorodi üzemanyag raktárat.


Körbevették Mariupol kikötővárosát. A magyarok békét akarnak. Hajrá Fidesz! (HÍR TV)



Rendkívüli, borzasztó hatása lenne a gazdaságra és
a lakosságra nézve, ha belesodródnánk a háborúba.


2022.03.27.



Feljelentés Szabó Tímea ügyében


Baloldali képviselőjelölt kéri Gyurcsány Ferenctől, hogy léptesse vissza Szabó Tímeát, a baloldal III. kerületi közös jelöltjét. Anonymus szombaton hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyből úgy tűnik: kokain-bizniszből származó pénzből finanszírozhatják Szabó Tímea kampányát. Ezután beszélt arról egy egykori DK-s politikus, hogy Szabó Tímeát vissza kell léptetni. Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő kábítószer-kereskedelem és pénzmosás miatt tett feljelentést az ügyben. (M1 - Hiradó)

2022.03.24.



Hidvéghi Balázs: Brüsszel nem tarthatja vissza tovább az uniós pénzeket!
Lengyelország és Magyarország fogadja be a legtöbb ukrán menekültet.


Ezért azonnal be kell fejezni az ellenük folytatott ideológiai zsarolást. Ehelyett minden erőnkkel arra kell koncentrálni, hogy mihamarabb béke legyen! Brüsszel nem tarthatja vissza tovább az uniós pénzeket! Óriási tömegek érkeznek Közép-Európába, az Európai Unió területére. Rendkívüli idők ezek.

Üdvözlöm tehát Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia erőfeszítéseit, ahogyan segítenek, és viselik ennek a helyzetnek a terhét. Ez az EU és főleg az uniós intézmények érettségének is a próbája. Itt az ideje hátrahagyni a szükségtelen, kicsinyes vitákat, amik annyira megosztottak minket az utóbbi időben.

Ne tartsák vissza az uniós pénzeket Magyarországtól és Lengyelországtól, hiszen épp ukrajnai menekültek millióinak segítenek! Ezek a törekvések már a háború előtt is elfogadhatatlanok voltak. A háború óta pedig egyenesen botrányosak. Segítsék azokat, akik az ukránoknak segítenek! Köszönöm.

2022.03.22.



Nagy Ervin filozófus: Újra jelentkezett Anonimus.
Ezúttal kerületi korrupciós botrányról beszélt.


Hiteltelen az ellenzék. Amíg a korrupció elleni küzdelemről és a tisztaságról beszélnek, sorra derülnek ki a baloldali politikusokhoz kötődő sötét korrupciós ügyek. Ráadásul ezeknek az ügyeknek nincs semmilyen konkrét következménye a baloldalon! Többek között az ilyen esetek miatt is egyre inkább látszódik a széthúzás és a bűnbakkeresés az ellenzéki szivárvány-koalíció tagjai között.



2022.03.18.



Vlagyimir Putyin beszéde a Krím és Oroszország újraegyesülésének
8. évfordulóján a moszkvai Luzsnyiki stadionban.


Mi az Oroszországi Föderáció többnemzetiségű népe, akiket a közös sors köt össze saját földünkön. Ezek Oroszország alaptörvényének, és az Alkotmánynak az első sorai, és minden egyes szava mély jelentéssel és nagy jelentőséggel bír. Saját földjükön, közös sors által egyesülve, ezt gondolhatták és vezérelte az embereket, amikor 2014. március 18-án elmentek a krími és a szevasztopoli népszavazásra.

Földjükön éltek és élnek, és történelmi hazájukkal, Oroszországgal, akartak közös sorsot élni. Minden joguk megvolt hozzá, és elérték a céljukat. Először is gratuláljunk nekik az ünnephez, ez az ő ünnepük. Gratulálunk! Ez idő alatt Oroszország sokat tett a Krím és Szevasztopol felemelése érdekében. Olyan dolgokat kellett tennie, amelyek szabad szemmel nem láthatók azonnal. Ezek alapvető jellegűek: gázellátás, áramellátás, kommunális szolgáltatások, az úthálózat rehabilitációja, új utak, autópályák és új hídátkelőhelyek építése.

Ki kellett emelni Krímet ebből a megalázó helyzetből, és abból a megalázó állapotból, amibe a Krím és a Szevasztopol elmerült, amikor egy másik állam része volt, amely az úgynevezett maradék elv alapján finanszírozta ezeket a területeket. De nemcsak erről van szó. A lényeg az, hogy tudjuk, mit kell még tennünk, hogyan kell cselekednünk, és milyen áron. Minden bizonnyal minden tervet meg fogunk valósítani. De nemcsak ezekről a döntésekről van szó. A lényeg az, hogy a krími és a szevasztopoli emberek helyesen cselekedtek, amikor kemény gátat állítottak a neonácik és a szélsőséges nacionalisták útjába.

Mert ami más területen történt és ma is történik, az a legjobb bizonyíték erre. Azok az emberek, akik Donbasszban éltek és élnek, szintén nem értettek egyet ezzel a puccsal, Azonnal megtorló hadműveleteket szerveztek ellenük, nem is egyet, azonnal ostrom alá vették őket, szisztematikus ágyútűz alá vették őket, Mindezt népírtásnak hívják. Megszabadítani az embereket a nyomorúságtól, megszabadítani ettől a népírtástól, Ez a Donbasszban és Ukrajnában megkezdett katonai művelet fő oka, motivációja, és ez a célja. És tudjátok, itt a Szentírás szavai jutnak eszembe, nincs nagyobb szeretet annál, mintha valaki az életét adja a barátaiért. (Orosz hírek)

2022.03.11.



Drónok a légtérben
Átrepült Magyarország felett az a TU-141-es típusú drón,
amelyik tegnap este Zágrábban zuhant le.


A pilóta nélküli repülő nem Ukrajna, hanem Románia felől lépett be a magyar légtérbe, a katonák látták a radaron és végig nyomon követték, amíg Magyarország felett repült. Ma napközben is észleltek hasonló jelenségeket, emiatt a Gripenek többször is felszálltak. TU-141-es drónjai az ukrán hadseregnek vannak, de korábban az oroszok is használtak ilyet. A honvédelmi minisztérium leszögezte, hogy csak indokolt esetben intézkednek, mert az a cél, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból. (M1-Híradó)



A Kérdezzen Nógrádi Györgytől! legfrissebb adásában Nógrádi György
biztonságpolitikai szakértő ismét az orosz-ukrán
háborúval kapcsolatos kérdésekre válaszol.


2022.03.05.



Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára megérti, hogy elkeseredett
az ukrán elnök, de nem akar "teljeskörű háborút" Európában.
Zelenszkij gyávasággal vádolta a NATO-t.


Egyre durvábban támadja az ukrán elnök a NATO-t. Volodimir Zelenszkij úgy fogalmazott, hogy mostantól az ukrán áldozatok haláláért a NATO vezetői is felelősek. Zelenszkij azt a döntést nem tudja, vagy akarja elfogadni, hogy a NATO nem küld csapatokat Ukrajnába és nem létesít repüléstilalmi övezetet az ország felett. Antoni Blinken: A NATO beavatkozása egész Európát belesodorná a háborúba. (M1-Híradó)

2022.03.05.



Kicsoda az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij?


Pár nap alatt az európaiság és a demokrácia arcává tette a nyugati média Volodomir Zelenszkijt. A hosszú évek óta komoly gazdasági-társadalmi krízisben vergődő ország elnöke nem mindennapi pályautat járt be, ugyanis pár éve még a szórakoztatóipar helyi sztárjaként ismerték. Az anno Ukrajna Donald Trumpjaként is emlegetett egykori humorista pár év alatt a került bele a nagypolitika létező legkíméletlenebb helyzetébe. De ki is ő? Mi magyarázza a semmiből jött politikai karrierjét, és mivel telt el a megválasztását követő három év? (partizanmedia.hu)

2022.03.04.



Kigyulladt az atomerőmű Ukrajnában


Orosz támadásban kigyulladt ma hajnalban az Ukrajna délkeleti részén fekvő Zaporizzsjai területen található atomerőmű egy laboratóriuma és egy oktatási épülete. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy az oroszok minden irányból tűz alá vették az atomerőművet.

A miniszter szerint, ha robbanás következne be, az tízszer nagyobb katasztrófát okozna, mint amilyen a csernobili baleset volt. Az ukrán tűzoltóknak sikerült bejutniuk a létesítménybe és eloltották a tüzet. Az ukrán hatóságok közlése szerint az esetnek nincsenek áldozatai. A zaporizzsjai atomerőmű igazgatója azt írta közösségi oldalán, hogy az erőmű nukleáris biztonsága továbbra is fennáll. (M1-Híradó)

2022.02.26.



Putyin az ukrán hadseregnek: vegyétek át az irányítást!
A 2014 óta tartó, az ukrán kormány és külföldi szponzoraik által
vezényelt és finanszírozott erőszaknak vége lesz!


Az oroszok a 8 éve tartó ukrán hadműveletek megállítását tűzték ki célul. Eljött tehát a cselekvés ideje! Az ukrán hadsereg záros határidőn belül át fogja venni az ország vezetését, az oroszokkal közösen helyre fogják állítani a békét és a jogállamot, a gyilkosok, a megrendelők, a bűnözők előtt pedig két út áll: - Felszállhatnak magánrepülőikre és elhagyhatják az országot.

Elmehetnek boldogítani azokat, akik fizették a 2014-es puccsot és az azt követő vérontást. - Bíróság elé fognak állni, és felelni fognak minden egyes halálesetért. Helyre fog állni a jogállam! Minden bűncselekmény elkövetőjét el kell ítélni. A videónak a forrása oroszul itt! Istochnik etogo video na russkom zdes'!

2022.02.24.



Mi lehet Oroszország valódi célja az invázióval?
Bende Balázs a közmédia vezető külpolitikai újságírója
és Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő beszélget


Az oroszok megszüntették az ukrán hadsereg kommunikációját. Putyin békefenntartó missziót indít az orosz kisebbség védelmére. Tudjuk, hogy bántak az ukránok a magyar kisebbséggel is. Vegzálták azokat, akik felvették a magyar állampolgárságot. Felgyújtották a Magyar Kultúra házát. (hirado.hu)

2022.02.22.



Von der Leyen: Az EU tagországai megállapodtak
az Oroszország elleni új szankciókról


Az Európai Unió tagországai megállapodtak az Oroszország elleni új szankciókról, válaszul arra, hogy Oroszország a nemzetközi jog megsértésével elismerte a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségét. Az Európai Bizottság a partnereivel egyeztetve mihamarabb véglegesíti a megszorító intézkedések csomagját - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden. Ursula von der Leyen a kora esti sajtótájékoztatóján kijelentette: Oroszország idézte elő a válságot, egyedül Moszkva felelős a helyzet jelenlegi elmérgesedéséért.

Kijelentette: Oroszország Ukrajna elleni agressziója, a két szakadár tartomány függetlenségének elismerése, valamint az, hogy Moszkva orosz katonákat küld a társégbe, törvénytelen és elfogadhatatlan. Oroszország nem tartja tiszteletben kötelezettségeit, és megsérti a nemzetközi jog alapvető elveit - húzta alá. Hangsúlyozta, hogy az új uniós szankciós csomag egyértelmű válasz a nemzetközi jog orosz megsértésére. (hirado.hu)

2022.02.22.



Nógrádi György: Ez már háború?


Von der Leyen: Ha bármi történik, leállnak az Oroszországból bejövendő gázzal, kőolajjal és szénnel. Ez az orosz export döntő többségét adja. Megszakítják a pénzügyi kapcsolatokat Oroszországgal. Rengeteg dolgot mondott egy háború esetére.

2022.02.21.



Kocsis Máté: Itt a Feri - hol a Feri?
Itt a Feri! A 2022-es kampány erősen szimbolikus,
hogy arról szól, hogy itt a Feri.


Kicsit olyan ez, mint az aluljárós, piacos játék. Itt a Feri, hol a Feri? De hogyha kevésbé jókedvűen nézünk erre a dologra, azért az nagyon sokat elárul ám önökről, hogy azt az Itt a Ferit!, önök kommunisták, és fasiszták, nagy egyetértésben megpróbálják visszasegíteni a hatalomba.

Hiába trükköznek, hiába próbálják a magyarokat becsapni, hiába indítanak bábokat különböző pozíciókban. A politika ökölszabálya, hogy akinek a legnagyobb frakciója lesz, nem önök lesznek, nem a szocialisták lesznek, hanem Gyurcsány Ferenc lesz.

2022.02.16.



Kőrösi Koppány fejlesztéspolitikai szakértő
Magyarországon csökkent legjobban a szegénység 2010 óta!


A gazdagság nem a szegénység ellentéte, hanem a javakkal való gazdálkodás helyes módjának követ-kezménye. Magyarország 2010-re teljesen elveszítette gazdasági önállóságát, melynek az egyenes következménye volt az a szegénység, amely az országot jellemezte. Azóta visszaszereztük a közüzemi szektort, a bankszektor egy részét.

A kormányzatnak eszközei vannak arra, hogy helyes gazdálkodással mindannyiunkat személyes gazdagodáshoz segítsen. A társadalompolitika két feltételt szab: munka és gyerek. Ha munka van, minden van, ha gyermek van, jövő van. Magyarországon csökkent a legnagyobbat a szegénység 2010 óta az Európai Unióban. Nézze meg, és ossza meg a videót, hogy mások is megtudják a hírek mögött a tényeket!



2022.01.17.



Trombitás Kristóf: Márki-Zay Péter pontosan ugyanazt akarja,
mint Gyurcsány Nézd meg te is, miért van így!


Szerintetek mi történne, ha a baloldal újból hatalomra kerülne? Ki merem jelenteni, hogy elveszítenénk mindazt, amit az elmúlt években a nemzeti kormány az elmúlt években felépített, és Márki-Zay köntösébe bújva ugyanott folytatnák a rombolást, ahol 2010-ben abbahagyták...



2022.01.16.



15 nap, 4200 határsértő! A baloldal mindenkit beengedne!
Nagyon durván megugrott a magyar határra nehezedő migrációs nyomás!


Több házba is betörtek a migránsok Majdány és Rábé térségében. A vajdaságiak szerint a határ menti települések élhetetlenné váltak...



2022.01.11.



Szijjártó Péter: Támogatjuk Kazahsztánt.


A mi biztonsági érdekeinkkel teljes mértékben ellentétesek a destabilitációs kísérletek, az államcsínyek, Hiszen ezek következményeként általában több tér nyílik a terrorcselekmények vagy a radikális, szélsőséges ideológiák terjesztésének, amelyek nyomán általában komoly migrációs hullámok szoktak kiindulni egy-egy térségből.

Ezért Magyarország is támogatja azokat az erőfeszítéseket, amelyek a rend és a béke helyreállítására vonatkoznak Közép-Ázsiában, azon belül is Kazahsztánban. Most ülésezett virtuális formában a Türk Államok Szervezetének külügyminiszteri tanácsa. Úgy tűnik, hogy Kazahsztánban lassan sikerül úrrá lenniük a hatóságoknak az elmúlt napok erőszakos eseményein, és őszintén reméljük, hogy az elkövetkezendő időszakban nem kerül majd sor hasonló eseményekre sem ott, sem máshol.



2022.01.03.



JAN-WERNER-MÜLLER: Európát belső veszély fenyegeti,
az ellenzék hiányának drámai következményei vannak.


Egyre kínosabb az ellenzék számára Márki-Zay Péter, ugyanakkor csapdában vannak, hiszen nem nagyon tudnak már megszabadulni tőle. Így Gyurcsány már a vereség stratégiáját vette elő, amiben ő nyertes lesz, hiszen bedarálja teljesen a baloldalt Márki-Zay és a többi pártvezető bukása után. A Hír TV Vezércikkben ifj. Lomnici Zoltánnal és Kacsoh Dániellel beszélgettünk.



2019.02.04.

VÖRÖSISZAP KATASZTRÓFA DEVECSERBEN 2010. október 4-én



Vörösiszap-per: Letöltendő fogházbüntetésre ítélték a MAL Zrt. két vezetőjét


Bakonyi Zoltánt, a Mal Zrt. vezérigazgatóját2 év 6 hónap, Deák József műszaki igazgatót 2 év letöltendő fogházbüntetésre ítélte a Győri Törvényszék az úgynevezett vörösiszap-per megismétlet eljárásában. Az ajkai timföldgyár két korábbi vezetőjét gondatlanságból okozott közveszélyokozásban, közveszélyokozásban, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésében találták bűnösnek. A 2010 októberében bekövetkezett, tíz emberéletet követelő ipari katasztrófa utánm indult büntetőpernek 15 vádlottja van.

A Mal Zrt alsóbb szintű vezetői, alkalmazottai közül hat főt felfüggesztett börtönbüntetésre, egy főt pénzbüntetésre ítéltek. Egy vádlottat részesítettek megrovásban, öt vádlottat pedig felmentettek. Ez már a megismételt eljárás, az első per elsőfokú ítéletében a Veszprémi Törvényszék bírói tanácsa mindenkit felmentett, méghozzá bűncselekmény hiányában.

Másodfokon azonban a Győri Ítélőtábla kimondta, hogy annyi eljárási hibát követtek el, hogy az ítélet felülbírálatra alkalmatlan, ezért azt hatályon kívül helyezték. Mivel a Veszprémi Törvényszéknek nem volt olyan bírája, akit ne zártak volna ki az új eljárás felfolytatásából, az ügy Győrbe került. (pestisracok.hu)

2019.01.10.



Bencsik András: Figyelem, jéghegy! * Teljes cikk itt!


"A harmadik kétharmados választási győzelem után, az immár 50 százalékot is meghaladó támogatottsággal rendelkező jobbközép pártszövetség megdönthetetlen erőnek látszik. Ahogy azonban egy epés bon mot-val megfogalmazhatnánk, épp oly hatalmas és elsüllyeszthetetlen, mint a Titanic volt a maga idejében... Vajon elsüllyeszthető-e a modern civilizáció egyik legkülönlegesebb, legéletképesebb és legerőteljesebb demokratikus jelensége, a magyar polgári összefogás, amelyet a szeretet erejébe vetett hit kovácsolt hatalmas óceánjáróvá?

A válasz tömör: igen. Elsüllyeszthető. Csak némi gondatlanság kell hozzá, hiszen jéghegy mindig akad. Csupán idő és türelem kell hozzá, hogy a tartós és biztonságos támogatottság hatalmas hajójának irányítói egy kicsit ellazuljanak, egy kicsit figyelmetlenné váljanak, egy kicsit túl magabiztosak legyenek és eltompuljanak az érzékeik. És persze kell egy jéghegy is, amelyik az alkalmas pillanatban éppen ott bukkan föl, ahol a legtöbbet tud ártani.



Ne tévelyegjetek: "A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!" (1Kor 15:33)


Meggyőződésem, hogy azok a politikai bohócok, akik most földön fetrengve, korláton mászkálva, tévében és utcán handabandázva teszik nevetségessé magukat, valójában egy fontos feladatot hajtanak végre: a cirkuszokkal magukra irányítják a célközönség figyelmét, akiknek azt az üzenetet közvetítik, hogy Orbán ellen bármi áron össze kell fogni. Idővel a kondicionálás elérheti célját...

Nyugalom, a jéghegyeket el lehet kerülni. De csak úgy, ha fölkészülünk rájuk, ha már időben felderítjük őket. Hogyan? Mától erről kell gondolkodni és beszélni. Kedves jobboldali barátaim! Ne röhögjetek, és ne gúnyolódjatok. A jéghegyen nincs semmi nevetnivaló. (mandiner.hu)

2019.01.05.



"Soros propagandistái hazaárulók, bíróság elé kell állítani mindet!" * Teljes cikk itt!


Itt a momentumos Buzinkay György csütörtöki hadüzenetének némileg átírt, javított, valósághoz igazított változata, parafrázisa. Ahogy a magyar érdekekkel ellentétes brüsszeli, berlini, párizsi, sorosista migránspropagandát terjesztő propagandista sem újságíró, sokkal inkább hazaáruló.
Hazaáruló, hiszen bármelyik magyar életét hajlandó tönkretenni azért, hogy gazdái, sorosék és a neoliberális világelit maradványai hatalmon maradhassanak. 2019-ben tehát nem elég tisztességes, valóságalapú médiát követelni, amely beszámol Soros gonosz szándékairól, föltárja a spekuláns szervezeti hálóját, az odaáramló pénzek útját és a szervezett népvándoroltatás veszélyeit. A Soros-propagandagépezet propagandistáit el kell számoltatni.
Bíróság elé kell állítani azokat, akik a spekuláns érdekeit képviselve részt vettek a magyar demokrácia elleni támadásban és a magyar függetlenség idegeneknek való kiárusításában. (pestisracok.hu)

2018.05.25.



Hogyan harcolnak együtt Sorosék Brüsszellel hazánk ellen? (Morvai esetelemzése)


Hátborzongató dolog testközelből látni azokat a visszataszító trükköket, hazugságokat, ocsmányságokat, amelyeket "bedobnak" a Soros szervezetekkel kéz a kézben működő brüsszeli döntéshozók a Magyarországgal szembeni eljárások során. Minden józan ember tudja, hogy az úgynevezett "hetes cikkely" szerinti eljárás azért indult el hazánk és Lengyelország ellen, mert nem vagyunk hajlandóak a migránsok tömeges befogadására és a nemzeti függetlenségünkről történő lemondásra az Európai Egyesült Államok megalapítása érdekében. De hogy is zajlik egy ilyen eljárás? Hogyan gyűjtik és hogyan hamisítják az információt jelentéseikhez az egyébként elképesztően szívtelen, lelketlen, rideg bürokraták/politikusok? Morvai Krisztina konkrét példa segítségével ad betekintést a brüsszeli (és a Soros-birodalombéli) boszorkánykonyhákba. A felvétel 2018. május 25-én az Adler Kávézóban készült, a Budaörsi Polgári Kaszinó által szervezett beszélgetésen.

2018.03.30.



Az Unió üzenete Magyarországnak "migráció-ügyben"


Mi magyarok ismét üzenetet kaptunk az Európai Uniótól a tömeges bevándoroltatással kapcsolatban. Ahogy szinte napi rendszerességgel, most is megjelent a világos parancs Magyarország számára, ezúttal Frank Engel képviselőnek az alapvető jogok európai uniós helyzetéről szóló jelentésében...
Mit jelent ez? Magyarország nem vonhatja ki magát a migránsok tömeges befogadása alól, egyfelől, másfelől pedig a bevándorlóknak ugyanazokat a jogokat kell megadni a lakhatás, egészségügy, oktatás, szociális támogatások és minden egyéb terén, mint a magyar lakosságnak, kiegészítve az "integrálásukhoz" szükséges intézkedések költségeivel. Nagyon fontos, hogy ezt az üzenetet még a magyarországi választások előtt mindenki világosan lássa és értse, annak érdekében, hogy aztán ne megkésve csodálkozzunk, és panaszkodjunk! (Morvai Krisztina)
A normálisan gondolkodó emberek számára "meghökkentő alapjogi jelentés" itt olvasható magyar nyelven, elfogadott és végleges formájában - érdemes rászánni az időt, hiszen így lehet igazán megérteni, miket is tekint "alapvető jognak" az Európai Unió. (Morvai Krisztina)



Morvai tanúvallomása Gergényiék perében: Mi is történt?


A bíróság 2015. március 3-án tanúként hallgatta meg dr. Morvai Krisztina jogászt, EP képviselőt, a Civil Jogász Bizottság társelnökét a 2006 őszi "események" miatt Gergényi Péter, Bene László és más...

2018.03.14.



Deák Dániel beszélget Morvai Krisztinával: "Féltem Magyarországot Brüsszeltől"


Részlet: Igen, tehát a láncolat szépen összeér. A Jobbik tárgyal az LMP-vel, az LMP tárgyal az MSZP-vel, a szocialisták pedig Gyurcsány Ferenccel. Csak a vak nem látja, hogy egy olyan szivárványkoalíció létrehozásán dolgoznak, mellyel a DK vezetőjét segítik hatalomra, aki nemrég elismerte, hogy ha mindez megvalósul, akkor káosz következik. Emellett kivel találkozott elsőként a Vonáék által nyíltan támogatott Márki-Zay Péter? A szocialista Botka Lászlóval, aki egy uniós zászlót adott neki ajándékba. (figyelo.hu)

2018.03.14.



Péterfalvi Attila szerint a legjobb lenne, ha Márki-Zay Péter belátná,


hogy a beszélgetések rögzítése jogellenes és befejezné ezt a tevékenységet. Az adatvédelmi biztos szerint a polgármester diktafonos hangrögzítése több ponton is támadható. Először, csak az érintett személyek beleegyezésével készíthet bárki is hangfelvételeket, titokban nem. Másodszor, a polgármester nyilatkozzon arról, hogy mihez kezd ezekkel a felvételekkel! Adjon magyarázatot arra: mi a célja ezzel a kétes eljárással! (vasarhely24.com)



Álljon meg a menet! - díjnyertes dokumentumfilm a migrációs válságról


A film 2017-ben, a IV. Savaria Filmszemlén 140 pályamű közül dokumentumfilm kategóriában 1. helyezést ért el.

2018.03.03.



Czeglédy Csabát újra őrizetbe vették



Pénteken este ismét őrizetbe vették a korábban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett - hat milliárd forintot meghaladó - költségvetési csalással gyanúsított, és a tavaly nyár óta tartó előzetes letartóztatásból mentelmi joga miatt csütörtökön szabadult Czeglédy Csabát, aki független jelöltként indul az országgyűlési választáson Szombathely 1-es számú választókerületében.
A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a legfőbb ügyész kérésére péntek délután függesztette fel, és internetes hírportálok szerint már aznap este őrizetbe vették szombathelyi lakásán a NAV nyomozói. Az őrizetbe vételre a nyilvánosságra került információk szerint egy szintén nagy vagyoni kárt okozó, üzletszerűen elkövetett gazdasági jellegű bűncselekmény miatt került sor.
Az őrizetbe vételt az ügy tárgyi súlyával, a szökés, elrejtőzés, a tanúk esetleges befolyásolása, illetve a bűnismétlés veszélyeivel indokolta a nyomozó hatóság. Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt), ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben. (MTI)

2018.02.25.



A Magyar Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította.



Alekszandr Szolzsenyicin mondatai a kommunistákról: "A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja." (magyaridok.hu)



"2002-2010-közt a bal-liberális kormány sorra zárta be a kórházakat vagy kiprivatizálták.



Több ezer kórházi ágyat szüntettek meg. Több száz orvost és ápolót bocsájtottak el. A kórházakat eladósították. Állapotuk teljesen leromlott. Több mint ezer iskolát zártak be. 20 ezer pedagógust bocsájtottak el. 2002-2010-közt 20 stadion és 20 kórház ára tűnt el a korrupció útvesztőin. Az államadósságot 51%-ról közel 90% körülire vitték. A lakosságot trükkök százaival ~ 35 milliárd dollár valuta alapú hitelbe hajszolták." (Varga Sándor)



EMLÉKEZTETŐ A BALLIBERÁLIS KORMÁNY és VEZETŐK BŰNEIBŐL 2002-2010-ig


1. Giga kölcsön – a Bajnai-Gyurcsány tandem 2008-2009-ben vette fel, 2010-2014-ig vállalta a visszafizetést; ennek ára: a/ 2 évre befagyasztják a közszféra bruttó bértömegét; b/ 10 százalékkal csökken a táppénz; c/ 12 milliárd dollárral a bankok feltőkésítése; d/ 25 %-os nyugdíjcsökkentés; e/ megszűnik a 13. havi illetmény; f/ megszűnik a 13. havi nyugdíj; g/ vagyonadó bevezetése 2012.ig; h/ önkormányzati támogatás csökkentése; i/ csökkentik az önkormányzati támogatásokat; j/ előre hozzák a nyugdíjkorhatár 65 évre való emelését; k/ 2009-ben nem fizetik ki a 13. havi nyugdíj második felét; l/ átütemezik év végére a 2009-re tervezett nyugdíjkorrekciót; m/ 2010-ben elmarad a nyugdíjkorrekció; o/ gyes és gyed együttesen három helyett csak két évig jár; p/ családi pótlék összegét, a korhatár 23-ról 20 évre csökken; r/ fokozatosan megszüntetik a gázár- és távhő-kompenzációt; s/ felfüggesztik a lakástámogatásokat; sz/ tömegközlekedés támogatásának csökkentése; t/ közmédia támogatásának csökkentése; u/ az EU-s agrártámogatások nemzeti kiegészítésének csökkentése 2010-ben; v/ 20-ról 25 százalékra nő az áfa;
2. eladták a MÁV legjobban profitáló részét a Kargót az osztrákoknak, azt ígérték a vasutasoknak, hogy részesednek pár százezer forinttal az eladás hasznából; Kóka János, Veres János - nem tartották meg a szavukat 3. Kuncze Gábor cián kapszulákat akart adni nekünk – rádióban is hallható volt a nyilatkozata 4. tűzoltók, rendőrök és tanárok túlóra díja hova lett? 5. 3,5 milliárd forint uniós támogatást kellett visszafizetnünk, mivel a szocik 2007-ben határrendészeti célok helyett vízágyúk vásárlására használták fel 6. 13 milliárd veszteség - a Moszkvai Magyar konzulátus eladása Hajdú-Bét ügy - ki a felelős az áldozatokért? Bajnai
7. stratégiai ágazatok eladása - a víz-, gáz-, áram - miért kerültek külföldiek kezére? 8. 4-es Metro, OLAF jelentés - 167 milliárdot elcsaltak 9. 2005. december - a Józsefváros pályaudvaron megszűnt a rendszeres forgalom, - a MÁV első pályaudvara 10. 2007. március - Gyurcsány-kormány leállítja 14 mellékvonalon a személyforgalmat 11. 2007. július - a MÁV-ból kiszervezik a személyszállítási üzletágat, megalakul a MÁV-START Zrt.
12. 2008. január - MÁV Cargo Zrt. privatizálása 13. 2009. október - leállítják 33 mellékvonalon a személyforgalmat 14. 24 milliárdos kár a repülőtér eladásával 15. 17 milliárdos kárt okoztak Dobrevék az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések ügyében 16. 10 milliárd Ft - meg nem valósult kormánynegyed 17. 41 milliárd Ft - Kőröshegyi (hegy nélküli Völgyhíd 18. 220 millió Ft - nem mozgó Időkerék Budapest 19. 2,1 milliárd Ft - sukorói telekcsere 20. 40 millió Ft - Bodrogkeresztúr 40 cm "kilátó" 21. vizitdíj automaták kb. 650 000 Ft/intézmény
22. kormányzati jósda – Szilvásy Péter (György öccse) az augusztus 20-i tűzijáték alatt kitört viharban öt ember meghalt, több száz pedig megsebesült. Az ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy a történtek fő felelőse a Szilvásy György vezette kancellária. 23. 50 milliárd Ft - M6 homokdomb alagút 14. kórházi széfek, "kakaóbiztos" számítógép 25. kb. 400 millió Ft - Hagyó és társai által okozott kár
26. MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés – 6 év letöltendő börtön, Zuschlag János 27. adócsalás, magánokirat-hamisítás - 2,6 év jogerős börtön, Kabai Károly 28. Altus-ügy - Bíróság mondta ki, hogy jogosulatlanul gazdagodott a magyar állam rovására 84 millió forinttal – megúszta, elévült, Gyurcsány 29. MSZP Hivatali befolyással üzérkedés - 3 év börtön, Csonka Gábor 30. MSZP hivatali befolyással üzérkedés - 2 év börtön, Kaszab Csaba
31. MSZP sikkasztás - 10 hó börtön, Karakasev Anna 32. Hűtlen kezelés, Magyar Úttörő Szövetség - 1,5 év felfüggesztett börtönbüntetés, Rácz Péter 33. MSZP társadalombiztosítási csalás - 1év 10 hó börtön, Szarvas Attila 34. MSZP adócsalás – 8,1milliós pénzbüntetés, Kodela László 35. MSZP hivatali befolyással üzérkedés - jogerősen elítélve, Weiszenberger L.
36. Benedek Fülöp MSZP hivatali visszaélés, számtalan más bűntett - elítélve 37. MSZP számlagyár - felfüggesztett szabadságvesztés, Balázs Gábor 38. MSZP - a Zuschlag-ügy elítéltje Lados István 39. MSZP - emberre fogta vadászfegyverét - felfüggesztett börtön, Hámori Csaba 40. Kórházbezárások 41. OPNI megszüntetése 42. Minden ágy mellé széfek felszerelése, amelyet később leszereltek és a Péterfy Kórház pincéje tele van velük. 43. receptfelírási díj 44. Simon Gábor korrupciós ügye 45. Botka szegedi tevékenysége: Mars tér ledózerolása 45. MÁV tehervagonok eladása ócskavasként (Fejesné Csuhay Natália)

2017.02.14.



Lomnici: fokozódik a társadalmi elégedetlenség az igazságszolgáltatással szemben


Az alkotmányjogász szerint a vörösiszapperben nemrég és a rendőri vezetők ügyében most született ítélettel minden adott ahhoz, hogy fokozódjon a társadalmi elégedetlenség a hazai igazságszolgáltatással szemben. Részben megváltoztatta a tévészékház 2006-os ostroma miatt megvádolt egykori rendőri vezetők büntetőperében hozott első fokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa. Az elsőrendű vádlott, Bene László volt országos főkapitány, valamint az ügy több vádlottjának felmentő ítéletét is helyben hagyta a táblabíróság. A jogerős ítélet szerint a másodrendű vádlott, Gergényi Péter volt budapesti főkapítány megrovás helyett 400 ezer forint pénzbüntetést kapott. A negyedrendű vádlott, a tévészékház védelmére kirendelt rendőri egység parancsnoka jogerősen megrovást kapott, neki ki kell fizetnie a 150 ezer forintos bűnügyi költséget is.




2017.02.14. A Fidesz felháborítóan enyhének nevezte Gergényi Péterék büntetését, a Jobbik szerint az ítélettel ismét szembeköpték a magyar demokráciát. A 2006-os események idején miniszterelnöki posztot betöltő Gyurcsány Ferenc pártja, a DK szerint az ítélet azt jelzi, hogy a magyar rendőri vezetők alapvetően jól végezték a dolgukat, amikor "egy puccskísérletet akartak megakadályozni".
Ifj. Lomnici Zoltán szerint a vörösiszapperben nemrég és a rendőri vezetők ügyében most született ítélettel minden adott ahhoz, hogy fokozódjon a társadalmi elégedetlenség a hazai igazságszolgáltatással szemben.
"Miután a Mal Zrt. ügyében egy elsőfokú bíró mondhatta, hogy nem a bűnösök ültek a vádlottak padján, akár mi is mondhatnánk. Hiszen ezek a társadalmi elvárások szerint enyhének mondható ítéletek arra is visszavezethetők lennének, amit a Civil Jogász Bizottság, nevezetesen Völgyesi Miklós korábbi legfelsőbb bírósági tanácsvezető bíró rendszeresen hangoztat, hogy a politikai vezetőket kellett volna a vádlottak padjára ültetni.
Ő elsősorban Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt nevesítette, és azt mondta: nem lehet többé olyan személy miniszterelnök, akinek vér tapad a kezéhez" - mondta az alkotmányjogász.
Lomnici a műsorban felhívta a figyelmet arra, hogy bár jogerős ítéletről beszélünk ez egy jogtechnikai kérdés, elvileg a büntetőeljárási jog lehetővé teszi azt, hogy a Kúria előtt felülvizsgálati szakban tovább folytatódjon az eljárás ebben az ügyben. Az alkotmányjogász szerint mindenképpen kanonizálni kell azt, hogy nő a társadalmi elégedetlenség, tudatosítani kell, hogy az igazságszolgáltatás tekintetében a jogi keretek megvannak.
A Kúriát pont azért hozta létre a kormány az Országos Bírói Hivataltól elválasztva, hogy a jogegységért feleljen. Vagyis, ha nem megfelelő a joggyakorlat, ezen jelenleg a Kúria tud változtatni - hangsúlyozta Lomnici. (hirado.hu)