HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján



Elisabeth Seiler

ELHÍVÁS - VEZETÉS

HIRDESSÉTEK CSODÁLATOS DOLGAIT!

 Zimányiné Piros Erzsébet szerkesztésében
és kiadásában jelent meg.

Seiler Erzsébet az 1889. év utolsó napján született Dél-Németországban. Már kilenc éves korában feltámadt benne a csillapítatlan vágy: bárcsak misszionárius lehetnék! 1916-ban belépett a liebenzelli missziós intézetbe.
Csodálatos imameghallgatást és vezetést tapasztalt. 1923-tól 1945-ig Kínában hirdette az Úr csodálatos tetteit. Könyvében leírta élményeit, mit élt át Jézus Krisztussal, Ura szolgálatában. Isten ma is csodákat tesz és szavát megtartja. Példája bátoríthat az Úr Jézus Krisztus követésére, odaszánt életre és szolgálatra.


Elisabeth Seiler életrajzát itt elolvashatod.
Egy történet a könyvből

A KÍGYÓ

Útra keltem egy napon, hogy egy külső állomást meglátogassak. De mi lesz velünk a keskeny ösvényen? Gyaloghintóval mentem, s olyan kedvem lett volna néha kiszállni és az út egy részét gyalog megtenni. Az ösvény viszont olyan szűk volt, hogy ugyancsak ügyelnem kellett, bele ne essek jobbra a rizsföldekbe, vagy fenn ne akadjak baloldalon a bozótban. Egy-egy útszakasz meg egészen sziklás volt.



Hirtelen csodaszép mező tárult elénk. Minden nehézség nélkül haladhattunk rajta, nem kellett félnem, hogy valamibe belepottyanok. Odaszóltam a kuliknak:
Pihenjetek egy kicsit, s majd jöjjetek utánam az üres hordszékkel. Előre megyek egy darabon.
Kétszer se kellett mondanom. Rögtön letelepedtek és örültek javaslatomnak. Otthagytam őket, és vidáman elindultam. A táj körülöttem oly gyönyörű volt, hogy nem tudtam betelni vele. Kína hegyvidéke csodálatos látvány a váltakozó erdőkkel, lankákkal és hegycsúcsokkal. Úgy éreztem magam, mint aki börtönből szabadult. Ámultam és énekeltem és ujjongtam, mint egy gyermek, aki apja kezét fogva kóborol a csodálatos természetben. Amennyire visszaemlékszem, aligha láttam ilyen elragadó vidéket sok-sok utazásom alatt.
 Egyszer csak megzörrent valami a fűben. Fogalmam sem volt, miféle állat nyugalmát zavarhattam meg közeledésemmel. Hiszen az erdőben medvék is tanyáztak, a mezőn is sokféle kisebb-nagyobb állat élt. Ugyan mi lehet? Alig hittem a szememnek, mikor nem is olyan messze tőlem egy óriáskígyót pillantottam meg. Iszonyú vastag volt és borzasztóan hosszú! Összetekeredve feküdt, s a számtalan gyűrűből feje lassan felemelkedett. Nyilván napozás közben zavartam meg. Annyit mindenesetre tudtam, hogy nem szabad egyszerűen elfutnom. De hova is menekülhettem volna a rémisztő gyilkos elől ebben a végtelen pusztában? Eszembe jutott, hogy a legjobb magatartás, ha a támadó állatnak mereven a szemébe néznek. Megcéloztam hát a szörnyeteg kidülledt szemét, s egy pillanatra se vettem le róla a tekintetem. Közben megpróbáltam, amennyire lehetett, továbbhaladni, s a kígyótól minél jobban eltávolodni. Az útra szerencsére nem kellett vigyáznom, különben nem jutottam volna túl messzire. Minél távolabb értem, a kígyó annál feljebb emelkedett. Feje már emeletnyi magasságban volt a talaj fölött.




Felmértem, hogy ha most, a kígyók szokása szerint, hirtelen elvágódna ebbe az irányba, egy szempillantás alatt körültekerhetne és összeroppanthatna. Már magasabbra ágaskodott, mint amekkora a köztünk levő távolság volt. Félelmem és iszonyatos szorongásom nőttön- nőtt. Az Úrhoz kiáltottam irgalomért és segítségért. Semmi kiutat nem láttam. Teljesen egyedül voltam. Senki nem volt, aki segíthetett volna. Bár részben még örültem is a kulik távollétének. Kiáltozásukkal a kígyót még jobban felingerelték volna. De mégsem voltam egyedül. Tudtam és éreztem, hogy Jézus velem van, ha úgy tűnt is, mintha a kikerülhetetlen halállal kellene szembenéznem. Szorongó szívvel fohászkodtam az Úrhoz:
 "Úr Jézus, tudom, hogy nem azért küldtél Kínába, hogy egy kígyó zsákmányaként nyomorultul elpusztuljak. Kérlek, segíts, ments meg! Hiszen tudod, Te vagy ittlétem egyetlen célja."
 Elképzelni sem tudom, honnan vette a kígyó az erőt, hogy ilyen magasra emelkedjék, mert láttam, hogy a földön már nem sok gyűrű van. S ekkor iszonyodva vettem észre, hogy az állat feje lassan közeledik hozzám. Bármennyire távolodtam, egyre közelebb jött. Hihetetlen, hogy volt erre képes anélkül, hogy lezuhant volna. Feje már oly közel volt, hogy világosan kivehettem lázasan remegő nyelvét. Szeme egyre nagyobb és tüzesebb, egészen iszonyatos lett. A rémülettől megmeredve megálltam, és többé nem tudtam, mit tegyek. Mást nem tehettem, szívemben Istenhez kiáltottam.

Most a kígyón olyasmit láttam, amit már egy macskánál megfigyeltem. Mielőtt a macska zsákmányára ugrott, egész testében reszketni kezdett. S most a kígyó is elkezdett reszketni. Ijesztő volt és ördögi. Feje már ott volt az enyém közelében, úgyhogy mindent láttam rajta az utolsó vonásig.
 Mi lesz most? Nincs számomra menekvés! Utolsó pillanatban Jézus szava villant át az agyamon: "Az én nevemben ... kígyókat űznek el." (Mk 16:17-18 Német ford.) Maradék erőmet összeszedve rákiáltottam a kígyóra, amilyen hangosan csak bírtam: "Jézus Krisztus Nevében takarodj innen!"
 Alig hagyta el ajkamat a kiáltás, a hatalmas szörnyeteg felágaskodott és hanyatt vágta magát. A föld valósággal megremegett, amint teljes súlyával lezuhant. Aztán villámgyorsan eltűnt a fűben. Sosem gondoltam volna, hogy a kígyók ilyen gyorsan tudnak "futni". Most jöttem csak rá, hogy valóban nem lettem volna képes elmenekülni előle. Úgy elillant, mint akit halálra üldöznek. Kinek a műve lehetett ez? "Az én Nevemben kígyókat űznek el" mondta az Úr. Hogy milyen nagy lett Jézus Neve ebben a pillanatban, azt nem tudom elmondani. Név, amely előtt Ördög, Pokol és világ megremeg! Alig tudtam magamhoz térni. Úgy álltam ott, mint aki megbénult. Lábam mintha ólomból lett volna. Még mindig éreztem az irtózatos zuhanás utáni valóságos földrengést. Jó ideig mozdulatlan voltam, aztán elkezdtem teljes szívből dicsérni és magasztalni csodálatos Uramat.

Dermedtségem lassan engedett, úgyhogy megindultam ismét a réten át és újra énekelni kezdtem. Akkor értek utol a kulik. Az egész eseményből semmit nem vettek észre, én pedig nem mondtam el, mert bizonyára nagyon megijedtek volna. Valaki ugyanis azt mondta, hogy a kígyók ritkán járnak egyedül; a párjuk mindig ott lapul a közelben. No, én szerencsére nem láttam a másodikat. Ez az élmény különleges imameghallgatás volt számomra. Mert hányszor könyörögtem:
 "Drága Megváltóm, úgy szeretném sokkal jobban megtapasztalni a Te Neved erejét; missziói szolgálatomban ez olyan fontos lenne! Oly sok mindent tapasztaltam már, de kérlek, mutass még többet!"
Hát ilyen fajta imameghallgatással mindenesetre nem számoltam. Egyetlen rablótámadás nem volt olyan borzasztó, mint ez a kígyótámadás. De Jézus Neve megmentett. Hála, dicséret és magasztalás áradt belőlem. Mintha életemet újonnan ajándékba kaptam volna. Tudtam én azt, hogy Isten nem dob oda áldozatul az óriáskígyóknak, de a dolog átélése valami egészen más, mint a róla való puszta beszéd.

Ettől a naptól kezdve Jézus Neve nagyobb volt nekem, mint valaha. Az Ő Nevére minden ellenséges hatalomnak menekülnie kell.

Ő a golgotai Győztes.



"Megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Annak okáért az Isten is felmagasztalta Őt és ajándékozott neki oly Nevet, amely minden név fölött való; hogy a Jézus Nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére."