Ez volt az első Igém, amit Balog Zoli bácsitól vagy Margit nénitől kaptam,mely mérföldkő
és alap is egyben. Egy vasárnap (az akkoriban szinte állandósult kómás állapot egy rövid
szünetében) éppen siratgattam magam bús magányomban, amikor a tévében egy
bizonyságot tevő pár a szabadulásukról és Dömösről beszélt. Dömös közel van, döntöttem
el, és másnap, éppen a 45. születésnapomon elmentem, bekopogtam, habár nyitva volt az
ajtó.
Zoli bácsi, Margit néni és mind a többiek eddig tán soha meg nem tapasztalt
szeretettel fogadtak, melyben nem volt tolakodás, nem volt hamisság vagy érdek.
Érdeklődésük pedig egyszerre volt tapintatos, visszafogott és őszinte. A hajdani
szakszervezeti üdülő az otthon melegét árasztotta. Megbeszéltük, hogy a következő
gyógyító alkalomra eljöhetek, melyet azután némi szorongással és kíváncsisággal vártam,
miközben vedeltem tovább.
"Tarts meg engem Istenem, mert Hozzád menekültem!"
(Zsoltárok 16:1)
Ez a fenti Igének másik fordítása. A bizalom fontos, de fontos az is, hogy a bajban hová,
kihez fordulunk. Ma már tudom, hogy Isten a szabadító kegyelmével velünk van.
Megváltó szeretetének minden melegével értünk munkálkodik, megőriz bennünket
minden bajtól és gonosztól, ha nem fordulunk el Tőle. De ugyanakkor Isten az embert
szabadnak teremtette, és bizony van így: életről - halálról, örök életről - örök kárhozatról
nekünk kell döntenünk.
Csodálatos két hét volt, utólag csupa pirosbetűs ünnep. Az első napok még a sűrű
homályban, nagy vergődések között teltek, de azután lassan oszladozott a köd meg a sötét.
Kezdtem felfogni a szavakat, meghallottam az éneket, megláttam a napot, a holdat, a
csillagokat, éreztem a teremtett világ márciusi ébredését az orromban, és kezdtem
érzékelni úgy az emberek, mind az Isten felém áradó szeretetét. Újjászülettem, mert újjá
kellett születnem.
Dömös a békesség, a szeretetet és az Istenre találás boldog szigete! El szoktam
mondani, hogy amikor a szabadulás örömével a lelkünkben kilépünk a kapun, akkor kint
ugyanaz a bolond világ, ugyanazok a lehetetlen emberek és körülmények, ha tetszik
tajtékzó tenger fogadja az embert, melyből menekülve a szigetre léptünk, de valami
döntően megváltozott. Nem csak Isten van velünk, mi is Vele vagyunk, Rá tekintünk, Rá
bízzuk magunkat. Mások lettünk.
A lelkieken túl is vannak persze a szabadulásnak örömei, praktikus örömök. Például
nem lesz rosszul az ember, ha bármely okból mégiscsak józannak kell lennie, érzékelni
tudja a világot maga körül, lelkiismeret-furdalás nélkül ülhet a volán mögé, bármikor tud
levest enni, alá tudja írni a nevét, ajtót tud nyitni a postásnak. Furcsa, de meghatározó,
hogy az embernek hirtelen viszonylag sok ideje támad, hiszen szabad, és nem zárja
kóma-ketrec, kóma-bilincs.
A sok idő persze egyre kevesebb. Rájön az ember, hogy vannak tennivalói ebben a
világban, mert Isten mégsem csak téblábolásra teremtett bennünket. Először próbáltam
rendet rakni a fejemben, azután magam körül is a táguló körökben. Az otthon, a család, a
munkahely csupa szétesettség, ziláltság, kosz, nyomorúság. Rendbe kellett sok mindent
tenni, ki kellett szellőztetni, sebeket kellett begyógyítani, újra kellett teremteni szeretetet,
megértést, bizalmat.
Édesanyám nagyon örült a szabadulásomnak. Ő mindig hitte, hogy kikerülök ebből az
örvényből. Azóta csillagszemű párom is megbékélt velem, úgy gondolom, hogy meg is
bocsátott. Igen kemény dió volt a két tizenéves gyermek, akik akkor éles-dacos kritikával
szemlélték apjukat. Most már a maguk útját járják, a nagyobbik sajnos eléggé
belemerevedett ebbe a dacba, a kisebb viszont elrendezte magában a múltat, és közelebb
áll, mint valaha.
Feleségem édesanyját tavaly nyáron, édesanyámat most tavasszal temettük. Hiányoznak
nagyon, de hittel hiszem, hogy Megváltó Urunk révén, immár Vele örvendhetnek Isten
szeretetének. Nehéz elgondolni, hogy édesanyám hogyan élte volna meg, ha neki kell
engem eltemetnie. Lányunk viszont szült két szép gyermeket, egy fiúcskát és egy kisleányt,
akik Istennek hála egészségesek, csodálatosak, gyönyörűek. Nagyon jó megérni az
unokákat!
Fontosnak tartom, hogy szót ejtsek egzisztenciális dolgokról is. Szabadulásomat közvetlen
követően ment csődbe kicsiny építőipari cégem. Úsztunk az adósságban. Kerülgetett a
munkanélküliség, és nem volt nagyon mit ennünk. Igen nehéz idők voltak. Lakásunkat
kicsi híján eladták a fejünk fölül. A fűtését is meg kellett oldjuk. Előbb gyermekeink
gondjai, majd az utóbbi években édesanyáink súlyosbodó betegségeinek terhei nehezedtek
ránk.
El nem tudom képzelni, hogy hogyan lehetett volna kibírni piásan és hitetlenül. Túlélni
persze sehogy. Az orvosok két, három évnél többet akkor nem jósoltak nekem. És
lássatok csodát! Istennek hála nem csak kibírtuk, de gyarapodni kezdtünk. Kifizettük
tartozásainkat. Megmaradt a lakás, van fűtés, van jó állásom, nem éhezünk. A munkámat
pedig nagyon szeretem. A természetvédelemben dolgozom, a teremtett világért. Ezt hívják
gondviselésnek.
Most pedig reggelente imádsággal és Istennel kelek, imádsággal és Istennel nyugszom el
esténként. És napközben is, ha ráfeledkezem a teremtett világ gazdagságára, ha örömöm
van, ha bánat ér vagy gondom, bajom, nehézségem támad, sokszor feltekintek Őrá, aki
lehajolt hozzám, értem, megszabadított, és haj de hányszor megsegített. Istennek hála:
élek, remélem, hogy tetszésére, enyéim és a világ javára. És sokaknak köszönet, akik
szeretetükkel segítettek.
1. Kedves barátom, figyelj most rám.
Mért vagy szomorú, és miért nem vidám?
Ha életed üres és céltalan, hallgasd meg,
hogy mit tanácsol néked ez a dal:
Ne add fel a reményt, hisz van megoldás:
Jézus, ki a Golgotán érted adta
magát.
Akármilyen életed volt eddig neked, hidd el,
hogy Jézus Krisztus akkor is szeret.
2. Sok mindent már megpróbáltál, nem volt benne jó.
Nem hallottál sehol sem egy vigasztaló szót.
Életed betölti most a keserűség.
Talán még azt sem tudod, hogy miért is élsz.
3. Kedves barátom, figyelj most rám.
Én is kerestem és megtaláltam már.
Jézust, ki eddig is mindig várt rám, és
betölti szívemet a teljes boldogság.