HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján
Magyar Kékkereszt Egyesület és Református Iszákosmentő Misszió
Dömösi Alkohológiai Szakintézet
2027 Dömös, Dózsa György út 12.
Tel./Fax: 06 (33) 482-310
Regisztráció, a jelenkezések felvétele és felvilágosítás:
Budapesten, hétfőtől
péntekig 9-16 h között.
Telefonon: 06 (1) 307-7160
Levélben: Magyar Kékkereszt Egyesület
1151 Budapest, Alagi tér 13.
A Magyar Kékkereszt Egyesület
célja az alkoholizmusban és más
szenvedélybetegségekben szenvedő, lelki és testi gyógyulást keresők segítése úgy,
hogy a keresztyén hitben Isten szabadító erejét megismerjék. Az egyesület a
szenvedélybetegségek megelőzése, terjedésének megakadályozása,
a szenvedélybetegek gyógyítása céljából fejti ki tevékenységét. Ennek érdekében
ifjúsági felvilágosító, prevenciós munkát (nyári táborok, ifjúsági csoportok),
valamint utógondozó-rehabilitációs tevékenységet is végez.
A dömösi
intézményben testi-lelki gyógyítás folyik orvosi felügyelet mellett. Ahhoz kívánják
hozzásegíteni a gyógyulni vágyó embert, hogy van megoldás problémáira, életére
Jézus Krisztus által.
Tehát elsősorban az élet- és szemlélet megváltozását teszik hangsúlyossá munkájuk
során. Családgyógyító törekvésük jellemzője,
hogy igény szerint házastársaknak
is kínálnak lehetőséget életük megváltoztatására, ehhez házaspári szobát is
biztosítanak a gyógyító heteken.
A 12 napos turnusokon a
napi program a
következőképpen alakul: délelőttönként gondolatébresztők, utána kis csoportokban
elbeszélgethetnek életükről, gondjaikról, a délelőtt hallottakról.
Az ebéd utáni
szabadidőben lehetőség van közös sétára, kirándulásra. A délutáni programban
orvosi előadások, közös éneklés, beszélgetés szerepel, majd este, a vacsora után
evangelizáció. Gyógyító turnusaikat olyanok is látogatják, akiknek az
életében már bekövetkezett a gyökeres változás, és erről személyes vallomást
tesznek.
A résztvevők teljes ellátást kapnak. Kényelmes benti öltözékéről és a
tisztálkodó szereiről mindenki maga gondoskodik. A költségeikhez önkéntes
hozzájárulást várnak. Dömösre az ország bármely pontjáról
önkéntes jelentkezés útján illetve kórházi beutalóval juthatnak a gyógyulni
vágyók felekezettől függetlenül.
Jézus mondta:
"Aki énhozzám jön, azt én nem
küldöm el."
(János 6:37)