HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján


2012.04.09.
Húsvétkor havazott - ilyen idő lesz holnaptól * Teljes cikk itt!

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0, -6 fok között valószínű, de a fagyzugos helyeken ennél hidegebb, az északnyugati határ mentén kissé enyhébb lesz az éjszaka. A legmagasabb hőmérséklet kedden 13 és 17 fok között alakul. Az északi és a keleti megyékben többfelé voltak vasárnap délután hózáporok, néhol egész télies lett a hangulat - olvasható az idokep.hu-n. Kora délután még csak az északnyugati megyékből jöttek ilyen jelentések, később azonban már az Északi-középhegységben helyenként 2-3 cm friss hóréteg is kialakult. (MTI)

2012.03.17.
Megdőltek a melegrekordok * Teljes cikk itt!

A meteorológus azt mondta: március 17-én Budapesten 2005-ben volt a legmelegebb, akkor Pestszentlőrincen 21,9 Celsius-fokot mértek. Ez a rekord egy tizedfokkal dőlt meg. Szombaton ugyanis szintén Pestszentlőrincen 22 fokot mértek. Az országos napi melegrekordot szintén 2005-ben állították be. Ekkor Sopronban és Szentgotthárdon is 23,2 Celsius-fok volt. Mostantól az új országos napi melegrekord 24,5 fok, ezt Baján mérték - mondta a meteorológus. Hozzátette: az értékelések ugyanakkor hosszabb időt vesznek igénybe, így az új rekordok csak 1-2 nap elteltével válnak teljesen hivatalossá. (MTI/mno)

2012.03.12.
TILOS TÜZET GYÚJTANI! Megint ég a nád a Balatonnál

A 71-es út mellett, Szigliget és Badacsony környékén meggyulladtak az összerakott kévék, az oltás most is tart. Kétszázötven hektáron égett le a nádas és a száraz fű a 71-es út mellett, Szigliget és Badacsony környékén. A vasárnap késő este ismeretlen okból keletkezett tüzet a badacsonytomaji, keszthelyi és ajkai tűzoltók hétfő hajnalra fékezték meg. A lángok lakóépületet nem veszélyeztettek, anyagi károkról nem tudott felvilágosítást adni. A tűzoltókat hétfő hajnalban ismét ugyanarra a területre riasztották, , mert meggyulladt az összerakott nádkéve, az oltása jelenleg is tart - tette hozzá. Vasárnaptól általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter, mivel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint szombaton több mint félezer szabadtéri tűz keletkezett az országban. (MTI)

2012.03.11.
Egymást érik az avartüzek - 130 riasztás egy hétvégén * Teljes cikk itt!

Nem veszik komolyan az emberek a tűzgyújtási tilalmat, ezen a hétvégén több mint 130 tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem szakembereit. Az általános tűzgyújtási tilalom ellenére szinte egymást érik Pest megyében a nádas- és avartüzek; legutóbb Szentmártonkáta külterületén lobbant lángra egy fenyőerdő aljnövényzete - közölte a megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese vasárnap az MTI-vel. (hirado.hu)

2012.03.06.
Hirtelen havazás miatt lebénult Franciaország északi része

Közel négyezren rekedtek hétfőn este a francia szuperexpresszekben (TGV) Franciaország északi részén, Arras és Lille városa között a hirtelen érkezett havazás következtében kialakult közlekedési káoszban - közölte a helyi prefektúra. A Lille-ből induló és oda érkező vonatok jelentős késéssel közlekedtek egész este, a legtöbb TGV-t pedig törölni kellett az utasok biztonsága érdekében. Az állami vasúttársaság (SNCF) közleménye szerint az erős havazás miatt délután 5 órakor nyolc nagyfeszültségű kábel zuhant a sínekre Seclin város közelében, lebénítva ezzel a Lille és Arras közötti közlekedést. Az időjárási viszonyok mellett a vasúti közlekedést azt is megnehezítette, hogy egy regionális személyvonat lerobbant azon a Párizst Lille-lel összekötő vasúti szakaszon, amelyre a szuperexpresszeket szerették volna átirányítani a járhatatlanná vált TGV-pályákról. A fennakadások egyébként a párizsi régiót is érintették, a fővárosi Gare du Nord pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok szempontjából. Az északi Nord-Pas-de-Calais megyében a hatalmas havazás miatt mintegy 140 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás a kora esti órákban. Ezek felében sikerült az este folyamán helyreállítani a szolgáltatást - jelezte a francia magasfeszültségű elektromos hálózatot üzemeltető RTE. A szolgáltató képviselője azt is elmondta, hogy munkatársaik már éjszaka megkezdték a leszakadt vezetékek eltávolítását a TGV-vonalakról, annak érdekében hogy a vasúti közlekedés mielőbb helyreállhasson. Az SNCF azt közölte, hogy a TGV-k várhatóan kedden délelőtt indulhatnak el újra.(MTI)

2012.02.19.
Péntektől kora tavasz * Teljes cikk itt!

Január, február, itt a nyár - tartja a közmondás, mely tudományosan is igazolható. A december 21-e óta eltelt 2 hónap alatt ugyanis napról napra növekedett a napok hossza, melynek üteme tavasszal a leggyorsabb. Február vége felé naponta nagyjából 3 perccel hosszabbodnak a nappalok. Az egyre nagyobb mennyiségben beérő napsugarak pedig fokozatosan győzedelmeskednek a tél felett, így a február eleji kemény fagyoknak lassan vége szakad. (idokep.hu)

2012.02.16.
Bács-Kiskun megyében is több utat lezárt a rendőrség

Hóátfúvások és jegesedés miatt Bács-Kiskun megyében lezárták az 55-ös számú főút Baja és Csávoly közötti szakaszát, valamint az 51-es számú főutat Dunavecse és Szalkszentmárton között csütörtök délelőtt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. Nyíkos Tamás hozzátette: lezárták továbbá az 5412-es utat Borota és Csávoly között, s az 5205-ös számú utat Tass és Kunszentmiklós között. A lezárást a balesetveszélyes jegesedés és a hóátfúvás indokolja, esetenként 30-40 centiméternyi havat hordott fel az útra a szél. A folyamatos hóátfúvások miatt Baja, Kalocsa és Kunszentmiklós körzetében komoly torlódások alakultak ki, mert több mellékút is járhatatlanná vált - fűzte hozzá a sajtószóvivő. A főhadnagy tájékoztatása szerint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy törzset alakított, mely a megyei katasztrófavédelemmel és a közútkezelővel egyeztetve irányítja az útlezárásokat és a mentési munkálatokat. A rendőrség arra kéri az autósokat, hogy az említett utakon fokozott óvatossággal közlekedjenek, s ha tehetik, a megye déli területei felé ne induljanak el. (MTI)
A közlekedési gondok miatt összehívták Baján és Bácsalmáson
a helyi védelmi bizottságot

A hóátfúvások miatt kialakult közlekedési gondok miatt összehívták Baján és Bácsalmáson a helyi védelmi bizottságot csütörtökön - közölte Kovács Andrea, a katasztrófavédelem megyei szóvivője az MTI-vel. Farkasinszki Lóránt tűzoltó alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a megyei védelmi bizottság elnökének egyetértésével azért döntött így, mert jelenleg Baja környékén nincs távolsági tömegközlekedés - mondta a megyei katasztrófavédelem szóvivője. Kovács Andrea hozzátette: a bajai és Baja környéki, valamint bácsalmási és Bácsalmás környéki intézmények és munkahelyek vezetőinek figyelmét felhívják arra, hogy amíg a tömegközlekedés nem áll helyre, a dolgozókat és a diákokat tartsák ott a munkahelyeken és az intézményekben. A sajtószóvivő hangsúlyozta: a külterületi tanyákon élő idős, beteg emberek szükség szerinti ellátását az önkormányzatok és a helyi védelmi bizottság szervezi meg. Korábban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a megyében több útszakaszt lezártak hóátfúvások és a jegesedés miatt.(MTI)

2012.02.16.
Gondokat okoz az erős havazás Kárpátalján

Komoly gondokat okoz az erős havazás Kárpátalján, ahol csütörtökre falvakat vágott el a hó a külvilágtól és több út csak nehezen járható. A Magyarországgal szomszédos ukrajnai megye közlekedésrendészete (DAI) arra kéri a lakosságot, hogy autóval senki ne induljon útnak, amíg nem javulnak az útviszonyok és az időjárás. A Csap-Kijev autóút Vereckei-hágó környéki szakaszán korlátozták a teherjárművek és autóbuszok közlekedését, a hágó irányába a közlekedési rendőrök csak a hólánccal ellátott járműveket engedik tovább. A szerdán egész nap szakadó hó gondokat okozott az Ungvár környéki utakon és csak nehezen volt járható az Ungvár és Munkács közötti autóút az elakadt és vontatásra váró járművek miatt. A técsői járási Királymezőre (Uszty-Csorna) vezető utat lavina torlaszolta el, de több órás munkával sikerült újraindítani a közlekedést. A Volóci járásban három hegyvidéki település több mint háromezer lakóját vágta el a hó a külvilágtól. Olyan magas hótorlaszok alakultak ki a környéken, hogy a katasztrófa-elhárítás járművei sem tudtak áthatolni rajtuk, ezért csütörtökön a szomszédos Lviv (Lemberg) megyéből kölcsönöznek speciális technikát, hogy biztosítani tudják az elszigetelt falvak élelmiszer- és gyógyszerellátását. A rendkívüli helyzetek Kárpátalja megyei főosztályának csütörtöki jelentése szerint a régió főbb útjainak járhatóságát 112 technikai eszközzel igyekeznek fenntartani, s a legfontosabb útvonalakon biztosított a közlekedés.(MTI)

2012.02.14.
Hideg idő - Több száz kamion várakozik Szegednél

Legalább hatszáz kamion gyűlt össze Szegednél, azt követően, hogy a román hatóságok a rendkívüli havazás miatt a 7,5 tonna feletti össztömegű tehergépjárművek előtt lezárták a nagylaki határátkelőt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t. A rendőrség várakozóhelyeket jelölt ki a Románia irányába tartó kamionok számára Szeged környékén. Miután az autópályák és a főutak melletti pihenőhelyek megteltek, a rendőrség lezárta az 502-es útnak a régi 5-ös és az 55-ös főutat összekötő, majd kedd reggel a Dorozsmai út és a Bajai út közötti szakaszát is - közölte Tuczakov Szilvána. A lezárt 502-es úton a kamionsofőrök járó motorú járműveikben várakoztak, volt, aki aludni próbált, mások műholdas tévét néztek, néhányan pedig az egymás mögé felsorakozott több mint százhetven teherautó mellett sétálva beszélgettek - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója, akitől több gépjárművezető is érdeklődött, meddig kell várakozniuk. A román országutak kezelésével megbízott állami társaság hétfőn közölte, hogy több nyugat-romániai és erdélyi útszakaszon tilos közlekedniük a 7,5 tonnánál nagyobb teherautóknak. A korlátozás helyi idő szerint fél tizenegykor lépett érvénybe, és a DN7 jelzésű országút Nagylak (Nadlac) és Déva, a DN13 jelzésű út Marosvásárhely (Targu Mures) és Brassó, a DN79 jelzésű út Nagyvárad (Oradea) és Arad, a DN76 jelzésű út Nagyvárad és Püski (Simeria), valamint DN1 jelzésű út Kolozsvár (Cluj) és Szászsebes (Sebes) közötti szakaszait érinti. A román hatóságok hétfőn a nagylakihoz hasonló korlátozást rendeltek el Ártándnál és Gyula-Varsandnál, emiatt a határátkelők környékén torlódás alakult ki. A közlekedési viszonyok miatt a Külügyminisztérium nem javasolja az autósoknak, hogy Romániába utazzanak. (MTI)

2012.02.11.
Szálló por - Budapesten elrendelték a szmogriadó riasztási fokozatát

A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester Budapesten elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombatra virradó éjszaka az MTI-vel. A közlemény szerint a kisméretű szálló por egy napra számított átlageredménye február 9-én a főváros tizenegy, február 10-én pedig tíz mérőpontján meghaladta a riasztási küszöbértéket, a köbméterenként 100 mikrogrammot, továbbá a meteorológiai előrejelzés szerint a következő napon javulás nem várható ezért a vonatkozó jogszabályok alapján Tarlós István főpolgármester további intézkedésig elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát, és ezzel egyidejűleg megszűntette a szmogriadó szerdán hajnalban elrendelt tájékoztatási fokozatát. A www.budapest.hu portálon is olvasható határozatában a főpolgármester február 12., azaz vasárnap reggel 6 órától elrendelte a fekete és a piros környezetvédelmi plakettel ellátott rendszámtáblájú gépjárművek közlekedésének tilalmát. E forgalomkorlátozó intézkedés minden nap 6 órától 22 óráig tart. Az intézkedés betartását a rendőrség ellenőrzi, és az intézkedés megszegőivel szemben helyszíni bírságot szabhat ki. A főpolgármester a fővárosi szmoghelyzet romlásának elkerülése érdekében felkéri a lakosságot, hogy mérsékeljék, lehetőség szerint szüneteltessék az egyéni gépjárműhasználatot, inkább a közösségi közlekedést részesítsék előnyben, és mérsékeljék a gépjárművek alapjárati üzemeltetését is. A polgármester kéri a szilárd- és olajtüzelésű fűtőberendezések használatának mérséklését (azaz, ha egy háztartásban van földgáztüzelésű fűtési mód, akkor ne használják a szilárdtüzelésű kandallót, cserépkályhát). Ugyancsak kéri, hogy a szolgáltató, illetve termelő tevékenységet ellátó létesítmények csökkentsék károsanyag-kibocsátásukat. A közlemény ismerteti, hogy a forgalomkorlátozással járó intézkedések a kihirdetést követő nap, azaz vasárnap reggel 6 órától érvényesek. Ezek a korlátozó intézkedések csak akkor nem lépnek életbe, ha a szombati eredmények alapján - egy jelentős javulás eredményeképp - nem lenne indokolt a riasztási fokozat fenntartása, ami csak a szombati eredmények vasárnap hajnali értékelése alapján derül ki. A rendelkezés nem terjed ki az M0-ás elkerülő út Budapest közigazgatási területén áthaladó szakaszaira, valamint Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében, a következő útvonalak szakaszaira: Budapest közigazgatási határa - Nagykovácsi út - Szépjuhászné útja - Budakeszi út - Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa - Nagykovácsi út - Nagyrét utca - Máriaremetei út - Hidegkúti út - Budapest közigazgatási határa. A Főpolgármesteri Hivatal azt tanácsolja, hogy a veszélyeztetett lakosságcsoportokba tartozók (gyermek, időskorú, beteg) kerüljék a jelentős gépjárműforgalom által érintett tereket, útszakaszokat, kerüljék a szellőztetést, a szabadban való tartózkodást. Az érintett útszakaszok narancssárga és piros színnel jelölve megtalálhatók a következő címen: http://terkep.budapest.hu/website/zajterkep_html/zaj_index1.htm A frissülő információk a Budapest Portálon (www.budapest.hu), valamint a Fővárosi Önkormányzat twitter oldalán is láthatók (http://twitter.com/budapestfovaros). A szmogriadónak két fokozata van. A főpolgármester, illetve a polgármesterek kötelesek tájékoztatni a lakosságot, ha a szálló por koncentrációja két egymást követő napon három mérőállomáson napi átlagban meghaladja a tájékoztatási küszöbértéket, a köbméterenkénti 75 mikrogrammot. Ha pedig a szálló por mértéke két egymást követő napon, három mérőállomáson napi átlagban a köbméterenkénti 100 mikrogrammos riasztási küszöbértéket is meghaladja, és nem várható az időjárásban változás, akkor riasztást kell elrendelni. (MTI)

2012.02.10.
Tovább tombol a tél Európában - hó alatt a Colosseum + fotógaléria itt!!!

Európa nagy része még mindig emberfeletti küzdelemben áll a természettel, és tovább szedi áldozatait a rendkívül mostoha időjárás. Tizenhatra emelkedett Szerbiában pénteken a hideghullám és a havazás áldozatainak a száma; estig mintegy kétezer nagyfogyasztót kapcsolnak le a villanyhálózatról, de a lakosság áramellátását egyelőre nem korlátozzák - jelentett Varga István, az MTI belgrádi tudósítója. Szerbia gazdaságának napi több mint egymilliárd forintnak megfelelő jövedelemkiesést okoz a rendkívül kemény hideg és a nagy havazás. Az árammal való takarékosság miatt számos kisebb-nagyobb üzemet le kellett állítani, mert a gyárcsarnokokat nem lehet kifűteni. A magyar határtól Szalánkeménig (Slankamen) terjedő 218 kilométer hosszú Duna-szakaszon a jég torlódása miatt rendkívüli védekezési intézkedéseket hirdettek - közölte a Vode Vojvodine vajdasági vízgazdálkodási vállalat pénteken. A magyar jégtörők munkába állításának előkészületei a végéhez közelednek, de a jégtörők szerb vizekre érkezése nem jelenti azt, hogy azonnal meg is kezdik a jégtorlaszok felszámolását. A magyar jégtörők akkor lépnek akcióba, ha a vízfolyásokon a jég gátakká torlódik. (MTI)

2012.02.09.
Várhatóan nem dől meg a hidegrekord a napokban, Szegeden -21 fok, Baján -26 fok

Várhatóan nem dől meg sem az országos, sem a budapesti hidegrekord a napokban, bár az elmúlt éjszaka mínusz 26,1 Celsius-fokot mértek Baján, ez másfél fokkal volt melegebb, mint az ezen a napon mért eddig leghidegebb - mondta el Mesterházy András, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa csütörtökön az MTI-nek. Mesterházy András elmondta, Budapesten az éjszaka mínusz 14,3 fokot mértek Pestszentlőrincen, viszont mínusz 19 fok a hidegrekord, amelyet még 1917-ben mértek. A következő napokban sem várható, hogy megdőlnek a hidegrekordok, mivel a 40-es években ezeken a napokon mínusz 30 fok közeli hőmérsékleteket mértek, és ilyen hidegre már nem kell számítani. A meteorológiai szolgálat honlapján olvasható friss előrejelzés szerint csütörtökön eleinte fátyolfelhős lesz az ég, több-kevesebb napsütéssel, majd napközben megvastagszik a felhőzet. Főként a Dunántúlon és északkeleten elszórtan havazás, hózápor kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 6 és mínusz 11 fok között várható, este többnyire mínusz 10 és mínusz 18 fok köré süllyed a hőmérséklet. Az országban három megyére (Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád) adott ki a meteorológia másodfokú veszélyjelzést a mínusz 20 fok alá csökkenő levegőhőmérséklet miatt. Elsőfokú jelzés Somogyban, Tolnában, Békésben, Hajdú-Biharban és Szabolcs megyében van érvényben, itt várhatóan mínusz 15 foknál hidegebb lesz. (MTI)

2012.02.08.
Riasztás: jönnek a legkeményebb éjszakák

Az idei tél eddigi leghidegebb éjszakái következnek, csütörtökre és péntekre virradóra megdőlhetnek a hidegrekordok, vagyis néhol mínusz 27 Celsius-fok alá is csökkenhet a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa szerdán az MTI-vel. Pátkai Zsolt azt mondta: továbbra is rendkívül hideg marad az idő, a leghidegebb a déli megyékben lesz. Szombatig éjszakánként jellemzően mínusz 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható, de a nappali órákban is "csak" mínusz 5 és mínusz 10 fok közötti hőmérséklet valószínű. Vasárnaptól lassú enyhülésre lehet számítani, éjszakánként mínusz 10 és mínusz 15, napközben 0 és mínusz 5 fok közötti hőmérséklet valószínű. A jelenlegi előrejelzések szerint szombaton a déli országrészben lehet számítani havazásra, de jelentős mennyiség nem fog esni, csak nagyjából néhány centiméternyi friss hó várható. A többi napon néhol fordulhat elő gyenge havazás, hószállingózás - tette hozzá.

Riasztás

A következő napokban a szél többnyire élénk lesz. A Kisalföldön és az ország északkeleti területein akár óránkénti 40-45 kilométeres erősségű széllökésekre is számítani lehet - mondta a meteorológus. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára és csütörtökre is hat megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki az extrém hideg miatt. A meteorológiai szolgálat honlapján található figyelmeztető előrejelzés szerint az ország déli felében, vagyis Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében van érvényben másodfokú figyelmeztetés, ami azt jelenti, hogy ezeken a helyeken a hőmérséklet mínusz 20 Celsius-fok alá csökkenhet. Emellett szintén az extrém hidegre vonatkozóan citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a fővárosban, valamint hét megyében: Pest, Fejér, Veszprém, Zala, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ezeken a területeken mínusz 15 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. (MTI)

2012.02.06.
Újrakezdte a hó a farkasordító hidegben * fotók és információk itt!!!

Délen már ismét havazik. A legfrissebb előjelzés szerint 5-15 centiméternyi friss hóra lehet számítani. Az éjjel dermesztő hideg volt országszerte. Az OMSZ mérése szerint a leghidegebb Pest megyében volt, -25 fok alá esett a hőmérséklet. A cikket folyamatosan frissítjük. Intenzív havazás a déli megyékben lehet, de később - az északkeleti országrész kivételével - mindenhol számítani kell hószállingózásra, havazásra. A megerősödő szél miatt a Dunántúlon hófúvásra is készülni kell. (Forrás: met.hu/idokep.hu/MTI)

2012.02.05.
Az autók fölé magasodott a hófal Girincsen - megmutatjuk

2012.02.04.
Szegeden már havazik


2012.02.03.
Havazás - Meteorológia: délen már havazik

Az ország déli részén szállingózik a hó, a déli órákra viszont már intenzív havazás várható több déli megyében és az ország nagyobb részén - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa péntek délelőtt az MTI-t; a havazás vasárnap estig tovább folytatódik, az ország déli részén akár 40-50 centiméter is lehet a hótakaró vastagsága. Fehér Tamás közlése szerint az ország déli részén az intenzívebb havazás miatt délután már néhány centiméter vastag hóréteg alakulhat ki, a havazás az esti órákra éri el a főváros térségét. A havazás vasárnap estig tovább folytatódik, az ország déli részén akár 40-50 centiméter is lehet a hótakaró vastagsága, míg nyugaton 10-25, északnyugaton pedig 2-10 centiméternyi hórétegre kell számítani. Az OMSZ munkatársa felhívta a figyelmet arra is, hogy a megerősödő északi, északkeleti szél miatt az Alföld déli részén már pénteken hófúvások alakulhatnak ki, szombattól pedig a szélerősség viharossá fokozódik, ezért a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti országrészben a helyenként 50-70 kilométer/órás szél miatt komolyabb hófúvásokra, hóviharokra kell számítani, amely vasárnap is folytatódik. Péntek hajnalban az ország leghidegebb pontja ismét a Nógrád megyei Zabar település volt, ahol mínusz 20,5 fokot mértek; előző nap mínusz 21,6 Celsius-fok volt a településen a hőmérséklet. (MTI)

2012.02.02.
Figyelmeztetés a fagy és a havazás miatt

Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt. A szolgálat honlapján olvasható adatok szerint a rendkívül hideg időjárás miatt kilenc megyében (Pest megye kivételével az összes, Dunától keletre fekvő megye) van elsőfokú veszélyjelzés. Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyékben nemcsak a hideg, hanem már a havazás miatt is figyelmeztetés van érvényben péntekre. Ezeken a területeken az egy nap alatt lehullott hó mennyisége meghaladhatja a 10 centimétert. Emiatt további két megyében, Tolnában és Baranyában van még érvényben elsőfokú figyelmeztetés.(MTI)

2012.01.31.
Öt megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hideg miatt * Teljes cikk itt!

Szerdára az extrém hideg idő miatt öt megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A meteorológiai szolgálat honlapján azt írta: szerda hajnalban a középső országrészben és északon-északkeleten nagy területen mínusz 15 Celsius-fok körül alakul, sőt helyenként mínusz 20 fok közelébe is süllyedhet a minimumhőmérséklet. Az extrém hideg miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Csongrád megyére elrendelték a citromsárga, azaz elsőfokú figyelmeztetést. (MTI)

Közelít a szibériai hideg - intézkedéseket hozott a belügy * Teljes cikk itt!

A rendőrök fokozottabban ellenőrzik a hajléktalanok által lakott helyeket, a felkereshetik az egyedül lakókat és tanyavilágban élőket. A politikus arról beszélt, hogy a tervszerű és összehangolt munkába bekapcsolódik a katasztrófavédelem, az Országos Polgárőr Szövetség, valamint a rendőrség is. Pintér Sándor egyebek mellett arra utasította a közigazgatási államtitkárt, hogy soron kívül mérje fel azokat a kormányzat tulajdonában vagy használatában álló épületeket, ahol nappali melegedőket lehetne kialakítani. A belügyminiszter az országos rendőrfőkapitányt egyebek mellett arra utasította, hogy ellenőrizzék a hajléktalanok által lakott helyeket, a közterületeken szolgálatot teljesítő rendőrök keressék fel az általuk ismert, egyedül élőket is, hogy megbizonyosodjanak azok ellátottságáról, s lovas rendőrökkel és szükség szerint motoros szánokkal a rendőrség folyamatosan legyen jelen a tanyavilágban. (MTI)

Dermesztő hideg: Ukrajnában 30 fagyhalott,
Romániában tanítási szünet * Teljes cikk itt!


Romániában már fennakadások vannak a közszolgáltatásokban, és több iskolát be is kellett zárni. Romániában az elmúlt napok havazásai után most inkább a szokatlan hideg okoz gondokat. A leghidegebbet ezúttal is az erdélyi Bodzafordulón mérték: a mínusz 29,3 fok itt nem szokatlan, de másutt már fennakadások vannak a közszolgáltatásokban, több iskolát be is kellett zárni - hangzott el a Duna Híradóban. (Duna Híradó)


2012.01.30.
Ítéletidő a hétvégén!!! * 25 éve nem látott havazás jön! Teljes cikk itt!

Magyarország - Az előrejelzések szerint az igazi tél csak most kezdődik! Mától a hőmérséklet sehol sem emelkedik 0 Celsius fok felé, de éjszakánként akár mínusz húsz Celsius fok is lehet. A Tiszán már jégtáblák úsznak, a tavak befagytak. A szakember szerint egyes területeken nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek az időjárás miatt. - Aki teheti, vásároljon be néhány napra előre élelmiszert, különösen a Tiszántúlon, ahol erős havazás várható! - tanácsolta Pártai Lucia, az eumet.hu vezetője. - A tavakat egyre vastagabb jégpáncél borítja. Nyugat-Dunántúlon és az Alföldön erős északi szél várható, ez hóátfúvásokat okozhat. (www.blikk.hu)


2012.01.30.
Hatra nőtt Romániában a fagy áldozatainak száma...Hidegriadó!

Hatra nőtt Romániában a fagy áldozatainak száma, miután újabb négy ember vesztette életét, a hatóságok pedig péntekig érvényes hidegriadót adtak ki. A meteorológusok hétfőn felhívták a lakosság figyelmét, hogy a rendkívül hideg időjárás várhatóan péntekig tart. A következő néhány napban szinte Románia egész területén mínusz 17 Celsius fok lesz a legmagasabb hőmérséklet. Éjszaka és a hajnali órákban akár mínusz 27 Celsius fokra is lehűlhet a levegő. Az egészségügyi minisztérium hétfői közlése szerint újabb négy személy életét vesztette a hideg következtében, így hatra nőtt a fagy áldozatainak száma. Romániában a múlt hét óta tartó szokatlanul hideg időjárás miatt 10 százalékkal nőtt a gázfogyasztás. A hatóságok szerint egyelőre nincs fennakadás a gázellátásban, de ebben az időszakban több gázt kell importálnia Romániának. A hideg miatt több település víz nélkül maradt. Főként ott fordult elő ez, ahol az ivóvíz felszíni vízrétegből származik, amely a hideg miatt megfagyott. A Duna partján fekvő Galac (Galati) város lakosságának mintegy fele maradt ivóvíz nélkül hétfőn reggel, miután a folyóban lévő szivattyúk eljegesedtek. (MTI)


2012.01.27.
Romániában megbénult az ország, tankokkal mentik az autósokat

Tankokkal mentik Romániában a hóban elakadt autósokat. Bukarest környékén kedd óta havazik, sok helyen már 3 méteres hó van, a város szinte megközelíthetetlenné vált. A Hír TV tudósítója Bukarestből elmondta: annyiban javult a helyzet csütörtök óta, hogy a havazás és a szélvihar már megszűnt, azonban nagyon hideg van, napközben mínusz 4 fok, este akár mínusz 20 fok is lehet. A főutakat már letakarították, azonban a mellékutak járhatatlanok. Sokan rekedtek falvakban vagy kint az utakon, és már halálos áldozata is van az ítéletidőnek. 700 iskolában tanítási szünetet rendeltek el, több helyen szünetel az áramszolgáltatás. Nemcsak Bukarestben, hanem egész Romániában rossz a helyzet, a reptereken több járatot is töröltek és jelentős késésekre lehet számítani. (HírTV)



Elkötelezett a kormány a családok iránt

CSALÁDOKÉRT! KÖSZÖNET A SEGÍTŐKNEK, ADAKOZÓKNAK!

SZÜLŐFÖLDEMEN - Csodálatos hazaszeretet

Uram, nézz szükségemre! dalt halljuk.



Vörösiszap katasztrófa * 2010.10.04. 12:25-kor átszakadt a tározó gátja.


"Ekkor villámlás, zúgás és mennydörgés támadt, és olyan nagy földrengés, amilyen nem volt, amióta ember született a Földre: ekkora FÖLDRENGÉS!" (Jelenések 16:18)



MI LESZ A VILÁGGAL? ELRAGADTATÁS AZ UTOLSÓ IDŐKRŐL



Fukusimában történt /2011.03.11./ * A legnagyobb katasztrófa Japánban



2011.05.22. Grimsvötn izlandi vulkán kitörése
1783 nyarán a Laki vulkán kitörése


2005. KATRINA AMIT SENKI NEM AKAR HALLANI

URALKODÁS VAGY SZERETET? Amit vet az ember - azt aratja is



C. H. Spurgeon: Van segítség! Honnan várhatjuk a segítséget?

Szerkesztette: Makai Rozália      http://www.vargamakai.com

Ide írhatsz!





ÉLETRAJZOK, OLVASMÁNYOK, ÖRÖMHÍR DALOK

MAKAI ROZÁLIA: DROG, ALKOHOL, NIKOTIN

Vissza!
Vissza a menüre!

Google PageRank