HITELES TÖRTÉNETEK
Varga István & Makai Rozália weblapján


"Meglátogat minket a felkelő fény a magasságból ...
hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára." (Lukács 1:78-79b)

"Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít
minden embert: Ő jött el a világba." (János 1:9)



KARÁCSONYI AJÁNDÉK A BÖRTÖNBEN

Egy lelkész bizonysága * beküldte Tilda Galambos


Pár évvel ezelőtt, amikor evangelizációs sorozatot tartottam Michigan városában. Megkértek, hogy prédikáljak a raboknak az Állami Börtönben. Ott ültem a börtönigazgatóval a dobogón, és néztem, hogyan vonulnak be a rabok. Hétszáz férfi, fiatal és öreg. Ahogy vonultak, vasláncok csörögtek lábaikon, és minden férfi keze ki volt nyújtva, és az előtte menő rab vállán nyugodott. Parancsszóra leültek. A rabok között hetvenhat olyan, akiket gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek. Az éneklés után felálltam prédikálni, de alig tudtam beszélni könnyeimtől. Félretéve a börtön előírását, azon igyekeztem, hogy minél jobban segítsem ezeket a szegény, elbukott embereket. Elhagytam a dobogót, és lementem közéjük. Megfogtam egyiknek, másiknak kezét, és úgy imádkoztam értük. Az egyik sor végén ült egy ember. Ő gyilkosságot követett el, és rajta sokkal jobban meglátszottak a bűnös élet nyomai, mint a többieken. Arcán durva forradások voltak. Azt lehetett gondolni, annyira kemény ez az ember, ha haragra gerjed, olyan lehet, mint egy megtestesült démoni lény. Ráhelyeztem kezemet a vállára, és sírva imádkoztam érte és vele. Amikor az összejövetelnek vége volt, a börtön igazgatója azt mondta nekem:
- Tudja, hogy megtörte a börtön előírását mikor elhagyta a pódiumot?
- Igen igazgató úr, de én soha nem tartok be előírásokat, amikor prédikálok. Közelebb akartam menni hozzájuk, és beszélni nekik Jézusról, a Megváltó szeretetéről. Ő azért jött, hogy megkeresse azokat, akik el vannak veszve. Ő a bűnösöket magához fogadja. (Lásd: Lukács 15:2; 19:10)
- Emlékszik arra az emberre, - mondta az igazgató - ott az életfogytiglanra ítéltek sorának végén, akivel imádkozott? Akarja hallani a történetét?
- Igen! - válaszoltam örömmel.



- Röviden ez a történet: Tom Galson körülbelül nyolc évvel ezelőtt került ide gyilkosság miatt. Kétség nélkül ő volt a legelszántabb és a leggonoszabb egyén, akit valaha bevettem ide a börtönbe, s amint várható volt, nagy problémákat okozott nekünk. Egy karácsony estéjén, talán hat évvel ezelőtt, a beosztásom arra kötelezett, hogy az éjszakát itt töltsem a börtönben ahelyett, hogy otthon lehettem volna családommal. Kora reggel, mikor még sötét volt, haza indultam, és vittem az ajándékomat a kislányomnak. Ez egy nagyon hideg reggel volt. Begomboltam a kabátomat, hogy védjem magam az éles széltől, ami nagy erővel fújt a tó felől. Ahogy siettem, mintha valakit láttam volna visszahúzódni és meglapulni a börtön falánál. Megálltam, és kicsit közelebbről megnéztem mi az?
Egy kicsiny leánykát láttam ott, silány, vékonyka ruhában öltözve, mezítelen lábacskája egy nagyon rossz cipőbe volt dugva. Kezében szorosan fogott egy kis papírtekercset. Kíváncsi voltam ugyan, hogy kicsoda lehet ő, miért van itt ilyen kora reggel, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy megálljak, így hát tovább siettem, de hallottam, hogy követnek. Megálltam, megfordultam, és ott állt előttem az a nyomorúságosan kinéző kisleány.
- Mit akarsz? - kérdeztem élesen.
- Uram, ön a börtönigazgató?
- Igen, de ki vagy te, és miért nem vagy otthon?
- Kérem uram nekem nincs otthonom. A mamám egy héttel ezelőtt halt meg a szegényházban, és ő mielőtt meghalt mondta, hogy a papa, Tom Galson, itt van a börtönben, és azt gondolta, hogy a papa talán látni akarja a kislányát. A mamám meghalt. Megengedi látni a papámat? Ma karácsony van, és szeretnék egy ajándékot adni neki.
- Nem! - válaszoltam nyersen. - Várnod kell a látogatási napig. Aztán tovább indultam. Nem sok lépést tettem meg és éreztem, hogy a kislány meghúzza a kabátomat, és könyörgő hangon mondta:
- Kérem, ne menjen el!
- Újra megálltam, és belenéztem esdeklő kis arcába. Nagy könnyek voltak szemében, és ajka reszketett.
- Uram! - mondta. - Ha az ön kicsi leánya lenne az én helyemben, és az ő mamája meghalt volna, és az ő papája börtönben lenne, és neki nem lenne egyetlen hely sem, ahová menjen, és nem lenne senki, aki szeretné, nem gondolja, hogy ő is szeretné látni a papáját. Ha karácsony lenne, és az ön kislánya hozzám jönne az ő kérésével, és én lennék a börtön igazgatója, és azt kérné, hogy engedjem meg neki, hogy láthassa a papáját, hogy oda tudja adni neki a karácsonyi ajándékát, nem gondolja, hogy én igent mondanék neki? Ekkorra már egy nagy gombóc volt a torkomban, és a szemeim is könnyben úsztak. Azt válaszoltam:
- Igen, kedves kisleány gondolom, hogy meglátogathatod a papádat.
Megfogtam a kezét, visszasiettem a börtönbe, közben saját kisleánykámra gondoltam. Megérkezve az irodámba, odavezettem őt közel a meleg kályhához, majd elküldtem egy őrt, hogy hozza ide a 37. számú rabot a cellájából. Ahogy belépett, és meglátta a kisleányt, arca elváltozott a haragtól, és felcsattanó hangon, erélyesen kérdezte:
- Nelli, te mit keresel itt, mit akarsz? Menj vissza az anyádhoz!
- Kérlek papa, - sírt a leányka, - a mama már nem él. Két héttel ezelőtt halt meg a szegényházban, de mielőtt meghalt, azt mondta nekem, hogy viseljek gondot a kis Jimmyről. Te olyan nagyon szeretted Jimmyt!
A mama azt üzente, mondjam meg neked, hogy ő is szeretett téged! - hangja itt megtört a zokogástól.
- De papa, a Jimmy is meghalt a múlt héten, és most én teljesen egyedül vagyok. Ma karácsony van, és azt gondoltam, hogy annyira szeretted a kis Jimmyt, hogy szeretnél egy karácsonyi ajándékot tőle.
- És kezdte óvatosan kicsavargatni a kis papírkát, míg el nem jutott egy selyempapírba csomagolt kis hajfürtöcskéhez, amit aztán belehelyezett az édesapja kezébe ezekkel a szavakkal:
- Ezt levágtam a drága kis Jimmy fejéről papa, mielőtt eltemették volna.



Eddigre a 37. számú rab zokogott, mint egy kisgyermek, velem együtt. Aztán lehajolt, felvette a kislányt, melléhez ölelte, közben az egész teste reszketett a visszafojtott sírástól. A jelenet olyan szentséges volt, hogy csendesen kinyitottam az ajtót, és magukra hagytam őket. Csak egy óra múlva tértem vissza. A 37-es ott ült közel a kályhához térdein a gyermekkel. Félénken rám nézett, majd így szólt:
- Igazgató úr, nekem nincs pénzem! - aztán hirtelen levetette rabkabátját és így folytatta. - Az Istenre kérem, ne engedje ki kislányomat ezen a kegyetlen hideg napon vékony kis ruhájában. Engedje meg, hogy neki adjam az én kabátomat! Dolgozni fogok kora reggeltől késő estig, én mindent meg fogok csinálni! Kérem igazgató úr, engedje, hogy betakarjam őt ezzel a kabáttal.
- És a könnyek csak folytak lefelé ennek a kemény embernek az arcán.
- Nem Galson, - mondtam - tartsa meg a kabátját, a kislánya nem fog szenvedni. Hazaviszem hozzánk és meglátjuk, a feleségem mit tud majd tenni érte.
- Az Isten áldja meg! - zokogta Galson.



Hazavittem a kisleányt. Sok évig maradt nálunk, és igaz keresztyén lett belőle a Jézus Krisztusba vetett hite által.
Isten Könyve, a Biblia megmutatja az ember nagy szükségét, de Isten gyógyszerét is számunkra. (Lásd: Róm 3:9-26 és János 3:1-21) Tom Galson ugyancsak megtért, és nem volt többé bajunk vele.
Egy évvel ezelőtt, mielőtt újra meglátogattam volna ezt a börtönt, az igazgató megkérdezte tőlem, akarom-e látni Tom Galsont?
- Igen, szeretném, - válaszoltam.
Az igazgató elvitt egy csendes utcába, és megállt egy tiszta kis ház előtt és bekopogott. Az ajtót egy vidám, fiatal nő nyitotta ki, aki az igazgatót különös szívélyességgel fogadta. Bementünk. Az igazgató aztán bemutatta nekem Nellit és az édesapját is, aki közben megváltozott életéért felmentést kapott. Most leányával együtt egy becsületes, keresztyén életet él azzal a leányával, akinek karácsonyi ajándéka megtörte azt a kemény szívet. Mert Istennél semmi sem lehetetlen! Krisztus meghalt az istentelenekért, és megigazítja mindazokat, akik azt kérik!



"Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy
Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk." (Róm 5:8)

Áldott életet kívánunk Krisztussal!



Egy melegszívű, árva kisfiú története



Túrmezei Erzsébet: A nagy kívánság


ÚJ ÁRVA FIÚCSKA A KIS NYOMORÉK, MEG A BÉNA



JÉZUS KRISZTUS VISSZAJÖVETELE


"...tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk: az éjszaka múlik, a nappal pedig egészen közel van." (Róm 13:11b-12a)